Ezeket a szimbólumokat a mai mágiában megfelelések néven szokás emlegetni, és az idők folyamán igen bonyolult rendszer képződött belőlük az emberi felfogásban. Manapság már több oldalnyi leírást lehet lelni arról, hogy egy adott cél érdekében milyen szimbólumok alkalmazhatóak a varázslatokban; vagy éppen arról, hogy milyen égtáj az, mely a munkánkat szimbolikájával (vagy ahogy divatos mondani: erejével) felerősítheti. A mágikus gondolkodásra ugyanis alapvetően jellemző, hogy minél bonyolultabb, annál jobb: minél több reprezentációt (égtáj, időpont, színek, kövek, növények, illatok, stb.) használ a varázsló, annál nagyobb eséllyel teljesül a mágia célja. Épp ezért van oly sok varázslatban megszabva, hogy mely hold-, és/vagy napállásnál kell elvégezni, milyen színű gyertyát kell égetni, milyen illatú füstölő kell mellé, és még jó pár apróságnak tűnő előírás, mely mind befolyásolhatja a mágia végkimenetelét.
Arról pedig, hogy miért lett mi-minek a szimbóluma, több elképzelés is létezik. Az egyik ezek közül az emberi tapasztalat. E szerint, a különböző tárgyak közötti ok-okozati összefüggések eredete az emberi elme azon szokása, hogy összefüggéseket keressen a minket körülvevő világban. Elég csak párszor két történésnek egymást követni, míg stresszesebb esetekben akár egy alkalom is elég, és már hajlamos az ember a kettőt összekötni. Így alakulnak ki a szerencsejátékosok bonyolult "szertartásai", melyek a nyerésüket hivatottak biztosítani, és amik egy másik, avatatlan embernek teljesen értelmetlennek tűnnek. Képzelhetjük, hogy régen, az esőhozással megbízott varázsló milyen nyomást érezhetett magán egy ilyen varázslat előtt. Nem csoda tehát, ha egyszer valamit csinált egy féle módon (még akkor is, ha valami csupán a véletlen folyamán történt úgy), és bevált, akkor a siker érdekében újra meg fogja próbálni reprodukálni az előző sikerhez vezető kondíciókat, legyenek azok bármilyen abszurdak.
A másik összetevője a mágikus reprezentációk kialakulásának a hasonlósági mágia elképzelése. A hasonlósági mágia alapján, az egymásra hasonlító dolgok képesek hatni egymásra, a varázslatok folyamán helyettesíthetik egymást; a hasonló képes befolyásolni a hozzá hasonlót. Ehhez kapcsolódóan meg kell említeni a harmadik fontos szempontot a reprezentációk kialakulásában, ez pedig a közös megegyezés. Egy növény, vagy egy kő nem minden külső, vagy belső tulajdonságát fogja egy-egy népcsoport a mágiájában alkalmazni, de a tulajdonságok értelmezése sem magától értetődő. Az, hogy egy növény virágának a színére, levelének, vagy magjának a formájára, esetleg illatára, vagy ezek kombinációjára épül a mágikus felhasználás; valamint az, hogy a kiválasztott tulajdonság milyen minőséget képvisel, már a közösség által egységesen elfogadott, és az idő próbáját túlélő normák együttes függvénye.
A mai megfelelési táblázok azért is ilyen bonyolultak, és sokszor ellentmondásosak, mert több, a világ különböző részein elő nemzetek elképzelései keverednek bennük. Van bennük minden a hindu mágiától kezdve, az afrikai és vudu gyakorlatokon keresztül, az északi képzetekig. Azt pedig azért mégsem várhatja el senki, hogy ezek az igen különböző körülmények között élő emberek ugyanazokat a képzeteket társítsák az egyes drágakövekhez, színekhez, az égtájakról nem is beszélve.
A negyedik, és mágikus körökben igen kedvelt elképzelés szerint, az emberek valamikor a múlt folyamán kapcsolatba léptek egy-egy növény, természeti képződmény szellemével, és tőle személyesen tudták meg felhasználási módjaikat. Ma is sok gyakorló tart fenn ehhez hasonló jellegű kommunikációt az egyes létezők szellemeivel, de a régi mágikus szövegekben is sok helyen nyoma van, hogy a mágia egyes kellékeit élő létezőként tekintik. Egy különbség azonban fennáll ezen létezők mágikus felhasználása és a közös kommunikációra épülő kapcsolatokban: a mágia mindig a varázslatot végző hatalma alá rendeli valamilyen formában a szellemeket, míg egy kapcsolatban a felek egyenlő fontosságúak, de sokszor inkább a szellem áll az ember fölött, mint fordítva. A mágiában tehát a reprezentációra használt természeti képződmények szellemei puszta szolgákká redukálódnak, kiknek hallgatni kell a mágus szavaira.
Az ötödik pont, amit még említeni szeretnék, nem annyira a megfelelések eredetét hivatott magyarázni, mint inkább a működésük alapját. Ezen elképzelés alapján, a varázsló tisztában van a tárgyakban található mágikus erő pontos tulajdonságaival, és ezt az erőt alkalmazza a saját céljai érdekében, munkája során. Ilyen mágikus erő a mana, orenda, chi, stb., melyeket manapság 'energia' vagy 'rezgés' néven emlegetnek, megjegyzem, hibásan. Ugyanis, a fent említett különböző nemzetekre jellemző elképzeléseket hibás egymásnak teljesen megfeleltetni (hisz maguk az egyes elképzelések olyan absztraktok, hogy nem is lehet őket pontosan megfogalmazni, nem hogy egymással egyenlővé tenni), illetve tudomány szakszavaival helyettesíteni. Konkrét példaként említeném a manát, mely nem csak egy egyszerű rezgés, vagy energia, hanem egy annál jóval misztikusabb erő, mely a lélek képzeteihez hasonló, spirituális tulajdonságokkal is rendelkezik, ám nem minden fizikai test rendelkezik manával, csak bizonyos darabok. A manát tehát, az ezoterikus körökben oly kedvelt 'energiának' titulálni nem helyénvaló, mivel a kettő igen különböző dolgokra utal. Ez egy igen rossz szokása a nyugati, "fejlett" társadalmaknak, melyben a saját világnézeteiket ráhúzzák más kultúrák szemléleteire.
Végezetül fel kell szólalnom a megfelelések önkényes változtatásáról. Ennek igen sok hirdetője van. Rengeteg magát boszorkányos könyvnek valló műben lehet olvasni, hogy "azt kel használni, ami működik", és ez természetesen teljesen ésszerű. De azt is sokszor olvasni lehet: "használd, amiről úgy érzed, hogy neked működni fog". Ez is elsőre teljesen elfogadhatónak tűnik, de van vele egy kis probléma. Ha a mágikus gyakorlatunkban mindent a saját érzéseinkhez, vagy tapasztalatainkhoz igazítunk, akkor mágiánk sem lép túl az egyéni babonákon, az önszuggeszción és a pszichoszomatikán. Ami teljesen elfogadható, amíg tisztában vagyunk ezzel, és elfogadjuk ilyen természetét, magunkat pedig nem kiáltjuk ki főmágusnak/boszorkánynak.
Ha viszont mágiát akarunk űzni, ne az önkényes, kultúrákkal mit sem törődő módszert alkalmazzuk! Tiszteljük meg a felmenőinket azzal, hogy a szokásaikat, a hitüket, nem gyalázzuk meg; hogy egy tibeti hangtálat nem használunk egy európai mágikus hagyományokra épülő rituáléban, vagy egy görög isten tiszteletére.
(Marcel Mauss: A General Theory of Magic című könyve alapján)