Az örökzöld növények díszítésként való használata nagy múltra tekint vissza a téli napfordulóhoz kapcsolódó ünnepek alkalmával. Már az ókori rómaiak is a Saturnália ünnepén magyallal díszítettek fel a Saturnus isten szobrait. Míg a pogány germánok Yule idején zöld ágakkal aggatták tele otthonaikat. Ám ezen növényeknek más szerepük is volt az esztétikai érzékek kielégítésén kívül. Az örökzöldek ugyanis az örök élet szimbólumai voltak, mivel akkor is életerősek és levelekben gazdagok, mikor minden más növény halott. Életszimbólumi fontosságuk azonban nem csak örökzöldségüknek volt köszönhető, hanem annak is, hogy sokan közülük, más növényekkel ellentétben télen érlelik be a terméseiket. Fontosnak érzem megjegyezni még, hogy ez az "örök élet" nem a keresztény gondolkodásban fellelhető, a lélek halál utáni halhatatlanságából fakadó élet (habár temetések idején ehhez hasonló szerepet is betölthettek), hanem sokkal inkább az a bizonyosság, hogy bármilyen nehezek is legyenek a körülmények, az élet (valamilyen formában) mindig fennmarad. Illetve, hogy a télre újra eljön a nyár, a növények újra virágozni fognak és a Nap újra melegen fog sütni le ránk. Az örökzöldek épp ezért lettek a házak díszei az év legsötétebb időszakában; hogy emlékeztessék az embereket az élet halhatatlanságára, illetve, hogy jelenlétükkel elősegítsék az újabb termékeny időszak eljövetelét.
![]()
Hagyományosan a növények házba való behozatalának általános ideje december 24-e volt, és akár szerencsétlenséget is eredményezhetett, ha ez előtt az időpont előtt kerültek fel díszítésként. A hálószobába pedig sok helyen nem volt szabad őket bevinni, ugyanis ott nem hoztak szerencsét. De az sem feltétlenül volt mindegy, hogy melyik fajta növénnyel hol díszítenek: pl. a borostyánt volt, ahol nem lehetett a látványosabb helyekre kitenni, mert akkor nem hozott szerencsét.
Leszedésükhöz is sok babona fűződik. Általánosan két időpont volt kijelölve erre: a január 6-a és a február eleji gyertyaszentelő napja. Ugyanis, ennél tovább a házban tartva már szerencsétlenséget hoztak. De, az egyik kedvenc magyarázatom szerint, január 6-a után az örökzöldek kis manókká váltak, akik aztán egész évben csak bajt okoztak a családnak. Leszedés után pedig a növényeket hol el kellett dobni, hol el kellett égetni, de az is megtörténhetett, hogy a haszonállatokkal etették meg őket, hogy azok termékenyek legyenek.
Pár díszítéshez használt örökzöld:
Babér: a béke, az öröm és a győzelem szimbólumának számított. Angliában egy helyen magyal és babér koszorút akasztottak a bejárati ajtóra, hogy az távol tartsa a boszorkányokat.
Rozmaring: sok helyen a magyallal együtt használták, hogy távol tartsa a szellemeket.
Puszpáng: csak a kerten növő bokrokról lehetett a díszítéshez ágakat törni.
Boróka: Olaszországban szerettek díszíteni vele; ágait karácsonyfaszerűen használták és ajándékokat akasztottak rá. Fontos volt védelmező funkciója is.
Tiszafa: soha nem volt szabad a templomkertből szedni. Azt tartották róla, hogy ha belekerül a díszek közé, akkor azon az éven halál várható a házban. Minden levelét és bogyóját karácsony után el kellett tüntetni az otthonokból.
Magyal: az északi népeknél az élet fontos szimbóluma. Szerencsét és termékenységet volt hivatott hozni a házba. Már a Saturnaliák idején is az emberek magyalt küldtek a barátaiknak, hogy azzal fejezzék ki nekik jókívánságaikat. Évszázadokkal később, Angliában sok helyen szerencsétlenséget hozónak tartották, ha karácsony előtt a házba került, és volt, ahol csak egy férfinak volt szabad behoznia. Az angol Felföldön azért használták, hogy távol tartsa a rosszalkodó tündéreket. Elvileg pedig, ha egy ágát házi kedvencünk jelenlétében akasztjuk fel, akkor az egész évben egészséges lesz.
Borostyán: az ókori időkben az örök életet, a hűséget, az odaadást és a halhatatlan vágyat szimbolizálta. Sok isten kedvelt növényének is számított: Ozirisz, Attis, Dionüszosz/Bacchus, Hymen, Pan, Zeusz, Thor, stb. A korai keresztény egyházatyák még tiltották is templomi díszítésként való használatát, pogány vonatkozásai miatt. A magyal igen kedvelt társának számított.
Fagyöngy: a kelták és a germánok számára az élet halál feletti győzelmét, az életerőt és az újjászületést jelképezte. Fontos növénye volt Friggnek, Donarnak, Baldernak, de egyes történetek szerint Perszephoné is fagyönggyel nyitja meg a pokol kapuját. Sok helyen a fagyöngyágakat fennhagyták a következő karácsonyig, amikor aztán levették és elégették, majd újakat raktak fel helyette. Tűz vagy villámcsapás ellen volt hivatott védelmezni. Azt is mondták róla, hogy csak karácsony idején szabad leszedni. Az pedig szerencsétlenséget hozhatott, ha egyáltalán nem volt a házban karácsonykor.
Fenyők: a halhatatlanság és a győzelem jelképei voltak. Istenségek terén Aesculapiushoz, Artemis/Dainához, Kübéléhez, Agdistishoz, Dionüszosz/Bacchushoz, Demeter/Cereshez, Pan/Faunushoz, Silvanushoz, Poseidon/Neptunushoz, stb. kapcsolódtak. A germán területeken igen kedvelt volt régen a fenyőágak napfordulói dísznek való használata, melyből persze később a mai karácsonyfánk szokása is kinőtt.
Források:
Susan Drury: Customs and Beliefs Associated with Christmas Evergreens: A Preliminary Survey
Donald Watts: Dictionatry of Plant Lore
Compendium of Symbolic and Ritual Plants in Europe: Vol I Trees & Shrubs
Hagyományosan a növények házba való behozatalának általános ideje december 24-e volt, és akár szerencsétlenséget is eredményezhetett, ha ez előtt az időpont előtt kerültek fel díszítésként. A hálószobába pedig sok helyen nem volt szabad őket bevinni, ugyanis ott nem hoztak szerencsét. De az sem feltétlenül volt mindegy, hogy melyik fajta növénnyel hol díszítenek: pl. a borostyánt volt, ahol nem lehetett a látványosabb helyekre kitenni, mert akkor nem hozott szerencsét.
Leszedésükhöz is sok babona fűződik. Általánosan két időpont volt kijelölve erre: a január 6-a és a február eleji gyertyaszentelő napja. Ugyanis, ennél tovább a házban tartva már szerencsétlenséget hoztak. De, az egyik kedvenc magyarázatom szerint, január 6-a után az örökzöldek kis manókká váltak, akik aztán egész évben csak bajt okoztak a családnak. Leszedés után pedig a növényeket hol el kellett dobni, hol el kellett égetni, de az is megtörténhetett, hogy a haszonállatokkal etették meg őket, hogy azok termékenyek legyenek.
Pár díszítéshez használt örökzöld:
Babér: a béke, az öröm és a győzelem szimbólumának számított. Angliában egy helyen magyal és babér koszorút akasztottak a bejárati ajtóra, hogy az távol tartsa a boszorkányokat.
Rozmaring: sok helyen a magyallal együtt használták, hogy távol tartsa a szellemeket.
Puszpáng: csak a kerten növő bokrokról lehetett a díszítéshez ágakat törni.
Boróka: Olaszországban szerettek díszíteni vele; ágait karácsonyfaszerűen használták és ajándékokat akasztottak rá. Fontos volt védelmező funkciója is.
Tiszafa: soha nem volt szabad a templomkertből szedni. Azt tartották róla, hogy ha belekerül a díszek közé, akkor azon az éven halál várható a házban. Minden levelét és bogyóját karácsony után el kellett tüntetni az otthonokból.
Magyal: az északi népeknél az élet fontos szimbóluma. Szerencsét és termékenységet volt hivatott hozni a házba. Már a Saturnaliák idején is az emberek magyalt küldtek a barátaiknak, hogy azzal fejezzék ki nekik jókívánságaikat. Évszázadokkal később, Angliában sok helyen szerencsétlenséget hozónak tartották, ha karácsony előtt a házba került, és volt, ahol csak egy férfinak volt szabad behoznia. Az angol Felföldön azért használták, hogy távol tartsa a rosszalkodó tündéreket. Elvileg pedig, ha egy ágát házi kedvencünk jelenlétében akasztjuk fel, akkor az egész évben egészséges lesz.
Borostyán: az ókori időkben az örök életet, a hűséget, az odaadást és a halhatatlan vágyat szimbolizálta. Sok isten kedvelt növényének is számított: Ozirisz, Attis, Dionüszosz/Bacchus, Hymen, Pan, Zeusz, Thor, stb. A korai keresztény egyházatyák még tiltották is templomi díszítésként való használatát, pogány vonatkozásai miatt. A magyal igen kedvelt társának számított.
Fagyöngy: a kelták és a germánok számára az élet halál feletti győzelmét, az életerőt és az újjászületést jelképezte. Fontos növénye volt Friggnek, Donarnak, Baldernak, de egyes történetek szerint Perszephoné is fagyönggyel nyitja meg a pokol kapuját. Sok helyen a fagyöngyágakat fennhagyták a következő karácsonyig, amikor aztán levették és elégették, majd újakat raktak fel helyette. Tűz vagy villámcsapás ellen volt hivatott védelmezni. Azt is mondták róla, hogy csak karácsony idején szabad leszedni. Az pedig szerencsétlenséget hozhatott, ha egyáltalán nem volt a házban karácsonykor.
Fenyők: a halhatatlanság és a győzelem jelképei voltak. Istenségek terén Aesculapiushoz, Artemis/Dainához, Kübéléhez, Agdistishoz, Dionüszosz/Bacchushoz, Demeter/Cereshez, Pan/Faunushoz, Silvanushoz, Poseidon/Neptunushoz, stb. kapcsolódtak. A germán területeken igen kedvelt volt régen a fenyőágak napfordulói dísznek való használata, melyből persze később a mai karácsonyfánk szokása is kinőtt.
Források:
Susan Drury: Customs and Beliefs Associated with Christmas Evergreens: A Preliminary Survey
Donald Watts: Dictionatry of Plant Lore
Compendium of Symbolic and Ritual Plants in Europe: Vol I Trees & Shrubs