A kezdeményezés célja, - amellett, hogy szeretnénk megismertetni Olvasóinkat a mondakör érdekességeivel – bemutatni, hogy a hazánkban nagy divattá vált „pogány” acsarkodás ellenére dolgozhatunk együtt, egymást segítve is, és ha két ember ugyanazzal a témával foglalkozik, nem kell feltétlenül egymás ellenségeivé, vagy konkurenseivé válniuk.
Reméljük, hogy a jövőben többen is csatlakoznak majd célkitűzésünkhöz, és a jövő évi Halloween már nem csak kettőnk munkáitól lesz hangos!
Halloween igaz története,
avagy egy hely, ahol végre nem ugyanazt a másolt és valótlan szöveget olvashatod erről a napról...
Halloween neve az angol All Hallows' Even kifejezésből ered, mely a november elseji mindenszentek ünnep elő-éjszakáját takarja.
Mindenszentek napja maga, a keresztény vallásnak köszönhetően fejlődött ki, még ha az idők folyamán több pogány elemet is magába olvasztott.
A 4. század közepére a mediterrán területeken megjelent egy ünnep, melyen a keresztény emberek a római, pogány császárok alatt elhunyt mártírokra emlékeztek meg. Ezen gyakorlat azonban, az 5. századra már különböző vidékeken más és más időpontban zajlott: volt, ahol húsvét környékén, máshol pünkösd vasárnapján, míg Rómában május 13-án (ami egyébként a régi pogány Lemuria fesztivál idejére esett, mikor a holtak szellemeiről emlékeztek meg az emberek). A következő évszázadokban az ünnep fokozatosan a mártírok helyett, a szentek összességére való megemlékezéssé alakult át, és már ebben a formában vették át a Rómától északabbra lévő népek is. De ez nem jelenti azt, hogy a mediterrán földek időpontjait is elkölcsönözték volna, hiszen Írországban például ezt az ünnepet április 20-án ülték meg. Először az angol és német egyház - melyek akkor szoros kapcsolatban álltak egymással - 800-ban tartották november elsején a mindenszentek napját. IV. Gergely pápa pedig, 835-ben már ezt az időpontot tette meg a mindenszentek hivatalos napjának.
Halloween maga egy, a Brit-szigetekre és környékére korlátozódó ünnep volt a múltban. A mai emberek által oly kedvelt jellegzetességeit fokozatosan nyerte el az idők folyamán: keverednek benne a régi pogány maradványok, a Guy Fawkes napi vigasságok és a keresztény holtak/mindenszentek napi megemlékezések. Az ír-kelta Samhain ünnep hatására már korán elnyerte ez az időszak liminális jellegét, ezáltal olyan időponttá válva, amikor a tündérek világa könnyebben elérhető, amikor manók, különféle szörnyek és más egyéb túlvilági lények járják a vidéket. A Guy Fawkes éjszakáján végzett általános csínytevésekhez lehet visszavezetni a híres "csokit vagy csínyt" (trick or treat) szokását. A halottak napja pedig az elhunytak lelkeit hozta el Halloween idejére.
Mint ebből is látszik, Halloween nem egy kimondott ősi pogány fesztiválra vezethető ünnep. Mert habár lehet, hogy a kelta szokások hatására mindenszentek előestéjén zajlik, de ettől még rengeteg más, régi és kevésbé régi eredetű elem is megtalálható benne. De talán épp ezért is olyan szép, mert változatosságában nem egy konkrét nép képzeteit rejti magában. Helyette több kor és világnézet sejlik fel benne, elvarázsolva minden vele megismerkedőt.