Boszorkányiskola 35. lecke: jóslás II.

~ ~ ~

Az előző leckében megismerkedtünk az adott szimbólumokkal dolgozó jóslásokkal, ezúttal pedig az egyedi szimbólumokat használók kerülnek sorra. Ezen technikák különlegessége, hogy alkalmazásukhoz legalábbis egy enyhe transzra van szükség. A legtöbb módszer épp ezért csak a valamibe való hosszas belemeredést alkalmazza, mely a módosult tudatállapot elérését hivatott segíteni, illetve a látomások megjelenését. Ebből következik még az is, hogy a legtöbb esetben az ilyen jóslások alkalmazása a kimondottan erre szakosodott emberek dolgának számított. Hiszen a Bibliát bárki ki tudta nyitni egy-egy kérdésre választ keresve, vagy a kártyák jelentését mindenki megtanulhatta egy hozzá értőtől, vagy akár egy könyvből is. Ezzel szemben az ilyen, módosult tudatállapotot igénylő módszerek végrehajtása specialistákat igényelt, akik a különböző népeknél jelenthették a papok egy alfaját, a jósokat, a mágusokat, a tudós embereket, a sámánokat, vagy a boszorkányokat.

Ugyan ma talán hírhedtsége miatt nem örvend akkora népszerűségnek a boszorkányok körében, viszont nagy hagyománnyal rendelkezik. A reneszánsz és kora-újkori tanult mágia kedvelt eszközének számított; pl. az egyik lengyel király angyali mágiával foglalkozó könyvében több rituálé is szerepel, mely egy kristálygömb megfelelő felszentelési és használati módjait ecseteli. A használatuk a régiek szerint nem egyszerű. Először is, sokukhoz nem maguk a mágiát végzők kellettek, hanem egy fiatal szűz fiúcska (ritkábban lányka), aki majd a megfelelő megtisztító rítusok után belenéz a kristályba és mindenfélét lát benne. Ezeket aztán a mágus lejegyzi és értelmezi. Azon esetekben viszont, amikor maga a varázsló nézett bele a kristályba, azt gyónás, önmegtartóztatás és sok-sok ima után tehette meg. Manapság ezekkel az előírásokkal senki nem törődik, helyette csak elégnek szokták tartani, ha meggyújtanak pár gyertyát és füstölőt, esetleg kivetnek egy kört. A gömböt pedig nem csak hegyikristályból készítették, hiszen mondjuk a görögök kimondottan a berilleket kedvelték ilyen célra.

Ez a mostanság is felkapott módszer egy gyertya fényénél egy tükörbe, vagy fekete tükörbe való nézést takarja. A fekete tükör ugyanolyan, mint egy normál tükör, csak a hátulja a szokásos kémiai anyagok helyett egyszerű fekete festékkel van befestve. Ezt mi magunk is nagyon könnyen megtehetjük egy üveglap és valamilyen jó sötét (és üvegre is használható) fekete festékkel. Elkészítése után általában fel szokás szentelni, vagy megtisztítani, esetleg a Hold fényének kitenni, illetve a Nap fényétől óvni. Alkalmazni is elsötétített szobában szokás.

Történelmileg, Kínától, Szibérián át, egészen az ókori Rómáig használatosak voltak a tükrök jóslási célra. Ezek általában fémekből készültek, amiket fényesre csiszoltak. Sok ilyen tükör nem is funkcionált mai értelemben vett „tükörként”, csupán csillogó volta és lapos, kerek kialakítása miatt nevezhetőek „tükörnek”.

Ez a módszer Nostredamustól lehet ismerős, ugyanis elvileg ő volt az, aki egy tál vízbe nézve látta meg látomásait. De már ő előtte évezredekkel ezelőtt is néztek az emberek mindenféle tükröződő vízfelületre a másvilág meglátásáért, még állítólag olyan neves illetők is, mint Pitagorasz. Az ókori római források szerint, a technika abból állt, hogy miközben vízbe tekintettek, meghívtak különböző isteneket és szellemeket, akik aztán a folyadékban (vagy akár pl. ha ezt egy tónál végezték, akkor a mellett) jelentek meg és adtak át üzeneteket. Még egy római király is alkalmazta ezt, különféle rítusok elvégzésének módját megtudni. Lehet ezt végezni a szabadban, bármely tükröződő vízfelületen, de a szobánk melegében is, egy, a vízből is visszatükröződő gyertya fényénél.

Az első forrásaink elég réginek számítanak a füst viselkedésének üzeneteiről. A régi emberek attól függően, hogy az általában áldozatként bemutatott dolgok füstje hogyan viselkedett, következtettek az istenek, szellemek hangulatára, illetve a jövőre. A legismertebb az ezt említő történetekből Káiné és Ábelé; amikor Yahwénak égő áldozatot mutattak be, az Ábel által szolgáltatott anyagoké magasra szállt (jelezve, hogy Yahwe elfogadta), mag Káiné a föld közelében maradt. A konfliktusuk ebből indult, és a vége gondolom mindenki által ismert. Kevésbé ismert már, hogy a mezopotámiaiak is mutattak be füstáldozatokat, aminek a viselkedését kész ómeneknek tartották. A görögök által is ismert és gyakorolt jóslási formáról van szó. Hozzá, egy szellemi létezőnek füstáldozatot kell bemutatni (tehát lehetőleg valami minőségi gyantát, nem a 250 Ft-os füstölő rudat), majd a felszálló füst gomolygását kell figyelni és az ebben meglátott formákat értelmezni.

Szintén az ókortól dokumentált módszer, melynek az alapja, hogy valaki a tűzbe, vagy egy lángba (gyertya, lámpás) nézve látja meg a jövőt. Egy időben ez magában foglalta az áldozati tüzekbe való tekintéssel. A tűzzel való másik jóslás mind a mai napig megtalálható a népi módszerek között: azt tartották a jövőre utaló jelnek, ahogy valami elég a tűzben. Ez lehetett gyors, vagy lassú, nagy füsttel járó, vagy füstmentes, esetleg hangosan ropogó, vagy hangtalan. Egy konkrét példa rá az október 31-e éjszakáján tűzbe vetett mogyorók gyakorlata – akinek a mogyorója nagyot pattan a tűzben, az fog meghalni.

A valamibe való hosszas nézést és az istenek üzeneteinek ebben való meglátását nem csak a fenti eszközökkel végezték. Megtehették ezt bármilyen fényes, vagy csillogó felülettel: kardokkal, pengékkel, de még a megnyálazott, vagy megolajozott körmükkel is.

Találjuk ki, hogy életünk mely kérdéses területére szeretnénk útmutatást kérni és válasszunk ki egy nekünk tetsző módszert a fentiekből.

Egy napot szánjunk rá, hogy úgy nekikészüljünk a jóslásnak, mintha egy rendes rituálét végeznénk (vagyis böjtöljünk, tartózkodjunk a szexuális tevékenységektől, stb.).

Sötétedés után végezzük a munkát.

Az egészet úgy nyissuk meg, mintha egy rituálét hajtanánk végre.

Hívjuk meg a számunkra kedves szellemeket/isteneket, vagy akár az őseinket, vagy bárkit, akiről úgy gondoljuk, hogy segíthet válaszunk meglelésében. Mutassunk be nekik áldozatot.

Egy gyertya fényénél nézzünk bele a fényes felületünkbe (úgy, hogy a láng képe visszatükröződjön benne), vagy nézzünk magába a lángba, esetleg a füst gomolygásába. Ha a füsthöz gyantát használunk, akkor abból időnként újabb adagot kell majd a szénkorongra szórnunk, illetve nem árt mellé egy nyitott ablak is, mert nagyon sok füst összegyűlhet).

Nézzünk a médiumunkba, nem meredten bámulva, hanem csak egy félig fókuszálatlan tekintettel. A tudatunkban a kérdésünk legyen ott, de ne az uralja a gondolatainkat, hanem adjuk át magunkat a látás élményének. Vesszünk el benne. Nem fogunk rögtön látni víziókat, de egy idő után feltűnhetnek képek, szimbólumok, üzenetek. Ezeket ne próbáljuk megfogni, hanem hagyjuk őket „áramlani”.

Csináljuk ezt addig, amíg csak jól esik. Akkor sem kell kétségbe esni, ha első alkalommal nem látunk semmit! Az is tökéletes! Ez is olyan valami, amit a sok gyakorlás tud csak megtanítani nekünk.

Végül búcsúzzunk el a megszólított szellemi lényektől.

Zárjuk le a rituálénkat. Ha kell, helyezzük biztonságba a jóslási segítőeszközeinket.

Jegyezzük le, amit érzékeltünk. Majd később ez segít az értelmezésben, illetve a fejlődésben.

Együnk, igyunk. Takarítsunk le magunk után.