Az utóbbi év igen gyér termést hozott bejegyzések szempontjából itt a blogomon. Ennek pedig az általános való életbeli problémákon és elfoglaltságokon kívül az volt a fő oka, hogy az utóbbi öt év alatt ide írtak egy részétől már csak a fejemet fogom. Amikor anno az első írásaimat jelentettem meg az interneten, még a képzeteim jobbára illeszkedtek az újboszorkány mozgalmakban általában fellelhetőkhöz. Vagyis én is elismertem a nyolc wicca-eredetű ünnepet, a mágikus energiák létét és hasonló dolgokat. Ma már mindezt nem vallom, ami miatt olyan érzésem van, hogy tévesen hitegetek mindenkit, aki csak a régi, ilyen témájú bejegyzéseimet olvassa. Így odáig jutottam, hogy vagy végleg befejezem az írást, vagy teljes felújítást végzek. Végül a megújítás és az elfogadhatatlan részek kijavítása mellett döntöttem, remélem a többség örömére.
Az első nagy változás, mármint a kinézeten kívül, az oldalakat érinti. Akik szemfülesek, azoknak már feltűnhetett, hogy a megfeleléseknek szentelt oldalt eltűnt és helyette a tartalma a grimoire részre került. A növények a mágiában is kiegészült egy bevezető-magyarázó résszel. Míg az archívum oldalt teljesen kitöröltem, és az onnan még menthetőnek talált részeket majd külön bejegyzésként fogom közzétenni a jövőben. De egy vadonatúj oldalt is közzétettem, tudástár címen, melybe az eddigi 4 oldal kategóriáiba nem sorolható írásaimat próbáltam összerendezni. A második változás pedig bizonyos régebbi bejegyzések kitörlése, vagy átírása. A főbb átírásra került cikkeket majd újra meg fogom jelentetni, de több darab is már a kukában végezte.
Összességében két alapvető dolgot próbálok meg ezentúl is, csupán jobban elkülönítve, bemutatni a blogomon: a régi animista, pogány-, mágikus- és boszorkányi hagyományokat, illetve a mai modern gyakorlatokat ugyanezen témákban. Ebből a boszorkányság témája fog talán a legjobban átalakulni. A wiccát és a boszorkányságot eddig is igyekeztem elválasztani, de most már igyekszek majd különbséget tenni az újboszorkányság (vagyis a modern, 20-21. századi, magukat boszorkánynak nevező személyek gyakorlata) és a történelmi boszorkányság között. Ezenkívül még a mágiával foglalkozó régebbi bejegyzések szorulnak majd nagyobb átalakításra. A mágia alapjait leíró részben bemutatott népi, mechanikus módon működő varázslási módot nem tartom működőképesnek, ám a régi (és sok helyen a mostani) idők gyakorlatait elég pontosan összegzem bennük néprajzi művek alapján, így nincs szívem kitörölni őket. Helyette majd, az újboszorkányság és történelmi boszorkánysághoz hasonlóan megpróbálom bemutatni a mágia másik nagy módját, melyben az ember vagy a saját szabad lelke, vagy egy szellemi lény segítségével végzi tevékenységeit.
Remélem ezen átírások nem csak az én lelki békém megteremtésének lesznek segítségére, hanem az Olvasóim is lelnek bennük valami hasznosat!