"Van békájuk, hogy azon keresztűl dógoznak."
Takács György Kantéros, lüdérc, rekegő című könyvében (mely hárompataki csángó hiedelemmondákat tartalmaz) lehet olvasni egy olyan speciális békáról (egészen pontosan "varasbékáról", vagyis varangyról), melyet a mágiában jártas emberek tartanak, hogy segítségével mások kárára megnöveljék a saját tejhasznukat.
"Békával dolgozott, békával csinált a másiknak rosszat. Tartotta a fazakba'. Az neki a kincse vót. Mert az az ördög vót, biztosan."
Legtöbbször az ilyen varangyokat nők tartották, így nem hiszem, hogy különösebb meglepetést jelentene az, hogy az ilyen személyeket sokszor boszorkánynak nevezik (habár a csángóknál ismert egy külön ezzel a tevékenységgel foglalkozó varázsló: a fermekás). Ezt a mágiaformát, illetve a vele való munkálkodást is gonosz, rossz tevékenységnek tartották és minden esetben, amikor a "nem beavatottak" találkoztak vele, vagy megpróbálták azt elkerülni (pl. az így lopott tejből készült ételeket nem fogyasztották el), vagy elpusztítani (pl. a békát megölni).
"Ez különleges béka, amelyiket ugy küdik, met az nagy."
Az ilyen varangyokat a történetek szerint egy fazék vagy egy üst alatt tartották, néha még mohaágyon is, és a gazdáik rendszeresen etették őket (tejjel, esetleg polentával). Az állatok különleges ismertetőjele volt, hogy piros pántlikát kötöttek a nyakukba, és általában nagyon nagy méretűeknek beszélik el őket (vagyis minden valószínűség szerint a nőstényekről van szó). Tejet lopni úgy lehetett kiküldeni az ilyen házi kedvenceket, hogy egyszerűen a gazdi elbeszéli nekik, merre is kell menniük.Ennél egy bonyolultabb módszer szerint pedig a kiszemelt áldozat nyomából kell felvenni a füvet, és azt adni a békának. Az állat ezután éjszaka elugrált a tehénhez, akinek a tőgyéből kiszopogatta a tejet, de olyan leírás is akad, ahol a már lefejt és vödörben lévő tejből próbált meg inni. Egy fantáziadúsabb elképzelés szerint pedig, a varangy beköltözik a marha szájába, ahova odaszárad, és csak a teteme eltávolításával lehet megtörni a rontást. Érdemes még megjegyezni, hogy ezen a módon nem feltétlenül a tejet mennyiségben lopták el a boszorkányok, hanem sokkal inkább a tej zsírtartalmát szedték el maguknak, mitől a "kirabolt"állatok csak gyenge minőségűt adtak - olyat, mint a savó.
"Aszmongya: Elveszett a békám. Nem láttátok? Ide kellett, hogy jőjön nálatok."
A lopáson, vagyis inkább annak a megkísérlésén kapott békával sokféle módon bántak el az emberek. Sokszor átdöfték, felnyársalták, majd a nyársat a földbe szúrták (rajta az állattal persze), mert azt tartották, hogy különben az varangy túlélné a támadást. Máskor megverték, esetleg sózták. Bármilyen módszert is használtak, a kétéltű bőrének felszakadásakor tej, vagy tejszerű anyag jött ki belőle. De volt kimondottan olyan módszer is, mely a béka gazdáját szándékozott előhívni az állat bántásával: fazekat tettek rá, aminek a tetején tüzet gyújtottak, mire a gazdája rögtön meg is jelent (de a verést is alkalmazták hasonló céllal). Ugyanis létezett egy olyan alapvető elképzelés, mi szerint a gazda megérzi, tudja, vagy ő maga is átéli mindazt, ami a békájával történik. Ez egyrészt azon igen elterjedt módszert tükrözi, mely szerint a rontás eszköze vagy alanya által mágikusan el lehet érni a rontást végzőjét, de rokonságot mutat az állatalakban kiküldött szabad lélek elképzelésével is.
"Megölted! Mé'ölted meg?! Mé' nem hagytál békét?! Az nem csinál semmit!"
Érdekes, hogy a könyvben sok történet saját élményeket ír le, amelyek valóban megtörténtek az elbeszélővel, és nem csak szegről-végről hallotta. Persze ilyen esetekben is, abban nincs semmi különös, ha az este, fejéskor az istállóban véletlenszerűen megjelenő varangyokat a megélhetését féltő ember egy boszorkány küldöttjének véli. Az viszont már elgondolkodtatóbb, amikor egy szomszéd házánál látnak egy-egy pántlikás kétéltűt, amit még a gazdája védelmezni is próbál, és láthatóan fontosnak tart. Ilyenkor hangzanak el a varangytulajdonosoktól olyan megjegyzések, mint hogy ha a varangyot megölik, a tehenei is elpusztulnak, vagy hogy az állat valójában védelmezi a szarvasmarhákat. Én ezekből a tényekből két dologra tudok következtetni. Egyrészt, valószínűleg igen is tartották békákat egyes emberek (főként asszonyok - "fehérnép dolog"), azzal az elgondolással, hogy a segítségükkel majd több és jobb minőségű tejet fognak adni az állataik. Másrészt, ezek a személyek nem feltétlenül gondolták azt, hogy ezt mások kárára tennék, hanem a békáknak mintegy a tehenekkel kapcsolatos (tej)termékenységi pozitív hatást tulajdonítottak, mi szerint míg az egyik jól volt tartva, addig a másik is jó tejet adott. Ez a második elképzelés pedig nem is olyan meglepő, hiszen a békákat sok helyen tartják a termékenység szimbólumának, és a magyar néphitben is többször megjelennek ilyen típusú varázslatokban.