A temetők és a sírok, amióta csak léteznek, különleges helyet foglaltak el az emberek hitvilágában. A holtak ezen városai mindig a túlvilági, a mágikus és a félelmetes dolgok helyeként jelenik meg, de egyben ez a szeretett, a hiányolt és a tiszteletre méltó elődök otthona is. A sírok maguk, a régi elképzelések szerint a holtak "házai", melyekben valamilyen formában tovább folytatják létüket, vagy legalábbis féltékenyen őrzik. A temetőkben illendő viselkedésnek is ez a fő mozgató rúgója: egyrészt a holt lelkét ki kell elégíteni a sír gondozásával, másrészt pedig nem szabad sehogy se megsérteni az eltávozott lelki békéjét. Mindkét szabály áthágása kísértetjárással, betegségekkel, szerencsétlenségekkel és halállal végződhet. Legalábbis a néphit szerint.
A halott elégedettségének biztosítására sok helyen eleve a kedvenc tárgyaikat az emberekkel temették el. Ha ez nem történt meg, akkor szerencsét hozónak tartották, ha azokat a sírra teszik (hasonló módszerrel egyes hazajáró holtak is nyugalomra kényszeríthetőek). A világ nem-keresztény részein étel-, ital- és illatáldozatokat is helyeznek el a sírokon, habár már nekem is volt olyanhoz szerencsém, hogy egy sírra az elhunyt kedvenc cigarettájából raktak pár szálat. Szintén nagyon fontos a sír megfelelő gondozása. Egy wales-i hiedelem nemes egyszerűséggel kimondja, hogy nagy bajok várnak annak a leszármazottjaira, akinek a sírja nincs gondosan virágokkal beültetve. A virágok kivitele a sírokra szintén egy áldozati formának, még akkor is, ha manapság igen kevesen vannak, akik így tekintenek rá. Egyébként pedig, egy elképzelés szerint csak páros számú virágot szabad a temetőbe kivinni, míg "házi használatra" csak páratlan szálat lehet leszedni (kivétel az egy szál, ami mindkét esetben megfelel).
A néphitben két fő előírás szerepel azzal kapcsolatban, hogy mit nem célszerű a temetőkben megtenni. Először is, a lopás teljes mértékben tabu. Ami egyszer a holtaké, azt már onnan élőnek nem szabad eltulajdonítani. Tehát, a lopás itt nem csak ezt jelenti, hogy egy ismeretlen sírjáról lelopjuk a mécsest, hanem azt is, hogy leszakítunk egy virágot, és hazavisszük. Emlékszem, nekem gyerekkoromban a nagymamám még azt se engedte, hogy a régi, kidobott koszorúk letört darabjait kivigyem a temetőből. Hasonlóan fontos, hogy soha ne lépjünk át, vagy rá egy sírra, de még ha lehet, ne is üljünk le rájuk. Az ilyen cselekedet betegséget, nőknél meddőséget, többszöri véghezvitele pedig halált hozhat a hiedelmek szerint. Ezen két fontos előírás mellett még rengeteg apróbb babona létezik, mely a halál erejének mágikus átvitelétől igyekszik megóvni az embert: például nem szabad sírköveket olvasni, mert attól feledékenyek leszünk vagy, hogy tilos a sírokon lévő virágokat szagolni, különben elveszítjük szaglóképességünket.