Európa több országában is szokás volt halottak napján (nov. 2.) süteményeket sütni, melyeket aztán vagy vendégeknek, vagy gyerekeknek, vagy pedig a szegényeknek osztottak szét. Ezen édességek receptje faluról falura változott: egyes német források fekete színű tésztáról beszélnek, míg az angol részeken főként zabbal, vagy szárított gyümölcsökkel készült ételről van szó. De a léleksüteményeket általában nem csak egyszerűen szétosztották: a gyerekek és a koldusok házról házra jártak, kis mondókákkal, vagy imákkal és énekekkel a holtak érdekében, melyekért aztán majd megkapták a finomságot. Talán már ebből is többen kikövetkeztethették, hogy a modern "trick or treating" szokását is egyes teóriák erre a hagyományra vezetik vissza. Ám a léleksüteményeknek még jóval nagyobb jelentősége volt, mint a mai gyerekszórakoztató-édességszerző mulatságnak. A holtak érdekében elhangzó imák, énekek, zsoltárok a lelkek halál utáni jó sorsát voltak hivatottak biztosítani. Ezenkívül, az édesség a házba véletlenül betoppanó személynek való ajándékozása arra utalhat, hogy valaha kimondottan azt gondolták, hogy a holtakat magukat etetik így, vagy az őket éppen megszemélyesítő egyéneket. Egy valamivel keresztényebb hit szerint pedig, minden elfogyasztott léleksütemény után egy lélek szabadulást nyer a purgatóriumból. Így már nem is hangzik olyan furcsán az egyik tipikus angol léleksütemény kéregető mondóka legismertebb sora: "A Soul, a Soul, for a Soul Cake" ("Egy lélek, egy lélek, egy léleksüteményért")