Nyárközép után voltunk pár nappal, a Múzeumok Éjszakájának idején. Széphalomban éppen vadételfőző versenyt tartottak, így nagy volt arrafelé a forgalom. Az ottani kis múzeumot körülvevő ligetben is sokan járkáltak, velem együtt, aki a Kazinczy család sírjaitól nem messze található gyönyörű, idős tölgyfákat csodáltam. Végül megálltam az egyik előtt és köszöntöttem. Rövid kommunikáció és engedélykapás után, az egyik kezemet ráhelyeztem a törzsére, óvatosan, mintha valami évszázados ereklyéhez érnék. Tovább néztem a fát, mosolygós-áhítatos arckifejezéssel. Valószínűleg ez is tűnt fel az éppen arra sétáló nagymamának, aki az unokájával közeledett felém. Ahogy odaért hozzám, megállt, és mutatta a négyéves forma kisfiúnak, hogy ha megöleli a fákat, akkor azok energiával töltik fel, majd unszolta, hogy gyorsan próbálja is ki. A kicsi ugyan nem nagyon értette, hogy miről van pontosan szó, de megtette, amire a nagyi kérte, aztán tovafutott az ösvényen. Én ránéztem a fára, szégyenkezve bocsánatot kértem, és megköszöntem neki, hogy ilyen türelmes a tolakodó emberekkel, majd inkább én is továbbsétáltam.
![]()
Ez a történet is tükrözi azt a problémát, amiről most írni szeretnék. Az emberek ugyanis hajlamosak semmibe venni a növényeket, vagy ha törődnek velük, akkor is csak lenézik őket. Megnyilvánul ez a lenézés igen sok mindenben: kezdve a buzdítástól a fák ölelgetésére, hogy azok feltöltsenek energiával, egészen addig, hogy majd a növények szelleme lelki gyógyulásban fog részesíteni minket. Ezen elgondolások mögött mindenhol az húzódik, hogy a növények alapvetően az emberek javát szeretik szolgálni, és ezt nagy örömmel és lelkesedéssel is teszik, legyen szó fizikai vagy lelki problémáról. Ezek szerint a növény ereje nem azért van, hogy önmagát életben tudja tartani, és magjait be tudja érlelni, míg a szellemének nem az a fő problémája, hogy minden tápanyaga meglegyen, és lehetőleg parazitamentes életet folytasson. Ebből a szemszögből tehát a növények nem is rendelkeznek önálló akarattal, vagy vágyakkal, hanem teljesen alá vannak rendelve az "istenektől származó" emberi lényeknek.
Egy óriási tévedésrőlről van itt pedig szó. A növényeknek ugyanis megvan az a fantasztikus tulajdonsága, hogy képesek állatokat gyógyítani, így persze embereket is. Az embereket meg olyannyira elbűvölte ez a képességük, hogy a gyógyulás utáni hajszában lassan elkezdtek megfeledkezni a növények többi jellemzőiről, vagy egyszerűen semmibe vették azokat. Ebbe a folyamatba persze az is besegített, hogy egy olyan vallás vált uralkodóvá a világban, mely tagadja a lélek létezésének a lehetőségét is mind az állatokban, mind a növényekben, valamint azt hirdeti, hogy az egész Föld bolygó azért van, hogy az ember (ki)használja. Mára pedig már az emberek nem is nagyon tudnak máshogy gondolni szegény növényekre. Mivel alapvetően azt ismerik róluk, hogy képesek gyógyítani, így úgy gondolják, hogy ez valamiféle velük született kötelességük is, ez az életük célja. Ha pedig a testet tudják gyógyítani, akkor biztos a lelket is, csak azt majd energiával, rezgéssel, vagy samanisztikus utazások (melyek inkább ilyen formában inkább mondhatóak fél-vezetett meditációnak, mint sámánutazásnak) által teszik.
Ám semmilyen kifogás nem fogadható el az ilyen viselkedésre. Soha nem szabad azokat a fantasztikus és hatalmas lényeket eszetlen kis jótevő angyalkáknak gondolni, melyek segítségén az egészségünk, ha nem az életünk múlhat. Mert bizony vannak olyan növények, melyek ölni is képesek, méghozzá sokan. És nem kell itt olyan növényekre gondolni, mint a sisakvirág, vagy csattanó maszlag! Már egy nem megfelelő módon alkalmazott orbáncfű kúrának is lehetnek akár halálosak is a következményei. Aztán sok növény szelleme igen szigorú tud lenni a hozzá nem elegendő alázattal fordulókhoz. Én nem tudom elképzelni se, hogy egy Datura szelleme hajlandó volna anyai szeretettel körbeölelni az éppen felé először fordult, gyógyulni vágyó embert. De a kökény is azok közé tartozik, akik az embert jobban szeretik maguktól távol tudni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezeknek a növényeknek a szellemét ne lehetne megismerni, de az biztos, hogy a kapcsolat kialakítása nem fog egyik napról a másikra végbemenni, gyógyításról nem is beszélve.
Az, hogy a növények hajlandóak segíteni az embereknek egy óriási ajándék és megtiszteltetést, és ezt így is kéne kezelni. Nincs semmilyen előjogunk arra, hogy kihasználjunk más fajokat a Föld felszínén, se azért, hogy szükségletünkön felül táplálkozzunk, se azért, hogy testi vagy lelki problémáink megoldódjanak. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy rossz dolog gyógynövényeket használni akkor, ha betegek vagyunk! Viszont azt igen, hogy legalább azok (ha már mások nem hajlandóak), akik a boszorkányság útját akarják járni, vagy a növények szellemeivel szeretnének dolgozni, ismerjék el a növények önálló személyiségét és intelligenciáját, és adják meg nekik azt a minimális tiszteletet, ami az ilyen doktorokat illeti.
Egy óriási tévedésrőlről van itt pedig szó. A növényeknek ugyanis megvan az a fantasztikus tulajdonsága, hogy képesek állatokat gyógyítani, így persze embereket is. Az embereket meg olyannyira elbűvölte ez a képességük, hogy a gyógyulás utáni hajszában lassan elkezdtek megfeledkezni a növények többi jellemzőiről, vagy egyszerűen semmibe vették azokat. Ebbe a folyamatba persze az is besegített, hogy egy olyan vallás vált uralkodóvá a világban, mely tagadja a lélek létezésének a lehetőségét is mind az állatokban, mind a növényekben, valamint azt hirdeti, hogy az egész Föld bolygó azért van, hogy az ember (ki)használja. Mára pedig már az emberek nem is nagyon tudnak máshogy gondolni szegény növényekre. Mivel alapvetően azt ismerik róluk, hogy képesek gyógyítani, így úgy gondolják, hogy ez valamiféle velük született kötelességük is, ez az életük célja. Ha pedig a testet tudják gyógyítani, akkor biztos a lelket is, csak azt majd energiával, rezgéssel, vagy samanisztikus utazások (melyek inkább ilyen formában inkább mondhatóak fél-vezetett meditációnak, mint sámánutazásnak) által teszik.
Ám semmilyen kifogás nem fogadható el az ilyen viselkedésre. Soha nem szabad azokat a fantasztikus és hatalmas lényeket eszetlen kis jótevő angyalkáknak gondolni, melyek segítségén az egészségünk, ha nem az életünk múlhat. Mert bizony vannak olyan növények, melyek ölni is képesek, méghozzá sokan. És nem kell itt olyan növényekre gondolni, mint a sisakvirág, vagy csattanó maszlag! Már egy nem megfelelő módon alkalmazott orbáncfű kúrának is lehetnek akár halálosak is a következményei. Aztán sok növény szelleme igen szigorú tud lenni a hozzá nem elegendő alázattal fordulókhoz. Én nem tudom elképzelni se, hogy egy Datura szelleme hajlandó volna anyai szeretettel körbeölelni az éppen felé először fordult, gyógyulni vágyó embert. De a kökény is azok közé tartozik, akik az embert jobban szeretik maguktól távol tudni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezeknek a növényeknek a szellemét ne lehetne megismerni, de az biztos, hogy a kapcsolat kialakítása nem fog egyik napról a másikra végbemenni, gyógyításról nem is beszélve.
Az, hogy a növények hajlandóak segíteni az embereknek egy óriási ajándék és megtiszteltetést, és ezt így is kéne kezelni. Nincs semmilyen előjogunk arra, hogy kihasználjunk más fajokat a Föld felszínén, se azért, hogy szükségletünkön felül táplálkozzunk, se azért, hogy testi vagy lelki problémáink megoldódjanak. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy rossz dolog gyógynövényeket használni akkor, ha betegek vagyunk! Viszont azt igen, hogy legalább azok (ha már mások nem hajlandóak), akik a boszorkányság útját akarják járni, vagy a növények szellemeivel szeretnének dolgozni, ismerjék el a növények önálló személyiségét és intelligenciáját, és adják meg nekik azt a minimális tiszteletet, ami az ilyen doktorokat illeti.