Quantcast
Channel: Erdei varázslatok
Viewing all articles
Browse latest Browse all 272

A mágikus hit hagyományos elemei

$
0
0
Eddigi tapasztalataim és néprajzi olvasmányaim alapján, a következő alapelgondolások vezérlik a mágikus rendszereket:

1. Rész = egész.
Vagyis egy tárgynak, növénynek, állatnak, vagy embernek egy része az egész lényt, objektumot tudja helyettesíteni.

2. Ami egyszer együtt volt, az utána is kapcsolatban marad.
Tehát pl. az ember által viselt ruhadarabon keresztül, hordás után is lehet hatni magára a személyre. Ehhez nem szükséges, hogy a kontaktus gyakori legyen (pl. egy félig megevett alma is megfelel), de a több együtt töltött idő hatásosabb varázslatokat ad.

3. Ahogy fent, úgy lent.
Az égitestek mozgása és az idő befolyással van a mágia kimenetelére.


4. Hasonló hasonlót vonz. Hasonló a hasonlóra hat.
Az első esetben, ha valamilyen állapotot szeretnénk elérni, akkor egy ahhoz hasonló cselekedet elvégzésével azt elő tudjuk idézni (pl. ha azt szeretnénk, hogy két ember élete összefonódjon, összekötözünk két babát). A második esetben, ha valamire hatni szeretnénk, akkor egy hasonló tárggyal képesek vagyunk azt véghezvinni. Ez az elv működik a vudu babák esetében is (többek között), de az erdei szömörcsögöt is ezért használták afrodiziákumként.

5. Az ellentét elűzi az ellentétet. Az ellentét hat az ellentettjére.
A 4. "szabály" megfordítása, amit akkor alkalmaznak, mikor olyan állapot áll fent, mely ellentétes a kívánttal. Jó példa erre az az általános esővarázslási gyakorlat, mely szerint vizet kell széthinteni egy megadott rituális formában. Ilyenkor a szárazság megszüntetésére vízzel próbálunk hatni, vagyis az ellentétével.

6. A valóság szimbólumokkal reprezentálható, és befolyásolható.
Pl. egy bábu jelképezheti az embert, akit aztán rajta keresztül befolyásolni is lehet.

7. A szimbolikus rituális tett befolyással van a valóságra.
Pl. egy csomó megkötésével képes az ember "megkötni" a szeleket is, vagy kér embert egymáshoz kötni.

8. A rituális szavak befolyással vannak a valóságra.
Többek között ez minden ráolvasás alapja is: a megfelelően kimondott szövegek mágikus erejébe vetett hit.

9. A megfelelő cselekedet, vagy szavak használatával az ember képes a dolgok rejtett, "mágikus" tulajdonságait aktiválni.
Pl. amikor egy amulett készítésénél a hozzávalóknak elmondják, hogy milyen funkciókat kell ellátnia: szerelmet hozni, vagy pénzt, esetleg egészséget.

10. A megfelelő cselekedet és szavak segítségével az ember képes bizonyos szellemi létezőket a maga uralma alá hajtani.
E szabály az alapja minden olyan varázslatnak, mely valamilyen nem fizikai természetű lény megnevezése által próbálja befolyásolni a valóságot.


És igen, mindenki jól látja, az "energiák" irányítása nincs a mágikus hitrendszerek alapvető elemei közt. Ez egy mai képzet, mely ugyan nagyon, de nagyon kedvelt, de sok néprajzi alapja nincs (bárhogy is próbálják manapság kitekerni más népek mágikus hitét az emberek). Aki nem hisz nekem, az elolvashatja az Erdész manáról szóló írását.

Viewing all articles
Browse latest Browse all 272