Növények a mágiában: csalán (csípős)

Vele álmodni:  jó egészség és jólét jele, ám ha megszúr, akkor csalódást és frusztrációt takar

Már az ókor óta (és valószínűleg az előtt is) gyógynövényként használták a csalánt; több görög és római író is említi. A szimpatikus gyógyítás elve alapján égések ellen és megfázáskor alkalmazták, például láz ellen, úgy, hogy a beteg testén hagyták, míg a növény el nem fonnyadt, amitől elvileg csökken a testhőmérséklet. De sok minden mást is kezeltek vele, többek között skorpiócsípést és kutyaharapást. Még az ókorban a frigidnek tartott nőket (és a magukat kellető nőstény háziállatokat) nemi szervük csalánnal való verésével próbálták „kezelni”. A magjáról pedig azt tartották, hogy megevésük szexhez vezet, illetve termékenységet ad (míg a gyökerét szerelmi varázslatokban használták). Egy, már nem olyan régi hit szerint pedig, a templomkerten gyűjtött csalán teaként elkészítve képes meggyógyítani a vízkórosságot.

Mindezeken felül nagyon jó tavaszi egészséghozó és azt megőrző ételnek tartották. Plinius (az idősebb) azt írja róla, hogy a germánok azért fogyasztják ekkor, hogy egész évben egészségesek maradjanak, de hasonló babonák később is megmaradtak, és külön napok meg voltak határozva arra, hogy mikor is kell megenni azt a bizonyos épen tartó egy-két levelet.

A germánok számára továbbá Thor/Donar szent növényének számított. A hit nem halt ki teljesen, csupán kissé újabb alakot öltve terjedt el: német, olasz, de még magyar területeken is azt mondták róla, hogy távol tartja a villámlást. A tiroliak pedig még nem is olyan régen vihar esetén a tűzre vetették, hogy az égi jelenség ne okozzon kárt nekik. Indiában már egy démon szimbóluma, és egy legenda szerint egy mérges kígyó csepegtette rá a mérgét, amitől aztán ilyen „szúrós” lett. Ennek ellenére azonban a gonosz ellenszerének mondják, és ezzel nincsenek egyedül.

A csalánt, csípőssége miatt, nagyon régóta tartják védelmező hatalmúnak. A már említett indiaiak a kezükben tartják szellemek ellen. Európában azt mondták róla, hogy aki magán hordja, az semmitől sem kell, hogy féljen. Cickafarkkal együtt viselve csökkenti a félelem érzetét az emberben, és lelki erőt ad. Indás pimpóval (Potentilla reptans) együtt pedig a szellemektől és a jelenésektől való rettegést szünteti meg. Ám a közemberek számára fontosabb volt, hogy jónak gondolták a jószág mágikus védelmére, vagy a boszorkányok tejjel kapcsolatos rontásai ellen. Több európai országban (köztük nálunk is) Szent János napján az istállók ajtaja felé akasztották, hogy oltalmat adjon. Ám mindezek ellenére a boszorkányok szintén hasznát vették a fáma szerint: belőle készítették bájitalaikat, illetve a keresztúton növő csalánok tanúi voltak a boszorkányok összejöveteleinek. Skóciában pedig azt mondták róluk, hogy ott nőttek ki, ahová a bukott angyalok először estek, vagy, hogy halott emberek csontjaiból lettek. Dániában is élt egy hasonló képzet, csak az ottani változat szerint a csalán ott nő, ahol ártatlan vért ontottak.

Pár jóslási módszert említenék még meg, amire a csalánt használták. Beteg emberek ágya alá egy fazék frissen szedett csalánt raktak, és ha a növények zöldek maradtak, akkor az ember felgyógyult, míg ha megbarnultak, akkor halált várt rá. Nőknek a csalánra kellet vizelni, és a növény elhervadt tőle, akkor a hölgy bizony már nem volt szűz. Egy másik változat szerint a nő vizeletét rá kell önteni, és ha elhervadt, akkor terméketlen volt az illető.

A modern mágikus praktikákban Scott Cunningham óta sokan átkok ellen, illetve azok megtörésére és visszaküldésére használják. Ezért vagy ember formájú rongybabákat tömnek meg vele, vagy magukon hordják, esetleg szétszórják a ház körül.