Most egy új sorozatot indítok útjára, melyben mától, egészen január hatodikáig egy kis betekintést szeretnék nyújtani a téli napforduló, a karácsony és általában téli ünnepi időszak szokásaiba, babonáiba és néphitébe. Magát a sorozat elnevezését is az európai hagyományokból csentem el: a karácsony 12 napja, vagy éjszakája, máskor a karácsonyi tizenketted, már 567-ben hivatalosan is bekerült a keresztény ünnepek közé. Ez az időszak karácsony napjától (dec. 25.) vízkeresztig (jan. 6.) tart(ott), és az első említést róla a i.sz. 4. század végén teszik. Aztán idővel, a kalendárium változtatások, vagy a helyi variációknak köszönhetően karácsony előtt (pl. Lucától), vagy az után is tartották egyes helyeken. Eredetét tekintve sokan gondolják pusztán keresztény kitalációnak, míg mások meg vannak győződve róla, hogy ha kevés is rá a bizonyíték, de a tizenketted biztos, hogy pogány és azon belül is germán eredetű. Bármi legyen is az igazság, annyi szent, hogy az évszázadok folyamán ezen 12 nap mindegyike sajátos néphagyományra tett szert, melyek igen szorosan kapcsolódnak a régi, kereszténység előtti hiedelemvilághoz, ha nem egyszerűen azok deformált túlélői.
A tizenketted az év óráján az éjfélnek felelne meg - így, akár csak az éjfél, ez is egy igen mágikus és félelmekkel övezett időszak volt. Mondták róla, hogy ezen a 12 napon nem rövidülnek az éjszakák, hanem "áll az idő". Ebben az időtlen időben szabad kezet kapnak a túlvilági lények, melyek közeli jelenléte tabukat von maga után, áldozatok kitételét követeli meg, és általános óvatosságot igényel az embertől. Arról nem is beszélve, hogy a mágiával foglalkozó személyek ereje is állítólag nagyobb ilyenkor: azt szokták mondani, hogy "ekkor fog legjobban az igézet". Viszont, ahogy nagy sikerrel lehet ilyenkor mágikus úton kárt okozni, ugyanúgy lehet bármi pozitívat is varázsolni a jövő évre (termékenységtől kezdve a szerencséig); és ebben az ekkor kószáló szellemek, holtak és szörnyek is a segítségünkre lehetnek, ha a kedvükre teszünk.
Germán területeken ilyenkor nyargal az égen a vad hajsza, ez a halott lelkekből és különféle természetfeletti lényekből álló csapat. A vezetőjük lehet Wotan egy megmaradt alakja, vagy olyan női istennőszerű démonok, akik a nők munkáját és szorgalmát is hajlamosak ellenőrizni, a mellett, hogy pl. kereszteletlen kisgyermekek hadait terelgetik a téli éjszakákon. Ilyen alakok Frau Holle, Perchta, Freen, stb. Ezen hölgyek tiltják ekkor a fonást, de akár a szövést is, jó szándékuk kivívásához pedig tisztának kell lennie a háznak, nem szabad az "guzsalyon szöszt hagyni", vagy bizonyos időpontokon nem megfelelő ételt fogyasztani. De a velük járó holtakat is tisztelet illeti ezen napokban, pontosabban éjszakákon: számukra is megterítenek a karácsonyi asztalnál, vagy mikor a család aludni tér, újra terít, immár az ekkor hazalátogató ősöknek.
Ilyenkor égetik a karácsonyi fatuskót (mely hagyomány talán már valakiknek ismerős lehet Yule tuskó néven), több helyen mind a 12 napon át. A tizenketted egyes napjainak is megvannak a maguk sajátos szokásai: István napján ökörszemre vadásznak, János napján bort szentelnek, vízkeresztkor rossz szellemeket űznek, stb. Ezek néha Európa-szerte hasonlóak, máskor nagyon is különböznek egymástól. Mindenesetre ilyenkor jellemzően, a háznak tisztának kell lennie, ételáldozatok valamilyen formában bemutatásra kell, hogy kerüljenek, házról-házra járnak emberek termékenységet és bőséget varázsolni, a gazdák megpróbálják biztosítani a jó állatállományt és termést mágikus utakon is, míg a kíváncsiak különféle jóspraktikákat űznek, hogy megtudják, milyen év is közeledik feléjük a téli sötétben.
Források:
Szendrey Zsigmond: Évnegyedi szokásaink és babonáink (Ethnographia. 52. évfolyam)
Pócs Éva: Tér és idő a néphitben (Ethnographia. 94. évfolyam)
Clement A. Miles: Christmas in Ritual and Tradition, Christian and Pagan
Alexander Tille: Yule and Christmas