Habár nagy mániám az, hogy a mágiához hasonlóan, a boszorkányságnak sincs színe, de a zölddel muszáj vagyok kivételt tenni. És még csak nem is azért, mert a zöld a kedvenc színem, hanem mert az angol nyelvterületen már egy elég jól ismert boszorkányságforma a zöld boszorkányság. Maga a szó egy modern kifejezés, mely egy olyan boszorkányságot takar, aminek nincs pontos meghatározása, vagy egy adott működési rendszere. Ami mégis összeköti a zöld boszorkányság gyakorlóit, az a természethez való igen közeli viszonyuk, és a növények ismeretére való erős támaszkodás.
A zöld boszorkányság ihletét a különféle régi, sőt, néha ősi hagyományokból meríti, melyek közé tartoznak a boszorkány növényi varázslóként való megjelenései, a füves emberek gyakorlatai, a növényi samanizmus, a növénytermesztés rítusai és szokásai, illetve a különféle módszerek, melyeken keresztül a múlt emberei az őket körülvevő természetes világhoz kapcsolódtak. Mindezen bőséges forrásokból építi fel a saját működési módszerét egy-egy zöld boszorkány, kiegészítve azt a saját tapasztalataival. Mint talán ebből is kitűnhet, a boszorkányság ezen formájának nincsenek előre lefektetett szabályai, kötelezően végrehajtandó rituáléi, vagy előre megadott ünnepei. Minden az adott gyakorlón múlik, illetve azon, hogy mit képes a saját természetes környezetével való közreműködésbe beleépíteni. Megjegyzendő még, hogy a zöld boszorkányság alapvetően független a wicca vonalaktól, habár léteznek olyan emberek, melyek a kissé "zöldebb"öltözékbe bújtatott, alapvetően wicca ösvényüket is ezzel a névvel illetik (a leghíresebb ezek közül talán Ann Moura, akinek több könyve is megjelent ebben a témában).
Kicsit konkrétabban, a zöld boszorkány munkássága magába foglalhatja a növényekkel és az egyéb természetben található lényekkel végzett mágiát és gyógyítást. A boszorkány élettereként szolgáló földrész tiszteletét (annak flórájával és faunájával együtt) és annak gondozását, mely magában foglalhat mind bonyolult rituálékat, mind a szemét összeszedését, de akár télen a madarak etetését is. Sok zöld boszorkány ért a vadnövények (gyógyítók, mérgezők és ehetők egyaránt) és a gombák szedésének művészetéhez, vagy éppen a kertészkedés a nagy szenvedélye, így hát a helyi régi növénytermesztési szokások és szertartások gyakran helyet kapnak a repertoárjukban. De a lokális dolgok mellett a globális vonatkozások is fontos szerepet és kellő tiszteletet kapnak: a Nap és a Hold tisztelete, a csillagok, vagy éppen az évszakok változásai.
További olvasnivalók a témában:
http://ivypaths.blogspot.hu/2012/04/under-construction-april-24th-2012-all.html
http://sarahannelawless.com/2009/09/12/kitchen-green-witchery/