Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája.
Akik rendszeresen olvassák írásaimat, jól tudják, hogy szívesen járok körbe ősinek feltüntetett hagyományokat, feltérképezve azok néprajzi gyökereit, és megmutatva, hogy némelyik nem is olyan régi, mint legtöbben gondolják.
Ha már a mumus szerepét választottam, akkor Halloween környékén is hadd utáljanak!
Mindig elmondom azonban, hogy attól még lehet egy hagyomány szép, hogy nem túl régi, és nekem az ég-világon semmi gondom nincs a mai szokásokkal, csupán mindent a maga helyén kell kezelni. A ma terítékre kerülő két szokásról is sok neo-pogány úgy véli, hogy még az ősök hagyták reánk, ám még ha aranyos dolgokról is van szó, semmiképp nem a távoli múltból származnak.
Az első ilyen a töklámpás legendája. Szinte bármilyen pongyola irodalomba tekintünk, mindenhol a Jack o’ lantern sztorival akarnak elkápráztatni bennünket. A történet szép és régi, de valójában nem is a töklámpásokról szólt eredetileg. Egy korábbi cikkemben már kifejtettem a lidércfénnyel kapcsolatos képzeteket, és Jack, meg az Ördög történetét bizony ez a jelenség ihlette anno, egyébiránt keletkezésének idején nem is nagyon faragtak tököket. A kifaragott kerekrépákra, illetve az azokat helyettesítő sütőtökökre már csak a 19. században kezdték ráilleszteni a kapóra jött mesét.
A második legendánk a néma vacsora képzete. Manapság azok közül, akik szívesen nyúlnak vissza a néprajzi ritkaságokhoz, sokan ünneplik Halloween éjszakáját ezen a módon. Ilyenkor teljes csendben költik el a fordítva felszolgált vacsorát, egy fordítva megterített asztalról, miközben az étkezők halottaikat is megvendégelik. A bibi csupán az, hogy ez a hagyomány olyannyira ritkaság, hogy nem is létezik. Olyan, hogy néma vacsora, tényleg létezett, de valójában egy jóslási módszer volt, melyet a leányok házassági jövendölésre használtak. A név megtetszett valakinek, és az elmúlt évtizedek igazi divathóbortjává vált bennfentes körökben, egy vadonatúj tartalommal.
Ismét nem szeretném, ha bárki is félreértene: én is minden évben faragok tököt, és „meg szoktam vendégelni” a holtakat is. Ezek tényleg szép dolgok, és feladatunk is, hogy egyre csak gazdagítsuk kultúránkat értékes hagyományokkal. De minden szokásról érdemes tudnunk, hogy honnan ered, és nem szabad mindegyikről elhinni, hogy ősrégi.
További érdekességek az Erdő misztériumáról és a tradicionális boszorkányságról: www.azerdesz.hu