Tölgy és a makk
A tölgy ősidők óta szent fának számít: vagy azért, mert ő maga az isten/tiszteletre méltó szellem, vagy mert valamelyik isten számára nagyon kedves (pl. Zeusz, Thor). Talán a legjobban arról ismert, hogy a druidáknak valaha milyen fontos volt; Plinius például azt írja róla, hogy egy szertartást sem hajthattak végre a leveleinek jelenléte nélkül. Az idők folyamán pedig Európa-szerte feltűnnek szent, vagy varázserővel bíró tölgyfák. Általánosan elmondható róluk, hogy veszélyesnek tartották a kivágásukat és jobbára halált várt azokra, akik ezt mégis megtették. Termése, a makk pedig alapvető fallikus termékenységszimbólum (róla bővebben itt olvashatsz).
Az alma, mint a bibliai tudás fájának (vélt) gyümölcse, évszázadok óta az európai kultúrában a bölcsességgel van összekapcsolva. De a halhatatlanságot, az örök fiatalságot, a szerelmet és a termékenységet is régóta szimbolizálja, illetve szóba hozták a mágiával és a gyógyítással is. Sokak számára ismerős lehet, hogy a legendás Avalon szigetén elvileg szintén sok almafa nőtt, sőt, maga a név is annyit tesz, hogy "az almák szigete". Rengeteg istennek és istennőnek volt a szent fája (Idunn, Balder, Aphrodité, Héra, Athéna, stb.). A germán és kelta legendákban különféle mágikus lények őrzik, az almáskertek pedig még az USÁ-ban is különleges és varázslatos helyeknek számítottak. A kelták valaha egy szép almát a fán hagytak szüretkor, áldozatként, hogy a jövő évi termés jó legyen. Ez a szokás még mindig ismert volt nem is olyan régen Angliában, igaz az utolsó alma fán hagyása ekkor már nem áldozat volt, hanem egyszerűen halált hozott a házra, ha azt valaki megette.
A szőlő alapvetően a görög Dionüszosz (és a római Bacchus) istennek való szentségéről ismert, aki a mítoszok szerint megtanította az embereknek, hogyan termesszék, illetve a bort miként állítsák elő belőle. Mielőtt még bárki is egy bizonyos názáreti férfiú vérének mondta volna a bort, Dionüszosz ünnepein ezen isten vérének számított. A sumerok az "élet növényének" mondták, és számukra az élet jelképe egy szőlőlevél volt. A még ma is divatos szüreti fesztiválok korai elődei már az ókori görögöknél is megjelentek, melyeken körmenetekben szőlőágakat hordoztak különféle istenek tiszteletére (Dionüszosz, Athéna, Ariadne).
Az ókori görögök szerint szent volt Héra és Athéna számára, de a germánok is tisztelettel övezték ezt a fát, minek hatására több keresztény térítő is "kénytelen" volt kivágni őket. Régen az erotika, az érzékiség és a termékenység szimbólumának számított. A néphitben néha félték a körtefát, és előfordult olyan is, hogy azt gondolták, az ágaiban ördögök laknak. A boszorkányok is alatta találkoztak, illetve táncoltak.
Őszi termések és bogyók
Ide sorolható minden ekkor érő termés (pl. dió, mogyoró, galagonya, csipkebogyó, stb.), melyekről bővebb leírást itt lehet találni: bogyókrólés termésekről
A gombák ősidő óta foglalkoztatják az emberek fantáziáját: már a neolitikumból származó ábrázolásokon is megjelennek gombaszerű alakok. A régmúltban az "istenek fiai"-ként gondoltak rájuk, hiszen látszólag spontán jelennek meg (és sokszor igen hirtelen). Gyors és bőséges növekedésük miatt a termékenység szimbólumai voltak. De jelképezhették még a gonoszt, az alvilágit, a démonokat, tündéreket, varangyokat és a boszorkányokat is. A hallucinogén hatású fajoknak köszönhetően a bolondsággal és az őrültséggel szintén kapcsolatba kerültek, na meg persze a transzba eséssel és a sámánok munkájával. Szentnek számítottak Thor (és Donar) számára, általa pedig a villámlással, a mennydörgéssel és a csütörtöki nappal is összefüggtek.
Források:
Compendium of Symbolic and Ritual Plants in Europe: Vol I. & II.