Boszorkányiskola 34. lecke: jóslás I.

A mágikus hagyományok és az újboszorkányság szerves részét képezik a különböző jóslási formák. A leckék során mi ezek két nagy csoportjával fogunk megismerkedni: a kimondott jóseszközt használókkal, illetve azokkal, ahol az ember maga hivatott meglátni a jövőre utaló jeleket. Ezúttal az első kategóriába eső módszerekkel, vagyis a valamiféle hozzávalók megfelelő alkalmazásán és azok sokszor előzőleg elsajátítható ismeretek alapján való értelmezésén alapuló technikákkal.

Az egyik legismertebb jóslásfajták egyike és tipikus módja az eszközt alkalmazó fajtáknak. A lapoknak általában mindenek megvan a maga saját értelmezési módja, tehát ha csak egy kártyát húzunk is ki a pakliból, az még mindig hordozhat nekünk üzenetet. Ez a saját jelentés aztán módosulhat más kártyalapok jelenlétével, vagy pedig az által, ha a kártyából jósló igyekszik őket a helyzethez igazítani. Tipikusan a jósláskor a lapokat megfelelő módon kell kihelyezni egy sík felületre, amiket aztán majd a hozzáértő elemezni tud elhelyezkedésük és egyéni jelentésük alapján. Ilyen munkára alkalmas lehet a rendes francia kártya is, ám tipikusabb manapság a kimondottan ezen célra készült paklik használata. A boltokban lehet erre kapni cigánykártyát, tarot-t és különféle jóskártyákat, illetve könyvek tucatját, ami helyes alkalmazásukat és értelmezésüket taglalja.

Modern korunk talán legnépszerűbb jóslásra alkalmazott kártyapaklija. 78 lapból áll (általában), melyeket a nagy arkánumra és a kis arkánumra szokás osztani. Mindegyik gazdagon díszített és saját elnevezéssel, illetve tipikus motívumokkal bír. Történetét tekintve, a 15. századi Milánó környékére teszik megalkotását, ahonnan aztán szétterjedt Európa több országára is. Ekkor még és a következő évszázadokban is csupán egy hétköznapi kártyajáték eszköze volt, semmi több (és például a magyar kártya is belőle származtatható). A változás a 18. századi Franciaországban következett be, amikor az ottani Egyiptom-láz idején (Napóleon egyiptomi hadjárata után) a helyi ezoterikus körök a tarot-nak misztikus jelentést kezdtek tulajdonítani, sőt, még Egyiptomi eredetet is. A tarot és a jóslás igazán Angliában találkozott: a Golden Dawn rend tagjai által lett jóseszköz, akik közül is Alaister Crowley és Arthur Edward Waite voltak a ma is jól ismert formák megalkotói. A 20. században, de főként a 21-ben rengetegféle tarot pakli született, az unikornisosoktól a vámpírosokig. A lapok jelentése jobbára mindegy kártyánál megegyezik, ugyan árnyalati különbségek előfordulhatnak köztük.

A rúnák alatt alapvetően a régi germán és északi népek ábécéjét értjük. Mint minden ábécét, ezeket is használták amulettek készítéséhez, illetve mágikus szövegek leírására, aminek hála „hivatalos” használatból való eltűnésük után, a késő középkortól a varázshagyományok átvették maguknak. Eredeti felhasználásuk módját nem ismerjük, és csak néhány, nem a legmegbízhatóbb forrásunk van arról, hogy jóslásra is alkalmazták őket. Ez persze az utóbbi századokban és ma sem zavar senkit, így a rúnák mágikus- és jóshasználata reneszánszát éli. A rúna szetteket egy kis zsákocskában szokás tárolni, onnan vetik ki őket egy sík felületre, majd az elhelyezkedésük (egymáshoz való közelségük, fel-le fordultságuk, távolra esésük) és az egyéni jelentésük alapján magyarázzák őket. Másik módszer szerint a zacskóból kell kihúzni egyet, vagy többet, és azt értelmezni. Érdemes megjegyezni a rúnákhoz társított jelentésekről, hogy azt ugyan tényleg tudjuk, hogy mondjuk az „úr”olvasatú rúna őstulkot jelentett, ám az már más kérdés, hogy ezt egy jóslás során pontosan hogyan is lehet értelmezni, amire csak modern spekulációink vannak.

Az ogham egy ír-kelta írásrendszer volt, mely 20 alapvető betűből állt, amiket aztán másokkal is kiegészíthettek. Az időszámításunk szerinti 2. és 4. (vagy 3. és 6. - a tudósok között nincs róla egyetértés) század között fejlesztették ki, és az egyes betűit általában egy-egy növényhez, azokból is leginkább fákhoz szokás kapcsolni, habár erről sem létezik egy egységesen elfogadott elképzelés. Történelmi adatunk jóslásra való alkalmazásával kapcsolatban gyér és kétes (vagy csak egyszerűen nem létezik, és félrefordítunk dolgokat), a modern neodruidák viszont már évtizedek óta ilyen formában használják. A betűket általában kis pálcikákra, vagy kavicsokra festik, esetleg vésik. Ezeket aztán egy zacskóban tárolják, melyből kihúznak egyet (vagy többet) jóslás esetén. Ám akár kártya formában is meg lehet vásárolni az ogham betűket, ahol az alkalmazási módszerük megegyezik a jóskártyákéval.

A csillagok, de főként a bolygók állásából következtetés a földi dolgok alakulására. A mögöttes elmélet már ismerős lehet az asztrális mágiáról szóló leckéből. Alkalmazásához nem csak megfelelő ismeretek, hanem csillagászati eszközök is szükségesek, amit modern korunk és a különféle ilyen programok és applikációk megkönnyítenek. Hagyományosan egyébként nem tartozott a történelmi boszorkányság témájához (ami inkább a tanult mágia része), csak a modern időkben született komolyabb átfedés az asztrológia iránt érdeklődők és a magukat boszorkánynak tartó személyek között.

Egy tipikus, egyszerű és mindenki által alkalmazható jóslási módszer volt a könyvek, így leggyakrabban a Biblia (hiszen valaha ha egy könyve volt egy családnak, az biztos a Biblia volt) jóslásban való felhasználása. A módszer nagyon egyszerű: ha egy problémára, vagy kérdésre keresünk választ, találomra kinyitjuk a Bibliát, oda se nézve rábökünk az ujjunkkal, majd elolvassuk az első sorokat, amire az ujjunk mutat. Ezt aztán a helyzetre vonatkozóan a saját elképzeléseink alapján értelmezhetjük.

Egy tipikusan magyar módszer, mellyel nem csak a jövőt, hanem elveszett állatok hollétét, vagy egy rontás elkövetőjét is megtudakolhatták. Férfiak és nők egyaránt alkalmazták, ahogy mágikus specialisták és laikusok is (tehát nem csak a boszorkányok, vagy javasok tudtak belőle jósolni!). A technika pontos leírása itt található.

Egy Európa-szerte elterjedt módszerről van szó, mely kérdéses ügyek eldöntésében nyújtott segítséget a múlt embereinek. Még rendőrségi ügyekben is alkalmazták! Csupán egy szita/rosta kell hozzá és egy nagyobb olló, amit beleszúrunk annak a szélébe, nyitott állásban. Aztán a két fogóját az ollónak egy-egy ember megfogja, és elkezdik ide-oda billegetni a szitát, egészen addig, míg az ollóról le nem esik az. Aki felé fordulás közben esett le, az annak van igaza, vagy az a bűnös.
Hosszabb leírás róla: http://mek.niif.hu/02100/02115/html/4-1017.html

Egy fonalra, vagy vékony láncra erősített nehezék az inga, az egyik legegyszerűbb jóslási módszer. A fonalnál a kezünkben fogva fellógatjuk, és a mozgásából kapjuk meg a neki feltett kérdésekre a választ. Pontos szabály viszont nincs az értelmezésre. Sokan ezért először „megbeszélik” az ingával, hogy mi mit is jelent: kérnek tőle egy igen választ (vagy feltesznek neki egy olyan kérdést, amire tudják, hogy igen a válasz), illetve egy nemet, megfigyelve, hogy merre mozdul, vagy forog és megjegyezve az eredményt. Ezután már fel lehet tenni neki a jövőre (vagy akár jelenre) vonatkozó kérdéseinket. Ha pedig nem tudjuk eldönteni, hogy pontosan merre is mozdul, akkor általában a választ „talán”-nak szokták értelmezni.

Forró, megolvadt viaszt kell hozzá önteni hideg vízbe, és az így kapott figurák formájából lehet következtetni a jövőre, vagy a kérdésünk válaszára. Tipikus módja ez a megrontottságról való meggyőződésnek: ha valaki úgy gondolja, hogy rontást vetettek ki rá, a feje fölé tartva ólmot öntenek, és a kapott formából meg tudják állapítani, hogy helyes-e az elképzelés, vagy sem. Gyógyításra is jónak tartották. Magyarországon széles körben ismert. További leírás róla itt: http://mek.niif.hu/02100/02115/html/4-269.html

Vagyis tea- és kávézacc jóslás, ugyanis az ezen alkotta mintákból lehet elvileg következtetni a jövőre. Hagyományosan, a jósló egy csészébe tea/kávé zaccot tesz, majd azt lefedi egy kis tányérral. Ezután azt jól megrázza, hogy a csésze minden részére kerüljön a zaccból. Mindeközben a kliensre kell gondolni, az ő személyére, munkájára, családjára és gondjaira. Ezután fel kell fordítani, hogy a fölösleges zacc kiessen belőle, majd a csészében maradtat kell megtekinteni, és egy kis fantáziával formákat belelátni. A megpillantott lehetséges formáknak pedig mindnek megvan a maga jelentése; pl. a gyűrű házasságot jelent, a kígyó ellenségességet, a Nap nagy szerencsét, az egér tolvajlást.

Az emberi tenyér vonalainak mintázatából való jóslás. A nagyobb tipikus vonalaknak, illetve a nagyobb izmok alkotta "domboknak" mind megvan a maga neve és saját jelentése. Egy részük az ember jellemére, másikuk a jövőjére utal.

Sok, mindenki által elvégezhető jóslási módszer egyes időszakokhoz, vagy ünnepnapokhoz van kötve. Csak, hogy a mindenszentek napjával kapcsolatosakból említsek párat:

Az földből ekkor kihúzott káposzta kinézetből következtetni lehet a leendő társ kinézetére, életkorára, vagy munkájára.

Vegyünk két szem mogyorót, és az egyiket nevezzük el magunk után, a másikat pedig a szerelmünk után. Vessük a mogyorókat egy tűzbe. Ha csendesen égnek, akkor boldog lesz a kapcsolatunk, de ha hangosan ropognak, akkor nem illünk igazán össze.

A kíváncsi lány fogjon egy gyertyát ezen az éjszakán, és egyedül annak a fényénél, egy tükör előtt egyen meg egy almát, vagy, egy másik változat szerint fésülködjön meg. A tükörben meg fogja látni a leendő férjének a képét, a válla fölött.

Egy kinyomtatott ABC betűit vágjuk ki egyesével, majd helyezzük egy tál víz felszínére, a betűket lefelé fordítva. A másnap reggelre megfordult betűk a jövőbeli társ nevének a kezdőbetűi lesznek.

Pucoljunk meg egy almát, ügyelve arra, hogy a héja egy hosszú csíkot alkosson. Háromszor körözzünk vele a fejünk fölött, majd a bal vállunkon át dobjuk a hátunk mögé. A héjból így már ki lehet olvasni a jövőbeli házastársunk nevének kezdőbetűit.

Töltsük meg a szánkat vízzel, majd fussuk, vagy sétáljuk körbe az otthonunk környékét, vigyázva, nehogy lenyeljük a vizet, vagy hogy az kiszivárogjon a szánkból. Ha sikerrel járunk, útban hazafelé az első ember, akivel találkozunk, lesz a férjünk/feleségünk.