Boszorkányiskola 12. lecke: a boszorkányság fajtái

Mint már említésre került a sorozat korábbi részeiben, a modern boszorkányság nem egy homogén jelenség. Ez már a történelmi boszorkányságról is elmondható, hiszen az soha sem volt egy konkrét hagyomány, hanem csak különféle mágikus, babonás és az egyház által elítélt vallásos (de ettől még nem pogány!) gyakorlatok keverékéből állt. A régmúlt egyénei is, sok maihoz hasonlóan, saját maguk állították össze praktikumukat a felmenőik hagyományai, a hozzáfért mágikus irodalmak és esetleges tanítóiktól szerzett információkból. A különbséget a múlttal egyrészt az adja, hogy ma már az ember sokkal nagyobb mennyiségű tudáshoz képes hozzájutni és sokkal több helyről, hála a könyveknek, meg persze az internetnek. Másrészt pedig, az újboszorkányságban több konkrét „tradíció” is létezik, melynek megvannak a maguk lejegyzett rítusai, beavatási vonalai és közös hittételei. Az újboszorkányság fajtái pedig az utóbbi években folyamatosan gyarapodtak, és valószínűleg gyarapodni is fognak. Ennek egyik tipikus formája, hogy egy gyakorló kidolgoz egy sajátos boszorkányságot, amit elnevez valaminek. Erről aztán ír az interneten, esetleg egy, vagy több könyvet is megjelentet róla. Ezeket olvasva másoknak is megtetszik, amikről ír és ők is ettől fogva ilyen, vagy olyan boszorkánynak kezdik el vallani magukat. Ebből kifolyólag nem is tudjuk majd most átnézni az újboszorkány minden válfaját, hanem inkább az általában magányos gyakorlók által elsajátított vonalakra koncentrálunk.

Tradicionális boszorkányság 
A tradicionális boszorkányság elnevezés elég érdekes, mivel ezt a kifejezést nem használták külön boszorkányságformákra a 2000-es évek elejéig (a néprajzkönyveken kívül persze, ahol a történelmi boszorkányhagyományokat jelöl). Ezelőtt nem volt olyan csoport, vagy boszorkányságot űző személy, aki ezen a kifejezést magáénak vallotta volna. Ám a tradicionális boszorkányságot alakító személyek és írásaik már az 1950-es évektől elkezdtek megjelenni a nyilvánosság előtt.
Magának a kifejezésnek a megszületése arra vezethető vissza, hogy a 2000-es évek elejére igen nagyra nőtt a magukat boszorkánynak nevezők tábora, viszont közülük a legtöbben a mai modern, wicca, illetve a New Age gondolatokra alapozták gyakorlataikat. Ettől a vonaltól szerették volna megkülönböztetni magukat azok, akik először használták a tradicionális boszorkányság elnevezést a gyakorlatuk megjelölésére.
Maga a tradicionális boszorkányság az eddig történészek, folkloristák és antropológusok által feltárt történelmi tényekből, és ezen belül is főképp a kora újkori varázshagyományokból táplálkozik. Ezért is van az, hogy sokan az ezen művészetet űző emberek közül inkább történelmi-, folklórral foglalkozó-, etnográfiai- és antropológiai könyveket olvasnak, nemrég íródott ezoterikus művek helyett. A másik vonala a tradicionális boszorkányságnak pedig a máig fennmaradt, folyamatosan gyakorlatban lévő, családi hagyományokat követi, és ezeket dolgozza tovább.
Nagy különbségek állhatnak fent két tradicionális boszorkány gyakorlata között, főleg, mivel a nemzetek közti különbségek igen jelentősek tudnak lenni (azaz egy német és egy ír származású tradicionális boszorkány nem pont ugyanazt csinálja). De azért van pár dolog, ami általánosan fontosnak mondható a tradicionális boszorkányok számára. Ezek pedig a Földdel, a Holddal és a csillagokkal való kapcsolat fenntartása, valamilyen szintű animizmus, a hely szellemeivel való közösség, az ősök tisztelete és a rituális megemlékezés az évszakok váltakozásáról. Valamint, és talán a legfőképp, a transzállapotban végzett munkák, és a boszorkányos repülés az éjszakába, vagy a másvilágra.

Zöld boszorkányság 
A zöld boszorkányság ihletét a különféle régi, sőt, néha ősi hagyományokból meríti, melyek közé tartoznak a boszorkány növényi varázslóként való megjelenései, a füves emberek gyakorlatai, a növényi samanizmus, a növénytermesztés rítusai és szokásai, illetve a különféle módszerek, melyeken keresztül a múlt emberei az őket körülvevő természetes világhoz kapcsolódtak. Mindezen bőséges forrásokból építi fel a saját működési módszerét egy-egy zöld boszorkány, kiegészítve azt a saját tapasztalataival. Mint talán ebből is kitűnhet, a boszorkányság ezen formájának nincsenek előre lefektetett szabályai, kötelezően végrehajtandó rituáléi, vagy előre megadott ünnepei. Minden az adott gyakorlón múlik, illetve azon, hogy mit képes a saját természetes környezetével való közreműködésbe beleépíteni.
Kicsit konkrétabban, a zöld boszorkány munkássága magába foglalhatja a növényekkel és az egyéb természetben található lényekkel végzett mágiát és gyógyítást. A boszorkány élettereként szolgáló földrész tiszteletét (annak flórájával és faunájával együtt) és annak gondozását, mely magában foglalhat mind bonyolult rituálékat, mind a szemét összeszedését, de akár télen a madarak etetését is. Sok zöld boszorkány ért a vadnövények (gyógyítók, mérgezők és ehetők egyaránt) és a gombák szedésének művészetéhez, vagy éppen a kertészkedés a nagy szenvedélye, így hát a helyi régi növénytermesztési szokások és szertartások gyakran helyet kapnak a repertoárjukban. De a lokális dolgok mellett a globális vonatkozások is fontos szerepet és kellő tiszteletet kapnak: a Nap és a Hold tisztelete, a csillagok, vagy éppen az évszakok változásai.

Sövényboszorkányság 
A sövényboszorkányság samanisztikus- és boszorkánygyakorlatokon alapul. A "sövényboszorkány" kifejezés a szász "haegtessa"és az óangol "hægtesse" szavakból származik, amit durván "sövényen lovaglónak" lehet lefordítani. Maga a "haeg" szótő jelenthet "sövényt" vagy "kerítést", de "vénasszonyt"és "boszorkányt" is.
A sövényboszorkányok számára a sövény nem csak a kerteket a vadontól elválasztó fizikai határvonalat jelenti, hanem az ezt a világot és a Másvilágot elválasztó "fátyol" jelképe is. A sövény jelöli az átjárót a világok között, és a "meglovaglása", ami a fő mozzanat a boszorkányság ezen formájában, az azon való átjutást, vagyis a Másvilágba való látogatást jelenti. Ezt modern kifejezéssel a „sövény átlépésének” szokták nevezni.
A sövényboszorkányok gyakorlataikat legfőképp a régi európai boszorkányokról, javasasszonyokról, látókról és füvesemberekről fennmaradt információra alapozzák, kiegészítve ezeket a saját tapasztalataikkal. Munkájuk alapvetően magányos jellegű, de nem vetik meg a másokkal való együttműködés előnyeit sem. Mágiájukat a természet mély tiszteletével végzik, annak szellemeivel harmóniában dolgozva. Általánosan törekednek az egyszerűségre, és nem hívei a külsőségeknek. Habár egy-egy ilyen boszorkány mindennapi gyakorlata nagy eltéréseke mutathat, de általában értenek a gyógyítás valamilyen formájához, a gyógynövényekhez és különféle samanisztikus gyakorlatokhoz. Általános a sövényboszorkányok közt az a Természet szellemeinek és az őseinknek a tisztelete, és a velük való szoros kapcsolat kialakítására való törekvés.


Konyhaboszorkányság (angol: kitchen witch, hearth witch)
A konyhaboszorkányok munkája a konyha és a tűzhely körül forog. Számukra minden étel és tea elkészítése mágikus feladat, épp ezért tisztában vannak a fűszereik és hozzávalóik babonáival és a nekik tulajdonított mágikus erőkkel. Általában tisztelettel adóznak a konyhai, vagy a tűzhelyben hagyományosan lakó szellemeknek, illetve a hozzá kapcsolódó istenségeknek. Ők a boszorkánykonyha archetípusának életre keltői, akiknél minden étek egyben varázslat is, még ha nem is pont üstben készült.

Házi boszorkányságfajták (angol domectic witch, cottage witch, stb.)
Az újboszorkányság azon gyakorlóinak a gyűjtőneve, akik mágikus munkájuk középpontjában az otthonukat és a benne elvégzett munkákat tartják. Istenségek és szellemek tekintetében az emberei otthonaiban megtalálhatóakkal, vagy annak bizonyos részeit uralókkal törődnek (pl. hob, brownie, Hestia, Vesta, penates, stb.). Varázslataikat beleszövik a főzésbe, a takarításba és minden egyéb házimunkába. Az említett angol elnevezések nem feltétlenül jelentik ugyanazt: míg a cottage, vagyis kunyhó, vagy házikó boszorkányok gyakorlatának része a kertészkedés is, addig a domestic (házi) boszorkányok inkább csak a háztartással foglalkoznak.

Eklektikus boszorkányság
Kimondottan olyan mesterségbeliek, akik több, nem feltétlenül boszorkányi hagyományból kovácsolják össze praktikumukat, amibe így aztán bármi belekerülhet: New Age elképzelésektől, buddhista tanokon át a rózsafüzér használatáig.

Szekuláris boszorkányság
Olyan személyek, akik boszorkányi gyakorlatának nincs vallásos része; nem imádnak semmilyen istent, vagy szellemet. A mágiát a világ egy természetes folyamatának tartják, melynek működéséhez nincs szükség transzcendens lények közreműködésére, így a velük való kapcsolattartást sem gondolják szükségesnek.

Nemzet specifikus, vagy helyi boszorkányságfajták (pl. kelta, horvát, angol, olasz boszorkányságok)
Nem egy újboszorkány szeret a saját népének hagyományaival megismerkedni, hogy aztán azt beépítse a mágikus gyakorlatába. Ennek eredményeként már jó pár könyv megjelent olyan témákban, melyek egy adott személy által mai, modern közegben is gyakorolható, koherens egészet próbálnak alkotni felmenőik varázstradícióiból. Ez általában magában foglal sajátos rituálékat, a helyi pogány maradványnak tartott szellemek és istenségek újjáélesztését, valamint a mágikus hagyományok összegyűjtését. Magyar vonatkozásban ezt még senki nem vitte véghez, vagy legalábbis senki sem tárta saját megközelítését róla a nagyvilág elé.

Amit pedig végezetül fontos megjegyezni a különböző fajtákról, hogy a hétköznapokban gyakran keverednek egymással, főként a nagyobb kategóriák (pl. tradicionális boszorkányság) a kisebbekkel (pl. konyhaboszorkányság). Illetve egyáltalán nem kötelező bármelyik válfajhoz is tartozni, a fontos csak az, hogy az ember boszorkánysága működjön számára.