Boszorkányok kedvenc növényei

Széles körben használták szerelmi varázslatokban, de nem csak a szerelem felélesztésére. Egy boszorkányperben elmondottak szerint például a beléndekmagok két szerelmes közé rakva utálatot keltenek a párban. Egy másik, 1538-as pomerániai perirat szerint pedig a vádlott boszorkány egy férfi cipőjébe tett egy keveréket, ami egy hóhér vízbe fúlt fiának a sírjáról származó földből, koponyacsontokból, beléndekmagokból sóból és fanszőrzetből állt, és az volt a dolga, hogy biztosítsa, a férfi "kövesse" a nőt.
A magjainak füstjét szellemek invokálására használták, valamint tisztánlátás elősegítésére. Ebben persze bizonyára nagy segítség volt a növény pszichoaktív hatása, melynek köszönhetően szintén egyik legkedveltebb hozzávalója volt a repülőkenőcsöknek.
Egy brit elképzelés szerint a növény akkor volt a leghatásosabb, ha egyedül, a jobb lábán állva és csak a kisujját használva húzza ki a földből egy meztelen szűz.



A mandragóra az egyik legkorábbról ismert afrodiziákumok egyike, már a Bibliában is említést tesznek róla. Kirké kedvenc varázsnövényének tartották az ókori görögök, míg egyes hagyományok szerint Hekaté kertjében is megtalálható volt. Így talán nem is csoda, hogy a boszorkányok bájitalainak az egyik fő hozzávalójának tartották. Ettől függetlenül a gyökerét mind a görögök, mind a rómaiak varázslatok elleni, illetve szerencse hozó amulettnek gondolták. E mellett azt is hitték, hogy az ember egy démont is képes lehet a mandragóragyökérből nevelni, mely aztán képes volt a jövőbe látni, és gazdagságot hozni.
A középkor folyamán a Sátán növénye lett, és többek között azt is tartották róla, hogy maga az Ördög tanítja meg az embereknek, hogyan tudják fellelni, majd kiszedni a gyökerét. Egy időben pedig elég volt a mandragóragyökér birtoklása is ahhoz, hogy valakit boszorkánysággal vádolhassanak: 1630-ban például három nőt végeztek ki a németek épp e miatt boszorkányként.


A görög mítosz szerint az alvilági háromfejű kutya, Kerberosz kifröccsenő nyálából nőtt ki. Szentnek számított Hekaté számára, aki állítólag a leghalálosabb fajtáját a saját kertjében nevelte.
A középkori boszorkányok repülőkenőcseikben használták, sőt, egyes források szerint a levelét is rágcsálták hallucinogén hatásai miatt (ami elég extrém, tekintve, hogy az érintése is irritáló hatású lehet az érzékenyebb bőrűek számára).


Az ókori görögök az mandragóra testvérének tartották, és borhoz keverték, valamint afrodiziákumként alkalmazták. Így talán már nem is olyan meglepő, hogy állítólag a thesszáliai boszorkányok szerelmi bájitalainak fontos hozzávalója volt. Sok kelet-európai szerelmi varázslatban is alkalmazták, illetve a gyökerét a mandragóráéhoz hasonlóan használták.
Boszorkánykenőcsök kedvelt hozzávalója volt.
Egy monda szerint a nadragulya bizonyos időkben az erdőben egy halálosan gyönyörű nő képét ölti magára, akire azonban az embernek még csak ránézni is veszélyes.


Hekaté szent növényének számított, és a boszorkánykenőcsök hozzávalói között is gyakran előfordult.
Egy ír szerelmi bűbáj szerint tíz büröklevelet kellett szedni, majd megszárítani, végül pedig a kiszemelt személy ételébe is italába keverni (habár, ez inkább a mai szóval élve "randidrogként" működhetett).
E német néphit szerint pedig egy varangy élt alatta, mely folyamatosan a mérgét szívogatta.


Források:
Christian Rätsch: The Dictionary of Sacred and Magical Plants
Marcel de Cleene, Marie Claire Lejeune: Compendium of Symbolic and Ritual Plants in Europe vol. II.
Donald Watts: Dictionary of plant lore