Quantcast
Channel: Erdei varázslatok
Viewing all 272 articles
Browse latest View live

Boszorkányiskola 27. lecke: módosult tudatállapotok

$
0
0


Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola huszonhetedik leckéjén! Ezen alkalommal megismerkedünk a módosult tudatállapotok mibenlétével és előidézésével.
~ ~ ~


Nehéz meghatározni, hogy mit is takar pontosan az, hogy módosult tudatállapot. Már az elnevezésében is benne van, hogy valami más, a mindennapi tudatállapotunktól eltérő élményt értünk alatta.  Alapvető jellemzője, hogy közben a környezetünk érzékelése igen drasztikusan megváltozik. Tipikusak az időérzékünk tévedései, mikor egy adott időszakaszt vagy nagyon rövidnek, vagy nagyon hosszúnak vélünk. Ehhez hasonlóan, a külső ingereket is vagy egyáltalán nem vesszük észre, vagy mindent a szokásosnál hangosabbnak, fényesebbnek, színesebbnek észlelünk, de arról is meg lehetünk győződve, hogy valaki/valami áll mellettünk, mikor egyébként egyedül vagyunk a szobában. A saját testünk érzései is megváltozhatnak: a végtagjainkat nem érezhetjük, vagy máshol véljük őket, mint ahol fizikailag vannak, esetleg az, ahol a testünkben „vagyunk” elmozdulhat a szokásos helyéről (pl. a fejünkből a hasunkba). Hirtelen melegünk lehet, de fázhatunk is. Természetesen „komolyabb” érzéki csalódások, hallucinációk szintúgy megeshetnek ilyenkor. Hallhatjuk, hogy beszélnek hozzánk, akár számunkra ismeretlen nyelven is. Érezhetjük, amint felrepülünk az égbe, vagy éppen leszállunk a föld mélyére. Az átélhető látomások formájának pedig nincs határa; enyhébb módosult tudatállapot szintjén láthatunk színeket, különféle formákat, míg mélyebb transz alatt már teljes utazásokat élhetünk meg, mondjuk a tündérek országába.
Mint ebből is látszik, a módosult tudatállapotoknak az az alapvető jellemzője, hogy a normális emberi érzékelésmódnak ellentmondóan tapasztaljuk meg benne a világot, és ilyenkor sokszor furcsán is reagálhatunk rá egy külső szemlélő számára. Az ilyen normál tudatállapotú személyeknek egy transzban lévő egyén tűnhet úgy is, mintha csak aludna, esetleg mereven bámulna. Ám az is lehet, hogy az illető elkezd rángatózni, furcsa hangokat kiadni, vagy más extrém módon viselkedni. Ilyenkor ez teljesen „normális” és be kell kalibrálni a lehetséges történésekbe, gondolva arra is, hogy bizony ilyenkor könnyen válhat bárki önmagára veszélyessé. Sőt, aki amúgy is hajlamos a pszichológiai problémákra, annak a módosult tudatállapotok könnyen előhozhatnak ilyen kórképéket, de ideiglenesen még az teljesen egészséges (van ilyen egyáltalán?) emberekkel is megtörténhet ez. De szintúgy feljöhetnek elfojtott érzések, elnyomott traumák és heves érzelmek. Szóval, nem minden csak játék és mese….
A módosult tudatállapotok többfajta módon és szinten is megjelennek az emberek életében és kultúráiban. Amikor nagyon belemerülünk valamibe, és azt sem vesszük észre, ha hozzánk szólnak, már egy enyhe módosult tudatállapotnak minősül. Míg a leghétköznapibb formájuk az alvás, és azon belül is az álmodás. De ide tartozik a vallási jelenségek között sokszor emlegetett eksztázis, transz, vagy, hogy tipikusan magyar szót használjak rá, a révülés. Ezek a mágikus specialisták munkájának a szerves részt szokták képezni, melyekből legalább a sámánok transzáról már biztosan mindenki hallott. A transzot és társait mélyebb módosult tudatállapotoknak tartják, melyben az varázslók közvetlenül kommunikálnak a természetfelettivel, hallva a szellemek hangját, ellátogatva az országukba, de egy-egy szellem meg is szállhatja az embert (és ez itt kimondottan pozitív és kívánt dolognak minősül, nem pedig ördögűzést igénylő jelenségnek!).

Mire jók a módosult tudatállapotok?
A módosult tudatállapotokra, azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy minden emberi kultúra úgy tekint, mint a természetfelettivel, a szellemekkel, az istenekkel való közvetlen kommunikáció eszközére. Kivétel ez alól persze a felvilágosult nyugati világunk, ahol általában az agy képzelgéseinek minősülnek. Mindenesetre, azzal a nyugati pszichológia is egyet ért velük kapcsolatban, hogy alattuk az emberi gondolkodás folyamatai a szokásostól eltérőek. Nagyon gyakoriak alatta az „aha-élmények”, amikor hirtelen megértünk egy problémát, a nélkül, hogy azt logikailag levezettük volna a fejünkben. Hirtelen meggyőződések is előfordulnak ilyenkor: egyszerűen biztosan tudunk dolgokat, amikre semmi bizonyítékunk sincs, vagy előzőleg nem is gondoltunk rá. Érezhetjük úgy is, hogy egyek vagyunk az univerzummal, és mindent hirtelenjében új fényben látunk.
Ha pedig elfogadjuk, hogy amit így tapasztalunk, az a természetfeletti világ megélése, akkor nyílván a szellemektől, istenektől kapott útmutatások, üzenetek ezen állapot elérésének a fő okai. A sámánok ilyen állapotban gyógyítanak, a boszorkányok ez által repültek, de még sok boszorkányperekben szereplő tanú is ilyen állapotban élte meg a boszorkány(ok) általi rontást.
Érdekes tény, amit mindenképpen meg szeretnék jegyezni, hogy a transz során mindenki a saját kultúrájának, vallási világának megfelelően értelmezi a látottakat. A keresztény látók mennyországról és pokolról fognak beszámolni, az eurázsiai sámánok felső- és alsó világokról, stb. Ennek a jelenségnek egy igen szép példája a mai UFO elrablásokról szóló beszámolók: valaha a tündérek ragadták el az embereket (adtak nekik tudást, létesítettek velük nemi kapcsolatot), míg ma a földönkívüliek mítoszának részeként élnek meg hasonló élményeket az emberek.

Módosult tudatállapotok az újboszorkányságban
Az enyhébb formáikat a varázslatok, szertartások és rituálék alapvető követelményeinek lehet tekinteni. Mélyebb, transz mélységű formáik csak az utóbbi évtizedben leltek újra nagy népszerűségre, melyek közül egy új elnevezés is született kimondottan a másvilági élmények megélésére: a sövény átlépése (ahol a sövény az emberi világot a másvilágtól elválasztó vonal). A transz viszont nem csak túlvilágélmény lehet (melyhez annak kimondottan mélynek kell lennie), hanem bizonyos jóslási formáknál (amikről majd kicsit később tanulni is fogunk) általa láthatjuk meg a jövőt, vagy kommunikálhatunk mondjuk egy fa szellemével. Vagyis egy igen alapvető képességről van szó, amelyről sajnos igen keveset és kevesen beszélnek, vagy ha mondanak valamit, az sok-sok butaságot tartalmaz. A legnagyobb részük, a vezetett meditációkat kész túlvilági élményeknek állítja be: vagyis amit a fejünkben elképzelünk, a „lelki szemeink előtt látunk”, azt valóságnak is veszi. Az igazi látomások ezzel szemben nem a fejünkben jelennek meg, hanem úgy látjuk őket, mintha a saját szemünkkel tennénk azt (hasonlítsuk pl. össze magunkban, hogy milyen egy álmot látni, és milyen, amikor becsukjuk a szemünket és magunk elé képzelünk egy almát). Ezt fontos mindig a fejünkben tartanunk, mert a boszorkányság iránt érdeklődők különösen hajlamosak arra, hogy nagy vágyukban, hogy valami különlegeset tapasztaljanak, elhitetik magukkal, hogy ők bizony láttak valamit, mikor csak a fantáziájuk szárnyalt el velük. Az igazi boszorkány viszont nem a saját fantáziálásaira kíváncsi, hanem a másvilágok és szellemek valóságára. Ezek pedig a módosult tudatállapotok által élhetőek meg.

Módosult tudatállapotok elérése
Módosult tudatállapotba lépni végtelenül egyszerű, egyben nagyon nehéz is tud lenni. A mai ezoterikus, New Age és wicca vonalakban a vezetett meditációkat alkalmazzák rá, mint fő módszert. Én személy szerint minden mást ajánlanék rá, csak ezt nem, habár itt is embere válogatja, hogy kinek mi működik a legjobban. Általánosságban szólva viszont, ahogy az élményt is az extrémitás jellemzi, úgy elérésére is ez illik. Vagy a figyelmünk kitágítása minél nagyobb körben, vagy annak a teljes beszűkítése szükséges hozzá. A teljes mozdulatlanság, vagy a vad tánc. A böjtölés, vagy a részegség, esetleg a tudatmódosító szerek fogyasztása. A lényeg, hogy a kiválasztott módszert (melyek közül nyugodtan lehet egyszerre többet is alkalmazni, a józanész határán belül) huzamosabb ideig fenntartsuk. Természetesen a transz hirtelen is beállhat, ám általában (főként, ha minden előkészület nélkül fogunk neki) egy 10-20 perc kellhet az eléréséhez. Ez megint csak ember és helyzetfüggő.
Pár konkrét módszert hadd említsek még. A sámánok éneklését és dobolását talán sokan ismerik. Ám alkalmazhatnak botokat, csörgőket, vagy a saját combjuk ütögetését is, sőt olyan sámán is van, aki csak ének segítségével esik transzba. A grönlandi sámánok, amikor a segítőszellemüket mennek megkeresni, egy elhagyott helyen, egy nagyobb sziklán köröket rajzolnak egy kővel, egészen addig, míg a szellem meg nem jelenik, vagyis transzba nem esnek. Ezen módszerek kulcsa az egysíkú fókusz egy adott ingerre (amely lehet az ének, a dob hangja, a körözés a sziklán, stb.). A régi boszorkányok repülő kenőcseiben a hallucinogén anyagokat tartalmazó növényeknek volt köszönhető a „repülés”. A dervisek keringése a mozgással előidézett módosult tudatállapotokra nagyon jó példa. A különféle buddhista remeték a böjt és a meditáció segítségével jutnak el hozzá, esetleg különféle szútrák recitálásával segítve a folyamatot (vagy irányítva). De a tánc, a hegyről fel-le futkározás, bizonyos testpózok kitartása is ide juttat. A légzésünk megváltoztatása is jó módszer: a gyors, kapkodó légzés, vagy a nagyon lelassított, esetleg időközönként teljesen megvont. A fájdalom, az (ön)korbácsolás, bizonyos végtagjainknak a vérellátásának a csökkentése, stb. A lehetőségek száma végtelen.
A megélt élmények alatta pedig három dologtól függenek: hogy mennyire mély transzba esünk éppen, hogy milyen körülmények között történik az, illetve, hogy a szellemek hajlandóak-e kommunikálni velünk. Az első két kritérium a saját gyakorlatunk, lelki és fizikai állapotunk, illetve környezetünk függvénye. Persze kivételek mindig előfordulhatnak, és akár egy vonatút alatt is átélhetünk valami nagyon mélyet, de az általánosságra az a jellemző, hogy minél több alapozó munkát teszünk érte, annál többet kapunk vissza. A rákészülés már napokkal, ha nem hetekkel előtte megkezdődhet: egy adott diéta betartásával, önmegtartóztatással, böjtöléssel, általános viselkedésünk megmásításával, stb. A transz könnyebb elérésében segíthet, ha azt gyakoroljuk, nem feltétlenül rituális keretek között is, illetve az egysíkú fókuszt igénylő relaxációk és meditációk is nagyon jó alapozó technikák hozzá. A harmadik pont pedig, a szellemek akarata, sem teljesen befolyásolhatatlan. Ha előtte már többször mutattunk be felajánlást, áldozatot annak, akivel kommunikálni szeretnénk transz alatt, akkor annál valószínűbb, hogy ő válaszolni fog. De ez megint csak nem egzakt tudomány, így soha ne képzeljük azt róla, hogy ha megteszünk valamit, azért mindig az elképzelt eredményt fogjuk kapni! A tiszteletteljes viselkedés, az egónk elhagyása, a fantáziáink feladása mind szükséges lehet egy mély élményhez (vagy maga az élmény fogja ezeket megtanítani nekünk, nem feltétlenül a legkedvesebben).

Az alatta átélhető élmények és buktatóik
Ha transzba esünk, még nem fogjuk rögtön a világfa aljában találni magunkat! Sokszor, főként enyhébb módosult tudatállapotok esetén (a kezdőknél, vagy amikor nem tudunk olyan mély transzba esni) csak finom érzéseket, benyomásokat észlelünk. Nem hallunk hangokat, csak benyomásokat kapunk, amiket majd az agyunk fog értelmezni. Míg ezt a formáját a legkönnyebb elérni, addig ez a legmegbízhatatlanabb is, hiszen a kommunikációt mi magunk fordítjuk szavakra, ami nagyon könnyen eredményezhet félrefordítást, téves értelmezést. Ezt teljes mértékben soha nem fogjuk tudni kikerülni, viszont önismerettel és kegyetlen önvizsgálatokkal minimalizálhatjuk a hatását. Ez pedig létfontosságú ahhoz, hogy ne vesszünk el egy Alíz-féle csodaországban, amit mi magunk kreálunk (és a saját lelki állapotunktól függően lehet nagyon rózsaszín, vagy nagyon sötét).
Komolyabb már, amikor ténylegesen érzékelünk valamit, ami a fizikai valóságban nem érzékelhető. Így pl. hangokat hallhatunk (egy-egy szót, mondatot), láthatunk dolgokat (mind a fizikai valóságban, mind egy bevillanó látomásként), illatokra figyelhetünk fel, vagy megérinthet valami. Míg ezek lehetnek nyilvánvaló üzenetek (pl. egy szellemet meghívunk magunkhoz, majd azt érezzük, hogy valaki megérinti a vállunk), addig lehet, hogy az értelmezésük megint ránk marad, és sokszor hetekig eltarthat. Az előző pontnál felmerült dolgok pedig ide is ugyanúgy elmondhatóak.
A végső szintje pedig, amikor tényleg, egy igazi látomást élünk meg. Ez lehet kellemes, vagy kellemetlen, egyértelmű, vagy látszólag értelmetlen. Mindegyik normális és bármelyikkel találkozhatunk. Fontos tudni velük kapcsolatban, hogy nem feltétlenül azt fogjuk látni, amire számítunk. Van, hogy nem az válaszol a hívásunkra, akit eredetileg megszólítottunk. Ez nem kimondott veszélyforrás, viszont olyasmi, amin nem szabad meglepődnünk. A lényeg, hogy mindig maradjunk tisztelettudóak odaát, mindenkivel. Félelmetes lényekkel is összehozhat a sors, ám ezek nem biztos, hogy ártani akarnak nekünk, lehet, hogy csak egy üzenetet hoznak, ami aztán majd nagy segítségünkre lesz. Persze kimondottan ártó szándékú szellemek is léteznek, ahogy vannak kimondottan ártó emberek is, ám ettől még nem úgy kell hozzáállnunk, hogy minden sarkon ők leselkednek ránk. A szellemek állatok is lehetnek, vagy növények, illetve ölthetnek állati alakot, vagy állatok, növények emberit. Mi magunk is alakot válthatunk ilyen élmények során, állatokká válhatunk, és léteznek kimondottan ezt megcélzó módszerek is (erről majd később bővebben szólok).

Egy konkrét transzba esési próbálkozás
Először is, találjuk ki, hogy kb. mely szellemmel szeretnénk kapcsolatba lépni. Ez lehet egy hely szelleme, egy fa, egy növény, egy állat, vagy valami egészen más. A lényeg, hogy a valahogy próbáljunk meg a fizikai világban is közel kerülni hozzá: menjünk ki az erdőbe, járuljunk egy fa elé, legyen előttünk egy cserépben a kiválasztott növényfaj egy példánya, a szellem egy szobra, vagy szimbóluma, stb.
Ezután keressünk a szellemnek méltó felajánlásokat/áldozatokat. Írjunk hozzá egy megszólító szöveget, ahogy azt a rituálékkal kapcsolatban megtanultuk.
Válasszuk ki azt, amire majd fixáljuk a tudatunkat. Ez a már említett módszerek bármelyike lehet: egy dobszólam (akár felvételről is, habár ez nyílván nem olyan elegáns, de ugyanúgy működik, csak legyen úgy 20 perces-fél órás legalább), egy mondóka, egy kis meditációs zene, egy dalocska, stb.. A jövőre való tekintettel viszont érdemes lehet később is mindig ugyanezt a módszert, dallamot használni, hogy az agyunkban egyfajta pavlovi reakciót váltson ki már ennek a meghallása is. Vagyis tudja, hogy ha ezt halljuk, akkor itt a transz ideje. Másrészt viszont, ha többször is próbálkoztunk ugyanazzal a módszerrel, zenével, és egyszer sem sikerült semmit elérnünk, akkor érdemes lehet mással is kísérletezni.
A próbálkozás előtti napokban tartózkodjunk a szexuális élet egyedi és társas formáitól is.
A megelőző nap estéjétől böjtöljünk (vagyis ételt ne fogyasszunk, hanem helyette sok gyümölcslevet, cukros teákat, szőlőcukrot, stb.).
A rituálét hozzá alapvetően a nap bármely szakában meg lehet tartani, ám általában a napkeltét és napnyugtát, illetve az éjszakát szokás rá a legalkalmasabbnak tartani.
A rituálét kezdjük a szokásos módon.
Hívjuk meg a kiválasztott szellemi lényt, majd mutassuk be neki az áldozatot/felajánlást.
Próbálkozzunk a transzba eséssel.
Befejezés után búcsúzzunk el a szellemtől, akármit is éltünk meg.
Zárjuk le a megszokott módon a rítust. Együnk, igyunk, és ezt most különösen fontos, hogy ne hagyjuk ki! Írjuk le tapasztalatainkat, ami megint csak kiemelten fontos lehet, mert a transzban átéltek hamar elpárologhatnak, ha közvetlenül utána nem jegyezzük le őket! Takarítsunk le magunk után.

~ ~ ~
Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a történelmi boszorkányságot boncoljuk tovább.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 28. lecke: repülés, szombat

$
0
0

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola huszonnyolcadik leckéjén! Ezen alkalommal megismerkedünk a boszorkányi repüléssel illetve a boszorkányszombatokkal.
 

~ ~ ~
 

Már megismerkedtünk a történelmi boszorkány alakjával a nagy vonásokban. Aztán a legutóbbi a leckénk során tettünk egy kis kitérőt a módosult tudatállapotok élménye felé, amit szükségesnek éreztem ahhoz, hogy megértsük a mostani témánkat. Ez pedig nem más, mint a történelmi boszorkányság azon, sokszor ma képzelgésnek tartott részei, melyek magyarázata pont a transzállapotokban rejlik. Sőt, még egy kicsit tovább is megyünk, és megnézzük, ezek miként éledtek újjá a tradicionális boszorkányságban.

Transzélmény – a transzcendens valós megélése
Mind véletlen, mind akaratlagos transz, vagy álmok alatt megtapasztalták a múlt emberei a másvilágokat, a természetfelettit (az álmokról majd egy későbbi leckében részletesebben beszélünk). Ez megint csak nem egyedül a mágikus specialisták „jussa” volt, hiszen bizonyos esetekben bárkivel előfordulhattak, viszont csak a specialisták voltak azok, akik ezt önszántukból is elő tudták idézni. Sőt, sokuknál úgy szerepel, hogy egyes esetekben akár akartak, akár nem, transzba kellett esniük (pl. táltosok viharok alatt, benandatik évente négyszer, stb.). Amit viszont lényeges erről tudni, hogy a transzban, vagy álmokban megélt élményeket régen a nép valóságosnak tartotta, és ezeken keresztül keresték a közvetlen kommunikációt a transzcendenssel. A történelmi boszorkányság kutatói szerint pedig ilyen, transzban megélt tapasztalatokra utal a periratokban szereplő sok abszurd részlet: a kulcslyukon besurranás, a dióhéjban, szitában átkelés a folyókon, a repülés, az állatokon utazás, stb.

A testet elhagyni képes lélek és más alteregók
A népi elbeszélésekből és ránk maradt írásos emlékekből az látszik kirajzolódni, hogy a hagyományos európai lélekképzet nem egyezik az ortodox keresztény hozzáállással. Az emberi testnek több alteregója is ismert a különböző kultúrákban, akik közül ma talán a germán doppelganger lehet a legtöbbet hallott. A boszorkányokkal kapcsolatos sok monda is csak úgy értelmezhető, ha nagyjából tisztában vagyunk az ilyen képzetekkel. A legfontosabb tudni való ezekből, hogy a lélek képes elhagyni az emberi testet, mikor az álmodik, vagy transzba esik. Ez a lélek aztán másoknak is meg tud jelenni, jobbára álmokban, vagy transzban. Különféle alakokat tud felvenni, legyen az emberi, vagy állati. Tehát, a boszorkány úgy változott macskává, hogy a lelke macska formát vett fel, és így járta a világot, ment el rontani. A lélek képes továbbá ártani, üzenetet átadni, vagy segíteni másoknak ilyen formában. De túlvilági lakomákon, fesztiválokon, csatákon és utazásokon is részt vehet. A lélek, ha sérülést szerez odakint, akkor a seb a fizikai testén is meg fog jelenni - ez pedig sok boszorkányokról keringő történet alapja.
Ennek a képzetnek egy furcsa továbbélése az „asztráltestnek” nevezett modern "találmány", mely szerint az emberek ennek a kivetítésével képesek asztrális utazásokat tenni. Ez jobbára ugyanaz, mint amit a felmenőink a testet elhagyó lélek által megélt túlvilágélményeknek tartanának. Csak nagyon más mitológiai kontextusban, aminek köszönthetően pedig a két élményfajta is nagyon más tapasztalatokat tud eredményezni. Másik modern változata ennek az ún. sövény átlépése, mely kifejezés az utóbbi években kezdett el terjedni a boszorkányok között. Itt a sövény az a szimbolikus fal, ami elválasztja a hétköznapi valóságunkat a másvilágtól, átlépésével pedig megtapasztalhatjuk ami odaát van. De lehet még ez spirit flight, vagyis a "szellem repülése" is, ahol a szellem a testet lehagyni képes lelket takarja. És hogy miért repülés? Az a következőkben kiderült....

A boszorkányi repülés
Ma talán a legismertebb boszorkánytevékenység a seprűn való repülés. Természetesen minden újboszorkány meg fogja erről mondani, hogy nem, ők nem szoktak seprűn lovagolni. Mármint, fizikai értelemben. A látomásélmények más tészta. De az egész megértéséhez menjünk vissza pár évszázadot az időben. Az 1000-es éveket környező századokban több egyházi feljegyzés is készült arról, hogy egyes nők azt képzelik, éjszakánként kilovagolnak bizonyos istennőszerű alakokkal (Diana, Herodias, Holda, stb.) és velük együtt járják a tájat. Ezeket a nőket nem boszorkánynak tekintették a papok, hanem az ördög által megtévesztett, pogány butaságokat hívő halandóknak. Az éjszakai utazásokat alapvetően fantáziálásnak látták, majd csak mikor már valóságként kezdték kezelni, akkor olvadt e képzet bele a történelmi boszorkányságba. Ami még érdekesebb, hogy a repülés hite nem egyszerűen Európa egy helyéből terjedt el, egyházi közvetítéssel (mind mondjuk a repülőkenőcs), hanem a legtöbb mágikus specialista repertoárjában (legyen szó sámánról, vagy bármi másról) szerepel valamilyen formában. Így a magyar perekben is repülnek boszorkányok, de az olaszokban is, mint ahogy a skótokban is. A repülés módja viszont nagyon különbözhet: leggyakrabban állatok hátán (kecskéken, kakasokon, macskákon,stb.), tilón, seprűn, vagy minden eszköz nélkül is.
A gyakorlat pedig ma is virágzik, mint lehetségesen megélhető látomásélmény. A transz kezdetét is jelentheti, hogy az ember úgy érzi, felemelkedik testéből, vagy az alatt is fel tudunk libbenni a „talajról”. Ilyen utazások során bejárhatunk teljesen ismeretlen túlvilágokat is, vagy egy, a miénkhez hasonló alternatív valóságot (ami pedig kiterjedhet akár az űrre is). Találkozhatunk alatta más lényekkel. szellemekkel is, akik vagy segíthetnek, vagy akadályozhatnak.

A boszorkányszombat
A boszorkányszombat a boszorkányok gyűlése. Ennek is létezett egy, a démonológusok fejében élő képe, gyermekgyilkosságokkal, ördögimádással, orgiákkal és közös rontásvégzéssel. A boszorkányság ügyben kihallgatottak viszont nem teljesen a papok szövegei szerint számolnak be az ilyen alkalmakról. A leírások nagy lakomákról, zenélésről, táncolásról, és általános mulatozásról szólnak. Pincékbe való betörésről, és az ottani összes bor megivásáról. Csodás repülésekről, állatokon való utazásról, tündérszerű lényekről, metamorfózisokról, és holtakkal való találkozásról. Máskor csatákról boszorkánycsapatok között, akár állati alakban is. De természetesen, a démonológia egyes, éppen divatos mozzanatait is beleszőtték a vallomásaikba. Nyilvánvaló, hogy mindezek beszámolók egy részét annak a számlájára lehet írni, hogy tortúra alatt az emberek mindent hajlandóak voltak beismerni. Amikor pedig egy-egy kérdés részletezését kérték tőlük, a saját életükből ismert tapasztalatokból próbáltak összerakni valami olyan történetet, mely kielégítheti a vallatók elvárásait. Így például vannak olyan esetek, amikor a szombat egy paraszti lakodalomhoz hasonlónak van leírva, vagy egy falusi mulatság mintáját követi. De mindezek mellett még egy másik réteg is felsejlik a leírásokból: a paraszti látomásélmények világa. Többször is előfordult például, hogy a "boszorkányok" azt vallották, hogy csak lélekben vettek részt a gyűléseken, utazásokon. Egy 16. századi perben még kínvallatás előtt azt állítja a vádlott, hogy évente többször is, bizonyos éjszakánként, egy angyal vezetésével (!) kirepült az éjszakába, hogy aztán ott együtt szárnyaljon a holtak szellemeivel. Isobel Gowdie azt beszéli el, hogy egy hegy belsejében együtt lakomázott a tündérkirálynővel. Theiss, a litván vérfarkas, a pokolba járt el harcolni a jó termését. De a lakásokba, pincékbe betörő női alakok is megjelennek már az 1000-es évek előtti leírásokban is. Viszont itt még ezek a "hölgyek" - akik éjszaka bejárnak az otthonokba, ott nagyot lakomáznak, majd reggelre távoznak - bőséget és áldást hoznak. Épp ezért, több tudós is arra következtet, hogy ugyan fizikai szombatok nem voltak, de archaikus elemeket őrző látomásélmények igenis léteztek az emberek körében, melyek a szombatok népi képzetének az alapját adták.
A szombatok tehát a gyakorlatban legvalószínűbb, hogy (esetlegesen csoportos) vízióélmények voltak, melyekben az emberek a helyi természetfeletti lényekkel kerültek kapcsolatba. Pócs Évát idézve: "...a boszorkányszombat képzeteinek alapja a kommunikáció a túlvilággal." Arról viszont nincs szó, hogy ehhez bármi fizikai szertartás is kapcsolódott volna (például körök kivetése). Az újboszorkányok legtöbbjének és a wiccák szabbatjainak tehát nincs semmi köze ezekhez a történelmi gyakorlatokhoz. A valódi „boszorkánygyűlések” álmokban, látomásokban valósultak meg - halottak, tündérek és ördögök társaságában.
Ám a szombatok mitológiáját mára sok tradicionális boszorkány átvette és beépítette a saját világnézetébe, egyesek pedig kimondottan a legfontosabb lehetséges túlvilágélményként írják le. Alattuk elvileg a boszorkány találkozik a Mesterrel (aki a régi, néphitbeli ördög, aki egy mágikust tudást adó ambivalens szellem), tudást és segítőket kaphat tőle, illetve együtt mulatozhat a Mestert kísérő szellemekkel, a holtakkal. Az ilyen tapasztalatokhoz vagy a véletlen mázli szükséges, vagy pedig mélyen el kell merülni ebben a mítoszban, áldozatokat bemutatva az Mesternek és hozzá közeledve.



Repülés
Elérésének nehézsége embertől függ: van, akinek magától megy, van, akinek kell egy kis gyakorlás hozzá, van, akinek nehézkes. De senkinek sem lehetetlen! Az alapja a transzba lépés (habár tudatos álmodás alatt is elérhető), majd ha már egy látomáson belül vagyunk, akkor elég lehet azt akarnunk, hogy repüljünk. Esetleg elrugaszkodhatunk a földtől (vagyis attól, amit földnek érzékelünk éppen). A boszorkányperek iratai szerint, a repülés spontán történt, esetleg miután valamire felültek, vagy ritkább esetekben egy kis mondóka kiejtése után. Az ilyen ránk maradt szövegeket fel lehet használni kántálónak a transzba eséshez, ezzel is azt sugallva magunknak, hogy most egy repülési élményt szeretnénk megélni. A leghíresebb ilyen szöveg talán Isobel Gowdie, 17. századi skót boszorkány peréből való és így hangzik: „Horse and hattock! Horse and go! Horse and pellatis! Ho, ho!” Segíthet még, ha transzba esés alatt azt képzeljük, hogy felemelkedünk éppen a testünkből, egészen addig, míg lélekben tényleg azt tesszük (ami pedig egyben magát a transzba lépést is jelöli).

~ ~ ~
 
Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is különféle védekező mágikus módszerekkel fogunk megismerkedni.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 29. lecke: védelmi mágia

$
0
0

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola huszonkilencedik leckéjén! Ezen alkalommal megismerkedünk pár varázslatos védekezési technikával a különféle mágikus veszélyek ellen. 

~ ~ ~

A mágikus hagyományok egy nagy része az emberek védelmével foglalkozik. Használnak erre a célra amuletteket, talizmánokat, képeket, ráolvasásokat, varázslatokat, növényeket és füstölőszereket – szóval bármit. Az is változó, hogy pontosan mitől is véd egy ilyen készítmény: a balszerencsétől, ártó démonoktól, szellemektől, boszorkányoktól, gonosz varázslóktól, a szemmel veréstől, rontástól, stb. Minden kultúrának meg vannak a maga veszedelmes képzetei, melyektől a mágia tud csak biztonságot nyújtani. Az újboszorkányok nagy része is a megfelelő mágikus védelmet nagyon fontosnak tartja, legyen szó a saját személyükről, a szeretteikről, vagy az otthonukról. Ehhez pedig alkalmaznak mai, illetve régi varázslatok modernizált változatait. Mi most az európai „veszélyek” három típusát nézzük végig, illetve két konkrét hagyományos védelmező módszert. Az viszont mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mennyire is akar hinni az ilyen babonákban és mennyire tartja fontosnak, hogy védekezzen tőlük.

Szemmel verés ellen
A szemmel verést elvileg bizonyos személyek végzik, öntudatlanul és különösebb gonosz szándék nélkül. Persze előfordulhat a szándékos változata is, de ez a ritkább. Hatása felér egy kisebb rontással: ami addig szépen nőtt, az elsoványodik, elhal; ami egészséges volt, az beteges lesz; ami bőven termő volt, az alig fog teremni.
Lehetséges védelmi módszerek ellene:
  • valami háromszori leköpése
  • tükrök kihelyezése
  • vörös színű dolgok elhelyezése (pl. szalagok, fonalak rákötése)
  • fordítva elvett ruha
  • szemet ábrázoló amulettek (pl. amiket Görög- és Törökországban is venni lehet)

Rontás
A rontás direkt valakinek, vagy valaminek az ártására elkövetett mágikus munka. Általában a boszorkányokhoz, vagy más mágikus specialistákhoz kötik, de bárki elvégezhette őket, aki tudta, mit kell tennie.
Védekezés ellene:
  • berkenyebogyó füzérek, vagy berkenyeágakból készített keresztek
  • mindenféle szúrós növény
  • tömjénnel füstölés
  • vas amulettek


Kísértetek, visszajáró holtak, ördögök, stb.
Egyszóval mindenféle nem anyagi természetű, embernek vagy állatnak ártani képesnek tartott lény.
Véd ellenük:
  • szentelt gyertya égetése
  • iringó
  • fokhagyma
  • csengők, harangok hangja
  •  apró szemű magok szétszórása
  •  

Boszorkányüveg
A boszorkányüvegek használata az angol és a gyarmati amerikai népi varázslás általános eszközének számított, a XVI. századtól egészen a XX. századig. Főképp házvédő amulettként alkalmazták, hogy megóvja a bentlakókat a különféle ártalmaktól, és megakadályozza a gonosz erők bejutását az otthonba. Ilyenkor csaliként működött a kivetett ártó varázslat vagy gonosz erő számára, ami hozzáérve megakadt a benne lévő tárgyakon, és megsemmisült.
Általában szögekkel, éles tárgyakkal és emberi vizelettel töltötték meg a boszorkányüvegeket, de ezek mellet más dolgok is belekerülhettek. Például egy Londontól délre talált, valószínűleg 1720 körül készített üveg a következőket tartalmazta: hajlított gombostűk, emberi haj (talán egy szempilla is) és vizelet. A meglelt üvegek legáltalánosabb hozzávalója a vas volt (valamilyen formájában), ami talán nem is ér olyan nagy meglepetésként, ha tudjuk, hogy a vasnak sok helyen védelmező erőt tulajdonítottak. Egyéb különféle fémek az üvegek 20%-ában voltak megtalálhatóak. Igen kedvelt hozzávaló volt még az emberi haj is. 10%-ukba apró szív alakú anyagdarabokat tettek, és 2 darabban emberi figurák lehetséges maradványait is meglelték. Ezenkívül az üvegek tartalmaztak még különböző éles tárgyakat, valamint fakérget, fadarabokat, emberi körömdarabkákat, fűszálakat, tüskéket és apró állati csontokat.
A fő alapanyagnak viszont az emberi vizelet számított. Az egyik magyarázat szerint azért, mert a vizelet az ember helyett az üveghez vonzotta az ártó varázslatokat, míg a szúró és vágó tárgyak megkötötték és elpusztították azokat.
Habár a modern elkészítési leírásai leginkább a házon kívül való elásását javasolják, de a megtalált boszorkányüvegek csupán 22%-ára leltek rá a négy falon kívül (ez az adat csak azokra vonatkozik, amelyeknek fel is jegyezték a lelőhelyét). A megtalált üvegek felét a családi tűzhelyben vagy alatta fedezték fel, így a múltban ez számíthatott a legáltalánosabb helyüknek. De ezen a két ponton felül leltek már rájuk padlók és küszöbök alatt, valamint falakban is, de templomkertből, sőt egy fiatal felnőtt koporsójából is került elő már boszorkányüveg.
Elkészítése ma is nagy divatnak örvend. Vegyünk hozzá egy jól zárható üveget (lehet akár kerámia is), 9 tűt, 9 gombostűt és 9 szöget, valamint egyéb éles vagy szúrós tárgyakat (pl. horgok, borotva, rajzszög, törött üveg). A tűket akár meg is hajlíthatjuk, amik így a varázslat megtörését, eltérítését fogják (még inkább) jelképezni. Használhatunk növényeket is; egy forrás rozmaringot, bazsalikomot és babérlevelet ír elő, míg egy másik mérgező növényeket (pl. nadragulya vagy bürök). Miután ez megvan, rakjuk bele a hozzávalókat az üvegbe, majd adjuk hozzá a vizeletünket, annyit, hogy ellepje a már benne lévő tárgyakat. Utolsó simításnak adhatunk még hozzá egy csepp vért, nők esetén a menstruációs vér is tökéletesen megfelel. Az üveget ezután el lehet ásni a földbe valahol az otthonunk környékén, de a házban is elrejthetjük egy olyan helyen, ahol biztos nem fognak mások rálelni.

Boszorkánygömb
A boszorkánygömbök ("witch balls") eredete a homályba vész. Egyes források szerint először 1690-ben készítették őket, mások a késő 18. századi Bristolhoz kötik származásukat, vagy a 17. századi Bohémiához. Angliában a késő viktoriánus és az Edward király alatti időkben örvendtek nagy népszerűségnek, de Amerikában is alkalmazták, különösen New England-ben volt kedvelt dísze az otthonoknak.
Maga a boszorkánygömb eredetileg egy 15-20 cm átmérőjű üveggömb volt, amit általában ezüstösre, aranyra; vagy kékre, pirosra, esetleg zöldre (vagy ezek keverékére) színeztek. Manapság különféle színekben és méretekben készítik őket. A gömböket néha meg is töltik különféle védelmező tulajdonságú anyagokkal: apró fonaldarabokkal vagy szalaggal (pl. vörös színűekkel, hogy azok megfogják és összezavarják az ártó szellemeket), szögekkel vagy tűkkel, esetleg kapormaggal. A gömböket az ablakokba helyezték, és helyezik ma is, jól észrevehető helyen. Ritkán igaz, de a bejárati ajtó fölött is helyet kaphatnak. Funkciójukat tekintve a boszorkánygömbök védelmező szerepet látnak el, mindenféle gonosz varázslat és ártó szellem ellen, habár egykor az új házakban kitéve, szerencsét hozónak is tartották. A múltban különösen a szemmel verés ellen gondolták alkalmasnak, ugyanis elődeink szerint, a csillogó gömb magához vonzotta a rontó szemet, az erejét csapdába ejtette, semlegesítette, vagy visszaküldte a feladójának.
A boszorkánygömb egyik változata, a "watch ball", vagyis a "néző gömb". Ezek kinézetre és házban való elhelyezésüket tekintve is teljesen megegyeznek a boszorkánygömbökkel, viszont nem az ártó mágiák ellen védtek, hanem figyelmeztettek arról. A lakók folyamatosan szemmel tartották, és ha a gömb elfénytelenedett, akkor "fertőzés volt a levegőben", vagyis hamarosan betegség, halál vagy valamilyen más szerencsétlenség várt a háztartásra.
Mi magunk is készíthetünk ilyet, csupán egy felnyitható, üveg karácsonyi gömbdísz kell hozzá, egy kis piros fonal, pár tű, meg bármi egyéb védelmet adó tárgy, ami megtetszik nekünk. Az összegyűjtött dolgokat helyezzük a gömbbe, majd azt akasszuk ki az ablakunkba, jól látható helyre.
 
~ ~ ~
 
Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a holtakkal kapcsolatos témákat járjuk körbe.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.
 

Boszorkányiskola 30. lecke: halál, holtak, ősök

$
0
0

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harmincadik leckéjén! Ezen alkalommal megismerkedünk az újboszorkányság halállal kapcsolatos képzeteivel és a holtak tiszteletével. 

~ ~ ~


Az újboszorkányság természetesen a halálhoz is a megszokottól kicsit máshogy áll, és ezt pedig nagyon változatosan teszi. A néphitnek szintén megvolt a maga elképzelése a holtak lelkeiről és azok képességeiről. Ezeket a tekintjük most át, a halottak idejére készülve.

A halál és a túlvilág
Az újboszorkányok többsége természetes dolognak látja a halált, melyet nem szükséges félni. A halál utáni élet miatt sem nagyon aggódnak, hiszen a legtöbbjük nem vallja a keresztény nézeteket a túlvilági örök szenvedésekről. Helyette a reinkarnáció az, amit a legtöbben elfogadnak, míg mások a wicca nyár országát tekintik a halál utáni valóságnak. Viszont a holtaknak nem feltétlenül kell újjászületni. Az emberi lélek, a test halála után, egy hely szellemei közé állhat, beleköltözhet dolgokba, vagy a másvilágról vigyázhatja leszármazottjait. Esetleg eggyé válhat a széllel, vagy a még élők ellen dolgozhat. Sokan azt sem gondolják, hogy lenne egy, külön emberi holtaknak fenntartott túlvilág, hanem egy nagy közös másvilág van, melyben keverednek a nemzetek, az állatfajok és szellemi lények. Valamint, az állatok, növények lelke is ugyanúgy tovább él halál után, mint az emberé.
A boszorkányok pedig, módosult tudatállapotok, transz és álmok során képesek lehetnek kommunikációba lépni a holtak szellemeivel. Ellátogathatnak hozzájuk a másvilágra, vagy meghívhatják őket magukhoz is. A holtak pedig bölcsességet, tudást képesek adni, sőt, akár a jövőt is fel tárhatják előttünk. Valamint, vigyázni és őrizni tudnak minket, egyfajta „őrangyalként”. De ennek természetesen az ellentéte is igaz lehet: a holtak betegséget, halált, balszerencsét is hozhatnak, mely általában az elégedetlenségük és haragjuk jele. Továbbá az állati holtak is elérhetőek a túlvilágon. Ők familiáris szellemként segíthetik a boszorkányt a transz során, vagy csak időnként, az emberi felmenőkhöz hasonlóan, üzeneteket és támogatást adhatnak.

Ősök imádata
Az ősök imádata alatt alapvetően két dolgot értünk: egyrészt az egyéni, közvetlen felmenőink (az elhunyt hozzátartozóink) tiszteletét, másrészt pedig a nagyobb közösségünk (törzs, nemzetség, nemzet) bizonyos, valamilyen módon kiemelkedő holt személyeinek (akik egyébként lehetnek csak mitikus alakok is) a hódolatát. Tehát, valaki imádhatja a nagyanyja és a dédszülei szellemét, csakúgy, mint mondjuk Kossuth Lajost, vagy Hunort és Magort. Az újboszorkányok egy része pedig szereti az előző évszázadok boszorkánysággal foglalkozó személyeit is imádni ilyen kapacitásban. Maga a tisztelet pedig ugyanúgy zajlott/zajlik, mint minden más szellemi lény esetében: imákkal, áldozatokkal, felajánlásokkal, szertartások keretein belül és ünnepek során, illetve közvetlen kapcsolatteremtéssel transz által.
Az imádat konkrétan több mindenben is megvalósulhat. Jó részük már nekünk is ismerős lehet: a sírok gondozása, oda virágok vitele, vagy más felajánlások bemutatása. Szokás, különösen november elsejére, házi oltárokat is állítani nekik. Ezek a ház bármely részébe bekerülhetnek (habár talán a konyha a leghagyományosabb), vagy a mindennapi oltárunkat is átváltoztathajuk a holtakhoz szólóvá erre az időszakra. Elkészítésükhöz az oltárra helyezhetünk mindenféle halált jelképező szobrot, csontokat, képeket, illetve a megemlékezni vágyott holtak fényképeit (ám az élők ne kerüljenek oda!). Felajánlásnak odatehetünk virágokat, füstölőket, égő gyertyákat és mécseseket, az elhunytak kedvenc ételeit, italait.

Visszajáró holtak
Az európai néphit rengeteg olyan esetet ismer, amikor egy elhunyt nem lelt békét halála után és visszajárt az élők világába. Ennek a "visszajárásnak" több módja is ismert volt: a halott megjelenhetett álmokban, víziókként, láthatatlanul, ám tárgyak mozgatására képesen, vagy akár a maga testi valójában is. Nyughatatlanságuk oka szintúgy változatos: erőszakos halált haltak, nem megfelelő módon lettek eltemetve, vétkeztek még éltük során, valamit meg szeretnének szerezni, üzenetet akarnak átadni, vagy csak a megszokott életüket próbálják meg változás nélkül folytatni. A legszívbemarkolóbbak szerintem talán a halott kisgyerekek történetei, akik azért nem lehetnek békében, mert a szüleik túl sokat siratják őket, vagy azon anyák szellemei, akik a halálból is visszatérnek árváikat gondozni. Mindezeket a holtakat nem feltétlenül gondolták veszélyesnek, vagy ártónak az emberek (habár olyanok is bőven voltak), ám a visszajárást magát nem találták ideálisnak, hiszen a holtaknak is megvan a maguk helye. Az élők pedig eddig nem tudnak tovább lépni, míg elhunyt szeretteik hazajárnak hozzájuk.
A visszajárás megakadályozása már a haldoklás, illetve a halál pillanatában elkezdődött, a csúcsát a temetés során érte el, de onnantól fogva is (igaz már nem olyan  mértékben) folyamatosan folytatódott. Ha az elhunyt mindezek ellenére sem tudott békében nyugodni, különféle módszerekkel még megváltható volt. Sok leírásban elég egy verbális formula elmondása (pl. kereszteletlen gyermekek esetén: "Ha fiúcska vagy, akkor legyél Ádám, ha lány vagy, legyél Éva!", általánosan pedig: "Minden ember az Új Jézust dicsérje!"), esetleg a visszajárás okára való rákérdezés, az azutáni segítségnyújtással együtt elég ahhoz, hogy a halott nyugalmat leljen. Habár elvileg káromkodásra is eltűnhetnek. Egy másik előírás alapján ilyenkor a szegényeknek és koldusoknak kell alamizsnát, vagy saját magunk sütötte cipót adni. A keresztény vallás szerint az ilyen esetekben a megoldás a bolyongó lélek üdvéért imádkozni, vagy misét mondatni, míg rosszindulatú halottaknál a kísértett ház megszentelésével lehetett próbálkozni. A ház, vagy élő személy körbefüstölését is gyakran alkalmazták ilyenkor, amire a szemfedél, a koporsó, a fejfa egy darabját, vagy a halott egy hajtincsét használták. Egyes helyeken ezt még azzal is kiegészítették, hogy a sírról három göröngyöt a szobába vittek. Absztraktabb módszer volt az, ami szerint ha szellemet látunk, ki kellett menni a kúthoz, és azt (vagy a házat) háromszor körbejárni. Vagy csak egyszerűen egy halott fogát kellett magunkon hordani, hogy elkerüljenek a kísértetek.

Kísértetek
A kísértetek a magyar néphit szerint olyan holt lelkek, melyek nem individuális lények, egyéniségük elkopott, elvesztették személyes kapcsolataikat a még élő rokonaikkal, és valamilyen ok miatt nem képesek nyugodtan pihenni a sírjukban. Ez az ok általában valamely bűntett elkövetése, mely az egész közösséget érintette (pl. földterület rossz kimérése, papok, jegyzők gonosz tettei, templomból való lopás stb.), de kísértet válhat a nem természetes halált haltakból (felakasztottak, öngyilkosok, gyilkosság áldozatai), a nem megfelelő módon eltemetettekből (nem szentelt földbe hantoltak, kereszteletlen gyerekek stb.), vagy a megátkozott lelkekből is. Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy a kísérteti lét örökre szólna: vagy egy új bűnös lelke lép az eredeti kísértet helyébe, vagy pedig egyszerűen idővel képes levezekelni minden kihágását a lélek.
Ami a megjelenési helyeiket illeti, az emberek általánosan a közterületeken, az utcán, a téren, a falu határában, a mezőkön, na és persze a temetőkben láttak kísérteteket. Megjelenési alakjuk ennél már jóval nagyobb változatosságot mutat: az emberi formáktól, az állati alakokon át, egészen a tűzgolyókig. Az udvarhely-megyei székelyek például azt mondták, hogy a kísértetek rendszerint kecske, disznó, pulyka és macska alakban jelennek meg. Viszont egy-egy kísértet jelenlétét sokszor csak valamilyen hang jelezte: furcsa kopogások, ahogy az ember hallja, amint valaki követi, vagy egy láthatatlan állat hangjai. Jól illusztrálja a következő kis elbeszélés, hogy milyen kevés kellett egy kísértettel való találkozáshoz: "Amint ment a nagyanyám, mindig valami röfögést hallott maga mögött. De mire hátranézett, a disznó nem volt sehol. Kísértet volt."
Ismertek olyan kísérteteket, vagy inkább kísértetfajtákat, amelyekkel való találkozásokról Magyarország több területén is beszámoltak. Ilyen lény volt az állatlan ló, a fejetlen barát, a bolygó mérnök és rokona, a tüzes ember is. De akadnak olyan kísértetek is, melyek egy konkrét község, egy konkrét személyéhez kötődnek, melyek valamely bűnük folytán még mindig járják a város/falu utcáit (pl. a mátészalkai pap).
Természetesen az emberek általánosan félelmet keltőnek találták a kísérteteket, sőt, akár kimondottan az emberi egészségre károsnak is. Egyes források azt állítják, hogy a kísértetek "félést" bocsátanak az élőkre: a velük találkozók megbetegszenek ettől, hacsak nem tudnak helyesen védekezni ellenük. Ezen védekezés módja pedig legtöbbször a keresztény Istenre való utalással történik, és a leggyakrabban alkalmazott kísértetriasztó formula így hangzik: "Minden jó lélek az Urat dicséri, hát te miért nem dicséred?", mely kimondása után a kísértet rögtön eltűnik. De persze ha valakinek nem volt megfelelő az Isten, akkor az Ördöghöz is lehetett fordulni: "Ördög vigyen vissza, ahonnan jöttél!". Más esetekben azonban csak a nyílt erőszak segített: káromkodni kellett a kísértetre, esetleg még bottal is ütlegelni. A tüzes emberek is ebbe az utóbbi fajtába tartoztak, sőt, úgy működtek, hogy a félős, imádkozó emberhez közelebb mentek, a hátára ültek, míg azokat messzire elkerülték, akik káromkodtak, és bátran szembenéztek velük. Mindezek ellenére sok kísértetet a magyar néphit nem tartott különösebben rosszindulatúnak, és még ha féltek is tőlük, megjelenésük esetén inkább csak egyszerűen megvárták, hogy maguktól eltűnjenek.
Mint talán a fentiekből is kitűnik, a régi korok embere (is) hajlamos volt ott kísérteteket látni, ahol valójában csak hétköznapi események történtek: az éjszakai sötétben az ember előtt hirtelen feltűnő kóbor macska, vagy fellobbant mocsári láng, esetleg a padlásra frissen beköltözött bagolycsalád rögtön természetfölötti erők munkálkodásaként értelmeződött. Jó példák erre azon esetek, amikor az élő hirtelen meglát éjszaka egy állatot, és rögtön az a bizonyossága támad, hogy az az ő nemrég elhunyt szomszédja, aki most már örökkön bolyongani fog valami vétke miatt. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne találkozhatna az ember elhunyt lények szellemeivel, de mint ahogy nem minden arany, ami fénylik, úgy nem is minden kísértet, ami huhog.

Halottak tiszteletére tartott szertartássorozat
Ugyan a következő szertartás megtartható egyszer is, de az alapelképzelés az hozzá, hogy több, egymást követő éjszaka is elvégezzük.
Kell hozzá először is állítanunk egy oltárt a megemlékezni kívánt holtak tiszteletére. Legyen rajta legalább egy kép mindegyikükről, még jobb, ha pár használati tárgyuk is odakerül. Ízlésünk szerint díszítsük fel az oltárt, a halál szimbólumaival és a holtaknak szánt ajándékokkal.
Magához a rítusokhoz, kell egy-egy mécses (lehet mindegyikhez egy nagyot használni, és ha szeretnénk, az lehet fekete, habár az talán a minden alkalomra egy mécses ideálisabb) és egy-egy füstölő (ami lehet por, kúp, vagy rúd).
November elseje előestéje és éjszakája az ideális időpont rá, illetve ennek az időszaknak a környéke. Végezhetjük október 31-ig több éjszakán keresztül, majd az egész folyamatot lezárhatjuk november elsején egy temetői látogatással. Ahogy nekünk jól esik. De ideális esetben annyi éjt töltünk el vele, ahány halottról személyesen is meg szeretnénk emlékezni.
A szertartást éjszaka végezzük, amikor már körülöttünk minden elcsendesedett.
Kapcsoljuk le a lámpákat az otthonunkban, és gyújtsuk meg a gyertyákat/mécseseket az oltáron, kivéve a kimondottan a szertartásra szántat.
Ha szeretnénk, a szokásos módon nyissuk meg a munkánkat, de legalább egy kis időt szánjunk előtte relaxációra.
Szólítsuk a meg a kiválasztott holtat a teljes nevén, vagy egyszerre minden felmenőnket, a saját szavainkkal. Említsük meg, hogy hogyan is kötődünk hozzájuk, mi az anyjuk nava, mi az apjuk neve. Mondjuk el nekik, hogy a most következő időt rájuk szánjuk, csatlakozzanak hozzánk és fogadják áldozatunkat. Gyújtsuk meg a mécsest és a füstölőt, miközben elmondjuk a halottnak, hogy ezeket most az ő tiszteletükre égetjük.
Töltsünk egy kis időt el némát, a szeretteinkre gondolva.
Beszéljünk hozzájuk, elevenítsünk fel róluk pár kedvenc emléket.
Egy ideig gyönyörködjünk a gyertya fényében, vagy a füst gomolygásában. Itt megpróbálhatunk transzba is esni, ha közvetlen kommunikációra vágyunk az éppen megszólított holttal.
Végül búcsúzzunk el a halottól, köszönjük meg ittlétét és kérjük távozásra (tisztelettudóan!).
Oltsuk el a gyertyát, ha azt használunk, míg a mécsest és a füstölőt hagyjuk leégni.
Együnk-igyunk, egy-egy falatot az oltárra is helyezve (ezeket majd vigyük ki a temetőbe).

Az éjszaka további részét töltsük csendesen.

~ ~ ~
Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a nekromanciát és a halotti varázslatokat vizsgáljuk meg.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 31. lecke: csontok, holtak és nekromancia

$
0
0

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harmincegyedik leckéjén! Ezen alkalommal megismerkedünk az újboszorkányság holtak maradványival és szellemeivel kapcsolatos mágikus hagyományokkal. 

~ ~ ~


A mágikus gyakorlatok a kezdetektől alkalmaztak halott állatoktól, vagy emberektől származó hozzávalókat. Illetve segítségül hívták a különböző szellemeket, tudásért, segítségért, vagy mások megrontásáért. Most ezen szokásokba pillantunk bele egy kicsit.

A mágia halotti hozzávalói
A boszorkányokat már az ókor óta gyanúsítják azzal, hogy varázspraktikáikban emberi holttestek részeit használják fel. A boszorkányperekben több helyen is szerepel, hogy miként alkalmazták halott csecsemők, vagy akasztott emberek zsírját repülőkenőcs készítésére, vagy éppen különféle rontásokhoz. Ám ha jobban megnézzük a népi mágia világát, azt lehet felfedezni, hogy a hullák testrészei szerves részei voltak a materia magicának, és felhasználásuk koránt sem korlátozódott a boszorkánynak tartott személyekre. Csak, hogy pár példát említsek a Kárpát-medencéből:
- A halva született gyereket a ház alapjába tették, hogy megvédjen a villámcsapástól.
- A kivégzett ember vérének megivásáról azt mondták, hogy epilepsziát gyógyít.
- A kereszteletlen gyerek szívébe állított gyertya elalszik ott, ahol kincs van a földben.
- A kereskedők és kocsmárosok a kereszteletlen gyerek nyelvét ásták a küszöb alá.
- Az akasztott ember gyűrűsujját a kocsmárosok a cégérre kötötték, hogy több vendégük legyen.
- Az akasztott férfiember nemi szervét a kocsmárosok pedig a hordó alá, vagy bele rakták, hogy sok vendégük legyen.
- "Halottfakadékkal" illetve ilyen fakadékos vattával az eladásra szánt kalácsot kenték meg, hogy elfogyjon mind.
- Aki egy halott gyűrűsujját borban megitta, az akármilyen részeges is volt, többet nem fog ivott.
- A halott egész kisujját eltették három évre az ágy sarkába, ami után elővették, és "rossz nehézség" ellen használták.
- Vakság gyógyítására egy kisgyerek kéz- és lábfejét főzték meg paprikásnak és fogyasztották el.

Temetői föld
A temetőből, sírokról származó földnek is varázsereje van. Nagy kedveltséget örvend a használata az észak-amerikai népi mágikus hagyományokban, melyekben védelmezhet, szerelmet hozhat, vagy természetesen ronthat. A svéd varázshasználók egy része szintén alapvető hozzávalónak tartotta a munkájához, legyen szó gyógyításról, vagy más, kevésbé üdvös dolgokról.
A föld beszerzésnek metódusa gyakorlóról gyakorlóra változik. Általában mindenki fontosnak tartja, hogy előtte, utána és közben is extra védelemben legyen részünk. Ezt megtisztító praktikákkal, amulettekkel és talizmánokkal, valamint megfelelő viselkedéssel próbálják garantálni. Így tehát, a megtisztulás után és a megfelelő védelemmel ellátva kell elmennünk a temetőhöz. Ott, belépéskor is szokás bemutatni egy áldozatot általában a hely „őreinek”, vagy a holtak világának bejáratát felügyelő szellemi lényeknek. Ezután a sír tulajdonosának is áldozatot, vagy felajánlást mutatunk be, illetve elmondjuk mire és miért szeretnénk a nyugalmát megzavarni, a sírjának földjét és így az ő asszisztenciáját kérni. Az egészet a lehető legnagyobb tisztelttel végezzük. Végül távozzunk a temetőből, hazafelé útközben pedig ne nézzünk hátra, majd újból tisztítsuk meg magunkat, mielőtt belépnénk az otthonunkba. A földet is illendően kezeljük és tároljuk, ügyelve arra, hogy mással ne nagyon érintkezzen, vagy keveredjen.
Felhasználásnak pár módja:
- Az afrikai-amerikaiak vérrel, növényi részekkel és más érdekes hozzávalókkal összekeverve amulettekben, bűbájok során és ártó varázslatok ellen, illetve gyógyításra használták a temetői földet.
- Gonosz varázslatok kivédése érdekében a földdel be kell dörzsölni a végtagokat, vagy nyakban hordani, esetleg darabjait eltemetni a ház körül.
- Őrültséget hozó bűbájos zacskók gyakran tartalmazták, az áldozat hajával együtt.
- Eskütételek esetén egy különleges italt készítettek temetői földből, emberi vérből és rumból. Az ital elfogyasztása megtörhetetlen kapcsot létesített az ősök és az eskütevő között.
- Miután bedörzsölted vele a kezed, rázz kezet azzal a személlyel, akit el szeretnél varázsolni.
- Ételbe szórva komoly betegséget hoz.
- Kutyaharapásra kötve meggyógyítja azt, és elrothassza az állat minden fogát.
- Szórd szét a legerősebb felmenőd sírjáról származó földet az ajtód köré, vagy hordd a cipődben sóval és piros borssal keverve, hogy távol tartsd a rontásokat.
- Az ellenséged háza körül szétszórva lelassítja majd őt, lassan elfogyasztja, míg el nem költözik onnan.
- A csecsemők sírjáról származó földről azt tartották, hogy kivételesen nagy erőkkel bír, és még akár ölni is képes.
- Egy szerelmi varázslatban a földet ecettel, esővízzel és kilenc vasszöggel keverték össze. Ezt a mixtúrát egy fazékban felfőzték, majd kilenc napig állni hagyták. Aztán még több esővizet és ecetet adtak hozzá, üvegbe rakták, és újabb kilenc napra magára hagyták. Végül szét kellett hinteni a célszemély kertjében, amit követően a tízedik napon az illető bele fog egyezni a párkapcsolat megkezdésébe.

Csontok gondozása
A boszorkányságban gyakran használnak csontokat, mind a modernben, mind a történelmiben. Igaz, ma már az emberi csontok (jogi és tiszteletsértési problémák miatt is) jobbára kiszorultak a gyakorlatokból, viszont az állati maradványok még mindig nagy népserűségnek örvendenek. Egyrészt, az alkalmazásuk lehet pusztán mágikus jellegű, mint például a magyar békacsontokat alkalmazó szerelmi varázslatokban (a békák és varangyok védett állatok, csontjaik és maradványaikat pedig tilos birtokolni!!!). Sokan csak a misztikus látványuk és sokkoló hatásuk miatt helyezik el őket a szobájukban, vagy az oltárukon, viszont a rendes gyakorló tisztában van vele, hogy ez tiszteletlenség a csontokhoz tartozó szellemek felé. Helyette sokkal érdemesebb vagy műanyag replikákat használni, vagy pedig a csonthoz, mint egy szellemhez való köteléket tekinteni. Ilyen szemlélet mellett pedig, lehetségessé válik, hogy a csont szellemével kommunikáljunk, kapcsolatot építsünk ki vele, illetve segítségét megkapjuk munkáinkban.
A csontok gondozásával kapcsolatban az első és legfontosabb tudnivaló, hogy nem lehet csak azért leölni egy állatot, hogy a csontjaival mi majd boszorkánykodjunk. Mármint éppenséggel lehetséges, de nagyon nem ajánlott, mind etikai, mind gyakorlati szempontból (az ember által megölt állatok maradványai rontáshoz és átkok szórásához valók). Az eredeti állatot nem nekünk kell megölnünk, hanem természetes úton kell elhullania (öreg kor, betegség, baleset, más ragadozók). A csontok elhozásáért már eleve be kell mutatnunk egy áldozatot a helyi szellemeknek, és minden, általunk fel nem használt részt vissza kell juttatnunk az eredeti megtalálás helyére, vagy eleve ott kell hagynunk. Odahaza a megfelelő módon ki kell preparálnunk a csontot, illetve további áldozatokat kell bemutatnunk neki (pl. jó alaposan átfüstölni fehér ürömmel, vagy mirhával). Amikor a csont készen áll a vele való munkára, akkor egy rituálé keretén belül „fel kell ébreszteni”; vért kell neki áldozni (minél frissebb, annál jobb, és a sajátunk legyen), majd hosszabban elmesélni, hogy milyen állat is ő, honnan származik, milyen élete lehetett, hogyan halt meg (ha tudjuk), miként találtuk meg, hoztuk haza, gondoztuk. Mindezt suttogjuk a „fülébe”, szavainkkal igyekezzünk „életet lehelni” bele. Kérjük meg a szellemet, hogy újra tudja magáénak a csontot és ezentúl képesek lehessünk elérni őt általa. Ígérjünk neki rendszeres áldozatokat és felajánlásokat, amiket aztán tartsunk is be! Beszéljünk hozzá, dicsérjük szépségét, hatalmasságát, hízelegjünk neki. Füstöljük meg jó alaposan még egyszer. Majd egy külön számára előkészített helyre rakjuk, ahol normál esetben pihenhet (ez lehet egy szépen kidolgozott és kibélelt doboz, az oltárunk, vagy egy csak számára elkészített oltár, stb.).
A csontot ettől fogva rendszeresen „etessük”, vagyis mutassunk be neki áldozatokat és felajánlásokat. Akkor is mindig tegyük ezt meg, ha kommunikálni szeretnénk a szellemmel, ami hozzá kapcsolódik. Végezetül pedig, ha a kapcsolatunknak a csonttal eljött a vége, akkor egy újabb rituálé során ezt tudassuk a szellemmel, mutassunk be neki nagy hálaadó áldozatot, majd jutassuk vissza a megtalálási helyére (esetleg más, emberektől jobbára mentes természetes helyre), ahol örök nyugalomra lelhet.

Nekromancia
A nekromancia egy görög eredetű kifejezés, a nekro és mantia szavakból tevődik össze, amik halált, valamint jóslást jelentenek. A gyakorlatban viszont nem csak jóslást értettek alatta, hanem sokkal inkább holt szellemekkel való konzultációt különböző kérdések, problémák megválaszolására. A holt szellemek mágikus munkákban való asszisztenciája világszerte ismert, ám a modern nyugati kultúrában általában ezen a néven utalnak rá. Egyesek mára még ennél is jobban kibővítették az értelmét: már beszélnek állati, sőt, növényi nekromanciáról is. Érdekesség, hogy a középkor folyamán szintén több különböző mágikus gyakorlatot jelenthetett ez a szó, ha nem egyszerűen annyit, hogy „mágia”. Valamint a fekete mágia kifejezés is hozzá köthető, pontosabban a görög kifejezés latinosított változatához: a nigromantiához (nigro = fekete).
Hogy miért is érdemes a holtak lelkét kommunikációra hívni? Nos, a történelmi és néprajzi adatok szerint sok mindenért. Egyrészt, ha valamiért mérgesek ránk, vagy nem lelnek nyugalmat (mint a visszajáró holtak esetében), akkor nekromancia segítségével ki lehetett deríteni sérelmeik okát, majd megoldani azokat. Fel lehetett keresni őket gyakorlati haszonszerzés céljából: hová ásták el kincsüket, vagy általában segítsenek elásott kincset lelni, hová tettek el bármi fontosat, stb. Tudást is átadhattak az embereknek: a túlvilág mibenlétéről, más helyeken történő eseményekről (mert a holtak nincsenek a fizika szabályaihoz kötve), az eljövendő halálesetekről, vagy egyszerűen a jövőről. A holt szelleme pedig a mágikus specialisták számára varázslatok végzésében is közreműködhetett; így egy erőszakos halált halt személy rontások elengedhetetlen „hozzávalója” volt.
Végül pedig következzen, kuriózumként és, hogy jobban belelássunk a nekromantikus munkák világába, egy svéd gyakorlat leírása, mellyel egy halott szellemének a szolgálatát lehet (elvileg) elnyerni:
Vegyünk három szál hajat egy tetemről, majd mondjuk:
„Te, ki itt nyugszol,
akinek a nevében itt alszol,
ezzel megadod nekem ez erőt, hogy meghalljam, amit csak kívánok,
csak engem fogsz követni,
a szellemem szolgája leszel,
minden szentek nevében,
az ítéletnek napjáig.”
Mondjuk ezt éjfélkor.
Majd vessünk háromszor keresztet a koporsóra.


~ ~ ~
 
Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is Samhain ünnepét és szokásait ismerjük meg.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 32. lecke: Samhain

$
0
0


Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola tizenötödik leckéjén! Ezen a héten megismerjük Samhain ünnepét, szokásait és szimbólumait. Majd egy rituálé keretében meg is emlékezünk róla.
~ ~ ~

Samhain (szóvin; november 1.), november elseje, a holtak és a tél kezdetének a neopogány ünnepe. Az újboszorkányok közül sokan ezt tartják az év legvarázslatosabb idejének, sőt, magának a „boszorkányújévnek”. A természetben pedig a Nap egyre gyengébb, az éjszakák, pedig minden nappal érezhetően hosszabbak lesznek. A sárga levelek legnagyobb része már lehullott a fákról, s aromás illatuk körülvesz minket. Az év sötét időszaka végleg megérkezett.

A szabbat: Samhain
Samhain egy az ír-kelta eredetű, „nagyobb” szabbatok közül, az évkerék nyugati részén helyezkedik el. Ez az utolsó az aratási ünnepek (Lughnasadh, Mabon, Samhain) sorában, és az aratás végeztéről emlékezik meg. Elvileg ilyenkor ölték le azon állatokat, melyeket nem akartak a tél során eltartani. Ennek persze gyakorlati okai voltak, hiszen a télre elrakott élelem általában nem bizonyult elégnek az egész csordának, így annak a számát le kellett csökkenteni, hogy a megmaradt állatok egészségesen tudják átvészelni a telet. Így ez a „véres aratás” időszaka, illetve a sötétség végleges megérkezéséé, amivel együtt pedig a holtak is eljönnek hozzánk. Ilyenkor a neopogány mítoszok szerint „a holtak és az élők világát elválasztó fátyol elvékonyodik”, illetve a tündérek és más természetfeletti lények is szabadon járják a világot. Ennek pedig a legaktívabb időszaka november előestéje, amikor is a rituálék és szertartások nagy részét tartani szokták. Hagyományosan épp ezért is ez a holtakra és az ősökre való megemlékezésnek az ideje. A wicca gondolkodástól átkölcsönözve, sokan ezt tartják a „boszorkányok újévének”, mivel egy (egyébként semmivel sem bizonyítható) elképzelés szerint a keltáknak is ez volt az újév. Az időpont liminalitásának köszönhető még, hogy rengeteg jóslási praktika kötődik hozzá, legyen szó a jövendőbelink kilétének megtudásáról, vagy a halálunk időpontjáról.
A Samhain kifejezést pedig általában a nyár végeként szokás fordítani.

A megünnepléséről
Samhain eredeti, ír-kelta ünneplési módjairól nagyon keveset tudunk. Azt több forrás is állítja, hogy ekkor nagy összejövetelek voltak, lakomákkal és ünneplésekkel, de mást nem igazán említenek; sem holtak szellemeit, sem jóslásokat, sem újévet. A ma hozzá kapcsolt szokások csak az utóbbi pár száz évből ismertek, ami azt jelenti, hogy nem lehet biztosan kelta eredetűnek mondani őket. Így például a napot megelőző éjszakán való ünneplés, sem nem kimondottan kelta szokás volt, hanem egész Európára kiterjedt. Míg azt valószínűsíthetjük, hogy tényleg tündérek és más lények járta éjszaka lehetett, de a holtak szellemei úgy látszik csak keresztény hatásra kerültek bele a szokásokba. Mindezzel pedig tisztában kell lennünk, ha a mai Samhaint vizsgáljuk.
Az ünnep előestéjén hagyományosan gyertyákat gyújtanak az emberek, hiszen ilyenkor azt tartják, hogy a holtak visszalátogatnak hozzánk. Az ablakokba éjszakára kitett gyertya az ő útjukat hivatott megvilágítani. Egyes helyeken tábortüzeket gyújtottak, melyeket egész éjszaka égni hagytak. A tüzek köré köveket helyeztek, és akinek a köve másnapra valami elváltozás mutatott, az tudhatta, hogy nem vér rá fényes jövő a következő évben. De Samhain éjszakájához sok más jóslási technika is kötődött, amelyek közül a legegyszerűbb szerint egy almát úgy kell meghámozni, hogy a héja egy csíkban maradjon. Ezt aztán a hátunk mögé kell dobni, és kiolvashatjuk belőle (megfelelő fantáziával) a jövendőbelink kezdőbetűjének a nevét. Az ekkori töklámpás égetés mindenkinek ismerős lehet, és ugyan egy határozottan modern találmányról van benne szó, aminek több köze van az emberek szórakoztatásához, mint vallási életéhez, ám a mai ünneplések szerves részét képezi. Az ír területeken ez a családi összejövetelek, a halottakról való közös megemlékezés és az együtt mulatozás idejének számított. Volt, ahol az kintről az ajtókba, vagy ablakokba kenyeret, vagy más élelmet raktak, hol a holtaknak ajándékként, hol az ártó szellemeknek engesztelésül.
Mai pogány körökben, főképp külföldön ismert a dumb supper, vagyis "néma vacsora" szokása. Ezt az étkezést általában november elseje környékén rendezik, a holtak szellemeinek tiszteletére. Alatta az étkeket fordított sorrendben tálalják fel, és teljes némaságban fogyasztják el őket. Egy plusz teríték is felkerül az asztalra, elé egy üres székkel, a szeretett halottak számára, és az első adagot mindenből az ő tányérjukra teszik. Evés közben a résztvevők az elhunyt szeretteikre emlékeznek. A vacsora végeztével a halottak számára felszolgált ételt kiviszik a szabadba, és a földön hagyják felajánlásként.
Magának Samhain napjának a hagyományai bizonyára mindenkinek ismerősek lesznek: sírok látogatása, azok megtisztítása, virágokkal feldíszítésük és rajtuk gyertyák, mécsesek gyújtása, áldozatok bemutatása.
Európa több országában is szokás volt halottak napján (nov. 2.) süteményeket sütni, melyeket aztán vagy vendégeknek, vagy gyerekeknek, vagy pedig a szegényeknek osztottak szét. Ezen édességek receptje faluról falura változott: egyes német források fekete színű tésztáról beszélnek, míg az angol részeken főként zabbal, vagy szárított gyümölcsökkel készült ételről van szó. De a léleksüteményeket általában nem csak egyszerűen szétosztották: a gyerekek és a koldusok házról házra jártak, kis mondókákkal, vagy imákkal és énekekkel a holtak érdekében, melyekért aztán majd megkapták a finomságot. Talán már ebből is többen kikövetkeztethették, hogy a modern "trick or treating" szokását is egyes teóriák erre a hagyományra vezetik vissza. Ám a léleksüteményeknek még jóval nagyobb jelentősége volt, mint a mai gyerekszórakoztató-édességszerző mulatságnak. A holtak érdekében elhangzó imák, énekek, zsoltárok a lelkek halál utáni jó sorsát voltak hivatottak biztosítani. Ezenkívül, az édesség a házba véletlenül betoppanó személynek való ajándékozása arra utalhat, hogy valaha kimondottan azt gondolták, hogy a holtakat magukat etetik így, vagy az őket éppen megszemélyesítő egyéneket. Egy valamivel keresztényebb hit szerint pedig, minden elfogyasztott léleksütemény után egy lélek szabadulást nyer a purgatóriumból. Így már nem is hangzik olyan furcsán az egyik tipikus angol léleksütemény kéregető mondóka legismertebb sora: "A Soul, a Soul, for a Soul Cake" ("Egy lélek, egy lélek, egy léleksüteményért")

Szimbólumai
Töklámpás: A jack-o'-lantern kifejezést manapság az angol ajkú emberek a halloween-i töklámpások elnevezéseként használják. Ám, az 1840-es évek előtt, a jack-o'-lantern egészen mást jelentett: a lidércfényt (ignis fatuus). Ezt, a ma mocsári gázok belobbanásával magyarázott jelenséget, valaha nagy félelem lengte körül. Többek között azt gondolták róluk, hogy halott lelkek fényei, melyek a földön bolyonganak, és félrevezetik az éjszaka sötétjében utazókat. A jack-o'-lantern származásáról ismert mese is eredetileg a lidércfények létesését volt hivatott magyarázni. Magának a mesének az ír verzióját (ugyanis, nagyon hasonló történetek ismertek világszerte, kisebb-nagyobb eltérésekkel) William Carleton jegyezte le elsőként a 19. században, és Három kívánság címmel publikálta. A mese egy Billy Duffy nevű kovácsról szól, aki gyors gondolkodású volt, csak annyit dolgozott, amennyit muszáj volt, és alapvetően nem tartozott a faluja kedvesebb tagjai közé. Egy hozzá hasonló természetű nőt is vett feleségül, Judy-t. Egy nap egy álruhás szent ember látogatott el hozzá, és Billy megengedte neki, hogy a kovácsműhelye tüzei mellett megmelegedjen. Ezért a jó tettéért a szent megmondta neki, hogy teljesíti három kívánságát. Billy azt kívánta, hogy ha valaki kézbe veszi a kalapácsát, addig ne tudja letenni, míg ő azt nem mondja; hogy bárki, aki a székébe leül, ott is maradjon, míg ő másként nem akarja, valamint azt, hogy csak ő, saját maga, tudja kinyitni a tárcáját. A szent teljesítette is a kívánságokat, Billy pedig nagyon jókat mulatott általuk, a szomszédjai kárára. Nemsokára senki nem is mert a közelébe menni, és Billy igen unatkozott, olyannyira, hogy unalmában még a lelkét is eladta az ördögnek. Az ördög háromszor jött el Billy lelkéért, de az, a kívánságainak hála, mindig valahogy túljárt az ördög eszén, és jól móresre tanította. Végezetül Billy meghalt, ám a mennybe nem mehetett - természetesen - de az ördög a pokol ajtaját is szorosan bezárja előtte, csak a kapu rácsain át nyúlt ki felé, elkapta Billy orrát, és izzó szenet dugott fel rajta, hogy az világítsa meg az útját bolyongásai során. Azóta is fel-feltűnik izzó parazsának a fénye sötét éjszakákon, elhagyatott helyeken. Ezt a mesét aztán az idők folyamán többször átalakították, majd a töklámpások megjelenésével, rájuk igazították. A jack-o'-lantern kifejezést az 1840-es évektől kezdték a gyerekek által kifaragott, mások ijesztgetésére használt tökökre alkalmazni. Ezen tökök a 19. századi falusi gyerekek által bevetett csínytevések szerves részei voltak, amikor is a termés belsejét kivették, belé rémisztő arcokat faragtak, majd ezzel ijesztgették naplemente után a gyerekek gyengébb idegzetű társaikat, és szomszédjaikat. Egy folklorista szerint, ezen szokás az angol Guy Fawkes napi (november 5.) tarlórépába (Brassica rapa subsp. rapa) rakott gyertyák hagyományából származott. A töklámpás képét nemsokára a városiak is felkarolták, és a halloween-i mulatságokkal kapcsolták össze. Ennek az asszociációnak a kialakulására több ok is létezik, de mind olyan, amire józan ésszel is rájön az ember. Egyrészt, mert a tökök ősszel vannak szezonban, és mert az így az ősz és az aratás szimbólumai, valamint rémisztgetési eszközként tökéletesen illettek a Halloween-t övező kísérteties hangulatba.
Koponyák, csontok, sírok: a halált és a holtakat jelképezi.

Ezen nap egyéb ünnepei
Ezen napot, mint ünnepet csak Európában, illetve a keresztény területeken ismerik. Míg a megünneplés módja mutat jó pár hasonlóságot (holtak tisztelete, visszatérésük e világra, gyertyagyújtás, stb.), addig minden nép a maga arcára formálta ezt. Ilyen a nálunk is ünnepelt mindenszentek (nov. 1.) és halottak napja (nov. 2.), az amerikai-angol Halloween, vagy a mexikói Día de los Muertos. Fontos tudni róluk, hogy habár közel egy időben tartják őket, ám nem pont ugyanarról a fesztiválról van szó, ahogy a hanuka és a karácsony sem ugyanaz. Hogy ezt pontosabban érzékeljük, csak két ünnepet nézzünk meg közelebbről:
Nos Calan Gaeaf, avagy tél estéje, a wales-i elnevezése október 31-e éjszakájának. Mint oly sok máshol is, Wales-ben is úgy tartották, hogy ilyenkor feltárultak a sírok, és a holtak újra a földet járták. De itt nem csak tőlük kellett tartani, hanem mindenféle más természetfeletti lény is ilyenkor kóborolt az éjszakában, pl. Hwch Ddu Gwta (a kurta farkú koca), aki elvileg még a legerősebb embert is képes volt megrémíteni. Szokásokat tekintve, az egyik legjelentősebb mozzanat ilyenkor a közösségi tüzek gyújtása volt. A fiatalok összegyűltek, és mindenféle könnyen és nagy mennyiségben hozzáférhető dologból (szalma, hanga, rekettye, páfrány, stb.) nagy máglyákat raktak, amik körül aztán táncoltak és nagy zajt csaptak. A tűzön, miután kicsit leégett, burgonyát és almát is sütöttek, míg a belerakott csonthéjasok égésének milyenségéből jósolni próbáltak (ha fényesen égett, az jó előjel volt, ha viszont nem, akkor halál vált a tűzbe rakóra). Aztán majd a tűz leégése után mindenki gyorsan hazasietett, félve attól, hogy útközben szellemekkel, vagy kísértetekkel találkoznak. Szintén a falvak ifjai ajtóról ajtóra járva mindenkihez bekopogtak, és egy kis versecske elmondása fejében ajándékokat (gyümölcsöket, diót, mogyorót) követeltek. Mindenféle jóslás is kötődött ehhez az éjszakához. A templom kulcslyukán belesve meg lehetett látni, hogy ki hal meg jövőre. A tűzbe dobott csonthéjasokhoz hasonlóan, akár a borostyánlevelek égéséből is ómeneket tudtak kiolvasni. Ha sikerült úgy megpucolni egy almát, hogy a héja egy csíkban jöjjön le, akkor abból meg lehetett próbálni kiolvasni a jövendőbelink nevének kezdőbetűit. Ezek a jóslások pedig sokszor a nagy család, vagy a kisebb közösség együtt eltöltött estéjének a mulatságai voltak.
A Día de los Muertos, avagy halottak napja, az egyedi mexikói elnevezése ennek az ünnepnek, vagy mindenszenteknek. Az időpontja, hasonlóan az európai halottak napjához november elseje és másodika között változik, ám vannak olyan részei is az országnak, ahol három halottak napját is ismernek: nov. 1. az angelitos-ok (halott gyermekek) napja, nov. 2. a természetes halált haltaké, nov. 3. pedig az erőszakos halálban elhunytaké. Az ünnep hagyománya a ma mexikóiaknak számító emberek keresztény hitre való áttérésével terjedt el, spanyol közvetítéssel, viszont az őslakosok a saját halottakhoz kötődő szokásaikat is beleszőttek az ekkori ünnepségekbe. A fő képzet ezen nappal kapcsolatban (hasonlóan Európához), hogy a holtak ilyenkor hazalátogatnak. Ezért a mexikóiak ezen a napon, vagy előtte nem sokkal megtisztítják és feldíszítik a szeretteik sírjait, hogy azok hazaérve lássák, készültek az érkezésükre. A sírokat gyertyákkal, virágokkal (a legkedveltebb erre a nagy büdöske, Tagetes erecta, melyet flor de muerto, az a halál virágának is hívnak, és a használatát még az azték időkre is vissza szokás vezetni), esetleg a halott kedvenc dolgaival, ételeivel. Éjszaka egész estés virrasztásokat is tarthatnak. Ezenkívül vagy odahaza, vagy a templomban, esetleg a temető közelében ofrenda nevű ideiglenes oltárokat szokás állítani a megboldogultnak, rajta a fényképével, személyes tárgyaival, virágokkal, ételekkel, italokkal, gyertyákkal és füstölőkkel. Ezek az oltárok aztán a holtakkal való kommunikáció fő színterei lesznek. A külföldieknek talán legjobban feltűnő része az ünnepnek a halál és a holtak calavera (csontváz) formájában való megjelenítése, és a hasonló öltözékekben való alakoskodás. De a calavera jelenthet még egy tipikus, ilyenkor mind az élőknek, min az eltávozottaknak felajánlott koponya formájú édességet is. Amit viszont fontos megjegyezni, hogy az ünnepnek nem létezik egy, Mexikó minden területén alkalmazott formája, sőt, régi időkre visszanyúló hagyományai ellenére, egyes helyeken majd csak a 20. századi katolikus térítés nyomán kezdték el megtartani.

Megfelelései
Egyéb nevei: All Hallow's Eve, Allantide, almafesztivál, aratási otthon, árnyünnep, El Dai del Muerte, Geimredh, gyertya éj, halálünnep, Halloween, Hallowmas, halottak napja (Feile na Marbh), harmadik aratóünnep, Hollantide, Kala Gounv (november eleje), Ken, Martinmas, minden lelkek napja, mindenszentek napja, Nos Calan Galaf (a tél első napja), Oidhche Shamhna, ősök éje, Pomonia, Saman, Samain, Samhuinn, Samonios, Sauin, szellemek éjszakája
Füstölők: benzoé, fehér üröm, fekete üröm, fenyő, mirha, pacsuli, szantálfa, szerecsendió, zsálya
Eszközök: seprű, üst, tarot, obszidián gömb, pendulum, rúnák, oghamok, Oujia táblák, varázstükör, fekete üst vagy fekete tintával vagy vízzel töltött fazék
Kövek: fekete obszidián, ónix, füstös kvarc, pirit, borostyán, hematit, minden fekete kő, tiszta kvarc, márvány, homokkő, gyémánt, rubin, szén, gránit, tigrisszem, szodalit
Fémek: arany, vas, acél, sárgaréz
Szimbólumok, dekorációk: alma, őszi virágok, makk, denevér, fekete macska, csontok, kukoricaszár, színes levelek, holló, halál/haldoklás, jóslás és a hozzá kapcsolódó eszközök, szellemek, lopótök, kukorica, töklámpás, dió, tölgylevelek, gránátalma, tökök, madárijesztő, kasza, fogyó hold, madártoll
Színek: fekete, narancs, piros, fehér, ezüst, arany
Ételek: alma, tökmag, mogyoró, forralt bor, almabor, kukorica, marhahús, kenyér, herbatea, tök, fehérrépa, mandula, tőzegáfonya, piték, burgonyapüré, sültburgonya, sertéshús
Istenségek: Anubis, Arianrhod, Asztarté, Baba Yaga Beansidhe, Belili, Bran, Caillaech Beara, Cernunnos, Cerridwen, a Banya, Sötét Úr/Úrnő, Deméter, Hathor, Hel, Inanna, Istár, Ízisz, Káli, Koré, Lakshmi, Lilit, a Mórrigan, Nepthys, Ódin, Ozirisz, Oya, Perszephoné, Pomona, Rhiannon, Tlazotetl, Hekaté, Herne, Hádész, Dagda, holtak istenei/istennői
Növények: mandula, alma, babérlevél, körömvirág, fahéj, fokhagyma, gyömbér, mogyoró, bürök, mandragóra gyökér, fekete üröm, csalán, golgotavirág, fenyőtű, tök és tökmag, rozmaring, ruta, zsálya, napraforgó szirom és mag, tárkony, vad ginszeng, fehér üröm, éger, dió, ökörfarkkóró, nadragulya, gránátalma, kukorica, krétai szurokfű
Állatok: szarvas, macska, denevér, bagoly, sakál, elefánt, kos, skorpió, kócsag, holló, vörösbegy, az alvilág kutyái, kígyó
Használható: szexuális mágia, rossz szokások elhagyása, elűzés, tündérmágia, mindenféle jóslás, gyertyamágia, asztráltest kivetítés, előző életek, sötét hold misztériumok, tükörrel végzett varázslatok, védelem, belső munka, kiengesztelés, akadályok leküzdése, inspiráció, átmeneti munkák vagy egy munka betetőződése, kimutatni a változásokat, kreatív képzeletek, kapcsolatot létesíteni a holtakkal és tiszteletük, szerelem-, férj- és haláljóslás, transzformáció, az élet leckéi, teherbe esés


A Samhain éjszakájához illő rituálét a 30. lecke végén lehet fellelni, melyben megemlékezünk a holtjainkra.

Ír parshell készítése 
Ki kell mindenkit ábrándítsak (vagy meg kell mindenkit nyugtassak?), most nem egy ír samhaini ételspecialitás receptje következik. A parshell egy, hagyományosan október 31-én készített amulett, amit védelmezőként az ajtók fölé raktak ilyenkor. Elkészítésük nagyon egyszerű: kell hozzájuk két, egyenlő nagyságú, egyenes ág és valamennyi kötözésre alkalmas szalma (de raffia is megteszi). A két ágból formáljunk egy egyenlő szárú keresztet, majd a szalmaszállal középről kezdjük körbetekerni, úgy, hogy egyszer a bot fölött visszük át, másodszor pedig a következő bot alatt. Ezt addig ismételjük, amíg már a kereszt karjainak úgy kb. a felét betakartuk vele (ehhez akár több szálat is fel lehet használni). Kössük el a szalmát, majd a bejárati ajtó felé helyezzük a kész parshellt. Ezt egy évig hagyjuk ott tenni a dolgát, amikor is a következő október 31-én készítsünk belőle újat.

~ ~ ~
Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a füstölők és füstölgők használatát ismerjük meg.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 33. lecke: füstölők, füstölgők

$
0
0

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harmincharmadik leckéjén! Ezen a héten megismerjük a füst mágikus alkalmazását, a füstölők és a füstölgők felhasználását és készítését.
 

~ ~ ~


A füstöt minden kultúrában mágikus erőkkel ruházzák fel. A füst eléréséhez rengetegféle anyagot (mint növényit, mind állatit, mind ásványit) használnak, illetve a füstöt magát is több módon lehet alkalmazni. Egyrészt, a füst áldozat a szellemeknek, vagy istenségeknek. Másrészt, gyógyító, vagy megtisztító eszköz. Harmadrészt, mágikus képességeket is tulajdonítottak neki, gyógyítástól kezdve a démonok távoltartásáig. Negyedrészt pedig, maga a füst segíthette az átlépést a módosult tudatállapotba, sokszor entheogén növények égetése által. Vizsgáljuk most meg ezeket az alkalmazásokat egy kicsit közelebbről.

Füst, mint felajánlás/áldozat
Az illatos füstöt képző anyagok égetése visszanyúlik a történelem előtti időkig. A történelmi időkben viszont tudjuk, hogy végeztek ilyet az ókori Egyiptomban, a görögöknél, a zsidóknál, a rómaiaknál, a kínaiaknál, stb. A kellemes és sokszor ritka, illetve drága füstölőanyagok épp ezen tulajdonságaiknak köszönhetően váltak az isteneknek és a szellemeknek kedvessé. Illetve, magának a füstnek a varázslata által: egy szilárd valamiből légnemű lesz, mely gomolygásában ugyan még megfogható számunkra, de hamar elillan, ezzel teljesen átlépve a hétköznapi környezetben látatlanul mozgó szellemi lények világába. De a kellemetlen illatot árasztó növények, vagy pl. a kén is lehet felajánlás valakinek: a démoni lények, vagy az alvilági szellemek a néphitek szerint sok esetben pont ilyet kívánnak meg maguknak.

Füst, mint gyógyító
A füstölés általi gyógyítás minden kontinensen ismert. Ez általában a beteg testrészt, vagy az egész test alapos megfüstölését jelentette, egy hozzávalóval, vagy több keverékével. Úgy vélik, hogy magának a füstnek való kitétel gyógyít, és csak ritkábban tartották a füst belélegzését a hatásért felelősnek. Ám valójában sokszor a kettőt meg sem különböztették. Azért álljon itt pár konkrét példa is az ilyen használatra. Az őslakos ausztrálok szülés után nem sokkal mind a babát, mind a mamát erősítő füstölésben részesítik. A vaginát füstölték különböző keverékekkel, hogy vetélést idézzenek elő. Továbbá lelki bajokra éppúgy használható volt, mint testiekre: Magyarországon az ijedős kisgyereket fokhagyma és sertésürülék keverékének a füstjét lélegeztették be, hogy ne féljen.

Füst, mint mágikus eszköz
A füstnek tulajdonított talán legalapvetőbb hatás a megtisztító ereje. El lehet vele tüntetni a különféle „rossz” dolgokat, elűzni a démoni lényeket, a szemmel verést, a rontást, a betegségeket, fájdalmakat eltüntetni, rágcsálókat, rovarokat kiűzi. Ezeknek persze mind meg van a maga alkalmazni való alapanyaga, mert nem minden füstnek egy a hatása. A zsálya tipikusan szellemi értelemben megtisztít, míg a tömjén kiűzheti az ártó szellemeket.
A füst bevett rituális alkalmazása még a szellemekkel és istenekkel való kommunikáció elősegítése. Ez többféle módon is történhet. Az egyik elképzelés szerint, a füst segít elvinni a szavainkat, imáinkat a kiválasztott szellemekhez. Egy másik szerint, a megfelelő illat odacsalogatja a szellemeket. Még egy másik véleménye szerint, a füst segít anyagi formát adni nekik, így akár meg is pillanthatjuk a gomolygó szürkeségben a meghívott szellemet. Ismert ez a gyakorlat a népi mágikus hagyományokban, de különösen az európai szertartásos mágiában, ahol például a különböző planetáris szellemeknek mind megvan a maga füstölőkeveréke.
Végül pedig, egyes anyagok, vagy keverékek füstjéhez pontos mágikus hatásokat rendeltek. Így például a kamilláról azt tartják, hogy jó az alváshoz, a megtisztításhoz és a szerelemhez. Míg a hibiszkusz a szerelemre, testi vágyra és jóslásra. Itt vagy maga az illat hozza elő az emberből a kívánt hatást, vagy annak a mágikus ereje árkerült a füstről a mágia alanyára, hatásával felruházva azt.

Füst, mint módosult tudatállapot előidéző
Több kultúrából is ismertek olyan keverékek, melyeket kimondottan azért lélegeznek be (sokszor nagy mennyiségben, vagy cigarettaként fogyasztva), hogy azok megváltoztassák az emberek, főként a mágikus specialisták tudatállapotát. Ilyen keverékeknek tulajdonítják például az delphoi jósda jósnőinek a látomásait, vagy akár egy-egy szertartásos mágiába tartozó rituálé alatt megjelenő szellemet. A keverékek egy része kimondottan entheogén növényeket tartalmaz (bolondító beléndek, csattanó maszlag, stb.), míg mások csak az átlényegülést segítik (pl. boróka, dohány, egyes zsályafajok, stb.).

A füstölők
Alapvetően két fajta füstölőt különböztethetünk meg: a „lazát” (angol: loose), és a „formázottat”.
A laza füstölő növényi anyagok keveréke (vagy csak egy növény bizonyos szárított részei), melyeket leggyakrabban izzó széndarabra hintenek. Az ilyen füstölők elkészítése igen egyszerű. Szedd össze a füstölőbe szánt növényi anyagokat, majd egy (kő, esetleg kerámia, a fa erre nem alkalmas) mozsárban törd apróra őket. A kívánt arányban keverd össze a hozzávalókat, majd helyezd azokat egy légmentesen zárható edénybe. Felhasználáshoz végy belőle egy csipetet, és ezt szórd rá az izzó széndarabra. Ezt persze meg lehet tenni bármilyen nekünk tetsző növénnyel is, mindenféle keverés nélkül. Amit viszont érdemes észben tartanunk, hogy sok, egyébként aromás növény füstje csak szimplán füstszagú (pl. a kamilla, rózsaszirmok, stb.). Illetve, ha gyantákat akarunk a mixtúránkba tenni, akkor ügyeljünk arra, hogy azok teljesen ki legyenek szárítva, vagy csak összecsomósítják a füstölőnket és örökre a mozsarunkba ragadnak (ilyen bajokra a fenyőfajok gyantája különösen hajlamos).
A formázott füstölők közé tartoznak a füstölő rudak és –kúpok. Ezek készítésénél ügyelni kell arra, hogy a hozzávalókat megfelelő finomságú porrá őröld, különben a füstölő nem fog szépen összeállni. Ami elengedhetetlen hozzájuk, az valamilyen anyag, mely összefogja a növényi származékok porát. Erre a legolcsóbb hozzávaló a méz, habár nem feltétlenül ez a legalkalmasabb. Másik két kedvelt anyag e feladatra a guargumi és a gumiarábikum.
Ha gumiarábikumot használsz, a gyantacseppeket először törd össze mozsárral, hogy egy finom port kapj. Ezt aztán tedd egy fél órára vízbe (nem túl sokba, ám valamivel többe, mint ami teljesen ellepné). Míg a gumiarábikum teleszívja magát vízzel (szépen meg is fog dagadni), keverd össze a füstölő többi hozzávalóját, és porítsd őket össze, amennyire csak tudod. Végül add hozzá a gumiarábikumhoz a növényi részeket, és jól dolgozd össze őket. Még nedvesen formázd meg a kívánt alakra, majd tedd a kész darabokat egy száraz, meleg helyre száradni.
Az ilyen füstölőket is széndarabokon szokás égetni, mivel a boltban kaphatóakkal ellentétben nem maradnak izzásban meggyújtásuk után. Ezt esetleg azzal lehet korrigálni, ha a keverékbe szénport keverünk. Más esetben viszont a vízipipákba való szénkorongok tökéletesen megfelelnek a füstöléshez. Ezeket a korongokat meggyújtás után mindig hőálló edénybe helyezzük, vagy egy földdel, esetleg homokkal megtöltött tálkába. Félbe is törhetjük őket, hiszen az egyszer meggyújtottat nem tudjuk majd eloltani és újra felhasználni. A ráhelyezett füstölőszer nagy füsttel és pár perc alatt el fog hamvadni, így egyszerre érdemes csak egy-egy csipetet felhasználni. Illetve, ha zárt helyiségben dolgozunk, egy ablakot minimum kinyitni, mert igen sűrű füstöt képesek csinálni.
A füstölőinket megbolondíthatjuk egy kis illóolajjal (ügyelve persze annak tisztaságára). A laza füstölők esetében ez leginkább frissen, felhasználás előtt alkalmazható, pár csepp formájában, hogy ne áztassa át teljesen a növényi anyagokat. A formázottaknál pedig a készítés idejében adagoljuk hozzá a keverékünkhöz, mert utólag már nem lesz lehetséges.
Ügyeljünk még arra is, hogy a felhasznált növényekre ne legyünk allergiások. Sőt, azok mérgezőek se legyenek. Mint már feljebb említésre került, a mérgező növények füstölőként való alkalmazásának is megvan a maga hagyománya, ám az ilyen hatású növényekkel életveszélyes magunknak kísérletezni. Arról nem is beszélve, hogy egyes fajok tényleg csak mérgezőek, minden tudatmódosító hatás nélkül.
Habár, a saját készítésű füstölővel több a munka, mint a boltokban megvásárolhatókkal, ám attól még megéri velük vesződni. A bolti füstölők többsége ugyanis, nem is a nekik megfelelő illatú növények felhasználásával készülnek. Előállításukhoz általában készítenek egy por alapot, amit aztán illóolajokban (vagy még inkább mesterséges illatolajokban) áztatnak, hogy a füstölő abból nyerjen illatot. Ezen módszerhez sokszor a felhasznált anyagok minősége is csapnivaló, így én kimondottan javaslom a füstölők saját elkészítését mindenkinek.

Füstölgők
A füstölgők tisztán a növény egy részének (ágainak, szárainak, virágzatának) a felhasználásával készített füstölő, melyet folyamatos legyezés által izzásban tartanak. A különböző hagyományokban általában őket alkalmazzák megtisztító füstölések, vagy házak, tárgyak, állatok, emberek és növények (pl. gyümölcsfák) megfüstölősére. Füsötlgőket nem igazán lehet Magyarországon boltban kapni, így az ember általában a saját kézügyességére szorul, ha használni szeretné őket. Szerencsére viszont ez nem is olyan bonyolult.
Első lépésnek ki kell választani a növényi alapanyagunkat. A legjobban ismert erre talán az észak-amerikai őslakosok fehér zsályája, amihez viszont nálunk elég nehéz hozzájutni, a hazai zsályafajok pedig nem ugyanazt az aromát, vagy eredményt adják (persze ettől még lehet velük kísérletezni). Európai viszonylatban a boróka a legtöbbször alkalmazott ilyen növény. De hazánkban is gyakori és alkalmas ilyesmire a fekete és fehér üröm, a levendula, vagy a kanadai aranyvessző. Egyikük füstje sem rózsaillatú, viszont határozottan rendelkeznek egy-egy tipikus aromával.
Második lépés a növényi anyag beszerzése. Ehhez frissen szedett, vagy legalábbis épp meghervadt növények kellenek. Ezért a legjobb, ha megfelelő áldozatok bemutatása, valamint rituális és gyűjtési előírások betartása mellett mi magunk szedjük őket.
Harmadik lépés a növényi részek csokorba rendezése és a csokor összekötése valamilyen természetes fonallal.
Negyedik lépésként a csokrot a fonallal szorosan végigtekerjük, annyi kiálló ágat befogva a fonal alá, amennyit csak tudunk. Amikor elértünk a csokor végéhez, ahol az elvékonyodik, többször tekerjük meg a fonalat, majd induljunk el visszafelé. Az csokor szárához visszaérve pedig kössük el.
Ezután még vágjuk le a füstölgőnkről a kiálló részéket, illetve a végén megmaradt csúcsokat, és kész is vagyunk. Akasszuk a füstölgőt jól szellőző, száraz és meleg helyre, majd két-három hét elteltével, ha teljesen megszáradt, már használatra is kész.
Felhasználáshoz tartsuk a füstölgő végét nyílt lángba, hosszabb ideig. Ha elvesszük a tűzből, akkor fújjuk el az esetlegesen égő részeket, mert a növényi résznek csak izzania kell. Ezután sűrű legyezés, vagy meg-megfújkálás mellett (hogy az izzáshoz legyen mindig elég oxigén) megfüstölhetünk vele bármit. Ha pedig odabent tesszük ezt, akkor érdemes valamit a füstölgő alá tartani, hogy az elégett részek hamujának legyen hová esni. Kioltásához az izzó részétől el kell vonni az oxigént, ami megtörténhet úgy, hogy egy kupac homokba/földbe nyomjuk a végét, vagy egy nedves anyagdarabba.

~ ~ ~

Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a jóslásokkal kezdünk megismerkedni.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 34. lecke: jóslás I.

$
0
0


Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harmincnegyedik leckéjén! Ezen a héten megismerünk egy nagy adag jóslási technikát.
 
~ ~ ~

A mágikus hagyományok és az újboszorkányság szerves részét képezik a különböző jóslási formák. A leckék során mi ezek két nagy csoportjával fogunk megismerkedni: a kimondott jóseszközt használókkal, illetve azokkal, ahol az ember maga hivatott meglátni a jövőre utaló jeleket. Ezúttal az első kategóriába eső módszerekkel, vagyis a valamiféle hozzávalók megfelelő alkalmazásán és azok sokszor előzőleg elsajátítható ismeretek alapján való értelmezésén alapuló technikákkal.

Kártyajóslások
Az egyik legismertebb jóslásfajták egyike és tipikus módja az eszközt alkalmazó fajtáknak. A lapoknak általában mindenek megvan a maga saját értelmezési módja, tehát ha csak egy kártyát húzunk is ki a pakliból, az még mindig hordozhat nekünk üzenetet. Ez a saját jelentés aztán módosulhat más kártyalapok jelenlétével, vagy pedig az által, ha a kártyából jósló igyekszik őket a helyzethez igazítani. Tipikusan a jósláskor a lapokat megfelelő módon kell kihelyezni egy sík felületre, amiket aztán majd a hozzáértő elemezni tud elhelyezkedésük és egyéni jelentésük alapján. Ilyen munkára alkalmas lehet a rendes francia kártya is, ám tipikusabb manapság a kimondottan ezen célra készült paklik használata. A boltokban lehet erre kapni cigánykártyát, tarot-t és különféle jóskártyákat, illetve könyvek tucatját, ami helyes alkalmazásukat és értelmezésüket taglalja.

Tarot
Modern korunk talán legnépszerűbb jóslásra alkalmazott kártyapaklija. 78 lapból áll (általában), melyeket a nagy arkánumra és a kis arkánumra szokás osztani. Mindegyik gazdagon díszített és saját elnevezéssel, illetve tipikus motívumokkal bír. Történetét tekintve, a 15. századi Milánó környékére teszik megalkotását, ahonnan aztán szétterjedt Európa több országára is. Ekkor még és a következő évszázadokban is csupán egy hétköznapi kártyajáték eszköze volt, semmi több (és például a magyar kártya is belőle származtatható). A változás a 18. századi Franciaországban következett be, amikor az ottani Egyiptom-láz idején (Napóleon egyiptomi hadjárata után) a helyi ezoterikus körök a tarot-nak misztikus jelentést kezdtek tulajdonítani, sőt, még Egyiptomi eredetet is. A tarot és a jóslás igazán Angliában találkozott: a Golden Dawn rend tagjai által lett jóseszköz, akik közül is Alaister Crowley és Arthur Edward Waite voltak a ma is jól ismert formák megalkotói. A 20. században, de főként a 21-ben rengetegféle tarot pakli született, az unikornisosoktól a vámpírosokig. A lapok jelentése jobbára mindegy kártyánál megegyezik, ugyan árnyalati különbségek előfordulhatnak köztük.

Rúna
A rúnák alatt alapvetően a régi germán és északi népek ábécéjét értjük. Mint minden ábécét, ezeket is használták amulettek készítéséhez, illetve mágikus szövegek leírására, aminek hála „hivatalos” használatból való eltűnésük után, a késő középkortól a varázshagyományok átvették maguknak. Eredeti felhasználásuk módját nem ismerjük, és csak néhány, nem a legmegbízhatóbb forrásunk van arról, hogy jóslásra is alkalmazták őket. Ez persze az utóbbi századokban és ma sem zavar senkit, így a rúnák mágikus- és jóshasználata reneszánszát éli. A rúna szetteket egy kis zsákocskában szokás tárolni, onnan vetik ki őket egy sík felületre, majd az elhelyezkedésük (egymáshoz való közelségük, fel-le fordultságuk, távolra esésük) és az egyéni jelentésük alapján magyarázzák őket. Másik módszer szerint a zacskóból kell kihúzni egyet, vagy többet, és azt értelmezni. Érdemes megjegyezni a rúnákhoz társított jelentésekről, hogy azt ugyan tényleg tudjuk, hogy mondjuk az „úr”olvasatú rúna őstulkot jelentett, ám az már más kérdés, hogy ezt egy jóslás során pontosan hogyan is lehet értelmezni, amire csak modern spekulációink vannak.

Ogham
Az ogham egy ír-kelta írásrendszer volt, mely 20 alapvető betűből állt, amiket aztán másokkal is kiegészíthettek. Az időszámításunk szerinti 2. és 4. (vagy 3. és 6. - a tudósok között nincs róla egyetértés) század között fejlesztették ki, és az egyes betűit általában egy-egy növényhez, azokból is leginkább fákhoz szokás kapcsolni, habár erről sem létezik egy egységesen elfogadott elképzelés. Történelmi adatunk jóslásra való alkalmazásával kapcsolatban gyér és kétes (vagy csak egyszerűen nem létezik, és félrefordítunk dolgokat), a modern neodruidák viszont már évtizedek óta ilyen formában használják. A betűket általában kis pálcikákra, vagy kavicsokra festik, esetleg vésik. Ezeket aztán egy zacskóban tárolják, melyből kihúznak egyet (vagy többet) jóslás esetén. Ám akár kártya formában is meg lehet vásárolni az ogham betűket, ahol az alkalmazási módszerük megegyezik a jóskártyákéval.

Asztrológia
A csillagok, de főként a bolygók állásából következtetés a földi dolgok alakulására. A mögöttes elmélet már ismerős lehet az asztrális mágiáról szóló leckéből. Alkalmazásához nem csak megfelelő ismeretek, hanem csillagászati eszközök is szükségesek, amit modern korunk és a különféle ilyen programok és applikációk megkönnyítenek. Hagyományosan egyébként nem tartozott a történelmi boszorkányság témájához (ami inkább a tanult mágia része), csak a modern időkben született komolyabb átfedés az asztrológia iránt érdeklődők és a magukat boszorkánynak tartó személyek között.

Könyv/biblia
Egy tipikus, egyszerű és mindenki által alkalmazható jóslási módszer volt a könyvek, így leggyakrabban a Biblia (hiszen valaha ha egy könyve volt egy családnak, az biztos a Biblia volt) jóslásban való felhasználása. A módszer nagyon egyszerű: ha egy problémára, vagy kérdésre keresünk választ, találomra kinyitjuk a Bibliát, oda se nézve rábökünk az ujjunkkal, majd elolvassuk az első sorokat, amire az ujjunk mutat. Ezt aztán a helyzetre vonatkozóan a saját elképzeléseink alapján értelmezhetjük.

Babból jóslás, bobolás
Egy tipikusan magyar módszer, mellyel nem csak a jövőt, hanem elveszett állatok hollétét, vagy egy rontás elkövetőjét is megtudakolhatták. Férfiak és nők egyaránt alkalmazták, ahogy mágikus specialisták és laikusok is (tehát nem csak a boszorkányok, vagy javasok tudtak belőle jósolni!). A technika pontos leírása itt található.

Szitafordítás/rostaforgatás
Egy Európa-szerte elterjedt módszerről van szó, mely kérdéses ügyek eldöntésében nyújtott segítséget a múlt embereinek. Még rendőrségi ügyekben is alkalmazták! Csupán egy szita/rosta kell hozzá és egy nagyobb olló, amit beleszúrunk annak a szélébe, nyitott állásban. Aztán a két fogóját az ollónak egy-egy ember megfogja, és elkezdik ide-oda billegetni a szitát, egészen addig, míg az ollóról le nem esik az. Aki felé fordulás közben esett le, az annak van igaza, vagy az a bűnös.
Hosszabb leírás róla: http://mek.niif.hu/02100/02115/html/4-1017.html

Inga
Egy fonalra, vagy vékony láncra erősített nehezék az inga, az egyik legegyszerűbb jóslási módszer. A fonalnál a kezünkben fogva fellógatjuk, és a mozgásából kapjuk meg a neki feltett kérdésekre a választ. Pontos szabály viszont nincs az értelmezésre. Sokan ezért először „megbeszélik” az ingával, hogy mi mit is jelent: kérnek tőle egy igen választ (vagy feltesznek neki egy olyan kérdést, amire tudják, hogy igen a válasz), illetve egy nemet, megfigyelve, hogy merre mozdul, vagy forog és megjegyezve az eredményt. Ezután már fel lehet tenni neki a jövőre (vagy akár jelenre) vonatkozó kérdéseinket. Ha pedig nem tudjuk eldönteni, hogy pontosan merre is mozdul, akkor általában a választ „talán”-nak szokták értelmezni.

Ólomöntés/viaszöntés
Forró, megolvadt viaszt kell hozzá önteni hideg vízbe, és az így kapott figurák formájából lehet következtetni a jövőre, vagy a kérdésünk válaszára. Tipikus módja ez a megrontottságról való meggyőződésnek: ha valaki úgy gondolja, hogy rontást vetettek ki rá, a feje fölé tartva ólmot öntenek, és a kapott formából meg tudják állapítani, hogy helyes-e az elképzelés, vagy sem. Gyógyításra is jónak tartották. Magyarországon széles körben ismert. További leírás róla itt: http://mek.niif.hu/02100/02115/html/4-269.html

Tealevél jóslás
Vagyis tea- és kávézacc jóslás, ugyanis az ezen alkotta mintákból lehet elvileg következtetni a jövőre. Hagyományosan, a jósló egy csészébe tea/kávé zaccot tesz, majd azt lefedi egy kis tányérral. Ezután azt jól megrázza, hogy a csésze minden részére kerüljön a zaccból. Mindeközben a kliensre kell gondolni, az ő személyére, munkájára, családjára és gondjaira. Ezután fel kell fordítani, hogy a fölösleges zacc kiessen belőle, majd a csészében maradtat kell megtekinteni, és egy kis fantáziával formákat belelátni. A megpillantott lehetséges formáknak pedig mindnek megvan a maga jelentése; pl. a gyűrű házasságot jelent, a kígyó ellenségességet, a Nap nagy szerencsét, az egér tolvajlást.

Tenyérjóslás
Az emberi tenyér vonalainak mintázatából való jóslás. A nagyobb tipikus vonalaknak, illetve a nagyobb izmok alkotta "domboknak" mind megvan a maga neve és saját jelentése. Egy részük az ember jellemére, másikuk a jövőjére utal.

Időszakos praktikák
Sok, mindenki által elvégezhető jóslási módszer egyes időszakokhoz, vagy ünnepnapokhoz van kötve. Csak, hogy a mindenszentek napjával kapcsolatosakból említsek párat:
Az földből ekkor kihúzott káposzta kinézetből következtetni lehet a leendő társ kinézetére, életkorára, vagy munkájára.
Vegyünk két szem mogyorót, és az egyiket nevezzük el magunk után, a másikat pedig a szerelmünk után. Vessük a mogyorókat egy tűzbe. Ha csendesen égnek, akkor boldog lesz a kapcsolatunk, de ha hangosan ropognak, akkor nem illünk igazán össze.
A kíváncsi lány fogjon egy gyertyát ezen az éjszakán, és egyedül annak a fényénél, egy tükör előtt egyen meg egy almát, vagy, egy másik változat szerint fésülködjön meg. A tükörben meg fogja látni a leendő férjének a képét, a válla fölött.
Egy kinyomtatott ABC betűit vágjuk ki egyesével, majd helyezzük egy tál víz felszínére, a betűket lefelé fordítva. A másnap reggelre megfordult betűk a jövőbeli társ nevének a kezdőbetűi lesznek.
Pucoljunk meg egy almát, ügyelve arra, hogy a héja egy hosszú csíkot alkosson. Háromszor körözzünk vele a fejünk fölött, majd a bal vállunkon át dobjuk a hátunk mögé. A héjból így már ki lehet olvasni a jövőbeli házastársunk nevének kezdőbetűit.
Töltsük meg a szánkat vízzel, majd fussuk, vagy sétáljuk körbe az otthonunk környékét, vigyázva, nehogy lenyeljük a vizet, vagy hogy az kiszivárogjon a szánkból. Ha sikerrel járunk, útban hazafelé az első ember, akivel találkozunk, lesz a férjünk/feleségünk.
 ~ ~ ~

Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a jóslás további technikáit taglaljuk majd.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 35. lecke: jóslás II.

$
0
0


Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harmincötödik leckéjén! Ezen a héten további jóslási technikákat ismerünk meg.
 
~ ~ ~



Az előző leckében megismerkedtünk az adott szimbólumokkal dolgozó jóslásokkal, ezúttal pedig az egyedi szimbólumokat használók kerülnek sorra. Ezen technikák különlegessége, hogy alkalmazásukhoz legalábbis egy enyhe transzra van szükség. A legtöbb módszer épp ezért csak a valamibe való hosszas belemeredést alkalmazza, mely a módosult tudatállapot elérését hivatott segíteni, illetve a látomások megjelenését. Ebből következik még az is, hogy a legtöbb esetben az ilyen jóslások alkalmazása a kimondottan erre szakosodott emberek dolgának számított. Hiszen a Bibliát bárki ki tudta nyitni egy-egy kérdésre választ keresve, vagy a kártyák jelentését mindenki megtanulhatta egy hozzá értőtől, vagy akár egy könyvből is. Ezzel szemben az ilyen, módosult tudatállapotot igénylő módszerek végrehajtása specialistákat igényelt, akik a különböző népeknél jelenthették a papok egy alfaját, a jósokat, a mágusokat, a tudós embereket, a sámánokat, vagy a boszorkányokat.

Kristálygömb/kristályok
Ugyan ma talán hírhedtsége miatt nem örvend akkora népszerűségnek a boszorkányok körében, viszont nagy hagyománnyal rendelkezik. A reneszánsz és kora-újkori tanult mágia kedvelt eszközének számított; pl. az egyik lengyel király angyali mágiával foglalkozó könyvében több rituálé is szerepel, mely egy kristálygömb megfelelő felszentelési és használati módjait ecseteli. A használatuk a régiek szerint nem egyszerű. Először is, sokukhoz nem maguk a mágiát végzők kellettek, hanem egy fiatal szűz fiúcska (ritkábban lányka), aki majd a megfelelő megtisztító rítusok után belenéz a kristályba és mindenfélét lát benne. Ezeket aztán a mágus lejegyzi és értelmezi. Azon esetekben viszont, amikor maga a varázsló nézett bele a kristályba, azt gyónás, önmegtartóztatás és sok-sok ima után tehette meg. Manapság ezekkel az előírásokkal senki nem törődik, helyette csak elégnek szokták tartani, ha meggyújtanak pár gyertyát és füstölőt, esetleg kivetnek egy kört. A gömböt pedig nem csak hegyikristályból készítették, hiszen mondjuk a görögök kimondottan a berilleket kedvelték ilyen célra.

Tükrök/fekete tükör
Ez a mostanság is felkapott módszer egy gyertya fényénél egy tükörbe, vagy fekete tükörbe való nézést takarja. A fekete tükör ugyanolyan, mint egy normál tükör, csak a hátulja a szokásos kémiai anyagok helyett egyszerű fekete festékkel van befestve. Ezt mi magunk is nagyon könnyen megtehetjük egy üveglap és valamilyen jó sötét (és üvegre is használható) fekete festékkel. Elkészítése után általában fel szokás szentelni, vagy megtisztítani, esetleg a Hold fényének kitenni, illetve a Nap fényétől óvni. Alkalmazni is elsötétített szobában szokás.
Történelmileg, Kínától, Szibérián át, egészen az ókori Rómáig használatosak voltak a tükrök jóslási célra. Ezek általában fémekből készültek, amiket fényesre csiszoltak. Sok ilyen tükör nem is funkcionált mai értelemben vett „tükörként”, csupán csillogó volta és lapos, kerek kialakítása miatt nevezhetőek „tükörnek”.

Víz - hidromancia
Ez a módszer Nostredamustól lehet ismerős, ugyanis elvileg ő volt az, aki egy tál vízbe nézve látta meg látomásait. De már ő előtte évezredekkel ezelőtt is néztek az emberek mindenféle tükröződő vízfelületre a másvilág meglátásáért, még állítólag olyan neves illetők is, mint Pitagorasz. Az ókori római források szerint, a technika abból állt, hogy miközben vízbe tekintettek, meghívtak különböző isteneket és szellemeket, akik aztán a folyadékban (vagy akár pl. ha ezt egy tónál végezték, akkor a mellett) jelentek meg és adtak át üzeneteket. Még egy római király is alkalmazta ezt, különféle rítusok elvégzésének módját megtudni. Lehet ezt végezni a szabadban, bármely tükröződő vízfelületen, de a szobánk melegében is, egy, a vízből is visszatükröződő gyertya fényénél.

Füst - libanomancia
Az első forrásaink elég réginek számítanak a füst viselkedésének üzeneteiről. A régi emberek attól függően, hogy az általában áldozatként bemutatott dolgok füstje hogyan viselkedett, következtettek az istenek, szellemek hangulatára, illetve a jövőre. A legismertebb az ezt említő történetekből Káiné és Ábelé; amikor Yahwénak égő áldozatot mutattak be, az Ábel által szolgáltatott anyagoké magasra szállt (jelezve, hogy Yahwe elfogadta), mag Káiné a föld közelében maradt. A konfliktusuk ebből indult, és a vége gondolom mindenki által ismert. Kevésbé ismert már, hogy a mezopotámiaiak is mutattak be füstáldozatokat, aminek a viselkedését kész ómeneknek tartották. A görögök által is ismert és gyakorolt jóslási formáról van szó. Hozzá, egy szellemi létezőnek füstáldozatot kell bemutatni (tehát lehetőleg valami minőségi gyantát, nem a 250 Ft-os füstölő rudat), majd a felszálló füst gomolygását kell figyelni és az ebben meglátott formákat értelmezni.

Tűz/láng – piromancia
Szintén az ókortól dokumentált módszer, melynek az alapja, hogy valaki a tűzbe, vagy egy lángba (gyertya, lámpás) nézve látja meg a jövőt. Egy időben ez magában foglalta az áldozati tüzekbe való tekintéssel. A tűzzel való másik jóslás mind a mai napig megtalálható a népi módszerek között: azt tartották a jövőre utaló jelnek, ahogy valami elég a tűzben. Ez lehetett gyors, vagy lassú, nagy füsttel járó, vagy füstmentes, esetleg hangosan ropogó, vagy hangtalan. Egy konkrét példa rá az október 31-e éjszakáján tűzbe vetett mogyorók gyakorlata – akinek a mogyorója nagyot pattan a tűzben, az fog meghalni.

Egyéb
A valamibe való hosszas nézést és az istenek üzeneteinek ebben való meglátását nem csak a fenti eszközökkel végezték. Megtehették ezt bármilyen fényes, vagy csillogó felülettel: kardokkal, pengékkel, de még a megnyálazott, vagy megolajozott körmükkel is.


Egy jóslási módszer kipróbálása
Találjuk ki, hogy életünk mely kérdéses területére szeretnénk útmutatást kérni és válasszunk ki egy nekünk tetsző módszert a fentiekből.
Egy napot szánjunk rá, hogy úgy nekikészüljünk a jóslásnak, mintha egy rendes rituálét végeznénk (vagyis böjtöljünk, tartózkodjunk a szexuális tevékenységektől, stb.).
Sötétedés után végezzük a munkát.
Az egészet úgy nyissuk meg, mintha egy rituálét hajtanánk végre.
Hívjuk meg a számunkra kedves szellemeket/isteneket, vagy akár az őseinket, vagy bárkit, akiről úgy gondoljuk, hogy segíthet válaszunk meglelésében. Mutassunk be nekik áldozatot.
Egy gyertya fényénél nézzünk bele a fényes felületünkbe (úgy, hogy a láng képe visszatükröződjön benne), vagy nézzünk magába a lángba, esetleg a füst gomolygásába. Ha a füsthöz gyantát használunk, akkor abból időnként újabb adagot kell majd a szénkorongra szórnunk, illetve nem árt mellé egy nyitott ablak is, mert nagyon sok füst összegyűlhet).
Nézzünk a médiumunkba, nem meredten bámulva, hanem csak egy félig fókuszálatlan tekintettel. A tudatunkban a kérdésünk legyen ott, de ne az uralja a gondolatainkat, hanem adjuk át magunkat a látás élményének. Vesszünk el benne. Nem fogunk rögtön látni víziókat, de egy idő után feltűnhetnek képek, szimbólumok, üzenetek. Ezeket ne próbáljuk megfogni, hanem hagyjuk őket „áramlani”.
Csináljuk ezt addig, amíg csak jól esik. Akkor sem kell kétségbe esni, ha első alkalommal nem látunk semmit! Az is tökéletes! Ez is olyan valami, amit a sok gyakorlás tud csak megtanítani nekünk.
Végül búcsúzzunk el a megszólított szellemi lényektől.
Zárjuk le a rituálénkat. Ha kell, helyezzük biztonságba a jóslási segítőeszközeinket.
Jegyezzük le, amit érzékeltünk. Majd később ez segít az értelmezésben, illetve a fejlődésben.
Együnk, igyunk. Takarítsunk le magunk után.


 ~ ~ ~
Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a képmágia rejtelmeiben mélyülünk el egy kicsit.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 36. lecke: képek mágiája

$
0
0

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harminchatodik leckéjén! Ezen a héten a képek mágikus felhasználásába tekintünk bele.
 
~ ~ ~


Ezen lecke alkalmával olyan mágikus módszereket ismerünk meg, melyek egy kép, vagy képsor és a vele elvégzett szertartások által működnek. Ez is alapvetően egy világszerte ismert módszer, hiszen még a barlangrajzoknak is tulajdonítanak egyesek ilyen funkciókat. Viszont most csak három technika kerül tárgyalásra ebből az óriási témából, egyfajta belekóstolás képen. Az első ezek közül a középkori képmágia lesz, melyre eredetileg is szokás alkalmazni ezt a szót. A második az izlandi középkorból és kora-újkorból származó varázskönyvekben található mágikus szimbólumok lesznek. A harmadik pedig, a mai populáris szigillum készítés gyakorlata.

Középkori képmágia
Európában, a 12. és 13. század folyamán lefordításra kerültek különféle arab mágikus szövegek, melyek aztán nagy népszerűségre tettek szert és hamar elterjedtek. Ezek jó egy része a már egy korábbi leckében tárgyalt asztrális mágiával foglalkozott, illetve azon belül is a mágikus képek (imago) és pecsétek (sigillum) használatával. A képek felhasználásának a módszere hasonló az asztrális mágiából megismerttel: a megfelelő égitest jelképét rá kellett vésni egy megfelelő anyagra, a megfelelő időben, majd fölötte elmondani adott imákat és esetenként jó alaposan megfüstölni. A megfüstölést többen is a legfontosabb résznek tartották, ugyanis az volt az elképzelés, hogy ilyenkor költözik bele a képbe az azt hatásossá tevő spirituális hatalom, szellem, vagy démon, ám egyes esetekben teljesen el is maradhatott.
A mágikus képek (imago) adottak voltak az eredeti arab könyvekben, és aztán ezekből másolódtak át az európaiakba is (néha nem kis eltérésekkel, a másolást végzők véletlen hibái miatt, amik aztán tovább öröklődhettek az eleve téves írásokról másolás által). De maguk az imagók nem tisztán arab kitalációk voltak, hanem ötvözték az ókori mediterrán területek – főként a görögök, római kori egyiptomiak, kaldeusok és zsidók – tudását, majd ebből építkezve fejlesztették ki saját rendszerüket. A bolygókhoz, a csillagjegyekhez, a dékánokhoz, stb. mindhez tartozhatott egy, vagy több imago(ami lehetett egy rajz, számokat tartalmazó négyzetek, vagy csak egymást keresztező vonalak és körök), illetve voltak olyanok is, melyek szellemekhez, démonokhoz, vagy csak általános mágikus képességekhez kapcsolódtak. Az imagók rokona a caracterek, melyek egy-egy betűt, vagy betűsort, szimbólumot, vagy geometriai formát jelentettek, amiknek mágikus erőt tulajdonítottak.
Ha megleltük a célunknak megfelelő caractert, vagy imagót, akkor a következő lépés volt az elkészítéséhez illő időpont kiválasztása. A mágikus időzítésről szóló leckében már megismertük, hogy bizonyos munkáknak meg van a maga ideje, és ez különösen jelentős volt a középkori képmágiában. Ennek az volt az oka, hogy az imagók jó része a bolygók hatásait és szellemeit volt hivatott megszólítani, épp ezért a csillagok állásának pontosan a mágia céljához kellett igazodnia.
A megfelelő időpontban pedig, a képet rá kellett vésni, rajzolni, vagy karcolni egy, a varázslathoz előírt anyagra. Ez lehetett pergamen is, de gyakoribbnak számított a fémlemezek, ékkövek használata, vagy a gyűrűké, esetleg szobroké. A már megrajzolt képet pedig latinul sigillumnak, vagyis pecsétnek hívták. Ebből fejlődött aztán majd ki a mai boszorkányok pentákuluma, ami alatt most nem egy pentagrammát, vagy egy körbe zárt pentagrammát értek, hanem azt a mágikus eszközt, ami általában korong, vagy négyzet formájú, szimbólumokkal borított és általában az oltáron helyezik el a munkák alatt. 
Az imago felvitele alatt, illetve után is lehettek előírva bizonyos szavak, vagy imák, melyeket el kellett mondani. Az ilyen szövegek származhattak a Bibliából, lehettek keresztény imák, vagy a bolygók és csillagok szellemeit, esetleg démonokat, vagy más szellemi lényeket megszólító utasítások, könyörgések. Ezek továbbá sokszor tartalmaztak mágikus erővel felruházott neveket is: angyalokét, a keresztény istenét, stb. A szövegek elmondása azonban igazán nagy szerepet a már kész varázstárgy megfüstölésekor kapott. A füstölés során egy, a célnak és az asztrológiai vonatkozásoknak megfelelő anyagot égettek, melynek füstjében megmozgatták a sigillumot, a megfelelő szavak kíséretében. Ezután pedig már csak magukon kellett viselni a kész munkánkat, vagy a megfelelő helyre elhelyezni, hogy az kifejthesse hatását.
Csak egy konkrét példa a végére:
Szúnyogokat távol tartani: vésd ezt egy kénkőre, a bika második fázisának emelkedéseskor; ahová ezt a követ teszed, oda nem fognak menni a szúnyogok. A három jelkép a Bika csillagkép egy-egy csillagát hivatott szimbolizálni.

Galdrastafir
Habár most kimondottan az Izlandról ismert ilyen gyakorlatokról szólok, de hasonló mágikus ábrákat más északi és germán népek is ismertek. A galdrastafir szó szerint magyarul mágikus botot jelent, mely arra a régi szokásra utal, hogy eredetileg a mágikus célokra szánt rúnákat botokra vésték. A galdrastafirok maguk is sokszor botokon és fadarabokon kapnak helyet, de más anyagokra is ugyanúgy felvihették őket (pl. falak, csontok, sajt, stb.). Kinézetüket tekintve egymást keresztező és egymásból elágazó vonalakból állnak, melyek közül egyesek valaha talán specifikus rúnák lehettek, de értelmet ma már nem tudunk bennük felfedezni. Alkalmazásuk sokkal egyszerűbb volt, mint a középkori képmágia imagóinak. A legtöbbjük esetében elégnek számított felrajzolni őket valamire, majd oda rakni, ahol erejükre szükség volt és már működtek is. Talán pár konkrét példával lehet ezt a legjobban szemléltetni (a példák a Galdrabók című, kb. a 16. századtól kezdve, több ember által is írt izlandi mágikus könyvből származnak):
Hogy megtudd, ki a tolvaj:
Vésd ezeket egy emberi lábszárcsontra miután ő majd eljön és felfedi a tolvaj kilétét.

Hogy valakit elaltassunk
Ha el szeretnél altatni valakit, vésd ezeket égerfába és tedd az illető feje alá. Addig fog aludni, amíg ezt el nem veszed a feje alól.


Szigillumok
A modern mágiában nagy kedveltségnek örvendenek az ún. szigillumok. A szó a már feljebb említett pecsétekből ered, ám ma már magát a képet illetik ezzel a névvel, nem annak a megjelenítését. A szigillumok kinézetre is más jelleget öltöttek, mint a múltban: mostanság egy-egy szó betűiből vannak összeállítva. Épp ezért is különítem el a két gyakorlatot régire a sigillum latinos írását, a mostanira pedig a magyarosítottat használva.
Az internet tele van már készen fellelhető szigillumokkal, de elkészíteni sem nehéz őket. Kell hozzájuk egy szó (vagy szóösszetétel), ami a célunkat jelképezi (pl. jó alvás, védelem, gazdagság, stb.). Ennek a szónak kigyűjtjük a betűit, az ékezetekkel nem törődve (tehát jó alvás esetén: a, j, l, o, s, v). Ezekből a betűkből egy képet csinálunk, amiben ha stilizálva is, de mindegyikük megtalálható. A képünk lehet nagyon egyszerű, csak a nagy, nyomtatott betűket alapul véve, de nyugodtan szabadon is engedhetjük a művészi vénánkat. Ezt a képet aztán bármire rárajzolhatjuk, amire annak a hatalmát ki szeretnénk terjeszteni. Védelmi szigillumok cipők talpára is felkerülhetnek, vagy gazdagságot hozók a pénztárcánkra. De a mai gyakorlattól az sem áll távol, hogy a laptopunkra tegyünk egyet, ami azt hivatott biztosítani, hogy az gyorsan működjön.


 ~ ~ ~
Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is Luca napjának hiedelmeivel ismerkedünk.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 37. lecke: Luca napja

$
0
0


Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harminchetedik leckéjén! Ezúttal megismerjük Luca napját és a hozzá tartozó hagyományokat.
~ ~ ~

Luca napja (dec. 13.) és Luca éjszakája (dec. 12. éjjele) a magyar néphitben kiemelkedő helynek örvendett a hozzá kapcsolt különféle babonáknak és szokásoknak köszönhetően. Ezt tartották az év leghosszabb, vagy legsötétebb éjszakájának, amikor a boszorkányok járják a környéket, míg Luca asszony arra figyel, hogy ki töri meg az ekkori munkatilalmakat, az emberek pedig védelmező praktikákat végeztek, varázsoltak és termékenységet bűvöltek.

Legsötétebb éjszaka
Luca a téli napfordulós ünnepek közé tartozik, habár ha megnézzük a naptárunkat, akkor láthatjuk, hogy jócskán megelőzi annak a valós napját. Ennek pedig az évszázadok folyamán bevezetett különféle naptári változtatások az okai. Az ezzel az éjszakával kezdődő időszakot egészen vízkeresztig (jan. 6.) különösen veszélyesnek tartotta a néphit. Egyrészt, ilyenkor különféle szellemi lények (gonoszok, boszorkányok, holtak, kereszteletlenek, Luca asszony, stb.) járták a vidéket, akikkel vigyázni kellett, vagy bajt hoztak az ember fejére. Másrészt, "ilyenkor fog leginkább az igézet", vagyis minden varázslatról azt gondolták, hogy ilyenkor a leghatásosabb és a legveszélyesebb is.

Lucaboszorkány
Luca éjjelén sok helyen azt tartották, hogy boszorkányok járják az éjszakát, vagy gyűlnek össze hegyek tetején, réteken. Ellenük védekezésül szentelt krétával kereszteket rajzoltak a bejáratok felé, a kapukba vadrózsaágat raktak, fokhagymával kenték be az istálló ajtaját, vagy a párnájuk alá tették azt, sót, borsót ástak a ház köré. Mindezeken túl, hogy Lucát meg ne sértsék, a napjára különféle dologtiltó szokások is vonatkoznak, főként nőkre vonatkozóan. Így tilosnak számított például szőni, fonni, varrni, mosni, kenyeret sütni, stb. A néprajzi gyűjtésekben rengeteg olyan történet ismert, melyek az ezen tiltást megszegő nők büntetéseiről szólnak: leforrázás, lábtörés, csecsemő tűzbe dobása, stb. Maga Luca gyakran megjelenik, mint a büntetés végre hajtója (akár emberi, akár állati formában is), ám fontos azt megjegyezni róla, hogy ő mondjuk nem egy valós istennőalak továbbélése, hanem sokkal inkább csak a napot megszemélyesítő alak. Habár határozottan vannak germán területeken hozzá hasonló női, büntető, vagyí jutalmazó, a téli napforduló környékén tevékenykedő istennőszerű alakok, és ezek mítoszából a magyar néphit is meríthetett.

Boszorkányok meglátása 
Luca leghíresebb (hírhedtebb?) eleme talán a lucaszék. A széket Luca éjszakájától kezdve készítették karácsony éjszakájáig, amikor is vagy az éjféli misére kellett elvinni, vagy a keresztútra, és rá állva megláthatóak lettek a boszorkányok. A szék elkészítésének pontos módszere vidékenként változott, mint ahogy a helyes mód a használatára is. Volt, ahol 13-féle fából kell elkészíteni, és/vagy vas használata (szögek) nélkül, stb. A népi elbeszélések szerint, a boszorkányokat onnan lehetett felismerni, hogy fejükön tolldíszeket, szarvakat, vagy agancsokat viseltek. Miután az ember megleste őket, gyorsan biztonságba kellett menekülnie, hiszen a boszorkányok, a tündérekhez hasonlóan, nem szeretik, ha illetlenek leskelődnek utánuk. Az előlük való futás közben sok helyen mákot kellett hátraszórni a megállításukra, vagy minél hamarabb fedél alá jutni.

Termékenységvarázslás
Luca fontos időpont a termékenység varázslásának szempontjából is. A munkatilalmak egy része erre is vezethető vissza: pl. a varró gazdasszony bevarrja a tyúkok tojóját. Ellenben babot fejteni viszont kimondottan ajánlott volt, hiszen ezzel a tyúkokból is "kifejtik" a tojást. Fontos eleme ezen babonáknak, hogy az, amit a ház asszonya tesz, hatással van a család állatainak (különösen a tyúkoknak) a szaporaságára. Így pl. a nő jól tette, ha ezen a napon sokat ült, mert akkor a kotlósok is jól fognak ülni a tojásokon. A termékenységét a baromfinak különféle kis rítusokkal is biztosítani próbálták: pl: mézzel kenték be a tyúkokat, hogy a kakas jobban szeresse őket, vagy piszkafával a gazdasszony "megpiszkálta"őket éjszaka, vagy napkelte előtt, egy kis mondókával kísérve: "Luca napja ma vagyon, a mi tyúkunk had tojjon, had kotoljon, soha meg ne dögöljík, tízrűl húszra, húszrúl százra szaporodjík!".

Jóslás
Mint minden nagyobb fordulópontjáról az évnek, Lucáról is azt gondolták, hogy alkalmas a jóslásra. Ma is ismertek az időjárás- és termésjóslások - a hagymakalendárium, a lucabúza. A lucabúza esetében egy tálba búzamagot szórtak, aztán ezt karácsonyig mindig meghintették vízzel. Ha jó magasra nőtt, akkor jó termésre lehet számítani. A hagymakalendáriumhoz 12 sziromot fejtek le egy jó nagy hagymáról és mindegyikbe szórtak egy kis sót. Megszámozták a szirmokat 1-től 12-ig, és pár óra múlva megnézték, mennyire olvadt meg a só bennük. Ebből következtettek arra, hogy egy-egy hónap mennyire lesz csapadákos a következő évben. Szerelmi jóslásra egy tipikus módszer volt a gombócok alkalmazása: 12, vagy 13 cédulára felírtak egy-egy férfinevet, majd ezeket főlő vízbe tették és amelyik gombóc először feljött a felszínre, azt kikapták és a benne található név elvileg megfelelt a jövendőbeli keresztnevének.




Lucalepény sütése
Luca napján ugyebár kenyérsütési tilalom van érvényben. Ezért az emberek ilyenkor nem kenyeret, hanem élesztőmentes lucapogácsát, vagy lucalepényt készítettek. Ez nem csak mint étel számított fontosnak, hanem a néphit szerint éjszakára az asztalra kellett belőle helyezni egyet Luca asszonynak, aki azt reggelre elvitte. Ha ez elmaradt, akkor Luca természetesen megbüntette a hanyag családot.
Ez egy ma is teljesen könnyen kivitelezhető gyakorlat. A lepény kirakása mögött pedig az a tipikus téli időszakra jellemző szokás bújik meg, melyben ételt helyeznek ki az ekkoriban a világot járó különféle szellemalakoknak. A kihelyezett felajánlás kétféle funkciót szolgál: megbékíti a lényeket, kik így nem fognak a háztartásnak ártani, illetve kedveskedik nekik, ami miatt hálából azok termékenységet és jólétet adnak cserébe.
A lepény elkészítése nagyon könnyű. Liszt, víz és só kell csak hozzá. Ezt összegyúrjuk, majd min. 15 cm átmérőjű, 1-4 cm vastag korongokat formázunk belőle. Ezeket sütőben kisüssük és kézzel törve esszük. Illetve, egyet éjszakára kiteszünk a konyhaasztalra, amit aztán másnak kiviszünk a szabadba a házunk mellé és elássuk (ne adjuk oda a madaraknak, mert számukra az nem egészséges!!!).

Egy Lucáról megemlékező rituálé

Ezt lehetőleg a konyhában végezzük, éjszaka, ha tudjuk, éjfélkor.
Kell hozzá pár gyertya fényszolgáltatónak, egy lucalepény, illetve a révülésünket segítő kedvenc eszközünk, esetleg a kedvenc jóslási módszerünk kellékei. Illetve minden más, amire egy rituáléhoz szükségünk szokott lenni.
A rituálé menete:  
A magunk által kidolgozott módon kezdjük meg a rituálét.
Szólítsuk meg a téli időszak szellemeit, hogy csatlakozzanak hozzánk: „Üdvözöllek titeket, árnyai a téli éjnek! Nézzetek be hozzám, látogassatok meg kérlek! Mindenre mi enyém áldásotokat adjátok, cserébe kérlek, áldozatom fogadjátok!"
Ajánljuk fel nekik a lepényt.
Ezután jósoljunk, kérve hozzá a megszólított szellemek támogatását, vagy transzba esve üzeneteket kérhetünk.
Végül búcsúzzunk el a szellemektől, majd zárjuk le a szertartást a saját kedvünk szerint.
Együnk és igyunk. Takarítsunk el magunk után. A lepényt hagyjuk éjszakára az asztalon, aztán másnap vigyük ki a szabadba a házunk mellé, és ássuk el.

 ~ ~ ~
Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is az amulettekkel és talizmánokkal ismerkedünk.


Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 38. lecke: téli napforduló

$
0
0


Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harminckettedik leckéjén! Ezen a héten megismerjük a téli napforduló ünnepét, szokásait és szimbólumait. Majd egy rituálé keretében meg is emlékezünk róla.
~ ~ ~
A téli napforduló egy csillagászati esemény. A Föld dőlésszögének köszönhetően, ahogy a Nap körül forog, mindig egy kicsit máshogy érik a napsugarak. Ezen a napon pont az Baktérítő felett vannak derékszögben, ami az északi félteke számára a legrövidebb nappalt és a leghosszabb éjszakát jelenti. Illetve mától kezdve újra nőni kezd a világos órák száma, ha először nagyon lassan is.
  
A szabbat: Yule
A téli napforduló neopogány körökben az Yule névre hallgat, és egyike a szoláris, vagy más csoportosításban, a kisebb szabbatoknak. A sötétség, a misztériumok, az újjászületés és a győzedelmes Nap ünnepe. Az wicca évkerék egyik fordulópontján, az északi oldalán található. 
A "yule" kifejezés az északi nyelvekből származik és valószínűleg valaha kereket jelenthetett. Arról nem tudunk, hogy a kelták is megünnepelték volna, így germán-északi eredetet szoktak hozzá rendelni.
A megünnepléséről
 A karácsony alapvetően ennek az ünnepnek a megfelelője, keresztény köntösben. A nagy családi lakoma, az örökzöldek, a fények gyújtása, a közös éneklés és az ajándékozás mind-mind a pogány korig visszanyúló szokások a napforduló idejével kapcsolatban.
Mivel ilyenkor vagyunk az év legsötétebb időszakában, sok rémisztő, vad, káoszt hozó, de áldásokat is osztó lényről tartották, hogy a vidéket járja. Fontos része volt az ünneplésnek a nekik való áldozat bemutatása, éjszakára étel kint hagyása az asztalon és hasonló gyakorlatok. Ezen lények jó része azt is elvárta, hogy tiszták és takarosak is legyenek az otthonok látogatásuk idején, illetve, hogy az emberek ne szegjék meg a különböző tabuikat (pl. fonás, szövés, stb.).
Szimbólumai
Örökzöldek -  mindannyian az örök életet, a halhatatlanságot, illetve ilyenkor az élet kitartását és szívósságát, valamint újjáéledését jelképezik. A fenyőfaállítás relatíve új szokás, ám mindenféle örökzöld ágak az otthonokba hozatala több ezer éves hagyománnyal rendelkezik.
Fények - a téli sötétségben meggyújtott gyertyák, mécsesek, illetve manapság az égők, mind a fény visszatérését hivatottak szorgalmazni az év legsötétebb időszakában.
Manók - az ilyenkor a vidéket járó szellemi lények maradványai a boltokban ilyenkor kapható manófigurák, még ha sokszor ez a megjelenítési mód már igen csökevényes és giccses tud lenni.
Rénszarvas, bakkecske - a kecske Thor istennel állt kapcsolatban és az északi népeknél nagy hagyománnyal rendelkezik, mint a téli napfordulós időszak egy szelleme. A rénszarvas viszont már csak Amerikában jelent meg, az Északi-sarkon lakó Mikulással, aki ugyebár mi mással is közlekedhetne, mint rénszarvasokkal?
Ezen nap egyéb ünnepei
A téli napforduló a föld több kontinensén is megünneplésre méltó ünnepnek számított, ami nem is olyan meglepő, tekintve, hogy egy, az egész földre kiterjedő jelenségről van szó. 
Az emberiség által készített legrégebbi építmények között is már többet találunk, mely a napforduló reggelén felkelő naphoz van tájolva. Ilyen pl. a híres Stonehenge, amit még jóval a kelták és a druidák megjelenése előtt készítettek, de az írországi Newgrange sírdomb is. Már időszámításunk szerinti időkből származnak a
Sok nép hitvilágában ekkor születtek újjá a Nap istenségei, vagy a panteon egy-egy jelentősebb istensége. Ezzel párhuzamosan több anyaistennő is ekkor adott életet a világba a reményt újra elhozó fiának. Más helyeken a csapdába esett Nap (vagy azt őt képviselő isten) szabadult ki ekkor fogságából.
Az ókori görögök ekkor ünnepelték meg Dionüszosz halálát és újjáéledését.
Az ókori rómaiak Saturnalia ünnepe esett erre az időpontra, mely Saturnus istent dicsőítette, és a valaha volt aranykorról emlékezett meg. Később, a Nap kultuszának elterjedésével december 25-én tartották Sol Invictus ünnepét.
Mithras születése a téli napfordulóra esett, és egy barlangban ment végbe, ahol pásztorok is hódoltak előtte.
Egyiptomban ekkor emlékeztek meg Hórusz és Rá születéséről, valamint Íziszről, amint feltámasztja Oziriszt.
A japánok ekkor ünneplik Amaterasut, a Nap istennőjét, aki ekkor jön elő barlangjából, hogy újra melegíteni tudja a Földet.
A régi Skandináviában Jul vagy Jól néven ünnepeltek ez idő tájt, méghozzá megemlékezve az ősökről és a holtakról, akik az év legsötétebb idején újra ellátogattak az élők közé. A téli napforduló ma, neopogány körökben közismert Yule elnevezése is innen ered. Habár a pontos jelentését szó nem tudják a kutatók, de a legvalószínűbb jelöltek az "áldozat"és a "kerék" szavak.
A keresztény karácsonyt Jézus születésével pedig csak futólag említeném meg, mert azt hiszem ez az ünnep azért mindenkinek ismerős. Amit viszont talán kevesebben tudnak, hogy a magyar kifejezés erre az időpontra szláv eredetű, és valaha egy pogány, napfordulókor (legyen téli, vagy nyári) tartandó ünnepet takart.

Megfelelései
Egyéb nevei: téli napforduló, 'Alban Arthan' (druida), téli rítus, télközép, yuletide, karácsony, hanuka, Kwanzaa, Saule (litván és lett), tizenkettedik éjszaka, Luca nap, újév, Kalends, Saturnalia, Ramadan hónapja, K’un
Füstölő: fenyő, cédrus, babérbogyó, fahéj, amerikai viaszbokor, rozmaring, boróka, szegfűszeg, tömjén, szantálfa, mirha
Eszközök: csengők
Kövek: rubin, vérkő, gránát, smaragd, gyémánt, kék cirkon, türkiz, antigonit, peridot, jácint, macskaszem
Fémek: arany, vas
Szimbólumok, dekorációk: Yule-tuskó, örökzöld ágak vagy koszorúk, az ajtóra akasztott magyal, fagyöngy, aranygyertyák, szegfűszeggel megszurkált gyümölcsökkel teli kosár, illatos növények párologtatása, karácsonyi növények, (pl. karácsonyi kaktusz, mikulásvirág), szárított virágfüzérek, pattogatott kukorica, Yule-fa, kerék, koszorúk, magyal, borostyán, fahéj darabkák
Színek: piros, zöld, arany, fehér, ezüst, sárga, narancs
Ételek: citrusfélékben áztatott köményes sütemények, gyümölcsök, diófélék, sertésételek, pulyka, tojáslikőr, gyömbértea, fűszeres almabor, wassail, (fűszeres ital sörből és borból), magok, mogyoró, dió, alma, narancs, pattogatott kukorica, forralt bor/almabor, liba, sonka, rostélyos (különösen disznóhúsból), gyümölcstorták, mézeskalács
Istenségek: Brigid, Ízisz, Deméter, Gaia, Diana, a Nagy Anya, Apollón, Rá, Ódin, Lugh, a Tölgykirály, Magyalkirály, Mabon, Athéné, Attis, Dionüszosz, Frey, Freya, Hathor, Párkák, Nornák, Hekaté, Ixchel, Kris Kringle (mint a "pogány" Yule isten), Lucina, Minerva, Neith, Ozirisz, Woden, Inanna, Saturnus, Cybele, Mithras, Hórusz
Egyéb lények: hótündérek, vihartündérek, téli fák tündérei, holtak szellemei, ősök
Növények: benedekfű, örökzöld növények, tömjén, babér, fagyöngy, tölgy, fenyő, zsálya, cédrus, magyal, rozmaring, szegfűszeg, borostyán, karácsonyi kaktusz, mikulásvirág, kamilla, fahéj, kardamom, boróka
Állatok: szarvas, egér, rénszarvas, őz, ló, medve, vörösbegy, feketerigó, ökörszem
Használható: béke, harmónia, szeretet és növekvő boldogság, Yule-fa (bokor) feldíszítése, a Nap Király/Isten visszatérésének megünneplése, betegségek, rossz szokások és hasonlók elűzése, előző életek kutatása, meditáció, önelemzés, olvasás és mágikus gyakorlatok, amelyek megújítják a boszorkányt a következő tavaszra, pihenés, elmélkedés az előző évről, álmok és beteljesítésük, felkészülés a „vetésére” az új ötleteknek és céloknak, felkészülés, barátság, család, hobbik, történetmondás vagy éneklés a családi tűzhely körül, szent énekek éneklése, mulatozás a fák körül, Yule-tuskó égetése, ajándékváltás, csók a fagyöngy alatt, a Nap újjászületése, az év leghosszabb éjszakája, befelé tekintés, a jövő tervezése, a sötétség megismerése
A napfordulóról megemlékező rituálé
A rituálét télközép napján, éjszaka végezzük. Kell hozzá 12 darab mécses (vagy gyertya, vagy a kettő vegyesen) egy kis körbe rakva, kedvünk szerint esetleg füstölő. Felajánlásnak való (mézeskalács, vagy más, házi sütemény, házi tej, stb.). Illetve minden egyéb, amit rituálékhoz használni szoktunk.
Gyújtsuk meg a 12 mécsest (de több ne égjen!) és a magunk által kidolgozott módon kezdjük meg a rituálét.
Mondjuk: "Eltelt egy újabb év első hónapja"; majd fújjunk el egy mécsest a körből.
Folytassuk: "Második hónapja", még egy mécsest elfújva. És így tovább a 12. hónapig, amikor is teljes sötétségben maradunk.
Szólítsuk meg a sötétség létezőit: "Szellemei a sötétségnek, hideg éjnek, csípős szélnek, titeket szólítalak, felajánlást hogy hadd adjak, szavaitokat meghallani, titkaitokat megismerni!"
Próbálkozzunk meg itt transzba esni, vagy legalább csendben üljünk egy kicsit a sötétben relaxálva.
Amikor úgy érezzük, hogy itt az ideje, hogy visszatérjünk, búcsúzzunk el a sötétség lényeitől a saját szavainkkal. Majd gyújtsunk meg újra a mécseseket egyesével, mondva: "A fény visszatér a földre, egy újabb évet kezdve!"
Üljünk a fényeket nézve egy kicsit, majd a szokásos módunkon zárjuk le a rituálét.
Együnk és igyunk. Takarítsunk el magunk után.

 ~ ~ ~
Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is az amuletteket és a talizmánokat ismerjük meg.
  Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.
Viewing all 272 articles
Browse latest View live