Quantcast
Channel: Erdei varázslatok
Viewing all articles
Browse latest Browse all 272

A karácsony és a vörösbegy kapcsolatáról

$
0
0

Angol vidékeken, és tőlük átvéve több pogány karácsonyi, illetve yule-i illusztráción és képeslapon is feltűnnek a vörösbegyek. Ezen felül, a Magyalkirály ábrázolásokon szintúgy gyakran szerepelnek ezen kis madárkák. De miért is?

 

 A mai neopogányok nyilvánvalóan azt a viktoriánus korban elkezdett szokást folytatják, mely szerint a karácsonyi üdvözlőlapokon egy vörösbegy (is) szerepel. A romantikáját ennek a hagyománynak csak az homályosítja be, hogy eredetileg a vörösbegyek egy szóviccként kerültek a lapokra. Az 1800-as években ugyanis, amikor az első ilyen képek megjelentek, a madarakat a levél postázójaként ábrázolták, papírral a csőrükben. Ekkor még az angol postások egyenruhája piros volt, pont, mint a madarunk begye. Vagyis, a vörösbegy eredetileg csak egy, a postások kinézetére utaló szójáték volt, nem pedig ősi kelta hagyományok újjáéledése. Ezt még azzal is tovább fokozom, hogy az angliai falvakból több feljegyzés is származik, ami egy-egy ilyen madaras képeslap érkezését egynek mondta a halál eljövetelével - a vörösbegy ugyanis a folklórban a halállal volt összekapcsolva. Illetve a tavasz érkezésével, nem pedig a télközépi időszakkal.






Forrás:

New Scientist. 22. December 1960.

Viewing all articles
Browse latest Browse all 272