Boszorkányiskola 3. lecke: a boszorkányok ünnepei

~ ~ ~

Ha az interneten rákeresünk arra, hogy boszorkányok ünnepei, akkor egy közös néven évkeréknek illetett, nyolc, ún. szabbatból (sabbath) álló rendszerrel ismerkedhetünk meg. Ez is, mint oly sok más minden a wiccából és Gerald Gardnertől származik, illetve Margaret Murray elképzeléseiből. Murray szerint a kora-újkori leírások a boszorkányok gyülekezeteiről, amiket boszorkányszabbatoknak (vagy magyarosan boszorkányszombatoknak) neveztek valójában egy rejtett, pogány termékenységkultusz ünnepei voltak. Ezek az ünnepek pedig megegyeztek a régi négy nagy kelta ünneppel (melyek a „nagy” szabbatokat adják: Samhain, Imbolc, Beltane és Lughnasadh). Gardner először csak az ezen napokról való megemlékezést is tartotta fontosnak, ám pár év elmúltával hozzájuk adta a „kisebb” szabbatokat is, melyek a napéjegyenlőségek és a napfordulók.

Persze a történelmi helyesség érdekében megjegyzendő, hogy a múlt keresztény szerzői, illetve a periratok, nem egy boldog termékenységrítusként írták az ilyen gyűléseket. Sőt, általában fix és egységes idejük sem létezett, vagyis nem lehettek pogány ünnepek továbbélései. A legfontosabb tudnivaló pedig, hogy ha másban nem is értenek róla pontosan egyet a történészek, de abban biztosak, hogy a való életben, fizikai összejövetelei nem voltak a boszorkányoknak (az álmok és a látomásélmények kérdését viszont nem lehet kizárni).

A boszorkányszombatoktól függetlenül, sok helyen még máig ismertek az évnek olyan szakaszai, melyekről azt tartják, hogy a boszorkányok különösen aktívak alattuk (boszorkány alatt itt a történelmi, ártó mágiát űző személyt értem, nem pedig a mai újboszorkányokat). Más napok azért különlegesek, mert ilyenkor a mágikus cselekedeteket gondolják igen hatásosnak. Ezek a napok az utóbbi évszázadokra a keresztény-paraszti kalendárium szerves részévé váltak. Sok újboszorkány pedig a régi pogány kultúrák ünnepeit, vagy egy-egy, az illető számára fontos istenség fesztiválját tarja meg. Mi majd az év folyamán a wicca Évkerékben található ünnepekkel, illetve a magyar hagyományban ismert két fő „boszorkányos” nappal - Lucával és Szent Györggyel - fogunk megismerkedni.

Nagyon érdekes és homályba vesző az eredete annak, amit a boszorkányüldözések során a boszorkányok gyűléseinek, a szombatjaiknak tartottak. Fontos róla megjegyezni, hogy nem egy valós gyakorlatot írtak le benne az keresztény tudósok, hanem már az ókorban megjelent sztereotípiák fokozatos fejlődésének eredményeként születtek az első róla szóló feljegyzések. Ezekben olyasmik voltak megtalálhatóak, mint (lehetőleg vérfertőző és homoszexuális jellegű) orgiák, gyermekek (kiváltképp csecsemők) megölése és elfogyasztása, valamint egy állat előtti vallásos imádat kifejezése. Az egészben persze a legszebb az, hogy egy időben ezekkel pont a keresztényeket vádolták. Mindenesetre, az ilyen diabolikus gyülekezet képzete eredetileg az írástudó vallási vezetők és gondolkodók fejében létezett. A boszorkányság majd csak később került bele, magával hozva olyan elképzeléseket is, mint hogy a résztvevők repültek a szombatra, jobbára pedig nem seprűn, hanem állatokon. Ezt a témát egy korábbi bejegyzésemben (ami itt megtalálható) már hosszabban elemeztem, így most arra kérnék mindenkit, hogy azt olvassa el, ha még nem tette, vagy nézze át újra, hogy frissebben éljen az emlékezetében.

A továbbiakban viszont nem a történelmi boszorkányszombattal, hanem az újboszorkányság szabbatjaival fogunk foglalkozni (a kettő megkülönböztetésére pedig a mai ünnepeket a szabbat szóval illetem, a szombatok alatt pedig a múlt képzeteit értem majd).

Az év kerekét a már említett „négy nagy kelta ünnep” (nov.1, feb. 1, vagy 2., máj. 1., aug. 1.) , illetve az őket kiegészítő napfordulók és napéjegyenlőségek alkotják. Eredetileg, a 20. században ezeket úgy mutatták be, mint egy régi rendszer újjáélesztését, viszont mára már tudjuk, hogy a fent említett négy alkalom nem mondható általánosan a kelták fő ünnepeinek, a Nap látszólagos égen való mozgásához kötötteket pedig szintén nem tartották meg ilyen formában sehol. A boszorkánysághoz pedig semmi közük. Erről is már írtam korábban (itt található), amit kérlek, szintén olvass el, vagy nézz át újra.

Az évkerék szó eredetéről azt szokás mondani, hogy már a kelták is egy nagy kerékként képzelték el az év forgását, ami november elsején (Samhain) újra és újra körbefordul. A kerék küllőit a nyolc ünnep alkotja, melyek mai populáris nevükön a következők: Samhain, Yule, Imbolc, Ostara, Beltane, Litha, Lughnasadh és Mabon. Ám mint már sejthetjük, a mindent kelta eredettel való magyarázat most sem állja meg történelmileg a helyét. Ettől eltekintve viszont, a szabbatokat közösen egy körön belül szokás ábrázolni, és az ünnepek rituáléiban is vissza-visszaköszön a kerék gondolata. Wicca körökben az évkerékhez egy mítosz is tartozik, mely szerint az Istennő Imbolckor mindig megfiatalodik, és az ünnepek előrehaladtával egyre idősebb lesz, mire Samhainkor (nov. 1.) már öreg banyaként jelenik meg. A szép folyamat képébe persze belerondít kicsit, hogy az Istennő Yule, vagyis a téli napforduló idején a Napistent megszülő anyaként van elképzelve, ami a vénasszonyság és a fiatal szűzleány közé valahogy nem igazán illik logikailag, de hát gondolom, egy Istennőnek mindent ez sem okoz akadályt. Az Istennő mellett még van egy Isten is, aki már egy meghaló és újjászülető termékenységistenség szerepét tölti be (ez a gondolat egyébként eredetileg Frazertől származik). Ő Yulekor születik meg, majd fokozatosan felnő, hogy aztán Lughnassadh (aug. 1.), Mabon (őszi napéjegyenlőség), vagy Samhain alkalmával meghaljon, alászállva az alvilágba. Egy másik, már Robert Gravestől eredeztethető mítosz, amit még az évhez szoktak kapcsolni a Tölgykirály és a Magyalkirály harcának története. Erről itt írtam már bővebben, amit szintén érdemes elolvasni (link hozzá).

A fentiekből is elég élesen kitűnhet, hogy a szabbatokhoz rendelt modern mítoszokhoz elég kritikusan fordulok. Ám ettől még az évkerék nyolc ünnepből álló rendszerét nem tartom feltétlenül reménytelen esetnek. Ugyanis, az egyik legfontosabb sajátságuk, hogy megpróbálják az embert az évszakok változásaira és a gazdasági munkák fontosabb teendőire ráhangolni. Mert ugyan mit érdekel egy mai városi embert, hogy mikor is aratják a földeket? Vagy, hogy mikortól is hosszabbak a nappalok, mint az éjszakák? Ám Lughnasadh napja pont az aratást hivatott megünnepelni, míg Ostara a tavaszi napéjegyenlőségről emlékezik meg. Habár a „kelta” származású ünnepek (Samhain, Imbolc, Beltane és Lughnasadh) kissé el vannak csúszva a magyar földművelési kalendáriumhoz képest, de kezdetnek megteszik, míg a másik négy nap egy-egy kozmikus fordulópontot takar, így azok a föld bármely pontjára igazak valamilyen értelemben (ami aztán természetesen a lakóhelyünk szélességi fokától függ).

Mint említettem, két kimondottan magyar boszorkányos nappal fogunk foglalkozni: április 24. és december 13. Ezekről az időpontokról azt tartották, hogy a (történelmi) boszorkányok különösen aktívak alattuk, ami miatt fontos volt mindenféle megelőző tetteket végezni, nehogy bárkinek is ártani tudjanak. Fontos mágiavégzési napok, vagy még inkább éjjelek is voltak ezek. Mellettük persze más napokon is nagyobb aktivitást mutathattak a boszorkányok, ám egyrészt ezek a leghíresebbek, másrészt pedig a fontosabbakat (pl. a nyári napforduló) úgy is taglalni fogjuk, hiszen az évkerék részét képezik.

Ám egyáltalán nem kötelező az évkerékhez ragaszkodni! Én magam sem teszem azt. Ezeket az ünnepeket az év alatt főként az évszakokhoz való ráhangolódás mankójaként és a popularitásuk miatt ismerjük meg. Már eleve túl is lépünk rajtuk a két magyar időponttal, és mindenkit bátorítok rá, hogy majd dolgozza ki a saját ünneprendszerét. Sokan az újboszorkányok közül a saját régiójukban hagyományos fesztiválokat tartják meg inkább, vagy teljesen a természet változásaihoz igazodva, akkor ünnepelnek, amikor megjön a tavasz, vagy amikor rügyeket bontanak a fák. Én személy szerint ez utóbbi módszert javaslom, ám tekintve, hogy csak Magyarországon belül pl. több, mint egy hét eltérés is lehet abban, hogy mikor kezd el virítani a kökény, ehhez a rendszerhez nem tudok most igazodni. Így csupán mindenkit bátorítani tudok rá. A harmadik ünneplehetőség pedig a már említett régi pogány fesztiválok újjáélesztése. Ez különösen hasznos tud lenni, ha nagyon vonzódunk egy istenséghez, vagy valamelyik kereszténység előtti kultúrához.

Az újboszorkányok ünnepeinek a célja a gazdasági élet és a bolygónk forgásának a nagy fordulópontjairól, illetve az évszakok váltakozásairól való megemlékezés. Erre a legismertebb rendszer a wicca évkerék, amihez viszont nem kötelező ragaszkodni. A lényeges ezen év során bennük csak az, hogy segítsenek újra átérezni és összehangolódni a környezetünkkel, a felmenőink hagyományival és az élelmünk termelésének a ciklikusságával (még az üvegházak ideje előttről). Mindezek pedig a mai boszorkányság egyik legalapvetőbb részét képezik.

Ronald Hutton: Stations of the Sun: A History of the Ritual Year in Britain 

12-én, vagyis teliholdkor áldjuk meg a magjainkat, a múlt héten megírt rituálé szerint. Ezeket a napéjegyenlőségig tartsuk az áldozatunk hamvain, egy tányéron, amikor is majd elvetjük őket.

A hét folyamán egy, vagy ha tudunk több nap is, menjünk ki sétálni egy zöld helyre, ha lehetséges erdőre, vagy mezőre. Vigyük magunkkal a boszorkányos naplónkat, illetve egy fényképezőeszközt is. Jegyezzük le, hogy mit látunk zöldülni, esetleg virítani és fényképezzük is le őket. Biztos sok mindent nem fogunk felismerni, ám épp ezért is kellenek a képek, amik alapján majd otthon megpróbálhatjuk meghatározni a növényeket. Ugyanez vonatkozik bármilyen állatra (legyen az szárnyas, négylábú, vagy ízeltlábú). Ha a fényképezés nem sikerül, akkor még frissen írjuk le olyan alaposan, amennyire csak tudjuk, hogy mit is láttunk és később ez is elég lehet a beazonosításhoz. Vagy alkalmazhatunk különféle applikációkat és határozókönyveket is, amik ebben a segítségünkre lehetnek. A lényeg, hogy jegyezzük le, mit látunk (mert egy hét múlva már a felére sem emlékeznénk). Ez segít majd megérteni a lakóhelyünk közelében található természetet, és közelebb is visz majd hozzá. A séta egy részét pedig mindenképpen az előző héten megismert tudatállapot gyakorlásával végezzük!

Ezt ezentúl minden héten ismételjük meg. Ha máshol nem, hát a saját kertünkben, vagy a legközelebbi parkban, de az emberek által lakatlan terület a legoptimálisabb.

Jövő héten lesz a tavaszi napéjegyenlőség. Erre az alkalomra egyrészt egy újabb rituálét fogunk tartani, március 20-án, lehetőleg pedig pirkadatkor, vagy szürkületkor. Ezt azért közlöm már most jó előre, hogy az időbeosztásunkat ehhez tudjuk majd igazítani. Másrészt pedig, már most érdemes lehet, egyfajta ráhangolódásként feldíszítenünk erre a jeles napra a házat. Általában elmondható, hogy ami húsvéti dísz, az tökéletes napéjegyenlőségi dísz is, így színes tojások, a csokinyuszik, a barkák, a tavaszi virágok mind-mind tökéletesen megfelelnek erre a célra. További lehetőség, hogy egy tavaszi nagytakarítás keretében rituálisan is megtisztítjuk otthonunkat. Ezt fogyó hold idején végezzük, a napszak terén viszont nincs rá előírás. Kell hozzá egy pohárka természetes víz, azaz forrásból, patakból, tóból, folyóból, vagy esetleg esőből származó. Ha ehhez nem férünk hozzá, a kútvíz is jó, vagy végső esetben a bolti ásványvíz, amit aztán kirakunk egy egész napra a szabadba egy nyitott (nem műanyag) edényben. Takarítsuk ki a házat, majd nyissuk ki az összes ajtót és ablakot a tisztítás idejére. A bejárati ajtótól kezdve hintsük körbe a házat a vízzel, az óramutató járásával ellenkező irányban. Közben ismételgessünk egy kis mondókat, amit mi magunk írjunk meg erre a feladatra. A mondókában legyen benne, hogy mit teszünk (vízzel megtisztítjuk/körbehintjük a házat) és mi az értelme a tettnek (megtisztítás minden rossztól és ártótól). A bejárati ajtóhoz visszaérve öntsük ki a maradék vizet a küszöbre. Ezután még egy kicsit hagyjuk nyitva az ablakokat és be is fejeztük a tavaszi megtisztítást.