Érdemes sorban haladni a gyakorlatokkal, mert, habár egymagukban is hasznos alkalmazni őket, de azért alapvetően egymásra épülnek.
Az eddig megjelentek:
Első gyakorlat
Második gyakorlat
Naponta legalább kétszer keresd meg a Napot az égen! A Nap sokszor még akkor is átsejlik, ha felhős az ég, de ha egyáltalán nem látni, akkor is jó megkeresni, hogy honnan is szűrődik át kb. a fénye.
Naponta legalább egyszer keresd meg a Holdat ez égen! Tipp: növő hold esetén napnyugta környékén, vagy után érdemes keresni, míg fogyó holdnál napkelte előtt és után. Újhold idején pedig egyáltalán nem látni.
Figyeld meg, hogy pontosan mikor megy le, vagy kel fel a nap, attól függően, bioritmusodnak mi a kellemesebb. Figyeld meg alaposan az egész folyamatot. Időnként viszont nézd meg a másik eseményt is, még akkor is, ha e miatt jóval korábban kell felkelned.
Naponta gyönyörködj a csillagos égben, és tanuld meg felismerni rajta a csillagképeket!
Ha napközben fúj a szél, menj ki, és egy percre állj meg, és élvezd, amint a szél elzúg melletted.
Járj esernyő nélkül ez esőben!
Figyeld meg a beborult, szürke ég finom kontrasztjait!
Figyeld meg, milyen növények élnek lakóhelyed közelében! Szerezz be egy növényhatározót, és próbáld meg beazonosítani őket!
Figyeld meg, milyen állatok élnek lakóhelyed közelében! Szerezz be egy állathatározót, és próbáld meg beazonosítani őket!
Tanuld meg lakóhelyed jellegzetes állatait felismerni a hangjukról!
A gyakorlat céljáról:
Az előző két gyakorlattal kontrollált, szobai körülmények között lehetett ismerkedni a figyelem csodájával. Ez alkalommal viszont már kilépünk az ajtón, és a természetes környezetünkhöz kezdünk el közeledni. Ennek pedig az első lépése, hogy újra ráhangoljuk magunkat az élet ritmusára, a napok és évszakok váltakozására, a növények és állatok viselkedésére.
Ez az alapszint.
Az eddig megjelentek:
Első gyakorlat
Második gyakorlat
Harmadik gyakorlat(csokor): "Jelenlét"