Boszorkányiskola 16. lecke: varázslatok

~ ~ ~

Ha boszorkányokról van szó, akkor általában a varázslatok sincsenek messze. Sőt, alapvetően a boszorkányokat is szokás úgy meghatározni, mint olyan személyeket, akik varázsolnak. Ezért is fontos megjegyezni róla, hogy habár a varázslás nyilvánvalóan szerves része az újboszorkányságnak is, maga a varázslatok végzése nem tesz boszorkánnyá, ahogy azzá sem kell válni a varázsláshoz.

A varázslatok mibenlétének témája, működésük mechanikája, helyes elvégzésük technikája mind olyan téma, amiről a legtöbb újboszorkánynak, vagy legalábbis az újboszorkányság fajtáinak megvan a maguk véleménye. Ám mielőtt belemerülünk a modern mágiába, érdemes tisztázni pár definíciót. Ezek megint csak nem kőbe vésett dolgok, hiszen az újboszorkányságban semmi sem az (még az sem, hogy mi is az a boszorkányság…), de a továbbiakban is ezekkel a meghatározásokkal fogunk dolgozni a leckék során. Továbbá, ezek a definíciók nem pontosan a történelmi, vagy néprajzi szóhasználatot követik, hanem inkább a modern (főként angol) gyakorlatokhoz igazodnak.

Mágia: görög eredetű szó, akik pedig a perzsáktól vették át (és eredetileg a perzsa papok egy csoportjára használták). Ma mágiának számít mindaz a természetfölötti és szellemi erő, „energia”, vagy hatalom, illetve szabályszerűség, ami a varázslatokat, bűbájokat és társaikat működőképessé teszi. De jelentheti ezen erők és szabályok életünkben való felhasználásának a gyakorlatát is általánosságban.

Varázslat: konkrét, fizikai tettekből álló cselekvéssorozat, ami a mágia szabályai szerint befolyásolni hivatott a valóságot.

Bűbáj:általában az angol charm szavat fordítják így és lehet a varázslat szinonimája, vagy egy kisebb volumenű varázslatot jelenthet.

Átok/rontás: kimondottan másoknak ártást okozni kívánó varázslatok. Sokszor egymás szinonimájaként szerepelnek, vagy esetleg intenzitásbeli különbség van közöttük: a rontás enyhébb, mint az átok (ami általában tovább is tart).

Kötés: valaminek a képletes megkötése, vagyis egy tett megakadályozása, illetve egy személy valakihez/mihez való odaláncolása.

A ma legnépszerűbb elképzelés különféle „energiákkal” magyarázza őket. Ezek szerint, az univerzumban mindennek megvan a maga „energiája”, amit a boszorkány a varázslatok során a maga malmára tud hajtani. Sőt, a boszorkány a varázslatok alatt elvileg képes ilyen „energiát” gyűjteni, majd a megfelelő cél irányába továbbküldeni.

Egy másik elképzelés szerint, a varázslatok különböző szellemi lények, sőt, akár istenek közreműködésével valósulnak meg. Ez jelenthet csupán annyit, hogy egy varázslat során a hozzávalókban lakozó lelket szólítják meg, vagy démonok, segítőszellemek megidézését és segítségük kérését.

Vannak olyanok is, akik nem törődnek a mágia működésének pontos miértjével és hogyanjával, hanem a varázslatok hatásosságát egyszerűen univerzumunk részének tekintik. Hiszen azt sem szükséges tudnunk, hogy a levendula milyen hatóanyagokat is tartalmaz ahhoz, hogy nyugtató teát készítsünk belőle, így a varázslatoknál sem kell ilyesmivel bajlódnunk.

Az utolsó most említésre kerülő teória szerint pedig minden a fejünkben van: a varázslatok által a tudatalattinknak küldünk üzeneteket, ami majd aztán a kívánt módon fogja befolyásolni az életünket. Ennek rokona a pszichológiában is favorizált magyarázat rájuk - a placebo hatás. Ez egy klinikai kísérletekkel bizonyított jelenség, mely az emberi tudat azon képességét írja le, hogy bármiféle tényleges beavatkozás nélkül is változásokat tud generálni az életünkben, testünkben és viselkedésünkben. Ennek a tipikus példája, hogy a gyógyszerkísérletekben azon résztvevők is javulást tapasztaltak a kondícióikban, akik nem is az éppen kipróbált új drogot, hanem csak hatástalan tablettákat (ún. placebót) kaptak. Vagyis a varázslatok is csak azért működnek, mert azt várjuk tőlük, hogy működjenek.

Nem, mint ahogy a lottón sem segít nyerni. De még tányérokat sem fogunk tudni lebegtetni általa. A mágiát alapvetően olyan élethelyzetekben szokás alkalmazni, amikor tehetetlennek érezzük magunkat, vagy kiszolgáltatva a sorsnak, még gyakrabban mások kegyeinek. Varázslattal nem fog meggyógyulni a tüdőgyulladás, viszont megnyugvást adhat, ha az antibiotikumok szedésén kívül egy mágikus rítussal is rásegítünk a dologra. Főként igaz ez, ha egy szerettünk beteg, amikor a varázslat megadja nekünk azt az érzést, hogy mi komolyan tettünk a másik gyógyulásáért, illetve a szerettünk is érzi a plusz törődést (kivéve, ha rossz véleménnyel van a mágiáról, mert akkor csak idegesíteni, vagy sérteni fogja az egész). Tehát, csak a varázslatoktól nem leszünk egészségesek és gazdagok, de általuk képessé válhatunk megragadni a jólét felé vezető lehetőségeket, vagy a megfelelő mentális állapotot a gyógyuláshoz. Ahogy buddhista körökben mondani szokás: „Megvilágosodás előtt: vágj fát, hordj vizet. Megvilágosodás után: vágj fát, hordj vizet.”

Természetesen, ha varázslatokról beszélünk, akkor szót kell ejtenünk az ártó mágiáról, illetve a morálisan kétes varázslatokról. De azt az elején fontos tisztázni, hogy alapvetően nincs fekete és fehér mágia, csak mágia, amit jóra és rosszra is lehet használni. Az pedig sokszor kétes, hogy mi is számít jónak, illetve rossznak. Hiszen ha pl. elvégzünk egy varázslatot, hogy megkapjunk egy állást, ami aztán be is válik, az látszólag teljesen ártalmatlan. De mi van, ha a helyet egy arra nálunk sokkal inkább rászoruló, családos embertől vettük el, akinek így most a gyerekei tovább fognak nélkülözni? Míg mi a helyzet akkor, ha egy erőszaktevőt rontunk meg, aki egyébként megúszta jogos büntetését? Vagy ha egy olyan házasságot segítünk felbontani mágikusan, ahol folyamatos a családi erőszak? Vagy ha csak pénzt szeretnénk „bevonzani”, erre meghal az egyik rokonunk, akik ránk hagyja vagyonát?

Ezekre a kérdésekre nem akarok választ adni, mindenki a saját véleménye szerint döntsön róluk. Ám, ha elfogadjuk a varázslatok működését, akkor azoknak a következményéit is illik észben tartani, nem csak magunkra, hanem másokra is figyelve.

A wiccából a boszorkányságba is bekerült a „hármas visszatérés” törvénye, mi szerint, amit cselekszünk, az háromszorosan száll vissza ránk. Ezt egykor sokkal többen vallották, mint ma, de azért még mindig vannak, akik azt gondolják, hogy ha nem is háromszor, de amit varázsolunk az vissza fog szállni ránk is valamilyen formában. Ám ettől, a nem mindenki által vallott elképzeléstől eltekintve, az újboszorkányság nem ismer semmilyen morális kódot. Minden gyakorlónak magának kell elhatároznia, hogy mi az, amit még megenged magának és mi az, amit már nem.

Ez (is) az, ami teljesen változó. Számolnak be olyanokról, amik szinte azonnal beváltak, de olyanokról is, amik csak hónapok, vagy évek múltával (persze ekkor már felmerül a kérdés, hogy tényleg a varázslat kezdett el működni végre, vagy idővel amúgy is bekövetkezett volna a vágyunk).

A varázslás nem egzakt tudomány, így nem egyszer előfordul, hogy az űzői arról számolnak be, hogy valami félresikerült, vagy pusztán nem vált valóra. Többféle magyarázat is született már erre. Az első szerint valamit a mágia kivetője rontott el: rossz volt a varázslat szövegének megfogalmazása, nem elég „energiát” gyűjtött hozzá össze, vagy nem irányította jól azokat, a hozzávalók voltak hibásak, stb. Ennek is köszönhető, hogy sok varázslat nagyon bonyolult és pontos utasításokkal van ellátva. Ez egyrészt biztosítani hivatott, hogy az elvégző nem vét tudatlanul hibát, másrészt a nehézségük miatt könnyebb elrontani valamit, így könnyebb magyarázatot is találni arra, hogy miért nem működött a mágikus munkánk.

Főleg régen mondták azt a varázslást szolgáltatásként űzők, hogy ha nem sikerült a mágikus munkájuk, az egy ellenük dolgozó, sokszor hatalmasabb boszorkány hobája. Ma már szerencsére ezzel ritkábban találkozni, de még mindig előfordul, hogy valaki úgy érzi, azért nem vált valóra kívánsága, mert valaki mágikus úton megakadályozta azt.

A harmadik lehetőség, hogy a felkért szellemek, vagy istenek, esetleg maga az Univerzum nem látta jónak a varázslatunk beteljesülését. Erre a megoldás az szokott lenni, hogy megkeressük azt, amiért nem célszerű számunkra a besült varázsunk és helyette olyasmire koncentrálunk, ami már jó lesz nekünk. Vagy, megpróbáljuk eredeti vágyunkat új, pontosabb módon megfogalmazni.

A legtöbbet alkalmazott módszer erre egyszerűen az, hogy követjük a varázslatok leírását. Ezt általában ki szokták egészíteni azzal, hogy a munka alatt szigorúan a célunkra kell koncentrálnunk, illetve a tettek alatt folyamatosan azt kell észben tartanunk, hogy ezekkel a cselekvésekkel mit is szeretnénk elérni. Vagyis ami kell hozzá: koncentráció + tudatos szándék + tettek + kimondott szavak. Na meg egy varázslat leírása.

Manapság egy olyan technikát is ismernek, melyben a hétköznapi cselekedeteit emeli az ember varázslati szintre. Ezt általában úgy vélik elérni, hogy a koncentráció és tudatos szándék résszel, vagy esetleg még a kimondott szavakkal a közönséges tettet mágikussá változtatják. Például rózsatea főzéskor arra összpontosítunk, hogy szerelmet vonzunk be az életünkbe, vagy még meg is jegyezzük hozzá, hogy „rózsatea, rózsaillat, a szerelmem most elhozzad”.