A téli napforduló idején a leghosszabb az évben az éjszaka, és a legrövidebb a nappal. Ilyenkor kel fel legkésőbb a Nap, valamint megy le a leghamarabb. Ez ekkor tapasztalható nagy sötétség vezette rá arra az embereket, hogy úgy gondolják, ilyenkor a világ egy kis időre újra visszatér az ősi káoszba: a rend, a teremtés előtti állapotba. Ez a visszatérés szükséges ahhoz, hogy a világ megszokott rendje is újra visszatérhessen eredeti mivoltában. Hogy a sötétséget újra a fény kövesse, és hogy a Föld újra virágozzék. Az ilyenkor jellemző szokások, melyek a társadalmi rendet felrúgták egy időre (pl. Saturnalia) mind ehhez a misztériumhoz vezethetők vissza.
Az ilyenkor újra eljövő ősi káosznak van egy igen érdekes velejáróra is, mi szerint a holtak és az élők világa is eggyé válik erre az időszakra. A holtakkal persze tarthatnak más, félelmetes, habár inkább szigorú elvárásokkal rendelkező lények, melyek tabuit nem ajánlatos megszegni. De bárki is legyen a látogató, az általános elvárás az, hogy az élő ember valamilyen felajánlással adózzon feléjük, mikor a házuk közelében, vagy éppen a házukban járkálnak. Ezek a lények aztán, ha tiszteletben részesítik őket itt tartózkodásuk alatt, az év későbbi szakaszaiban jó termést, és nagy állatszaporulatot képesek adni.
A harmadik bemutatott misztérium pedig a fény, a Nap visszatérésének a ténye. Minden ebben az időszakban megszületett isten mítosza erre a gondolatra épül, legyen szó Mithrászról, vagy éppen Jézus Krisztusról. Ám ha elvonatkoztatunk ezektől a mitológiáktól, még mindig megmarad a természetes folyamat maga, mely szerint a nappalok innentől fogva újra hosszabbodni kezdenek. A fény újra győzedelmeskedik a sötétségen. A Nap újra erőre fog kapni, és el fogja hozni a tavasz színes virágait, majd a nyár édes gyümölcseit.
Mint a fentiekből is látszik, a téli napfordulónak kettős arculata van: egyrészt az őskáosz sötétségét tárja fel előttünk, másrészt pedig újra elhozza a fényt számunkra. A téli árnyak és a fagy mélyén az ember szembetalálkozik végzetével, mely egyben eredete is. Mert semmi nem létezhetne valami más halála nélkül. Ahogy a föld is több ezer, ha nem millió csillag halálának köszönhetően jött létre, úgy mi magunk is ezen csillagok hamvaiból vagyunk, és minden más is körülöttünk. Csakis végből jöhet a kezdet, így maga a vég sem egy ünneplésre méltatlan dolog. A sötétség, a hazatérő holtak mind-mind erről mesélnek nekünk. Mert a régi világnézet szerint ez az, és ők azok, akik képesek életet adni a tavasznak, a termékeny zöldnek, és persze magának a Napnak, a fénynek.