Nos Calan Gaeaf, avagy tél estéje, a wales-i elnevezése október 31-e éjszakájának. Mint oly sok máshol is, Wales-ben is úgy tartották, hogy ilyenkor feltárultak a sírok, és a holtak újra a földet járták. De itt nem csak tőlük kellett tartani, hanem mindenféle más természetfeletti lény is ilyenkor kóborolt az éjszakában, pl. Hwch Ddu Gwta (a kurta farkú koca), aki elvileg még a legerősebb embert is képes volt megrémíteni.
Szokásokat tekintve, az egyik legjelentősebb mozzanat ilyenkor a közösségi tüzek gyújtása volt. A fiatalok összegyűltek, és mindenféle könnyen és nagy mennyiségben hozzáférhető dologból (szalma, hanga, rekettye, páfrány, stb.) nagy máglyákat raktak, amik körül aztán táncoltak és nagy zajt csaptak. A tűzön, miután kicsit leégett, burgonyát és almát is sütöttek, míg a belerakott csonthéjasok égésének milyenségéből jósolni próbáltak (ha fényesen égett, az jó előjel volt, ha viszont nem, akkor halál vált a tűzbe rakóra). Aztán majd a tűz leégése után mindenki gyorsan hazasietett, félve attól, hogy útközben szellemekkel, vagy kísértetekkel találkoznak.
Szintén a falvak ifjai ajtóról ajtóra járva mindenkihez bekopogtak, és egy kis versecske elmondása fejében ajándékokat (gyümölcsöket, diót, mogyorót) követeltek.
Mindenféle jóslás is kötődött ehhez az éjszakához. A templom kulcslyukán belesve meg lehetett látni, hogy ki hal meg jövőre. A tűzbe dobott csonthéjasokhoz hasonlóan, akár a borostyánlevelek égéséből is ómeneket tudtak kiolvasni. Ha sikerült úgy megpucolni egy almát, hogy a héja egy csíkban jöjjön le, akkor abból meg lehetett próbálni kiolvasni a jövendőbelink nevének kezdőbetűit. Ezek a jóslások pedig sokszor a nagy család, vagy a kisebb közösség együtt eltöltött estéjének a mulatságai voltak.