A következő történet az Eybyggja Sagában található, mely 1230 körül íródott és a Nyugat-Izland egy részén lakó emberek életét írja le az 884-es évektől egészen 1031-ig. Fontos megjegyezni, hogy ezt nem mesének tekintették a készítői, hanem a valós események elbeszélésének, így tehát a benne leírtakról úgy tartották, hogy a megfelelő körülmények között bárki mással is megtörténhetnek.
Tekeredett lábú Thorolf, családja és szolgálói Hvamm völgyében éltek. Thorolf egy igen gonosz ember volt, és miután meghalt, egy kőhalom alá temették el. Ám a marhák, akik a testet szállították, meg lettek rontva, a jószágok, akik a sír közelébe mentek, mind megőrültek és halálra bőgték magukat, míg a madarak, akik oda szálltak, egytől-egyig meghaltak.
Hvamm pásztora egy alkalommal a sírhalomhoz közel összetalálkozott a holttal, minek után nem sokkal minden csontját összetörve és szénfeketén találták meg a tetemét. Az egész ügy addig fajult, hogy már senki nem merte a völgyben legeltetni az állatait. Thorolf még élő családja és ismerősei hamarosan azt is észrevették, hogy a ház közösségi szobáját is kísérti valami. Telente pedig Thorolf gyakran meg is jelent a farmon. Miután a ház asszonya - Thorolf felesége - meghalt, eltemették őt is a férje mellé. Ezt követően az emberek elmenekültek a farmról, de a holt erre az egész völgyet elkezdte kísérteni, így hamarosan az is elhagyatott lett. Thorolf embereket ölt és látták azt is, amint a miatta meghaltak vele sétálnak. Az egyetlen ember, aki védelmet tudott nyújtani tőle Arnkel, a fia volt, akinek a közelében soha semmi tragédiát nem okozott.
Azon a tavaszon, Arnkel tizenegy emberével elment újratemetni apját. Együtt felnyitották a sírt, amiben a tetem szörnyű kinézetű volt, de még nem indult bomlásnak. Egy ökrök húzta szánkóra tették, és Ulfarsfell hegygerincére felvitték. Innen még tovább akarták szállítani Vadilshofdiba, hogy ott hantolják el, ám az ökrök megzavarodtak, és a tengerbe rohantak. Thorolf olyan nehéz volt, hogy az emberek alig tudták eljuttatni a közeli dombra, ahová aztán eltemették. A hegyfok túloldalán, Arnkel a biztonság kedvéért egy óriási falat emeltetett, ami olyan magas volt, hogy csak a madarak tudtak átjutni rajta. Thorolf ott nyugodott, amíg csak fia élt.
Ám amint Arknel meghalt, apja újrakezdte ártó munkásságát. Bolstadban embereket és állatokat ölt, Ulfarsfellt is kísértette, ahol mindenkit rettegésben tartott, míg Thorodd földesúr földjei elnéptelenedtek miatta. A parasztok panaszai miatt Thorodd összegyűjtötte embereit, és felmásztak az élőholt sírjához. Felnyitották a halmot, amiben meg is lelték Thorolfot, aki még mindig nem indult bomlásnak, ám fekete volt, mint az éj és kövér, mint egy disznó. Amikor megpróbálták megmozdítani, olyan nehéznek bizonyult, hogy csak egy emelőrúd segítségével tudták kiemelni. Eztuán a folyópartra görgették, ahol egy máglyát építettek neki. Rátették a testet, az viszont csak igen nehezen kezdett el égni, amikor pedig meggyulladt, egy nagy szél szétszórta a hamvait.
Egy tehén gyakran ment ki arra a partszakaszra, ahol Thorolfot elégették és ott lenyalogatta a köveket, amiken a holt hamvai megmaradtak. Egy titokzatos szürke bika meghágta a tehenet, aki nemsokára egy szürke borjúnak adott életet. Amikor Thorodd szoptatós dajkája meghallotta ennek az állatnak a hangját, nagyon megijedt, és ezt mondta: "Ez egy szörnynek, nem egy élő állat hangja". Ezután több alkalommal is kérte, hogy öljék meg az állatot, ám Thorodd nem hallgatott rá. Egy nap pedig ez a szürke borjú ölte meg.
Forrás:
Claude Lecouteux: The Return of the Dead: Ghosts, Acestors, and the Transparent Veil of the Pagan Mind