Gyertyaszentelő ünnepére az első utalás a 7. századból származik, időszámításunk szerint. A római katolikus egyházban ekkor emlékeznek meg Márai szülés utáni megtisztulásáról, mely a zsidó hagyományok szerint, 40 nappal Jézus világrahozatala után történt. Az ünnep maga a mediterrán vidékekről származik, és azok februári pogány fesztiváljai köszönnek vissza benne, melyeknek maguknak is fontos részét képezte az emberek megtisztulása. Maguk a keresztények ezt a napot gyertyás felvonulásokkal töltötték, melyek a szent helyeik, vagy templomaik körül zajlottak le.
![]()
Az ekkori gyertyaszentelés csak a 10. századtól kezdve jelenik meg a szertartáskönyvekben, és Európában csak a 12. században terjedt el. A Pray-kódex szerint (mely a Halotti beszédet is tartalmazza, és a 12. sz. végén született), felénk először a tüzet áldották meg, majd ebből gyújtották meg a gyertyákat. Máshol, a megszentelni való gyertyákat a főoltárra tették, meghintették szentelt vízzel, megfüstölték tömjénnel, majd áldást mondott rá a pap.
Az évszázadok múlásával persze a szentelt gyertya jelentése és fontossága is egyedi, a papok által nem feltétlenül szívlelt, színt öltött. Egyrészt, ez a gyertya igen fontos népi szentelmény lett, melyet gonosz-, vihar-, tűz-, és betegségek távoltartására használtak, színes szalagokkal átkötve és a falra kiakasztva, vagy éppen egy lába mélyére elrejtve. De ezt égették a keresztelőig is a babák mellett, vagy az utolsó kenet adása során, és még a holtak kezébe is belerakták. Meggyújtották gonoszűző céllal viharok idején, míg tűzvészkor égve az asztalra állították. Torokfájás ellen egy darabkáját kellett lenyelni, az ijedősök hajába egy csipetet nyomtak belőle, pohár alatt pedig a felpuffadt hasú beteg köldökébe állították. Másrészt pedig, a szentelés módja is megváltozott. Ugyanis a nép által használt gyertyákat nem a pap szenteli meg, hanem a misén való részvétele, és az alatta való meggyújtása által nyeri el különleges tulajdonságait. A szentelés ideje jobbára továbbra is gyertyaszentelő maradt, de tettek már említést János és Pál napján szentelt gyertyákról is a feljegyzések.
Források:
Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: Részletek a készülő magyar babonaszótárból
Ronald Hutton: Stations of the Sun: A History of the Ritual Year in Britain
http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-823.html
Az ekkori gyertyaszentelés csak a 10. századtól kezdve jelenik meg a szertartáskönyvekben, és Európában csak a 12. században terjedt el. A Pray-kódex szerint (mely a Halotti beszédet is tartalmazza, és a 12. sz. végén született), felénk először a tüzet áldották meg, majd ebből gyújtották meg a gyertyákat. Máshol, a megszentelni való gyertyákat a főoltárra tették, meghintették szentelt vízzel, megfüstölték tömjénnel, majd áldást mondott rá a pap.
Az évszázadok múlásával persze a szentelt gyertya jelentése és fontossága is egyedi, a papok által nem feltétlenül szívlelt, színt öltött. Egyrészt, ez a gyertya igen fontos népi szentelmény lett, melyet gonosz-, vihar-, tűz-, és betegségek távoltartására használtak, színes szalagokkal átkötve és a falra kiakasztva, vagy éppen egy lába mélyére elrejtve. De ezt égették a keresztelőig is a babák mellett, vagy az utolsó kenet adása során, és még a holtak kezébe is belerakták. Meggyújtották gonoszűző céllal viharok idején, míg tűzvészkor égve az asztalra állították. Torokfájás ellen egy darabkáját kellett lenyelni, az ijedősök hajába egy csipetet nyomtak belőle, pohár alatt pedig a felpuffadt hasú beteg köldökébe állították. Másrészt pedig, a szentelés módja is megváltozott. Ugyanis a nép által használt gyertyákat nem a pap szenteli meg, hanem a misén való részvétele, és az alatta való meggyújtása által nyeri el különleges tulajdonságait. A szentelés ideje jobbára továbbra is gyertyaszentelő maradt, de tettek már említést János és Pál napján szentelt gyertyákról is a feljegyzések.
Források:
Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: Részletek a készülő magyar babonaszótárból
Ronald Hutton: Stations of the Sun: A History of the Ritual Year in Britain
http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-823.html