December 13. Fogcsikorgató hideg. Süvöltő szelek. A nap alig, hogy felkel az égre, már el is indul lefelé a nyugati horizonthoz. Valaha ezt a napot nevezték az év leghosszabb éjszakájának, vagyis a téli napforduló idejének. Ez nem az emberek rossz megfigyeléséiből, vagy éppen a félreszámolt asztronómiai egyenleteknek volt köszönhető, hanem az évszázadok folyamán bevezetett naptárváltoztatásoknak. Ám a sok módosítás, illetve magának a napfordulónak is az évente mozgó jellege azt eredményezte, hogy nem egyetlen napot szántak ezen esemény megünneplésére a régiek, hanem egy adott időszakot. Közép-Európát tekintve, ez az intervallum Luca napjától január 6-ig tartott, és mint minden nagy ünnepnek, ennek is megvoltak a maga néphagyományai, melyekből most a szellemekhez és társaikhoz kapcsolódókkal fogok foglalkozni.
![]()
A néphit alapvetően a tél minden napját "gonoszjárónak", vagyis szellemektől kísértettnek tartotta, melyek idején "fog legjobban az igézet", vagyis kiváló idő a varázslásra. A téli napforduló időszakára pedig ez még fokozottabban volt igaz. Épp ezért, az emberek ilyenkor több módon is megpróbálták kihasználni a természetfeletti világ közelségét, melynek hála a különféle hatalmak az emberek számára is könnyen elérhetővé, megfigyelhetővé lesznek. Az emberek ebben az időszakban rengeteg termékenységvarázsló szertartást végeztek (pl. tyúkokra, gyümölcsfákra, stb.), és változatos jóslási módszerrel próbálták kikémlelni, mit is tartogat számukra a jövő. Az ilyenkor szokásos házról-házra járó csapatok, melyek bő termést hoztak a gazdáknak, az ekkor a vidéket járó szellemek megtestesítői voltak, míg a nagy lármával járó felvonulások az ártani akaró, vagy szerencsétlenséget hozó teremtményeket igyekeztek elzavarni az emberektől (mai maradványa ennek a szilveszter éjszakai zajcsapás). Továbbá tilos volt bármi olyat tenni, ami e lényeket felbosszanthatná (pl. bizonyos napokon varrni, fonni, kenyeret sütni, stb.), míg ugyanezen létezők, azokat az élőket, kik elnyerték tetszésüket, bőségesen megjutalmazták (pl. különféle házimunkákat elvégeztek előre). De másvilági lényektől védekezni is kellett, főleg, mivel a keresztény egyház démonoknak kiáltotta ki ezen, egyébként ambivalens látogatókat (hiszen hozhattak bőséget is, meg szerencsétlenséget is). Ilyenkor az emberek lakatra zárták az ajtókat, fokhagymát tettek a párnák alá, a kapufélfára pedig vadrózsaágat akasztottak, vagy keresztbe egy seprűt tettek a bejárati ajtó elé, de sót, borsot és fokhagymát is ástak el a ház körül.
A téli napforduló időszakában természetesen a holtak lelkei is hazalátogattak az élők közé. Egyrészt a vad hajsza toposzához hasonló módon, visszatértek a kereszteletlen gyermekek lelkei, akiket általában Holda vezetett át az égen, a sötét téli éjszakákon. Másrészt, a holtak az emberek életterébe is behatoltak. Karácsony éjfélén a templomban miséztek, de a család lefekvése után a még házakba is betévednek. Épp ezért is az élők ajándékokkal próbáltak kedveskedni a hazatérőknek, hogy elnyerjék szimpátiájukat: az emberek kelesztetlen lepényt sütöttek nekik, vagy éjszakára megterítették az asztalt számukra. A holtak ugyanis nem voltak se jóságosak, se rosszindulatúak. Egyszerre voltak képesek segíteni az embernek, vagy éppen ártani nekik. Ők adták a gazdag termést, de ők hozhatták a zivatart és a jégesőt aratás előtt, mely az egész évi búzát képes tönkretenni. Ám az emberek nem voltak teljesen kitéve a szeszélyeinek, hiszen az ilyen a halotti időszakokban bemutatott áldozatok és felajánlások segítségével meg lehetett szerezni a jóindulatukat és segítségüket.
Talán érdemes volna manapság is bevenni boszorkányos, vagy pogány gyakorlatunkba e szokásokból párat. Hiszen, ha a magyar vonatkozásokat nézzük, a holtak téli napfordulós tiszteletének valószínűleg több pogány gyökere van, mint a november elseji dátumnak. Ezt azért merem így kijelenteni, mert míg a mindenszentek és halottak napja ünnepek az egyház által is támogatottak, addig a karácsonykor hazatérő holtak képzetét a papság kimondottan elítélte, és még ennek ellenére is fennmaradt. Így talán megérné, ha a yule-i, vagy a karácsonyi vacsora után, éjszakára egy-két falat ételt az asztalon hagynánk. Ki tudja, ki fogja meglelni, és cserébe talán támogatni minket az új év folyamán.
Források:
Szendrey Zsigmond: Évnegyedi szokásaink és babonáink
Pócs Éva: Magyar néphit Közép- és Kelet-Európa határán
Katona Lajos: Folklór-kalendárium
A néphit alapvetően a tél minden napját "gonoszjárónak", vagyis szellemektől kísértettnek tartotta, melyek idején "fog legjobban az igézet", vagyis kiváló idő a varázslásra. A téli napforduló időszakára pedig ez még fokozottabban volt igaz. Épp ezért, az emberek ilyenkor több módon is megpróbálták kihasználni a természetfeletti világ közelségét, melynek hála a különféle hatalmak az emberek számára is könnyen elérhetővé, megfigyelhetővé lesznek. Az emberek ebben az időszakban rengeteg termékenységvarázsló szertartást végeztek (pl. tyúkokra, gyümölcsfákra, stb.), és változatos jóslási módszerrel próbálták kikémlelni, mit is tartogat számukra a jövő. Az ilyenkor szokásos házról-házra járó csapatok, melyek bő termést hoztak a gazdáknak, az ekkor a vidéket járó szellemek megtestesítői voltak, míg a nagy lármával járó felvonulások az ártani akaró, vagy szerencsétlenséget hozó teremtményeket igyekeztek elzavarni az emberektől (mai maradványa ennek a szilveszter éjszakai zajcsapás). Továbbá tilos volt bármi olyat tenni, ami e lényeket felbosszanthatná (pl. bizonyos napokon varrni, fonni, kenyeret sütni, stb.), míg ugyanezen létezők, azokat az élőket, kik elnyerték tetszésüket, bőségesen megjutalmazták (pl. különféle házimunkákat elvégeztek előre). De másvilági lényektől védekezni is kellett, főleg, mivel a keresztény egyház démonoknak kiáltotta ki ezen, egyébként ambivalens látogatókat (hiszen hozhattak bőséget is, meg szerencsétlenséget is). Ilyenkor az emberek lakatra zárták az ajtókat, fokhagymát tettek a párnák alá, a kapufélfára pedig vadrózsaágat akasztottak, vagy keresztbe egy seprűt tettek a bejárati ajtó elé, de sót, borsot és fokhagymát is ástak el a ház körül.
A téli napforduló időszakában természetesen a holtak lelkei is hazalátogattak az élők közé. Egyrészt a vad hajsza toposzához hasonló módon, visszatértek a kereszteletlen gyermekek lelkei, akiket általában Holda vezetett át az égen, a sötét téli éjszakákon. Másrészt, a holtak az emberek életterébe is behatoltak. Karácsony éjfélén a templomban miséztek, de a család lefekvése után a még házakba is betévednek. Épp ezért is az élők ajándékokkal próbáltak kedveskedni a hazatérőknek, hogy elnyerjék szimpátiájukat: az emberek kelesztetlen lepényt sütöttek nekik, vagy éjszakára megterítették az asztalt számukra. A holtak ugyanis nem voltak se jóságosak, se rosszindulatúak. Egyszerre voltak képesek segíteni az embernek, vagy éppen ártani nekik. Ők adták a gazdag termést, de ők hozhatták a zivatart és a jégesőt aratás előtt, mely az egész évi búzát képes tönkretenni. Ám az emberek nem voltak teljesen kitéve a szeszélyeinek, hiszen az ilyen a halotti időszakokban bemutatott áldozatok és felajánlások segítségével meg lehetett szerezni a jóindulatukat és segítségüket.
Talán érdemes volna manapság is bevenni boszorkányos, vagy pogány gyakorlatunkba e szokásokból párat. Hiszen, ha a magyar vonatkozásokat nézzük, a holtak téli napfordulós tiszteletének valószínűleg több pogány gyökere van, mint a november elseji dátumnak. Ezt azért merem így kijelenteni, mert míg a mindenszentek és halottak napja ünnepek az egyház által is támogatottak, addig a karácsonykor hazatérő holtak képzetét a papság kimondottan elítélte, és még ennek ellenére is fennmaradt. Így talán megérné, ha a yule-i, vagy a karácsonyi vacsora után, éjszakára egy-két falat ételt az asztalon hagynánk. Ki tudja, ki fogja meglelni, és cserébe talán támogatni minket az új év folyamán.
Források:
Szendrey Zsigmond: Évnegyedi szokásaink és babonáink
Pócs Éva: Magyar néphit Közép- és Kelet-Európa határán
Katona Lajos: Folklór-kalendárium