Varázspálca, üst, athame, boleen, pentákulum, kelyhek és kardok. Sok könyv úgy mutatja be ezeket az eszközöket a kezdőknek, mintha mindre szükség volna a legkisebb mágikus munkához is. Az igazi probléma azonban abban rejlik, hogy az út elején járók még nem rendelkeznek teljesen kialakított egyéni gyakorlattal és elegendő tapasztalattal, így általában ezeket a leírásokat követik. Pedig a könyvek ilyen szavai nem tükrözik a valóságot. Egy boszorkánynak ugyanis csak olyan eszközökre van szüksége, amelyeknek gyakorlati hasznát is veszi a munkája során. Épp ezért, a könyvek általános módszerével ellentétben, én most egy gyakorlatiasabb rendszert szeretnék felvázolni, amely azon alapszik, hogy általában a munkák során milyen alapvető feladatok ellátását biztosító tárgyakra van szükség.
![]()
Egy szertartás során általában mindig szüksége van a boszorkánynak olyan tárgyakra, melyek folyadékok, növényi részek, áldozatok és egyéb hozzávalók "felszolgálására" alkalmasak. A jól ismert eszközök közül ezt a funkciót láthatják el az üstök és a kelyhek, de gyakorlatilag bármilyen, a célnak megfelelő edény (tál, tányér, pohár, kancsó, váza, stb.) használható. Ezen kellékek anyaga alapvetően nincs meghatározva (üveg, fém, porcelán, kerámia, stb.), de azt azért érdemes figyelembe venni, hogy amit tárolni akarunk, és az, amiben tárolni akarjuk, ne tudja károsítani egymást (pl. amibe folyadékot teszünk, az legyen vízálló míg, amibe az izzó szenet tesszük, legyen hőálló). Persze az sem árt, ha ezek az edények ízlésesen díszítettek, hogy a szertartási munkáinkkal a szépérzékünk is békében legyen.
Gyakran alkalmaznak a rituálék során olyan eszközöket, melyek fő funkciója a "mutogatás", hogy kissé szabadosan fogalmazzak. Az ilyen eszközökkel rámutatunk bizonyos dolgokra, ezáltal kiválasztva őket bizonyos funkciókra, míg a modern írások szerint a segítségükkel "energiával töltünk fel" tárgyakat. A körök kivetésénél is nagy szerepet szoktak játszani, mivel az ő segítségükkel szokás felrajzolni a kör határvonalát - akár fizikailag, akár metaforikusan. Ilyen szolgálatot tesznek a varázspálcák, az athamék, a kardok és a rituális botok. Ám ha a boszorkány nagyon meg van szorulva, esetleg nem olyan válogatós, vagy csak nem érzi szükségét ilyen eszközöknek, egy kinyújtott ujj vagy kéz is el tudja látni ezt a feladatot, az erdőkben járva pedig egy lehullott száraz ág is megteszi.
A legtöbb oltáron szerepel egy, sőt akár több szellemet, istenséget, vagy bármi egyéb, a boszorkány által imádott lényt jelképező tárgy. Ilyenek az istenek szobrai (ritkábban képei), a fétisek, állati csontok, növényi részek, stb. A kezdőknek azt tudnám ezekkel a kultikus tárgyakkal kapcsolatban javasolni, hogy próbáljanak türelmesek lenni. Nem kell rögtön megvenni az első nagyon "ütősen" kinéző egyiptomi isten szobrát csak azért, hogy a szertartások során legyen mit az oltárra rakni. Az ilyen tárgyaknak nagy jelentősége kell, hogy legyen a boszorkány gyakorlatában, hiszen általában nem csak puszta szimbólumoknak tekintik őket, hanem az adott szellemek, istenek élő megtestesüléseinek. Így persze megfelelő bánásmódot is igényelnek, és nem kis tiszteletet. Épp ezért jobb az, ha a kezdő boszorkány csak akkor fordul hozzájuk, amikor már tudja, hogy kész egy ilyen szintű elköteleződésre, és nem fogja két hónap (vagy hét) múlva meggondolni magát.
Szokás még a szertartások során bizonyos hangszerek alkalmazása is, melyek közül talán a két legkedveltebb a dob és a csengő, de különféle csörgők és más ritmuskeltő hangszerek is előfordulnak. A hangkeltésnek több funkciója lehet. Egyrészt, a zajcsapás bármilyen formáját már évezredek óta kiváló gonosz űzőnek tartják. Másrészt, a ritmikus hangok képesek az embert transzba ejteni (erre kiválóan alkalmasak a dobok, de két bot összeütögetése, vagy akár a saját combunk csapkodása is jó erre). Harmadrészt pedig, a zene felerősíthet bizonyos érzelmeket, és átmenetet képezhet a szertartások egyes részei között (pl. csengő megszólaltatása a szertartás kezdetének és végének jelzésére).
Ritkábban alkalmazzák már a szúró-, és vágóeszközöket. Nem is nagyon szokott lenni kimondottan csak szúrásra alkalmas eszköze a boszorkányoknak (mármint a babákhoz alkalmazott tűket leszámítva), pedig egy ilyen kellék igen jó szolgálatot tehet, ha valaki rendszeresen szokott véráldozatokat bemutatni. Egy éles kés, esetleg metszőolló birtoklása pedig azoknak lehet hasznos, akik növényeket szeretnek szedni gyógyításhoz, vagy éppen varázslatokhoz.
Mindezeken kívül még rengeteg más apróságot is szoktak a boszorkányok használni, legyen szó kötelekről, bábukról, maszkokról, vagy éppen a kiszemelt áldozat körmeiről. Ezek a tárgyak viszont általában specifikus munkákhoz valók, melyek ugyan beletartozhatnak egy boszorkányi repertoárba, de nem szükségesek minden munkához. Az a két dolog viszont, ami a boszorkány számára talán "létfontosságúnak" is mondható a gyertya (mécses) és a füstölő (füstölgő). A szertartások, varázslatok sokszor a sötétben, elektromos világítás nélkül végződnek, csupán pár gyertya fényénél vaklálva. Sok munkánál a gyertya színét is előírják, ám érdemes ügyelni arra, hogy ha a varázslat csak akkor ér véget, ha a gyertya már leégett, ne vegyünk hozzá nagy és vastag gyertyákat, bármilyen jól is néznek ki. Ami hasznos lehet még a gyertyákkal kapcsolatban, a gyufán kívül, a gyertyatartók különböző formái, ugyanis a mécsesek aljai felforrósodnak, a viasz szemtelenül hajlamos a csöpögésre, és a szálgyertyák sem igazán hajlandóak megállni maguktól. Ezenkívül persze tűzbiztonsági szemponból is fontosak a szilárd talpakon álló gyertyatartók.
A füstölőkkel is hasonló a helyzet. Rituálék, varázslatok során általánosan alkalmazzák őket, sokszor előírva a megfelelő illatokat. Amit viszont velük kapcsolatban tudni érdemes, hogy a pár száz forintért megvehető füstölőpálcikák valójában nem tartalmazzák a rájuk írt növény egy részét sem, csupán illatos olajokkal érik el a megfelelő szagokat a gyártás során. Épp ezért én a szénkorongra szórt növényi anyagos megoldást javaslom. Így persze sok levélnek és virágnak csak égő széna illata lesz, de legalább biztosak lehetünk benne, hogy tényleg azt a növényt használjuk, amit szeretnénk. Ezen kívül füstáldozatok bemutatására is ez az egyik legjobb módszer (a másik az égő tűzbe szórás, ami viszont sokkal nehézkesebben oldható meg). Ebben az esetben azonban szükség van egy jó hő tűrő képességű edényre, melybe bele lehet helyezni az izzó szénkorongot.
Ezek volnának a fő feladatok, amiket egy boszorkány eszközeinek el kell látni. A felsorolt funkciókra mindenki szabadon válogathat magának tetszése szerint kellékeket. Még utolsó tanácsként pedig megjegyzem, hogy a boszorkányok általában hosszú évek folyamán szedik össze a szívüknek és szellemeiknek leginkább megfelelő eszközöket. Épp ezért célszerűbb eleinte az egyszerű megoldásokhoz folyamodni, és csak akkor szánni pénzt, vagy éppen időt egy-egy szebb darabba, amikor már azért tesszük azt meg, mert tisztában vagyunk vele pontosan hova is illene gyakorlatunkban, nem pedig azért, mert kötelezőnek érezzük, hogy birtokoljunk egyet belőle.
Egy szertartás során általában mindig szüksége van a boszorkánynak olyan tárgyakra, melyek folyadékok, növényi részek, áldozatok és egyéb hozzávalók "felszolgálására" alkalmasak. A jól ismert eszközök közül ezt a funkciót láthatják el az üstök és a kelyhek, de gyakorlatilag bármilyen, a célnak megfelelő edény (tál, tányér, pohár, kancsó, váza, stb.) használható. Ezen kellékek anyaga alapvetően nincs meghatározva (üveg, fém, porcelán, kerámia, stb.), de azt azért érdemes figyelembe venni, hogy amit tárolni akarunk, és az, amiben tárolni akarjuk, ne tudja károsítani egymást (pl. amibe folyadékot teszünk, az legyen vízálló míg, amibe az izzó szenet tesszük, legyen hőálló). Persze az sem árt, ha ezek az edények ízlésesen díszítettek, hogy a szertartási munkáinkkal a szépérzékünk is békében legyen.
Gyakran alkalmaznak a rituálék során olyan eszközöket, melyek fő funkciója a "mutogatás", hogy kissé szabadosan fogalmazzak. Az ilyen eszközökkel rámutatunk bizonyos dolgokra, ezáltal kiválasztva őket bizonyos funkciókra, míg a modern írások szerint a segítségükkel "energiával töltünk fel" tárgyakat. A körök kivetésénél is nagy szerepet szoktak játszani, mivel az ő segítségükkel szokás felrajzolni a kör határvonalát - akár fizikailag, akár metaforikusan. Ilyen szolgálatot tesznek a varázspálcák, az athamék, a kardok és a rituális botok. Ám ha a boszorkány nagyon meg van szorulva, esetleg nem olyan válogatós, vagy csak nem érzi szükségét ilyen eszközöknek, egy kinyújtott ujj vagy kéz is el tudja látni ezt a feladatot, az erdőkben járva pedig egy lehullott száraz ág is megteszi.
A legtöbb oltáron szerepel egy, sőt akár több szellemet, istenséget, vagy bármi egyéb, a boszorkány által imádott lényt jelképező tárgy. Ilyenek az istenek szobrai (ritkábban képei), a fétisek, állati csontok, növényi részek, stb. A kezdőknek azt tudnám ezekkel a kultikus tárgyakkal kapcsolatban javasolni, hogy próbáljanak türelmesek lenni. Nem kell rögtön megvenni az első nagyon "ütősen" kinéző egyiptomi isten szobrát csak azért, hogy a szertartások során legyen mit az oltárra rakni. Az ilyen tárgyaknak nagy jelentősége kell, hogy legyen a boszorkány gyakorlatában, hiszen általában nem csak puszta szimbólumoknak tekintik őket, hanem az adott szellemek, istenek élő megtestesüléseinek. Így persze megfelelő bánásmódot is igényelnek, és nem kis tiszteletet. Épp ezért jobb az, ha a kezdő boszorkány csak akkor fordul hozzájuk, amikor már tudja, hogy kész egy ilyen szintű elköteleződésre, és nem fogja két hónap (vagy hét) múlva meggondolni magát.
Szokás még a szertartások során bizonyos hangszerek alkalmazása is, melyek közül talán a két legkedveltebb a dob és a csengő, de különféle csörgők és más ritmuskeltő hangszerek is előfordulnak. A hangkeltésnek több funkciója lehet. Egyrészt, a zajcsapás bármilyen formáját már évezredek óta kiváló gonosz űzőnek tartják. Másrészt, a ritmikus hangok képesek az embert transzba ejteni (erre kiválóan alkalmasak a dobok, de két bot összeütögetése, vagy akár a saját combunk csapkodása is jó erre). Harmadrészt pedig, a zene felerősíthet bizonyos érzelmeket, és átmenetet képezhet a szertartások egyes részei között (pl. csengő megszólaltatása a szertartás kezdetének és végének jelzésére).
Ritkábban alkalmazzák már a szúró-, és vágóeszközöket. Nem is nagyon szokott lenni kimondottan csak szúrásra alkalmas eszköze a boszorkányoknak (mármint a babákhoz alkalmazott tűket leszámítva), pedig egy ilyen kellék igen jó szolgálatot tehet, ha valaki rendszeresen szokott véráldozatokat bemutatni. Egy éles kés, esetleg metszőolló birtoklása pedig azoknak lehet hasznos, akik növényeket szeretnek szedni gyógyításhoz, vagy éppen varázslatokhoz.
Mindezeken kívül még rengeteg más apróságot is szoktak a boszorkányok használni, legyen szó kötelekről, bábukról, maszkokról, vagy éppen a kiszemelt áldozat körmeiről. Ezek a tárgyak viszont általában specifikus munkákhoz valók, melyek ugyan beletartozhatnak egy boszorkányi repertoárba, de nem szükségesek minden munkához. Az a két dolog viszont, ami a boszorkány számára talán "létfontosságúnak" is mondható a gyertya (mécses) és a füstölő (füstölgő). A szertartások, varázslatok sokszor a sötétben, elektromos világítás nélkül végződnek, csupán pár gyertya fényénél vaklálva. Sok munkánál a gyertya színét is előírják, ám érdemes ügyelni arra, hogy ha a varázslat csak akkor ér véget, ha a gyertya már leégett, ne vegyünk hozzá nagy és vastag gyertyákat, bármilyen jól is néznek ki. Ami hasznos lehet még a gyertyákkal kapcsolatban, a gyufán kívül, a gyertyatartók különböző formái, ugyanis a mécsesek aljai felforrósodnak, a viasz szemtelenül hajlamos a csöpögésre, és a szálgyertyák sem igazán hajlandóak megállni maguktól. Ezenkívül persze tűzbiztonsági szemponból is fontosak a szilárd talpakon álló gyertyatartók.
A füstölőkkel is hasonló a helyzet. Rituálék, varázslatok során általánosan alkalmazzák őket, sokszor előírva a megfelelő illatokat. Amit viszont velük kapcsolatban tudni érdemes, hogy a pár száz forintért megvehető füstölőpálcikák valójában nem tartalmazzák a rájuk írt növény egy részét sem, csupán illatos olajokkal érik el a megfelelő szagokat a gyártás során. Épp ezért én a szénkorongra szórt növényi anyagos megoldást javaslom. Így persze sok levélnek és virágnak csak égő széna illata lesz, de legalább biztosak lehetünk benne, hogy tényleg azt a növényt használjuk, amit szeretnénk. Ezen kívül füstáldozatok bemutatására is ez az egyik legjobb módszer (a másik az égő tűzbe szórás, ami viszont sokkal nehézkesebben oldható meg). Ebben az esetben azonban szükség van egy jó hő tűrő képességű edényre, melybe bele lehet helyezni az izzó szénkorongot.
Ezek volnának a fő feladatok, amiket egy boszorkány eszközeinek el kell látni. A felsorolt funkciókra mindenki szabadon válogathat magának tetszése szerint kellékeket. Még utolsó tanácsként pedig megjegyzem, hogy a boszorkányok általában hosszú évek folyamán szedik össze a szívüknek és szellemeiknek leginkább megfelelő eszközöket. Épp ezért célszerűbb eleinte az egyszerű megoldásokhoz folyamodni, és csak akkor szánni pénzt, vagy éppen időt egy-egy szebb darabba, amikor már azért tesszük azt meg, mert tisztában vagyunk vele pontosan hova is illene gyakorlatunkban, nem pedig azért, mert kötelezőnek érezzük, hogy birtokoljunk egyet belőle.