Boszorkányiskola 28. lecke: repülés, szombat

~ ~ ~

 

Már megismerkedtünk a történelmi boszorkány alakjával a nagy vonásokban. Aztán a legutóbbi a leckénk során tettünk egy kis kitérőt a módosult tudatállapotok élménye felé, amit szükségesnek éreztem ahhoz, hogy megértsük a mostani témánkat. Ez pedig nem más, mint a történelmi boszorkányság azon, sokszor ma képzelgésnek tartott részei, melyek magyarázata pont a transzállapotokban rejlik. Sőt, még egy kicsit tovább is megyünk, és megnézzük, ezek miként éledtek újjá a tradicionális boszorkányságban.

Mind véletlen, mind akaratlagos transz, vagy álmok alatt megtapasztalták a múlt emberei a másvilágokat, a természetfelettit (az álmokról majd egy későbbi leckében részletesebben beszélünk). Ez megint csak nem egyedül a mágikus specialisták „jussa” volt, hiszen bizonyos esetekben bárkivel előfordulhattak, viszont csak a specialisták voltak azok, akik ezt önszántukból is elő tudták idézni. Sőt, sokuknál úgy szerepel, hogy egyes esetekben akár akartak, akár nem, transzba kellett esniük (pl. táltosok viharok alatt, benandatik évente négyszer, stb.). Amit viszont lényeges erről tudni, hogy a transzban, vagy álmokban megélt élményeket régen a nép valóságosnak tartotta, és ezeken keresztül keresték a közvetlen kommunikációt a transzcendenssel. A történelmi boszorkányság kutatói szerint pedig ilyen, transzban megélt tapasztalatokra utal a periratokban szereplő sok abszurd részlet: a kulcslyukon besurranás, a dióhéjban, szitában átkelés a folyókon, a repülés, az állatokon utazás, stb.

A népi elbeszélésekből és ránk maradt írásos emlékekből az látszik kirajzolódni, hogy a hagyományos európai lélekképzet nem egyezik az ortodox keresztény hozzáállással. Az emberi testnek több alteregója is ismert a különböző kultúrákban, akik közül ma talán a germán doppelganger lehet a legtöbbet hallott. A boszorkányokkal kapcsolatos sok monda is csak úgy értelmezhető, ha nagyjából tisztában vagyunk az ilyen képzetekkel. A legfontosabb tudni való ezekből, hogy a lélek képes elhagyni az emberi testet, mikor az álmodik, vagy transzba esik. Ez a lélek aztán másoknak is meg tud jelenni, jobbára álmokban, vagy transzban. Különféle alakokat tud felvenni, legyen az emberi, vagy állati. Tehát, a boszorkány úgy változott macskává, hogy a lelke macska formát vett fel, és így járta a világot, ment el rontani. A lélek képes továbbá ártani, üzenetet átadni, vagy segíteni másoknak ilyen formában. De túlvilági lakomákon, fesztiválokon, csatákon és utazásokon is részt vehet. A lélek, ha sérülést szerez odakint, akkor a seb a fizikai testén is meg fog jelenni - ez pedig sok boszorkányokról keringő történet alapja.

Ennek a képzetnek egy furcsa továbbélése az „asztráltestnek” nevezett modern "találmány", mely szerint az emberek ennek a kivetítésével képesek asztrális utazásokat tenni. Ez jobbára ugyanaz, mint amit a felmenőink a testet elhagyó lélek által megélt túlvilágélményeknek tartanának. Csak nagyon más mitológiai kontextusban, aminek köszönthetően pedig a két élményfajta is nagyon más tapasztalatokat tud eredményezni. Másik modern változata ennek az ún. sövény átlépése, mely kifejezés az utóbbi években kezdett el terjedni a boszorkányok között. Itt a sövény az a szimbolikus fal, ami elválasztja a hétköznapi valóságunkat a másvilágtól, átlépésével pedig megtapasztalhatjuk ami odaát van. De lehet még ez spirit flight, vagyis a "szellem repülése" is, ahol a szellem a testet lehagyni képes lelket takarja. És hogy miért repülés? Az a következőkben kiderült....

Ma talán a legismertebb boszorkánytevékenység a seprűn való repülés. Természetesen minden újboszorkány meg fogja erről mondani, hogy nem, ők nem szoktak seprűn lovagolni. Mármint, fizikai értelemben. A látomásélmények más tészta. De az egész megértéséhez menjünk vissza pár évszázadot az időben. Az 1000-es éveket környező századokban több egyházi feljegyzés is készült arról, hogy egyes nők azt képzelik, éjszakánként kilovagolnak bizonyos istennőszerű alakokkal (Diana, Herodias, Holda, stb.) és velük együtt járják a tájat. Ezeket a nőket nem boszorkánynak tekintették a papok, hanem az ördög által megtévesztett, pogány butaságokat hívő halandóknak. Az éjszakai utazásokat alapvetően fantáziálásnak látták, majd csak mikor már valóságként kezdték kezelni, akkor olvadt e képzet bele a történelmi boszorkányságba. Ami még érdekesebb, hogy a repülés hite nem egyszerűen Európa egy helyéből terjedt el, egyházi közvetítéssel (mind mondjuk a repülőkenőcs), hanem a legtöbb mágikus specialista repertoárjában (legyen szó sámánról, vagy bármi másról) szerepel valamilyen formában. Így a magyar perekben is repülnek boszorkányok, de az olaszokban is, mint ahogy a skótokban is. A repülés módja viszont nagyon különbözhet: leggyakrabban állatok hátán (kecskéken, kakasokon, macskákon,stb.), tilón, seprűn, vagy minden eszköz nélkül is.

A gyakorlat pedig ma is virágzik, mint lehetségesen megélhető látomásélmény. A transz kezdetét is jelentheti, hogy az ember úgy érzi, felemelkedik testéből, vagy az alatt is fel tudunk libbenni a „talajról”. Ilyen utazások során bejárhatunk teljesen ismeretlen túlvilágokat is, vagy egy, a miénkhez hasonló alternatív valóságot (ami pedig kiterjedhet akár az űrre is). Találkozhatunk alatta más lényekkel. szellemekkel is, akik vagy segíthetnek, vagy akadályozhatnak.

A boszorkányszombat a boszorkányok gyűlése. Ennek is létezett egy, a démonológusok fejében élő képe, gyermekgyilkosságokkal, ördögimádással, orgiákkal és közös rontásvégzéssel. A boszorkányság ügyben kihallgatottak viszont nem teljesen a papok szövegei szerint számolnak be az ilyen alkalmakról. A leírások nagy lakomákról, zenélésről, táncolásról, és általános mulatozásról szólnak. Pincékbe való betörésről, és az ottani összes bor megivásáról. Csodás repülésekről, állatokon való utazásról, tündérszerű lényekről, metamorfózisokról, és holtakkal való találkozásról. Máskor csatákról boszorkánycsapatok között, akár állati alakban is. De természetesen, a démonológia egyes, éppen divatos mozzanatait is beleszőtték a vallomásaikba. Nyilvánvaló, hogy mindezek beszámolók egy részét annak a számlájára lehet írni, hogy tortúra alatt az emberek mindent hajlandóak voltak beismerni. Amikor pedig egy-egy kérdés részletezését kérték tőlük, a saját életükből ismert tapasztalatokból próbáltak összerakni valami olyan történetet, mely kielégítheti a vallatók elvárásait. Így például vannak olyan esetek, amikor a szombat egy paraszti lakodalomhoz hasonlónak van leírva, vagy egy falusi mulatság mintáját követi. De mindezek mellett még egy másik réteg is felsejlik a leírásokból: a paraszti látomásélmények világa. Többször is előfordult például, hogy a "boszorkányok" azt vallották, hogy csak lélekben vettek részt a gyűléseken, utazásokon. Egy 16. századi perben még kínvallatás előtt azt állítja a vádlott, hogy évente többször is, bizonyos éjszakánként, egy angyal vezetésével (!) kirepült az éjszakába, hogy aztán ott együtt szárnyaljon a holtak szellemeivel. Isobel Gowdie azt beszéli el, hogy egy hegy belsejében együtt lakomázott a tündérkirálynővel. Theiss, a litván vérfarkas, a pokolba járt el harcolni a jó termését. De a lakásokba, pincékbe betörő női alakok is megjelennek már az 1000-es évek előtti leírásokban is. Viszont itt még ezek a "hölgyek" - akik éjszaka bejárnak az otthonokba, ott nagyot lakomáznak, majd reggelre távoznak - bőséget és áldást hoznak. Épp ezért, több tudós is arra következtet, hogy ugyan fizikai szombatok nem voltak, de archaikus elemeket őrző látomásélmények igenis léteztek az emberek körében, melyek a szombatok népi képzetének az alapját adták.
A szombatok tehát a gyakorlatban legvalószínűbb, hogy (esetlegesen csoportos) vízióélmények voltak, melyekben az emberek a helyi természetfeletti lényekkel kerültek kapcsolatba. Pócs Évát idézve: "...a boszorkányszombat képzeteinek alapja a kommunikáció a túlvilággal." Arról viszont nincs szó, hogy ehhez bármi fizikai szertartás is kapcsolódott volna (például körök kivetése). Az újboszorkányok legtöbbjének és a wiccák szabbatjainak tehát nincs semmi köze ezekhez a történelmi gyakorlatokhoz. A valódi „boszorkánygyűlések” álmokban, látomásokban valósultak meg - halottak, tündérek és ördögök társaságában.
Ám a szombatok mitológiáját mára sok tradicionális boszorkány átvette és beépítette a saját világnézetébe, egyesek pedig kimondottan a legfontosabb lehetséges túlvilágélményként írják le. Alattuk elvileg a boszorkány találkozik a Mesterrel (aki a régi, néphitbeli ördög, aki egy mágikust tudást adó ambivalens szellem), tudást és segítőket kaphat tőle, illetve együtt mulatozhat a Mestert kísérő szellemekkel, a holtakkal. Az ilyen tapasztalatokhoz vagy a véletlen mázli szükséges, vagy pedig mélyen el kell merülni ebben a mítoszban, áldozatokat bemutatva az Mesternek és hozzá közeledve.

Repülés
Elérésének nehézsége embertől függ: van, akinek magától megy, van, akinek kell egy kis gyakorlás hozzá, van, akinek nehézkes. De senkinek sem lehetetlen! Az alapja a transzba lépés (habár tudatos álmodás alatt is elérhető), majd ha már egy látomáson belül vagyunk, akkor elég lehet azt akarnunk, hogy repüljünk. Esetleg elrugaszkodhatunk a földtől (vagyis attól, amit földnek érzékelünk éppen). A boszorkányperek iratai szerint, a repülés spontán történt, esetleg miután valamire felültek, vagy ritkább esetekben egy kis mondóka kiejtése után. Az ilyen ránk maradt szövegeket fel lehet használni kántálónak a transzba eséshez, ezzel is azt sugallva magunknak, hogy most egy repülési élményt szeretnénk megélni. A leghíresebb ilyen szöveg talán Isobel Gowdie, 17. századi skót boszorkány peréből való és így hangzik: „Horse and hattock! Horse and go! Horse and pellatis! Ho, ho!” Segíthet még, ha transzba esés alatt azt képzeljük, hogy felemelkedünk éppen a testünkből, egészen addig, míg lélekben tényleg azt tesszük (ami pedig egyben magát a transzba lépést is jelöli).