Quantcast
Channel: Erdei varázslatok
Viewing all articles
Browse latest Browse all 272

A napforduló illatai

$
0
0

A karácsonyi ünnepkör még ma is fontos része az ekkor használatos jellegzetes illatok. A szegfűszeg, a narancs, vagy éppen a fenyő aromája nélkül nem is lehetne igazi a télközép sem. A vásárokban épp ezért lehet szárított termésekből készült, illatosított füzéreket venni, vagy kis szütyőket, esetleg csillag, vagy szív formára megvarrt illatpárnákat. Mások személyesen készítenek narancsba szegfűszeget szurkálva az orruknak kellemes díszeket. A mai szokásokhoz hasonlóan a szagok régen is fontosak voltak, különösen a dezodorok és a megfelelő csatornázás feltalálása előtt. A most is használt zsákocskák, potpourri-k, de a narancsos szegfűszeg is az ilyen bűzök elnyomására születtek, hiszen nem csak kellemetlennek tartották őket, hanem egyenesen betegségokozóknak is. A kellemes illatokról pedig azt gondolták, hogy az emberek egészségének a megőrzését segítik. A távoli országokból származó fűszerek pedig egyben a gazdagságot és a bőséget is hivatottak voltak jelképezni.
A napforduló idején azonban talán még fontosabb az illatok füstölők és füstölgőkben való megjelenése. Használták őket ilyenkor házak, szobák, vagy éppen személyek átfüstölésére is. Fő funkciójuk sokszor egyszerűen a gonosz kiűzése, vagy annak távol tartása volt, ám eredetileg bizonyára áldozatnak is számíthatott a különféle isteneknek és szellemeknek (erre utalhat például, ha a füstben való megmártózás szerencsét hoz).

Pár ma is kedvelt illat mágikus haszna:

Fenyő: megtisztítás, védelem, pénz, gyógyítás
Szegfűszeg: védelem és démonűzés, pénz, szerelem, megtisztítás
Narancs: megtisztítás
Babér: megtisztítás, gyógyítás, védelem
Fahéj: védelem, pénz
Mirha: spiritualitás, gyógyítás, védelem
Tömjén: megtisztítás, védelem, meditálás
Szerecsendió: szerencse, pénz, jólét


Források:
Scott Cunningham: The Complete Book of Incense, Oils & Brews
Christian Rätsch, Claudia Müller-Ebeling: Pagan Christmas: The Plants, Spirits, and Rituals at the Origins of Yuletide

Viewing all articles
Browse latest Browse all 272