A hókusz-pókusz kifejezés ugyan több száz éves múltra tekinthet vissza, ám eredete a történelem homályába vész. Egy 15. századi német zsidó mágikus kéziratban szerepel egy bizonyos "Akos Pakos", mint varázserővel bíró név, mely talán a hókusz-pókusz gyökere lehetett. Más feltételezések szerint egy skandináv vagy olasz mitikus varázsló nevéből származott. Egy 17. századi elképzelés szerint a római katolikus liturgai latin nyelvű szövegéből lett "félreértve": a "hoc est corpus"-ból ("ez az én testem") lett a hókusz-pókusz. Még egy újabb feltételezés a mágiahasználók által alkalmazott pszeudo-latin, önmagában értelmetlen "hax pax max Deus adimax", mondókára vezeti vissza a származását. Bármi is legyen az igazság, annyi biztos, hogy az angol forrásokban a 17. század folyamán elterjedt a kifejezés használata. Thomas Ady 1655-ben írja, hogy egy bűvészetből élő férfiú magát "Ő Királyi Felsége legkiválóbb Hókusz-pókusza" névvel illette, és minden trükkje elsütésekor azt mondta: "hocus-pocus, tontustalontus, vade celeriter, jubeo". Ezután már a hókusz-pókuszt széles körben használták a szemfényvesztőkre és a bűvészere. Ám valós mágikus gyakorlatba soha nem került be, ugyanis az abrakadabrával ellentétben, ez egyzser sem szerepel se amuletteken, se más varázslattal kapcsolatos iratokban.