Boszorkányiskola 5. lecke: a Természet

~ ~ ~

Pár évvel ezelőtt szerencsém volt részt venni egy nyílt rituálén. A közös munka legelején tartottunk egy gyors bemutatkozó kört, mely alatt mindenki mondott magáról pár szót. A legtöbben megemlítették, hogy már évek óta nagyon szeretik a természetet és többek között ezért is érzik magukhoz közelinek a boszorkányságot. Ami nem is olyan meglepő, hiszen a mai újboszorkányság nagy hangsúlyt fektet rá, a mitológiái pedig általában a természet tiszteletét és védelmét, ha nem kimondottan az imádatát szorgalmazzák. A boszorkányság ugyanis nem a mi hasznunkra teremtett valaminek látja a környezetünket, hanem a transzcendenshez való közeledés egyik fő kifejezési módjának. Szokás is mondani, hogy a boszorkányok temploma az erdő, illetve az interneten boszorkányos körökben keringenek olyan feliratos képek is, mint: „Én a természetben hiszek. Ne nevess, be tudom bizonyítani, hogy létezik!”.

Sokféle módon lehet azt magyarázni, hogy miért is örvend éppen spirituális tiszteletnek a természet. A legősibb és talán legegyszerűbb magyarázat erre az animizmus. E szerint mindennek, ami csak körülvesz minket lelke és öntudata van (a témáról bővebben itt olvashatsz). Mások a panteizmust vallják, mely szerint az isteni mindenben ott van. Sokan a politeizmusuk, vagy a duoteista isteneik számára szentnek, vagy azok megnyilvánulásának látják a természetet, és azért tartják fontosnak. Az állatok, sőt a növények szellemei a New Age-ből származó totemisztikus elképzelésekben is fontos szerepet játszanak (az más kérdés, hogy ezek a teóriák modern találmányok, és az eredeti hitbeli szerepüket jelentősen elferdítik). A lényeg viszont, hogy a természet, az állatok, a növények és gombák mind szentnek számítanak, vagy legalábbis a szent fő megtestesülésének. Kommunikálni és kapcsolatokat kialakítani lehet velük, melynek általános módja a rituálék és az alattuk átélt transzélmények. Az emberek ezt továbbá azzal segíthetik elő, ha időt töltenek a természetben, megismerik a környezetük flóráját és faunáját, tesznek a környezetvédelemért és áldozatokat mutatnak be. A természetben pedig az emberi lélek otthonra lel, a stressz eloszlik belőlünk, megnyugszunk, a megfelelő módon hozzá fordulva pedig támogatást, útmutatást kaphatunk tőle, illetve segítséget nehéz időszakainkban.

Mint már az első leckében említettem, az újboszorkányság gyakorlatában az emberek a transzcendenssel próbálnak kapcsolatba kerülni. A transzcendens pedig több formát is ölt, melyek közül a legalapvetőbb a Természet. Ez az, ami a leglátványosabb, ami valamennyire mindenhol ott van, és amit a legkönnyebb elérni. A szellemi lényektől való rettegésre tanított mai embereknek pedig talán még a legbiztonságosabbnak is érződhet. Többek között ezért is ez az első ilyen témánk.

A boszorkányságban a legközönségesebb módszer a Természethez való közeledésre a növényi és állati maradványok mágikus felhasználása. Ebbe persze bele tartozik az is, hogy az adott növény-, vagy állatfaj folklórjával és a hozzájuk kapcsolt mágikus képzetekkel szintén tisztában vagyunk. Viszont, habár ez a legismertebb, de nem egyben a legjobb módszer is a Természet megismerésére. Helyette sokkal inkább ajánlott a különböző növényekhez ás állatokhoz való bensőségesebb közeledés, mely során nem csak azok fizikai, hanem „rejtett” tulajdonságaikat is megismerhetjük. Az újboszorkányok úgy tartják, hogy így maguk a növények, vagy állatok (esetleg azok szellemei) tanítják meg nekünk a megfelelő alkalmazásukat. Sőt, az ilyen kapcsolat kialakítása után a Természet szellemei támogatást és útmutatást is nyújthatnak az élet bármely területén. Az igazi nagy misztériumok is ott lakoznak az öreg fák mélyében, vagy egy-egy forrásban. Ők pedig ezeket hajlandóak meg is tanítani nekünk, ha megfelelő kitartással és tisztelettel fordulunk hozzájuk.

Az újboszorkányok számára általában fontos, hogy a saját környezetükkel szoros kapcsolatot alakítsanak ki. Nem más földrészek tájaival, hanem a saját falujuk, városuk erdeivel és mezőivel, folyóival és tavaival, növényeivel és állataival - a biorégiójukkal. Az ilyen kötelékeket sokan úgy tekintik, hogy alapvetően fontosak, hiszen az újboszorkányság rengeteg gyakorlatában szükség lehet a környezetünk szellemeinek segítségére. Bele tartozik ebbe, hogy tisztában vagyunk a területünk nem-emberi lakóinak a kilétével, hogy fel tudjuk ismerni őket, tudjuk, merre élnek, mikor láthatóak, mikor virítanak, mikor hoznak termést. Fontos, hogy járatosak legyünk az civilizálatlan világban is: a vadcsapások, az erdei ösvények és a madarak kedvenc fáinak univerzumában. Ezt a tudást nem egyszerre kell megszerezni, hanem sok szabadba tett séta és fokozatos megismerés árán szedjük majd össze. Ez egy lassú folyamat, ami viszont hosszú távon nagyon kifizetődő tud lenni.

Sok nép hitében él egy képzet, ami szorosan kapcsolódik ehhez a témához. Ez pedig nem más, mint a helyszellemeké. Az elgondolás az, hogy minden helynek létezik egy szelleme, mely uralma alá tartozik az ottani összes állat és növény, vagy éppen gomba. Így például egy-egy hegynek a legtöbb nép szerint mindig van istene, vagy szelleme, míg a völgyeknek, a folyóknak, az erdőknek, a szigeteknek, a mezőknek szintén van. Ez a hit Magyarországon is tökéletesen alkalmazható. Így rituáléink során megszólíthatjuk a falunk, vagy városunk szellemét, a helyi erdőét vagy mezőét, illetve áldozatokat mutathatunk be neki. Ezért pedig cserébe nem csak a már fent említett támogatást és tanítást nyújtó kapcsolatot kapjuk, hanem általában úgy tartják, hogy a helyszellemek védelmet, bőséget, jó termést és egészséget tudnak nyújtani. Persze csak akkor, ha rendszeres áldozatokkal jól vannak tartva.

A helyszellemek az emberek képzetében sokszor követik a települések és gazdaságok határát is. Így például ismertek házi szellemek, melyek az emberek otthonaiban laknak, és azokat oltalmazzák. A megművelt földeknek is meg lehetett a maga ura, akik számára azok határában, vagy a kertek végében hagytak ajándékokat. Az emberiség ugyanis nem egy vákuumban él és élt, szellemek pedig ott voltak mindenütt, épp ezért fontos volt (és fontos ma is) megadni a nekik járó tiszteletet, illetve a jussukat.

A Természet, és az őt alkotó milliárdnyi faj a mi eredeti közösségünk. Nem a városok betondszungeleire „szakosodva” fejlődtünk ki az évmilliók alatt, hanem a füves pusztákra és más állatok és növények folyamatos közelségére. A mai pszichológia már kezdi felismerni a zöld környezet jótékony hatását az emberi pszichére, sőt, annak fejlődésére is. Ezt a pozitív tulajdonságát szokás ezoterikus körökben kissé rózsaszín köntösbe bújtatva a fák és növények alapvető segítő szándékaként értelmezni. Ami persze nem is lehetne messzebb az igazságtól, hiszen fotoszintetizáló távoli rokonainknak megvan a maguk elég baja, amiknek egy részét pont az emberek okozzák. Tehát fontos azt tudni, hogy a Természet nem egy kedves anyácska, aki csak azért él, hogy minket segítsen. A Természet igen kegyetlen és véres is tud ám lenni (általában napi rendszerességgel), míg a legnagyobb önfeláldozásra is képes egyszerre. Ezt a kettősségét pedig soha nem szabad elfelejteni.

Ajánlott olvasmányok:
David Abram: Spells of the Sensuous: perception and language in a more-than-human world

Válasszunk ki a környékünkön egy olyan helyet, amit nyugodtan tudunk majd ezentúl rendszeresen látogatni. Mindenképpen zöld terület legyen. A hét folyamán menjünk oda ki, és a 3. leckében szereplő módon tegyünk egy sétát. Séta közben suttogjuk el a Helynek, hogy felajánlást hoztunk számára, és a megfelelő pontot keressük arra, hogy azt letegyük neki. A 2. leckében szereplő tudatállapotban sétáljunk addig, míg meg nem leljük ezt. Itt helyezzük le a földre a felajánlásunkat, ami álljon a következőkből: zöldség, vagy gyümölcs (a legjobb volna a saját termesztésű, de a piaci is megteszi), egy darabka vaj, egy kevéske tej (megint csak a házi a legjobb, és ezt ne egy helyre öntsük ki, hanem hintsük körbe), illetve valami saját kezünk által készített dolog (ami nem áll környezetkárosító anyagokból!). Ezután üljünk itt le egy kicsit, suttogjuk el, hogy meg szeretnénk ismerni ezt a Helyet és kapcsolatot kívánunk vele kezdeményezni. Majd végezzük el a következő gyakorlatot:

Csukjuk be a szemünket, és vegyünk pár mély lélegzetet. Ürítsük ki a fejünkből a mindennapok káoszát.
Mikor már tisztának érezzük a fejünket, kezdjünk az érzékeinkre figyelni.
Figyeljünk arra, amit a bőrünkön érzékelünk. Érezzük a Nap sugarainak a melegét? Esetleg a szél hűvös érintését? Talán egy légy mászkál a kezünkön?
Figyeljük meg, milyen illatokat érzünk. A fű, a fák, a föld vagy esetleg a virágok illatát?
Füleljünk, és vegyük számba a hangokat, amiket hallunk. A szellő neszelését a fák levelei közt? A méhek döngicsélését? A madarak énekét? Emberek beszélgetését?
Nyissuk ki a szemünket, és nézzünk körbe. Figyeljünk meg minden apró és nagy részletet. A füvön futó hangyáktól, a legnagyobb fákig.
Végezetül figyeljünk oda minderre egyszerre. Egy időben érezzük a Nap érintését, a Természet illatait és hangjait, valamint lássuk a szépségét.
Tudjuk, hogy ennek az egésznek mi is szerves részei vagyunk. Nem valami nagy része, nem is feltétlenül fontos része, de attól még az egészbe ugyanúgy beletartozunk.

Vegyünk egy mély levegőt és tárjuk ki a szívünket. Figyeljük meg, milyen érzések keletkeznek bennünk.
Tartsunk fent ezt az állapotot, ameddig csak jólesik.  

Végül köszönjük meg a helynek a támogatását és menjünk haza.

Ezentúl pedig rendszeresen látogassunk ide vissza. Mindig vigyünk felajánlásokat és ismételjük meg a gyakorlatot. Tanuljuk meg a Hely földrajzát, ismerjük meg a növényeit, állatait és gombáit. Egy idő után észre fogjuk venni, hogy az állatok már nem tartanak tőlünk annyira, és különleges növényeket és gombákat is lelünk majd. A gyakorlat során pedig eggyé fogunk válni a hellyel, aminek a szelleme pedig szólhat is hozzánk, ha nem is szavak, de érzések formájában.