Quantcast
Channel: Erdei varázslatok
Viewing all 272 articles
Browse latest View live

Boszorkányságról kezdőknek

$
0
0


Én magam, már több, mint tíz éve tanulmányozom azt, amit manapság boszorkányságnak neveznek, illetve azt, amit a múltban ennek hívtak. Rengeteg érdekességet és misztikumot fedeztem fel ezen évek alatt, és az ebből származó tudásomra alapozva most hadd válaszoljak meg pár kérdést, ami a boszorkányság felé érdeklődőkben fel szokott merülni.


Fantázia és valóság
Első fontos tisztázni való, hogy az, amit a filmekben és sorozatokban lát, illetve a regényekben olvas az ember, csupán a fantáziában létezik. A boszorkányok nem tudnak tüzes gömböket dobálni, varázspálca suhintással a levegőből dolgokat előbűvölni, vagy általában bármi másra, amire még éppen képeseknek jelenítik meg őket. Nincs egy nagy főnöke a boszorkányoknak, akik eldöntheti, hogy ki lehet boszorkány és ki nem, és a magukat boszorkányiskoláknak hirdető szervezetek is 99,9%-ban csak kamuk. A boszorkányság senkinek sem a vele született képessége, hiszen a boszorkányság egy gyakorlat, amit ugyanúgy meg lehet tanulni, mint a főzést. Bár nagyon élvezetes volna, de sajnos semmilyen nagy és látványos mágikus erőre sem lehet vele szert tenni, sőt olyanról is be szoktak számolni (mind a múltban, mind ma), hogy egy elvégzett varázslat nem sikerült. 

Fekete és fehér, jó és rossz
Szokás még a boszorkányokat (és sokszor a mágiát is) felosztani fehérre és feketére, illetve jóra és gonoszra/rosszra. Viszont ha egy kicsit is hozzáértőt kérdezel, az el fogja mondani Neked, hogy ez a felosztás a valóságban nem állja meg a helyét. A boszorkány, lévén, hogy ő is emberi lény, tesz olyan dolgokat (még ha a legjobb szándékkal is), amik rosszul sülnek el, és olyanokat (akár bizonyos szempontból ártalmasakat) is, amik jó eredménnyel járnak. Ettől pedig még nem lesz semmilyen színű senki. A mágiát is alapvetően semlegesnek mondják, ami csak az végzőjének a szándékától nyeri el ártó, vagy segítő mivoltát.

A boszorkánysághoz szükséges üst/varázspálca/seprű/pentagrammát viselni/köpenyt hordani/beavatásban részt venni?
Rövid a válaszom: NEM. A fentiek mindegyikének a birtoklása nélkül is szokták magukat boszorkánynak nevezni az emberek.

Furcsa megérzéseim vannak/amire gondolok, beválik/megálmodom a jövőt/különleges képességeim vannak – akkor boszorkány vagyok?
Megint csak a tömör és lényegre törő válaszom erre: NEM. Megérzései mindenkinek vannak, attól pedig, ha valaki ezt észre is veszi ezt magán és cselekszik szerintük, még nem lesz senki boszorkány. Az ember élete során sok mindenre gondol, és sok mindent álmodik, az pedig megint csak senkit nem tesz azzá, hogy néhány ezek közül beválik. A különleges képességekről meg csak annyit mondanék, hogy ilyen témában nagyon, de nagyon szkeptikus vagyok.

Az ördög és a Sátán
A boszorkányokat hagyományosan a Sátánnal/ördöggel cimboráló személyeknek tartják. A wiccák ezt teljesen visszautasítják, mondva, hogy az ő vallásuk nem is ismer Sátánt. A boszorkányok körében viszont (ha nem is túlnyomó többségben, de) igen is vannak olyan gyakorlók, akik sátánistának vallják magukat. Ők azonban a Sátánt általában nem minden baj forrásának és a Gonosznak tartják, hanem az földi világ gyönyörei és boldogsága fölött uralkodó hatalmas lényként, sőt, akár csak szimbólumként értelmezik. Mások pedig az Ördögöt imádják, igaz nem a keresztényi értelemben, hanem az Ördögben a régi, pogány Európa természeti szellemeinek és istenségeinek az egybegyúrt alakját látják, aki szívesen oltalmazza és segíti a hozzá fordulókat. Ehhez persze hozzá tartozik, hogy a boszorkányok jó része nem vallja kereszténynek magát, vagy a kereszténység egy nem hivatalos változatát követi. Ebből következően egyikük sem gondolja úgy, hogy az emberiség kárára tevékenykednének, hogy csakis ártani szeretnének, vagy éppen, hogy az örök kárhozatra kerülne lelkük a haláluk után. Azt viszont még mindenképpen meg kell jegyezzem, hogy a Sátán és az ördög, illetve az imádásuk, nem szükséges a boszorkánysághoz.
 

Akkor mitől lesz valaki boszorkány?
A saját feltételeimről ezen a téren már írtam egyszer, a Honnan tudhatod, hogy boszorkány vagy című bejegyzésemben, szóval elsőre ezt ajánlanám. Egyébként viszont, a mai újboszorkányok (vagyis a 20-21. században magukat boszorkánynak nevező egyének) legnagyobb része azért tartja magát boszorkánynak, mert ért a mágiához és a különféle varázslási módszerekhez. Tehát, ha értesz ezekhez, akkor már elvileg jogosult vagy arra, hogy boszorkánynak nevezd magad. Akik pedig boszorkánynak szeretnék mondani magukat, de még nem annyira jártasak ezen művészetekben, sokszor „tanuló boszorkánynak”, vagy mostanság angolul (szerintem nagyon aranyosan) „baby witch”-nek nevezik magukat, jelezve, hogy ők egyelőre útjuk elején járnak. 

Mit csinál egy mai boszorkány?
Mint már fentebb is írtam, a modern újboszorkányok varázsolni szeretnek, illetve különféle mágikus technikákat alkalmaznak. Sokszor értenek egy, vagy több jóslási módszerhez is. Nem vetik meg a gyógynövények ismeretét és használatát, vagy az alternatív gyógymódokét. Meditálhatnak, vagy a transz elérésében, esetleg a tudatos álmodásban lehetnek jók. Sokszor egy alternatív spiritualitáshoz tartozónak vallják magukat, mely lehet animista (mindenben szellem lakozik), politeista (sok isten van), douteista (két istenség van), panteista (az istenség mindenben ott van), vagy ezek keveréke. De általában fontos szokott számukra lenni a természet és annak tisztelete. Sokan úgy tartják magukról, hogy az általuk elismert istenségekkel, vagy szellemekkel képesek személyes és közvetlen kapcsolatot létesíteni, vagy vallásos rituálék, vagy mágikus módszerek segítségével. Az újboszorkányságnak pedig többféle változata is van, vallási, illetve mágikus elképzelések, vagy a gyakorlatban fő szerepet játszó módszerek alapján, melyről itt lehet bővebben olvasni: a mai újboszorkányságról általában, tradicionális boszorkányság, zöld boszorkányság, sövényboszorkányság, valamint boszorkányság vagy wicca.

Hogyan legyek boszorkány?
Tanulmányozd, hogy mit is neveznek ma annak (mert nincs egy mindenki által vallott képzet!), illetve a fent említett témákat és módszereket. Olvass utána, hogy mi is a helyzet a múlt boszorkányaival (hogy ezt hol érdemes megtenned, arról itt olvashatsz egy listát). Járj ki sokat a természetbe, ismerkedj meg annak tulajdonságaival. Ha pedig, hozzám hasonlóan, Téged is a hagyományosabb boszorkányság érdekel, akkor próbáld meg elsajátítani a transzba lépést, esetleg a tudatos álmodást, valamint keresd a szellemek kegyét szolgálattételek és felajánlások formájában. Mindenek előtt pedig nem szabad feledni, hogy senki sem lesz varázsütésre a boszorkányság mestere, de még csak átlagos képességű művelője sem, csakis sok munka, odaadás és kitartás által.


Kihagytam valami fontos kérdést vagy témát, ami szerinted ide tartozik? Akkor kérlek, írd meg azt nekem (megjegyzésben a blogon, vagy a Facebook-on hozzászólásban), hogy kiegészíthessen vele a bejegyzést, és így mások is tanulhassanak belőle! Előre is köszönöm!

A múlt pogányainak világa

$
0
0
Ha a múlt pogányságára gondolunk, a nagy mediterrán kultúrák panteonjai, esetleg a kelták, vagy az északi népek istenei jutnak eszünkbe, és általában csak velük is szokás foglalkozni. Pedig a múlt pogányainak a vallásos élete koránt sem merült ki az általuk isteneknek tartott lények imádatában. Ismertek rengeteg „kisebb” istent is, akik imádata csupán egy-egy helyre (ligetre, forrásra, hegyre, stb.) korlátozódott, de tiszteltek különféle névre hallgató (természeti) szellemeket is (pl. görög nimfák és drüádok) és persze az ősök szellemeit.  Az emberek számára ezen hatalmasnak tartott lények imádata is ugyanolyan fontosnak számított, mint a hivatalos birodalmi, vagy városállami vallás istenei. Fontosságukat mi sem jelzi jobban, mint hogy a bennük való hit maradványai még a 19. századi folklórgyűjtésekben is megtalálhatóak egész Európában (így Magyarországon is).


A görögöknél például a nimfákat ismerték, mint kisebb természeti istennőket. Ezen hölgyek a ma népszerűbb mitológiában jobbára csak, mint az olimposzi istenek szeretői jelennek meg, pedig valaha nem pusztán félmeztelenül magukat a réten illegető nők voltak, hanem egy-egy mezőért, erdőért, fafajtáért, tengeri partszakaszért, vagy éppen a felhőkért felelős istenségekként tisztelték őket. Feladatuknak számított a saját uralmuk alá tartozó térség állatainak és növényeinek a jóléte. Az anthousai nimfákhoz tartoztak a virágok, a drüádok az erdők és a fák nimfái voltak (akik közül egyesek élete össze is volt kapcsolva a saját fájukkal, vagyis ha kivágták őket, akkor a nimfa is meghalt), míg mondjuk limnatides a tavak felett uralkodtak. Az ismertebb helyek nimfáinak tisztában voltak a nevével is: például Dirké, egy aiad nimfa, a Kithaeron hegyen lévő Dionüszosznak szentelt forrás istennője volt.

A nimfák mellett létezett még egy nagy csoportja az emberi életet befolyásolni képes létezőknek: a daimonok. Az ő nevük talán onnan lehetnek ismerős, hogy belőle származik a mai démon szavunk. Eredetileg azonban többfajta szellemi természetű lényt is ezzel a kifejezéssel illettek, akik között voltak az emberekhez kedvesek, vagy ambivalensek, esetleg veszélyesek is. A ránk maradt teológiai források megoszlanak pontos természetüket illetően; egyesek isteneknek, mások azok hírnökeinek, megint mások szellemeknek nevezik őket. A daimonok körében is bőven előfordultak természeti képződményekhez kapcsoltak: a halioi daimonok a tenger szellemei voltak, az ouranioi az égé, de a tengerparti barlangoknak is megvoltak a maguk általában veszélyesnek gondolt daimon urai.


Lares és Genius Loci megjelenítése egy lararium festményén, Pompei
Kép forrása

A Római Birodalomban, a mellett, hogy az erdőknek, a forrásoknak, de még a földből feltörő mérgező gázoknak is megvolt a maga istene, az emberek tisztelettel adóztak több szellemi természetű lénynek, melyek nem számítottak kimondottan isteneknek.  Ilyenek voltak a lares, akik a megművelt földek, illetve a házak szellemeinek számítottak. Nekik általában a házak egy falán, vagy egy sarkában állítottak egy lararium névre hallgató oltárt. Ezen oltárokon még (többek között) sokszor a helyi genius locit is imádták, melyek egy adott terület védőszellemei voltak és általában kígyó formát öltöttek. A genius locinak állított oltárokat pedig az egész volt Római Birodalom területén találhatunk (így Pannóniában is), hiszen a katonák és polgárok mindig célszerűnek találták, ha áldozatokkal elnyerik a helyi szellemek támogatását. Mindezek mellett ismertek még a rómaiak is a görög nimfákhoz hasonló, helyhez kötött istenségeket is: például Furrinát, aki eredetileg egy, a Tiberisbe folyó patak erdeinek az úrnője volt (őt később már a fúriák egyikeként emlegetik).

Az északi népeknél szintén ismertek voltak kimondottan egy földrajzi helyért felelős szellemek, melyeket a landvættir elnevezéssel illettek. Ezen lényekkel mindig számolnia kellett az embereknek, ha új helyre szerettek volna letelepedni, de egy izlandi törvény szerint még a hajók orrában található rémisztő faragványokat is le kellett a parthoz közeledve emelni, nehogy megsértsék vele őket. A keresztény legendák szerint a germánoknak bizonyos fák is szentnek számítottak, néhány azért, mert egy adott istennek volt áldozva, mások viszont csak általánosan örvendtek tiszteletnek. Az álfok és a törpék még a két nagy csoport, akikről információink vannak. Mindketten értettek a mágikus művészetekhez, és úgy tűnik, hogy az emberek (vagy legalábbis bizonyos emberek) csatlakozhattak hozzájuk haláluk után. Egyébként viszont alapvetően egymással ellenkező lényeknek vannak leírva: az álfok neve egyes teóriák szerint eredetileg „fényes, fehér”-et jelenthetett (az Eddák születésének idejére azonban már fekete fajtáik is léteztek), míg a törpék a földben éltek és a napfényben kővé dermedtek. Az álfok továbbá a szépséget és a tisztaságot kedvelték, valamint a kezdetekben kimondottan jóindulatú lények lehettek, míg a törpék rútak és ambivalensnek, ha nem kimondottan rosszindulatúnak vannak mindig bemutatva.  Viszont mindketten képesek voltak befolyással lenni az emberek életére, így fontosnak számított a hétköznapokban számolni a létezésükkel; az álfokról még egy ünnep neve is ránk maradt, ami alatt nekik áldoztak: az Álfablót.

Számi ember egy sziklát imád


 A kereszténységre nemrég áttért európai királyságok (Magyarországot is beleértve), illetve az ezres évek előtti zsinatok sorra hoztak olyan törvényeket, melyekben a köveknél, forrásoknál és fáknál történő áldozatok bemutatását tiltották. Ehhez képest a számik (lappok) még a 20. századig imádtak (és ma újra imádnak) bizonyos sziklákat, melyeket a seida névvel illettek. Ezekről a kövekről azt tartották, hogy a nekik bemutatott áldozatokért cserébe segítséget kaphatnak az emberek a bennük élő szellemtől. A Brit-szigeteken (és sok más helyen) pedig, ma is szokás bizonyos forrásokhoz elzarándokolni gyógyulás, vagy éppen gyermekáldás reményében. A holtaknak bemutatott felajánlások szintúgy a keresztények által évszázadok óta tiltott tettnek számítottak, ehhez képest még a 20. században is szokás volt Európa-szerte az ősöknek vacsorát hagyni az asztalon halottak napja, vagy karácsony éjszakáján.

Mint talán a fenti példákból is látszik, a régi pogányság egy igen bonyolult és képlékeny rendszer volt, nem pedig egy mindenhatónak tartott istencsoport imádata (eleve annak is mindig voltak határai, hogy mit tehettek meg az istenek és mit nem). Helyette egy kisebb vagy nagyobb hatalommal rendelkező lényekkel teleszőtt világot láttak maguk körül elődeink, ahol az embernek folyamatosan észben kellett tartania a kisebb hatalmú létezőket is, különben betegséget és balszerencsét hozott a saját fejére.



Válogatott források:
Sir William Smith: A Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology, Volume 2
Kathleen N. Daly, Marian Rengel: Greek and Roman Mythology, A to Z
Claude Lecouteux: Encyclopedia of Norse and Germanic Folklore, Mythology, and Magic
http://heninen.net/seid/english.htm 
www.theoi.com

Egy középkori grimoire: a Picatrix

$
0
0



A Picatrix egy olyan mágikus könyv, mely a középkori és a kora-újkori Európa mágikus gyakorlóinak az egyik nagy kedveltje volt. Főként asztrológiai mágiával foglalkozik, azon belül is a bolygók szellemeinek a megidézésével elkészíthető talizmánokkal. Ennek a módszernek a teóriai alapjait is alaposan tárgyalja, de hosszan ír a nekromanciáról is, vagy legalábbis arról, amit az írója annak tartott. A nekromancia, ami eredetileg holtak megidézésével végzett jóslást jelentett, ebben a könyvben a világ rejtett működésének és bölcsességének a megértését jelenti, durván kb. azt, amit ma „okkultnak” is mondhatnánk. De ennél jóval többről is szó van benne , mint mondjuk a különféle tárgyak (pl. búbos banka agya) lehetséges varázslatokban való felhasználásáról, démonidézésről, illetve a bolygók szellemeihez intézhető megfelelő imákról. 

A hagyomány egy 1009. előtt meghalt arab csillagásznak, Abu al-Qasim Maslama ibn Ahmad al-Majritinek tulajdonítja megalkotását, ám a valóságban a 11. század második felében íródhatott, egy Andalúziában élő arab tudós által, akiről viszont semmit sem tudunk. Eredetileg arab nyelvű volt, majd 1256-ban (vagy 1258-ban) kasztíliai (X.) Alfonz király utasítására készült először a spanyol, később pedig ebből a latin fordítása. Innentől pedig már szabad utat kapott arra, hogy Európa varázslás iránt érdeklődő emberei szabadon (ha az egyház tiltásával is, de) használhassák.

A Picatrix eredeti arab címe Ghayat al-Hakim, magyarul a „bölcsek célja”, vagy a „az, ami felé a bölcsek törekednek”. Nyilván látszik, hogy a latin cím nem ennek a fordítása. Helyette a latinra fordító az akkoriban írójának tartott Maslama al-Majriti nevének első részéből nyelvészkedte ki a címet. Ugyanis az arab maslama elvileg a „megszúrni” szótőre vezethető vissza, a latin picatrix pedig, a picaturnői változata, amit „az, aki megszúr”-ként lehetne magyarosítani. 

Egy oldal az egyik kéziratos példányából

A titokzatos eredeti szerző kilétét félre téve meg kell jegyezni, hogy a Picatrix nem csak egy ember fejéből pattant ki. Határozottan látszik rajta, hogy több korábbi arab asztrológiai-mágikus írásokból lett összeállítva, melyeket pedig eredetileg indiai, perzsa és közel-keleti hagyományok alapján készítettek. A mű maga többször hivatkozik görög forrásokra is, mint pl. Platón, Hermész (Triszmegisztosz) és Arisztotelész. Mindezeken felül, a szövege szintén változott az idők során, hiszen még a 13. században is alakítgattak rajta. Ezenkívül a nyomtatás feltalálása előtt, amikor még kézzel sokszorosították a könyveket, nem egyszer előfordult, hogy az írnok a Picatrix csak egy részét másolta ki, bizonyos (általában a kereszténységbe nehezebben beilleszkedő) részeit kihagyva.

A Picatrix szövege négy könyvre van bontva. Az első könyvben általános bevezetést kapunk a mágia világába: megismerjük az égi szférákat, a makrokozmosz és a mikrokozmosz működését, a mágikus talizmánok elkészítésének általános módját, illetve olyan filozófiai témákat, mint a varázslás jóra vagy rosszra használatát, vagy éppen a tanulás fontosságát. A második könyv az asztrológiai mágia bemutatása: gyakorlati tudnivalókat és részletes leírásokat közöl a bolygókról, csillagokról és csillagképekről. Ezt pedig azért fontos tudni, hiszen a Picatrixban bemutatott rendszer alapján az asztrológia ismerete minden mágikus tudás alapja. A harmadik könyv ezt viszi tovább, leírva a csillagok és bolygók kapcsolatát a színekkel, növényekkel, illetve az ásványokkal. Szó van még itt a bolygók szellemeivel való kapcsolatfelvétel módjairól is. A negyedik könyv a mágikus képekkel végzett varázslást mutatja be, az ilyen képek által megidézhető szellemek tulajdonságaival együtt. Ezenfelül szerepelnek még itt konkrét varázslatok olyan gyakorlatias célok érdekében mint például a gyógyítás, a jégeső elhárítása, vagy éppen a bolhák távol tartása.

Egyik példányának az illusztrációi

A könyv születése óta folyamatosan használatban van, még ha időnként veszített is valamit a népszerűségéből. Természetesen manapság is olvassák és alkalmazzák a mágia iránt érdeklődők, és nemcsak latin, hanem angol, német és francia nyelven egyaránt elérhető. Tehát egy igazi klasszikusról van szó, mely lassan az ezer éves korhoz közelít. Ha a konkrét módszereit már nem is feltétlenül követik (legalábbis remélem, hogy szegény búbos bankákat nem üldözi senki az agyukért), de a benne lejegyzett mágikus teóriát továbbra is sokan relevánsnak tartják.

A mágia alapjai: a mágia fajtái

$
0
0

A mágiának különböző formái és módszerei keletkeztek az évszázadok folyamán. A különböző változatok persze nem voltak soha igazán markánsan elválasztva egymástól, az egyes gyakorlók leginkább saját keveréküket alkalmazták, egyéni elképzeléseikre és tapasztalataikra alapozva. A múltra vonatkozóan jobbára a mágia működése mögött rejlő elméletek alapján szokás meghatározni az egyes kategóriákat, míg a mai gyakorlók a saját típusaikat leginkább az általuk alkalmazott fő mágiamódok, vagy a felhasznált mágikus hozzávalók alapján különítik el. A következőkben ezekből szeretnék párat bemutatni, ám felhívom a figyelmet arra, hogy nem térek ki minden egyes mágikus módszerre, csupán egy kis ízelítőt adok belőlük. A módszerek leírása igen tömör, és nem próbálok belemenni a bonyolult elméletekbe, amiken a hozzájuk értők vitázni szoktak. Aztán az is előfordulhat, hogy egy említett módszer már ismerős valakinek, csupán más elnevezés alatt. Ezen nem kell meglepődni, a különböző mágiaformákra használt kifejezések soha sem voltak egységesek és ma végképp nem azok. Mindezek tudtában, térjünk akkor rá a különböző gyakorlatokra!

Magia Naturalis/természetes mágia
A középkorban kialakult mágikus kategória, mely a mágiát, mint természetes (itt értsd: nem a keresztény Isten törvényeivel szembe menő) tudományt igyekszik feltüntetni. Az alapelgondolása az, hogy egymásba kapcsolódó, rejtett természetes erők léteznek az Isten által teremtett világban, melyek ismeretével az ember képes lehet manipulálni a környezetét. A „natural magic(k)” kifejezéssel modern vonatkozásban is lehet találkozni, ahol ez általában olyan varázslatokat takar, melyek a növények, vagy ásványok felhasználására szorítkozik.

Asztrális mágia
Olyan mágikus gyakorlatok, melyek működése azon alapszik, hogy a csillagok és bolygók („az égi szférák”) hatással vannak a földi valóságra, illetve, hogy a megfelelő rituális eszközökkel az emberek is képesek ezt a maguk hasznára fordítani. Ezen belül még persze megoszlottak a vélemények arról, hogy az egy-egy bolygó, vagy csillag öntudattal rendelkező szellemét idézik ilyenkor a mágikus tárgyba, vagy csak annak az erejét, esetleg maga az asztrális jelenség tudattalan és csak automatikusan cselekszi azt, ami el van számára rendelve.

Hermetikus mágia
Hermész Triszmegisztosznak (Háromszorosan nagy Hermésznek) tulajdonított mágikus-filozófiai szövegek elképzelésein alapuló mágia. Egyik alapvető tétele az „ahogy fent, úgy lent”, ami a makrokozmosz (a világ) és a mikrokozmosz (ember) egységét hivatott kifejezni. Gyakorlataiban a varázslást végző főként ezen két „kozmosz” összefüggéseit és megfeleléseit rituális módon próbálja meg a saját céljainak elérése érdekében alkalmazni.


Démoni mágia
A középkori és újkori, kimondottan démonok megidézését alkalmazó varázslatokat takarja. A megfelelő szellemi segítők mágusokhoz való csalogatása és munkára fogása az egyik legősibb, ha nem a legősibb mágikus módszerek egyikének. Talán ezért is maradhatott fent a mai napig, már ha azt nem számítjuk, hogy valakik biztos működőnek találhatják. A középkorban az ezt gyakorlók a megidézett démonok urainak látták magukat, akikre a démonok saját neveinek, vagy pedig a keresztény isten titkos neveinek az ismeretével és alkalmazásával rá tudják kényszeríteni akaratukat.

Angyalmágia
Ha pedig az ember démoni szellemekkel közösködhet, akkor nyilván angyalokkal is. Sok mágus a középkorban kimondottan vallásos gyakorlatként fogta fel a mágiát, mely által közelebb kerülhettek Istenhez, vagy az isteni léthez. A gyakorlat fontos részét képezte a vallásos élet, a böjt, a rendszeres imádkozás és önmegtartóztatás. Nem szabad ezt összekeverni a mai New Age-es angyalmágiával, mellyel ugyan névrokon, de ez a modern változat gyakorlata nem egyezik meg a régivel.


Képmágia/talizmáni mágia (magisterium imaginum, scientia imaginum)
Adott mágikus képek, számokat tartalmazó négyzetek, betűkombinációk, pecsétek megfelelő asztrológiai időpontban és az előírt anyagra történő felfestését, felvésését és elvarázsolását alkalmazó technikák összessége. Ezen képek hatalommal rendelkezhetnek azért, mert a bolygóktól/csillagoktól nyerik őket vagy, mert valamilyen szellemhez/démonhoz/angyalhoz kapcsolódnak.

Goetia
Angyalok és démonok megidézésével végzett mágia. A kifejezés az ókori görög nyelvből származik, ahol többek között egy időben ez varázslót jelentett. A középkor folyamán a nem elfogadhatónak tartott szellemi lényekkel végzett mágikus munkát értették alatta (többek között).

Teurgia
Olyan módszerek összessége, melyek segítségével az emberek az isteninek tartott lényeket (vagyis keresztény körben Isten, Jézus, Szentlélek és az angyalok) rá akarták bírni arra, hogy megtegyenek valamit, vagy éppen hogy ne tegyenek meg bizonyos dolgokat.

Nekromancia
Eredetileg, még az ókori görögöknél, halottak megidézésével történő jóslást jelentett. A középkorban több dolgot is ezzel a névvel illettek: egy tudományágat, mely a természet titkos tulajdonságait vélte megismerni, a démoni mágiát, illetve általánosan az egyház által tiltott mágiát (ezért is jön a nekromancia latinos félreírásából a nigromancia, amiből pedig a fekete mágia kifejezés származik). Ma különféle, a holtak (mind emberi, mind állati, de már növényiről is hallottam) tiszteletén és imádásán alapuló gyakorlatot nekromanciának neveznek.


Népi mágia
A falusi emberek varázslatai, ráolvasásai és egyéb mágikus módszerei.

Szimpatikus mágia
James Frazer által kitalált kategória. A hasonlóságokon alapuló mágikus módszerek összessége, mely az egyik fő fajtáját képezi a különböző népek mágiáinak. Általa vagy egy, a célunkhoz hasonlító cselekedettel akarunk elérni valamit (pl. esőhöz vizet szórunk), vagy egy vágyunkhoz hasonló vélt tulajdonságokkal rendelkező tárgy segítségével végzünk egy varázslatot (pl. szerelemért vörös rózsával).

Szertartásos/rituális mágia
A középkori tanult mágia egyes formái, illetve azok továbbélése modernizált formában és az olyan kortárs mágikus módszerek, melyekben fontos szerepet játszanak a megfelelő módon véghezvitt, rendszerint elég bonyolult rituálék. Nagy hatással volt rá a kabbala különböző misztikus tanai, vagy éppen Alaister Crowley munkássága. Néha pedig ezt a kifejezést használják általában a tanult, középkortól ránk maradt könyvekben is lejegyzett mágikus módszerekre, ezzel próbálva megkülönböztetni őket az írástudatlan emberek, szájról szájra terjedő módszereivel.


Énoki (angolul: Enochian) mágia
John Dee, a híres 16. századi angol mágus és társa, Erward Kelly munkásságából eredeztethető mágiaforma, mely különféle szellemek megidézésén és a nekik való parancsoláson alapul. Dee és Kelly azt állították, hogy látomások során, angyalok közölték velük ezeket a tanokat (köztük az angyali, „énoki” ábécét is). Az „énoki” kifejezés az Énok prófétának tulajdonított apokrif iratra utal.

Gyertyamágia
Olyan varázslatok összessége, melyek végrehajtásához egy (vagy több) gyertya, általában rituális módon történő égetése szükséges.

Herbál/növényi mágia
Olyan varázslatok összessége, melyeknek fő fókuszpontja egy, vagy több növény.


Kristálymágia
Olyan varázslatok összessége, melyeknek fő fókuszpontja egy, vagy több kristály, ásvány.

Káoszmágia
Egy igen modern mágiaforma, melyet az 1970-es évek folyamán kezdtek el kidolgozni. Igen gyakorlatiasan áll az egészhez: azt alkalmazhatja bármelyik gyakorlója, ami csak éppen a kedvére van (és persze amiről azt gondolja, hogy működni fog), kezdve az ókori módszerekkel és befejezve a legutóbbi sci-fi regényben olvasottakkal. Épp ezért egyénenként változik, hogy pontosan hogyan is kell végezni.

Téli napforduló és ünnepei

$
0
0



A téli napforduló a Föld több kontinensén is megünneplésre méltó ünnepnek számított, ami nem is olyan meglepő, tekintve, hogy egy, az egész bolygóra kiterjedő jelenségről van szó. Ezen csillagászai esemény eredetét a Föld dőlésszögére lehet visszavezetni, melynek eredménye az éjszakák és a nappalok hosszúságának váltakozása az év folyamán. Ennek köszönhetően léteznek a napéjegyenlőségek és a napfordulók, mely utóbbiakból található egy júniusban (nyári) és egy decemberben (téli), ami általában december 20-a környékére esik. A téli napforduló alkalmával az északi féltekén a Nap a legalacsonyabban látszik a horizonton, és a legrövidebb a nappal hossza, míg az éjszaka a leghosszabb. Ami pedig talán a legfontosabb, innentől kezdve lassan újra nőni kezdenek a világos órák számai.

A téli napforduló nagy sötétségében a Nap, mely eddig folyamatosan vesztett erejéből, újra életre kel, és megint elkezdi meghódítani magának az égboltot. Az ősi kultúrákban általánosnak számított, hogy az ilyen nagy fontosságú kozmikus fordulópontokat valamilyen módon rituális vagy mágikus formában is támogassák, vagy hogy megemlékezzenek róla különféle ünnepek és szokások formájában. És persze ez ma sincs másként, még akkor is, ha a legtöbb ünneplő már nincs tudatában annak, hogy miért is olyan fontos ez a nap.

Az emberiség által készített legrégebbi építmények között is már többet találunk, mely a napforduló reggelén felkelő naphoz van tájolva. Ilyen pl. a híres Stonehenge, amit még jóval a kelták és a druidák megjelenése előtt készítettek, de az írországi Newgrange sírdomb is. Az ókori Egyiptomban Karnak és Abu Szimbel szintén ekkor kap különleges megvilágítást a csillagunktól.

Sok nép hitvilágában ekkor születtek újjá a Nap istenségei, vagy a panteon egy-egy jelentősebb (általában a vegetációhoz is kapcsolódó) istensége. Ezzel párhuzamosan több anyaistennő is ekkor adott életet a reményt újra elhozó fiának. Más helyeken a csapdába esett Nap (vagy azt őt képviselő istenség) szabadult ki ekkor fogságából.


Az ókori görögök ekkor ünnepelték meg Dionüszosz halálát és újjáéledését.
 
Az ókori rómaiak Saturnalia ünnepe esett erre az időpontra, mely Saturnus istent dicsőítette, és a valaha volt aranykorról emlékezett meg. Később, a Nap kultuszának elterjedésével december 25-én tartották Sol Invictus ünnepét.

Mithras születése a téli napfordulóra esett, és egy barlangban ment végbe, ahol pásztorok is hódoltak előtte.

A mítoszok szerint december 25-én született Attis is, aki egy kisebb vegetációs istennek számított valaha. Azt mondták róla, hogy Kübélé istennő papja/szeretője volt, ám, vagy azért, mert megsértette az istennőt, vagy azért, mert valamitől menekült,  de valahogy sikerül kasztrálnia magát. Több változatban is ez egy fenyő alatt ment végbe, aminek köszönhetően ez a növény az istennő szent fája lett. És persze ettől fogva Kübélé papjai is kasztrálták magukat.

Egyiptomban ekkor emlékeztek meg Hórusz és Rá születéséről, valamint Íziszről, amint feltámasztja Oziriszt.

A kínaiak dongzhi név alatt ünneplik a téli napfordulót, amit a jin és jang váltakozásának filozófiájára vezetnek vissza. Tekintve, hogy a jin a sötétséget (is) jelenti, így ezt a napot a "legjinesebb" időpontnak tartják, de mivel innentől fogva a nappalok nőni fognak, így szerencsésnek számít. Az megemlékezésnek többféle módját ismerik Kína-szerte, de általában a családok összejönnek és adott ételeket esznek, melyek segítenek az embernek egészséges maradni a tél folyamán. Egyes helyeken ilyenkor az ősöknek is áldozatot mutatnak be.

A japánok szintén jellegzetes ételekkel ünnepelik a napfordulóról, melynek az alapja legtöbbször egy tökféle. Másik jellegzetes szokás még egy ázsiai citrusfajta gyümölcsével való fürdés, mely elvileg egészségessé tesz és megtisztít. A sintó vallásban pedig ekkor ünneplik Amaterasut, a Nap istennőjét, aki ekkor jön elő barlangjából, hogy újra melegíteni tudja a Földet.

A régi Skandináviában Jul vagy Jól névre hallgató ünnepet tartottak ez idő tájt, méghozzá megemlékezve az ősökről és a holtakról, akik az év legsötétebb idején újra ellátogattak az élők közé. A téli napforduló ma, neopogány körökben közismert Yule elnevezése is innen ered. Habár a pontos jelentését a fikejezésnek nem tudják a kutatók, de a legvalószínűbb jelöltek az "áldozat"és a "kerék" szavak.

A neopogány Yule is a téli napfordulóra esik. A modern legenda szerint alatta általában az isteni pár férfi tagjának az újjászületését ünneplik az (Anya)Istennőtől. Sokan a Robert Graves által kidolgozott Magyalkirály-Tölgykirály mítoszról is ekkor emlékeznek meg, mely azt mondja, hogy ezen a napon a fogyatkozó félévet uraló Magyalkirály megmérkőzik és veszít a növekedő félév urával, a Tölgykirállyal szemben. Vagy a Tölgykirály ilyenkor születik ujjá, a csatára pedig majd csak a napéjegyenlőségkor kerül sor.

Végül pedig, a keresztény karácsonyt Jézus születésével pedig csak futólag említeném meg, mert azt hiszem ez az ünnep azért mindenkinek ismerős. Amit viszont talán kevesebben tudnak, hogy a magyar kifejezés erre az időpontra szláv eredetű, és valaha egy pogány, napfordulókor (legyen téli, vagy nyári) tartandó ünnepet takarta.

Boldog téli napfordulót!

Növények a mágiában: fahéj

$
0
0
Latin név: Cinnamonum fajok
Nem: maszkulin
Elem: tűz
Bolygó: Nap
Istenség: napistenek, habár sok mai gyakorló Aphroditéhez és Venushoz, vagy ritkábban Mercurhoz köti
Felhasználható: szerelem, védelem, afrodiziákum (főként férfiaknak), isteneknek felajánlás, spiritualitás, siker


A fahéj az emberiség számára már több ezer éve ismert, mint fűszer, illatszer és gyógyszer. Őshonos területein (India, Srí Lanka) a különböző fajait füstölőkben égették a templomokban, vagy betegségek ellen védelmezőként, illetve afrodiziákumként alkalmazták. Az ókori Kínában és Egyiptomban is ismert volt, ahol többek között a mumifikálási folyamatban is szerepet kapott. A Bibliában többször említésre kerül, többek között, mint illatosító szer, illetve mint a felszenteléshez használt olaj hozzávalója. A görögök szintúgy kedvelték, és az ő idejüktől kezdve Európa egyik kedvenc luxus importcikke, melyről évszázadokig senki sem tudta, hogy honnan is származik. Ennek köszönhetően (és talán a ravasz kereskedőknek is, akik még értékesebbnek akarták feltüntetni portékájukat), igen abszurd történetek kerültek lejegyzésre a fahéj eredetéről. Az időszámításunk előtti 5. században Hérodotosz azt írja róla, hogy a vele kereskedő arabok sem tudják pontosan honnan, de valahonnan óriási madarak hozzák a fahéjdarabokat fészkeik felépítéséhez. A fűszert pedig az emberek csak úgy tudják begyűjteni, ha a madaraknak nagy állatok (ló, tehén, szamár) darabjait adják eleségül, akik azokat aztán felviszik a fészekbe megenni. Ám a hús súlyát az nem bírja el, így a fahéjrudak kihullanak belőle, ahonnan már az emberek össze tudják őket szedni. Egy másik, későbbi változat szerint nyilakkal lövik ki a fahéjdarabokat a fészekből. Mindenesetre a történetben szereplő nagy madarakat a következő évszázadokban létező lényeknek tartották, és a középkori bestiáriumokban cinnamologus, vagy cynnamolgus néven szerepeltek. Theophrastus pedig azt írta róla, hogy mérges kígyók lakta völgyekben lehetett fellelni, és hogy a növény begyűjtése után a "zsákmány" harmadát a Napnak kellett ajándékozni a biztonságos visszatérésért.

Az ókori görögök és rómaiak gyakran áldoztak az isteneiknek fahéjt, mind füstölőként, mind egyszerű fizikai ajándékként. Egy görög szigeten pl. Héra templomának maradványai közt leltek nagy adagot belőle, Sziria egy görög uralkodója pedig Apollónak ajánlott belőle a ránk maradt források szerint. Rómában Vespasianus egy arannyal borított koronát adott a Béke templomának, míg az idősebb Plinius egy nagy darab fahéjról számol be, amit az egyik palatinusi templomban tartottak közszemlén.

A mai mágikus gyakorlatban, Scott Cunningham leírását követve, pénzt hozónak, gyógyítást elősegítőnek, védelmezőnek és a pszichikus erőket stimulálónak tartják. Habár Cunningham előtt már Doreen Valiente is azt állította róla, hogy támogatja a meditációt és a tisztánlátást. Mások szerint pedig, az oltárra hintve segíti az istenek kegyének az elnyerését, reggel az ágyból való felkelés előtt olaja a talpra kenve a pénz lelését, a kezünk porával való beszórása, vagy a vele való fürdés vasárnap és napkeltekor pedig a siker és a győzelem elérését hozza. A hudu mágiában is üzleti sikerekért, pénzhozásért, illetve szerencsejátékokban való nyerésért használják mindenféle formában és kombinációban, sőt, még megtisztító célú füstölő keverékekbe is beleteszik.

Füstölőként való alkalmazása során arra ügyeljünk, hogy nagyobb mennyiségben orr- és torokirritációt okozhat!


Források: 
Richard Folkard: Plant Lore, Legends, and Lyrics
Fred Czarra: Spices: A Global History
K. V. Peter: Handbook of Herbs and Spices
Carl F. Neal: Incense Magick: Create Inspiring Aromatic Experiences for Your Craft
Hans Arne Jensen: Plant World of the Bible
Campbell Price, Andrew Chamberlain, Roger Forshaw, Paul Nicholson: Mummies, Magic and Medicine in Ancient Egypt
Lexa Rosean: The Encyclopedia of Magickal Ingredients: A Wiccan Guide to Spellcasting 
Scott Cunningham: Cunningham's Encyclopedia of Magical Herbs
Catherina Yronwode: Hoodoo Herb and Root Magic
Lexa Rosean: The Encyclopedia of Magickal Ingredients

A pentagramma

$
0
0



A mai újboszorkányság legkedveltebb jelképe a pentagramma, azaz az egy folytonos vonallal lerajzolt ötágú csillag. De mi is a pontos jelentése és a mágikus funkciója?

A pentagramma több ezer éves történelemmel bír. Már sumer kerámialeleteken is fellelhető, zsidó királyok tulajdonpecsétjein, az ókori görögöknél, de fontos jelképnek tartották Kínában és Japánban is. Ám mielőtt még valaki ezzel együtt nagy ősi mágikus rajznak gondolná, meg kell jegyezzem, hogy az ötágú csillag sokszor tényleg csak egy csillagot jelentett. Természetesen azért szimbolikáját tekintve igen sokrétű: utalhatnak vele az életre, az újrakezdésre, a virágzásra, a Vénuszra, az aranymetszésre, a boldogságra, a házasságra, a beteljesülésre, a tökéletességre, stb. És bizony idővel tényleg mágikus társításokat is kap: bajelhárítónak, a különféle szellemekre és démonokra hatással bírónak és őket távol tartónak gondolták. Püthagorasz az emberi mikrokozmosz tökéletes leképzésének látta, míg a követői Hügeia (az egészség istennője) nevének a betűit is a csillag csúcsaira írták. Öt ágának hála egyesek a női (2) és a férfi (3) princípium egységét is fel vélik fedezni benne. Paracelsus szerint ez a legfontosabb jelkép, már csak azért is, mivel az öt csúcsa a négy alapelemet és a szellemet szimbolizálja. A szabadkőművesek számára is nagy szerepet játszik; ők többek között az élet forrását, az összes élőlény univerzális megtermékenyítő magját kapcsolják vele össze. De lehet a tudományok kulcsa és a titkok feltárója is. Egy időben pedig a keresztények számára is nagy (pozitív) értelemmel rendelkezett: Jézus öt sebét látták benne megjelenítve.


Lévi-féle pentagramma

Mágikus alkalmazását tekintve, különböző egyéb szimbólumokkal kiegészített változatai a középkor óta a rituális mágia fontos eszközei. Az ilyen ábrázolások a képmágia és a talizmánmágia kedvelt kellékei mind a mai napig. Régi népi alkalmazása a démonoktól, lidércektől és boszorkányoktól való védelemre korlátozódott; ezen célból ajtókra és ablakokra festették és faragták. A mágiában jártasabbak elvileg a küszöbükre is rárajzolták, hogy a gonosz szellemek ne tudjanak belépni, míg a jók ne juthassanak ki a házból. CorneliusAgrippa az elemekkel való társítást népszerűsítette róla, ami aztán olyan jól sikerült, hogy még ma is ezt gondolja a pentagrammáról a varázslással élők nagy része. Nagy író még vele kapcsolatban Eliphas Lévi, aki bevezette a megkülönböztetést az, egy csúcsával felfelé álló ("rendes"), valamint a két csúcsával felfelé mutató, ún. „fordított” pentagramma között (ezt megelőzően nem különböztették meg őket). „Helyesen” fordítva „a szellem uralmát az elemek fölött” jeleníti meg, mely által a mágus képes bármely elemhez tartozó lénynek parancsolni. Míg „felfordítva” már ördögi megidézések eszköze lehet, hiszen ilyen formában az anyag uralmát szimbolizálja a szellemen, illetve Lévi szerint két felső csúcsában magát a Sátánt, az ő boszorkányszombati kecske formájában is fel lehet benne fedezni. Később, az Arany Hajnal (Golden Dawn) rend szertartásaiban a pentagramma levegőbe felrajzolásának segítségével hívnak meg szellemeket, illetve űzik el őket. Az egész csak attól függ, hogy honnan is kezdjük el rajzolni a csillagot: a felső csúcsából indítva megidéz, míg a bal alsó szögből kiindulva elűz. Ezen mágikus hagyományokból került aztán át a wiccába is, ahol átvették az elemekre vonatkozó és a Lévi-féle elképzeléseket is róla. Eredetileg még nem tartották a wicca és az újboszorkányság par excellence szimbólumának, ez a váltás majd csak fokozatosan, e gyakorlatok népszerűvé válásával következett be. Érdekes megjegyezni, hogy ezt megelőzően nincs arról feljegyzés, hogy a boszorkányok bárminemű preferenciát is mutattak volna felé, főképp, ha arra gondolunk, hogy a néphit szerint éppen az elijesztésükre volt alkalmas.

a "fordított" pentagramma, benne a sátáni kecskefejjel

Mindenesetre mostanság a pentagramma az újboszorkányok legkedveltebb jelképe; oltalmazók és mágikus erőket tartalmazónak gondolják, főként "normál"állásban. "Fordított" formájában pedig már a modern sátánisták vallják magukénak, a Lévi által megkezdett társítást folytatva. De mindezek mellett általános mágikus alkalmazása is megmaradt, ami talán nem is olyan csoda, ha felidézzük róla Lévi magasztaló (ám azért teljesen túlzó) szavait:
"..., a Mágia minden Misztériuma, a Gnózis minden szimbóluma, minden okkult figura és minden kabbalisztikus kulcsa a profetizálásnak egyesül a pentagrammában."


Források:
Eliphas Levi: The Ritual of Transcendental Magic
Doreen Valiente: ABC of Witchcraft Past and Present
Hoppál Mihály, Jankovics Marcell, Nagy András, Szemadám György: Jelképtár

Az újpogányság

$
0
0



Az újpogányság (vagy neopogányság) egy gyűjtőnév, melynek szárnyai alá rengeteg, igen változatos vallás és spiritualitás tartozik. Ha közös jellemzőiket keressük, akkor nem könnyű a dolgunk, hiszen nem létezik egy olyan elképzelés sem, amit biztosan minden magát újpogánynak tekintő elfogadna. Azt viszont ki lehet jelenteni ezekre a vallási formákra, hogy nem keresztényiek és mind az utóbbi bő 100 év folyamán születtek.

Történelmileg, maga a pogány szó a latin "paganus"-ból származik, mely eredetileg "paraszti"-t, "viedékről való"-t jelentett. Az 5. századtól a keresztény írók kezdték el használni, megváltoztatva jelentését, vallási felhangot adva a kifejezésnek: a pogány alatt a falusi bálványimádókat értették. A történelemben tovább haladva, ez a vallási vonatkozás eltűnik, helyette a "visszamaradt, falusi paraszt" lett a pogány. A következő váltás a reformáció idején következett be, ahol megint csak a nem keresztény vallásúak közös elnevezése lett. A 20. századig az emberek nem is hívták magukat pogánynak, vagy azt a vallást, amit gyakoroltak pogányságnak.


Az újpogányság manapság egy igen szerteágazó vallási gyakorlattípusra használt szó. Pontos meghatározásának épp ez a nagy változatosság a problémája, hiszen hiányoznak belőle a vallási vezetők, illetve a szent szövegek, melyeknek a szavát általánosan elfogadnák a magukat annak vallók. Világnézetüket tekintve viszont, az újpogányok egyformán fontosnak tartják a fizikai világot és a nem-fizikait, valamint a kettőt szorosan összefüggőnek és közösen egymásra utaltnak vélik. Az isteni alakot ölthet, illetve folyamatosan jelen van a fizikai világban, nem csak istenek, hanem más, nem-emberi természetű lények formájában is. Ebből következik, hogy a szent és az isteni a természet bármely részében fellelhető. A pogányság másik fontos alapja még, hogy ezzel az istenivel, nem-emberivel, az ember önmaga is fel tudja venni a kapcsolatot, mindenféle papság közvetítése, illetve dogmatikus elképzelések nélkül, melyek az isteni milyenségét hivatottak leírni. Maga az, hogy a transzcendentális pontosan milyen formát ölthet, és az embereknek hogyan érdemes kapcsolódni hozzá, megint csak emberről-emberre változó, de a pogányok jellegzetesen toleránsak a vélemények sokféleségére vonatkozóan a hittársaik között.


Az újpogányok lehetnek panteisták, politeisták, duoteisták, animisták, vagy valamiféle furcsa monoteizmust vallók. Van, aki egy felsőbb lényt ismer el (aki aztán sok más istenként is megjelenhet, de ettől még egy), de van olyan is, aki szerint nem létezik ilyen fő istenség, hanem helyette csak különféle szellemekkel van benépesítve a világ. De az, hogy éppen mit imád egy-egy hívő, valamint, hogy imádata tárgyát pontosan minek is tekinti, általában az illetők egyéni elképzeléseitől függ. Amit talán érdemes kiemelni viszont, hogy az istennők és a női nemű hatalmas lények is szerves részét képezik e vallásnak. Mindezeken felül pedig még a legtöbben fontosnak tartják a holtak, az ősök és a Természet tiszteletét is valamilyen formában. Ez utóbbi pedig sokak számára a leglényegesebb eleme az újpogányságnak.


A halál utáni történésekkel kapcsolatban a reinkarnáció valamilyen formája a leggyakrabban elfogadott nézet. E mellett viszont ismernek még különféle túlvilágokat is, mind régi pogány kultúráknak megfelelőeket, mind újakat (mint pl. a modern wicca summerland). A bűn keresztényi fogalma nem ismert az újpogányságban, így a halál utáni lét sem a földi erényes élet függvénye. Azonban azt sokan hiszik, hogy a másoknak való ártással valamilyen módon az ember a saját fejére is bajt hoz, vagy ebben az életben, vagy a következőben.


Egy részük igyekszik, amennyire csak lehet hűen rekonstruálni egy-egy régi nagy pogány vallást (pl. görög, egyiptomi, római, északi/germán) és annak elképzeléseit, szertartásait követni. Ezen esetekben persze sokszor ütköznek a hívők a hiteles források hiányának problémájába, ami miatt sok eredetileg ilyen törekvésű vonal inkább csupán modern találgatás a múltra vonatkozóan (pl. a mai druidizmus). Mások viszont nem érzik szükségesnek elődeink isteneikhez kapcsolódó szertartásainak pontosabb ismeretét, helyette őket modern módon imádva, sokszor még a különböző kultúrákat is keverve végzik azt. Egyesek a még ma is élő nem keresztény vallásokból szintén kölcsönöznek spirituális életükbe, így mondjuk hindu istenségek és buddhista bodhhiszattvák is feltűnhetnek egy-egy újpogánynál, vagy akár a vudu loái, amerikai őslakosok rítusai és a sámánok szertartásai. De ott vannak persze azon, valamivel egységesebb elvekkel rendelkező vallások is, mint pl. a wicca, mely nyíltan elismeri, hogy teljesen modern alapítású, ám benne még mindig sokan különféle ókori isteneket imádnak, sokszor teljesen új keletű módon értelmezve.


Érdekes sajátossága az újpogányságnak, hogy a hívők önmagukat nevezhetik ki papoknak, vagy papnőknek. Ezt a titulust a szervezettebb csoportok azért valamiféle előzetes tudáshoz és gyakorlathoz igyekeznek kötni, de az egyénileg, vagy nem egy adott hagyományhoz tartozó személyek szabad kezet kapnak a témában. Viszont senkinek sem szükséges pap/nőnek tartania magát ahhoz, hogy az istenivel kapcsolatba lépjen, vagy annak a tiszteletére szertartásokat tartson. Többek között e miatt is fontos jellemzője még az újpogányságnak, hogy a legtöbben jobbára magányosan, vagy kis csoportokban gyakorolják vallási életüket. Ezen rítusok megint csak teljesen egyéniek lehetnek, és a leggyakoribb helyszínük az emberek saját háza, melyben általában egy (vagy több) oltár is áll az imádott lényeknek. Formális templomok igen ritkák, sokan nem is érzik szükségüket, hiszen a legszentebb környezetnek a természetet tartják, így nem meglepő, hogy a második legkedveltebb hely a spirituális cselekedetekre a városok zöld területei, illetve az erdők és mezők.  A kereszténységtől eltérően, a szertartások lényege a transzcendentálissal való közvetlen kapcsolatlétesítés, illetve a neki való áldozatok bemutatása. Az újpogányság különlegessége még, hogy a mágiát teljesen elfogadottnak, sőt, sokan a vallási élet szerves részének tartják, mint ahogy az újboszorkányság egyes formáit is.

Végezetül pedig, az újpogányok igen toleránsak, legyen szó bőrszínről, szexuális beállítottságról (a szexualitást magát sem tekintve bűnösnek, sőt, sokaknak kimondottan szent), vagy akár más vallásokról. Nem térítenek, habár sokan szívesen osztják meg másokkal spirituális életüket az interneten, esetleg könyveken keresztül.
Pár magyar ilyen témájú weboldal: Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyesülete, Berkano Wicca Tradíció, Pagan Federation, Ösvényvándor, Pogányblog, Hungarian Heathen Hall, Annwn, Az Erdész, Erdei Rezervátum

A mágikus pentákulum

$
0
0


A modern boszorkányság egyik legtöbb félreértéssel övezett tárgya a pentákulum. Nem azért, mert olyan titokzatos valami volna, nem is azért, mert annyira mély misztériumokat rejtene. Az egész sokkal inkább annak köszönhető, hogy az egyik ember szerint ezt jelenti, a másik szerint meg azt. De vajon mi róla az igazság?


A pentákulum szó a középkori latin pentaculumból származik, ami a görög pente (öt) és a latin –culumkicsinyítő képzőből áll és egy öt, de akár hatágú csillagot is jelenthetett. Az angol kifejezés rá (pentacle) pedig a francia pentacolból eredeztethető, ami a pend + a + col (a nyakba függeszteni) összemosódása. És hogy miért is kell a nyakba akasztani? Hát mert a pentacol szó alatt különféle mágikus szimbólumokat ábrázoló talizmánokat értettek, melyeket a régi grimoire-ok szerint a nyakunkban kellett hordani. 
 
Salamoni pentákulumok: a felsők a Marshoz, az alsók a Naphoz tartoznak

Mint talán a fentiekből is érezhető, a pentákulum szoros kapcsolatban van a tanult mágikus hagyományokkal. Az persze más kérdés, hogy mit is illettek éppen ezzel a névvel. Egyrészt pentákulum lehetett bármely öt-, vagy hatágú csillag, amelyet varázserővel felruházott ábraként használtak. De legtöbbször csak egy mágikus talizmánt értettek alatta (amely sokszor nem is tartalmazott egy csillagot sem), illetve a Clavicula Salomonis (Salamon kulcsai magyarul) valamely pecsétjét. Ezen talizmánokat általában pergamenre, fára, vagy fémre rajzolva/karcolva alkalmazták, rajtuk keresztül megidézve különféle szellemeket, aztán segítségükkel rájuk kényszerítve az ember akaratát, de általuk hívták le bizonyos bolygók hatalmát, vagy épp a már megidézett erőktől védték az embert. Sokszor jelenhettek meg a pentákulumok korongokon, melyeket a varázslók a mágikus oltáraikra helyeztek, a már említett funkciókban. Ebből az alkalmazási módból származik aztán a wiccában alkalmazott pentákulum is, mely egy olyan varázseszköz, ami egy leggyakrabban kör, ritkábban négyzet alakú tábla, melyre különféle szimbólumokat, manapság pedig jobbára valamilyen formában a körbe írt pentagrammát festették. Innen ered a legújabb értelmezése is a pentákulumnak, mi szerint az nem más, mint egy körön belül található ötszög.


Pentákulum ábrája Doreen Valiente Witchcraft for Tomorrow című könyvéből

A modern boszorkányok gyakorlatába, mint oly sok más minden, ez is a wiccán keresztül került be. A pentákulumot a föld elemhez kapcsolják, és hagyományosan az oltár északi oldalára helyezik, igaz manapság már inkább az oltár közepén látható. Funkcióját tekintve, ritkábban ugyan, de még előfordul a már fent említett alkalmazásuk, mint szellemeket/elementális erőket idéző, illetve azoktól védelmező eszköz. Máskor csak, mint az oltár kötelező hozzávalója szerepel és szép kinézetén, valamint a föld elemet való reprezentálásán kívül nincs haszna. Bizonyos gyakorlók pedig az elvarázsolandó tárgyakat helyezik rá, mind a bűbájok közben, mind egyszerű „energiával való feltöltések” esetén.
 
Gardneriánus pentákulum mintázata

Gyakorlati hasznosságát tekintve viszont a pentákulum az a mágikus eszköz, amit a legkönnyebb nélkülözni. Sőt, ha az ember nem ragaszkodik az elemek képzetének a használatához, vagy a szellemek megidézésének pentákulumokat alkalmazó formáihoz, akkor teljesen szükségtelen. Így mint mindig, ezzel a kellékkel szemben is a mondó vagyok, hogy ha hasznát tudjuk venni, akkor készítsünk/vegyünk egyet, de ha nem, akkor ne aggódjunk miatta.


Források:
http://www.etymonline.com/index.php?term=pentacle
Doreen Valiente: Witchcraft for Tomorrow
Rosemary Guiley: The Encyclopedia of Witches, Witchcraft and Wicca
Rosemary Guiley: The Encyclopedia of Magic and Alchemy

Animizmus

$
0
0


 Ajánlom ezt a cikket az Erdei Rezervátum csodás csapatának!


Ha a világ legősibb vallási elképzeléseit keressük, akkor van egy fogalom, amivel a föld minden kontinensével kapcsolatban találkozni fogunk: az animizmus. Ez alapvetően olyan világnézetet takar, melyben a környezetünk minden nem emberi létezőjének is lelket és öntudatot tulajdonítunk, kezdve a legkisebb hangyától a legnagyobb hegyig. Ezt tekinthetnénk a világhoz való legtermészetesebb hozzáállásnak is, hiszen csupán annyit feltételez, hogy ha én érzek és gondolkodom, akkor azt mások is megteszik. Ám az animizmus általában nem merül ki ebben, és képlékeny határainak hála sokszor más képzetekkel is minden probléma nélkül megfér.

Ha vallásként tekintünk rá, akkor az animizmus a természet tiszteletén alapszik. Benne az imádat tárgyait alkotó spirituális lények a hétköznapi környezetünket alkotó dolgok, vagy legalábbis azok, melyek az iparosodás előtti idők embereit vették körbe: a fák, a sziklák, a föld, amin járunk, az állatok és a növények. Az animista kultúrák emberei úgy tartják, hogy a környezetünkben lakó nem emberi lények, mint gondolkodó és saját célokkal rendelkező szomszédjaink, hatással vannak az életünkre. Ami egyrészt magától értetődő, másrészt viszont ezen gondolkodásmódban egy olyan dimenzióval is kiegészül, mely szerint az ember képes elnyerni a környezete jóindulatát. Ehhez pedig alapvetőnek tartják a tisztelettel való viselkedést, mely sokszor tabuk formáját is öltheti. Bizonyos helyeken, melyek kimondottan szentek a szellemeknek, például tilos lehet a vadászat, halászat, növénygyűjtés, fakitermelés, vagy éppen a hangoskodás. A földbe tilos lehet bármit is leszúrni, nem hogy felszántani, mivel ezzel a Föld(anya) testét sértjük meg. Egyes tavakba tilos köveket bedobni, mert az megharagítaná a szellemét. De a bükkfák alatt nem volt például szabad káromkodni, a bodzát csak a megfelelő bocsánatkérő versike elmondásával lehetett levágni és így tovább. A „szabályok” megsértése pedig balszerencsét, betegségeket, halált és rossz termést tudott hozni az elkövetőre és közösségére.  Több animista kultúrában az ilyen törvényeknek és tabuknak egyfajta természetvédelmi funkciójuk is volt. Habár nyilván nem így tekintettek rájuk, de a felállított rendszer betartásával a környezet megújuló képességét nem terhelték túl az emberek, melynek köszönhetően mind ők, mind a flóra és fauna egészséges életet tudott folytatni. Ebből a szemszögből nézve pedig a kihágásokért járó büntetések sem tűnnek olyan abszurdnak: ha semmibe vesszük az egyensúlyt biztosító szabályokat, akkor annak a vége előbb utóbb az lesz, hogy az emberek is szenvedni fognak.


A másik fontos eleme a környezettel való kapcsolatnak a rendszeres (sokszor napi) áldozatok és felajánlások bemutatása. Ez talán soknak hangozhat egy, a nyugati kultúrában felnőtt személynek, de az animista képzetek még abba a múltba tekintenek vissza, amikor az életben maradásunk 100%-ban a minket körbevevő természet viselkedésétől függött. Ez a függés pedig alázatot, tiszteletet és félelmet szült az emberekben, a természetet velünk elégedettnek gondolva, ha minden rendben ment, és ránk éppen haragvónak látva, ha valami katasztrófa, vagy sorozatos balszerencse érte a közösségeinket. A rendszeres felajánlásokat viszont alapvetően nem úgy szokás tekinteni, mint valami kenőpénzt a kedves bánásmódért, habár azért ez is közreműködik benne. Ám sokkal inkább arról van bennük szó, hogy megköszönjük, amit kaptunk a természettől, az által, hogy a természetből magunknak elvett dolgokból valamennyit visszajuttattunk. Fontos megjegyezni azonban, hogy a mi részünkből kell adni, nem pedig a természettől kell elvenni, hogy aztán azt adjuk vissza: így tehát az erdőben leszedett virág nem számít felajánlásnak az erdő számára (sőt, inkább sértés), míg a saját kertünkből származó már igen. Még ma is élő és alkalmazott népi gyakorlatokat tekintve, az áldozat megvalósulhat olyasmikben, mint amikor az italból kihintenek pár cseppet a földre minden ivás előtt, amikor minden reggel az állatok megfejése után a négy égtáj felé hintenek a tejből, vagy amikor adott időközönként nagyobb áldozatot mutatnak be a környezet egy-egy jelentősebb szellemének.


Az animista mitológiáknak fontos jellegzetessége még a különböző népek lakóhelyük szellemeivel folytatott szoros kapcsolata. Itt nem csak a fent említett meg nem zavaráson és adok-kapok rendszeren alapuló kötelékre gondolok, hanem egy átjárhatóságra is az emberi és a szellemi oldal között. Sok nép a lakóhelyük egy fontos szellemétől származtathatja például magát: egy nagy folyó melletti falu alapítója a folyó szellemét vehette feleségül, egy törzs magát annak a hegynek a szellemétől származtathatja, amin laknak, de különféle állatokat és növényeket is tarthat egy nemzetség a felmenőjének (ami pedig már a totemizmus képzetébe is átvisz minket). Ezzel pedig egy hegy már nem csak egy hatalmas, hozzánk közömbös lény, hanem az ősapánk, vagy az ősanyánk lesz. A saját őseinket pedig nyilván tiszteljük és hálásak vagyunk nekik az életünkért. Az animisták számára nem csak egy, a minket bármely kihágásunkért bántani szándékozó lények összessége a környezet, hanem az emberi közösség szerves része. Ahogy pedig a szomszédod sem venné jó néven, ha az állatai közül csak úgy leölsz egyet, úgy például az erdő szellemei is zokon veszik ezt. Fontos ezt a különbséget megérteni, hiszen nem babonás félelem készteti a természet tiszteletére az embert, hanem a öntudat/lélek elképzelésének és a közös együttélés alapvető szabályainak a kiterjesztése, illetve az emberre úgy tekintés, mint a Föld egységének csupán egy részére. Az természet imádata nem a „primitív” ember butasága, hanem annak az érzésnek a vallásos szintre emelése, amit akkor élünk meg, amikor egy gyönyörű természeti csodát érzékelünk: az első feketerigó dalát meghallva tavasszal, egy hullócsillagot meglátva az égen, egy szarvassal találkozva ez erdőben.


Na, és mit tudni adni, mit tud jelenteni ez a vallási elképzelés a mai nyugati kultúrában élők számára? Valójában nagyon is sokat. Egyrészt, a segítségével újra helyet kaphat az életünkben a természetes környezet, hiszen az animizmus által ki tud lépni a mostani lelketlen háttérzaj mivoltából, újra élettel és érzelmekkel telik meg. A városok személytelenségébe megfáradt emberi lelkeknek pedig kész felüdülést tud nyújtani, ha nem életmentő segítséget, ha újra megleljük a helyünket a még nem iparosított területek személyekkel teltségében.  Másrészt, ez a megközelítés a természetvédelem létfontosságú kérdését is támogatja, hiszen a környezettudatosság fontos alapja az, hogy ne kihasználandó erőforrásként lássuk a Földet, hanem mint a minket éltető bolygót, aminek a több millió tudattal rendelkező lényei közül mi csak egyek vagyunk. Harmadrészt pedig, azok számára, akik valamilyen természet közeli vallást keresnek, ez egy alapvető elképzelés kell, hogy legyen. A természet tisztelete, imádata és a vele való kapcsolat kialakítása mind szerves részét képezi az animizmusnak. Általa újra meglelhetjük helyünket a Zöldben; a fák lombjának susogása a szélben megint titkokat suttog majd, a patakok csörgedezése régi történetekről fog mesélni, a madarak dala pedig szerelemmel tölti meg szívünket, vagy a helyi pletykákat fogja velünk tudatni.

Boszorkányiskola: bevezető

$
0
0




Boszorkány. Ha ezt a szót halljuk sokaknak a mesék vasorrú bábái jutnak eszükbe. Másoknak seprűn lovagoló, vagy az üstjük felett görnyedő nők, akik varázslatosságuk miatt egyben valótlanok is. A popkultúrában jártasabbak Harry Potterre, esetleg a Bűbájos boszorkákra, vagy más sorozatok szereplőire gondolnak. Bizonyos emberekben viszont felmerül a vágy, hogy megismerjék, mi is lehet a képzelet és a mendemondák mögött - vajon milyenek is a valóságban a boszorkányok. Egyesek pedig kimondottan azért kezdenek érdeklődni iránta, hogy ők is részévé válhassanak a boszorkányság varázsának. Mindezen személyeknek dedikálva indítom el legújabb sorozatom, melyben bevezetést igyekszek nyújtani a mai boszorkányság rejtelmeibe. 

A következő 52 héten át, minden szombat reggel meg fogok jelentetni egy bejegyzést, benne különféle varázslatos és bűbájos tudnivalóval. Lesz itt szó szertartásokról, mágiáról, amulettekről, bájitalokról, jóslásról, de pogányságról, álmokról, lélekutazásokról, szellemekről és animizmusról is. Minden leckéhez gyakorlatok fognak tartozni, hogy ne csak az elméleti tudásunk növekedjen, hanem a praktikumban is otthonosabban mozogjunk. Továbbá amihez csak lelek, ajánlott olvasmányokat kapcsolok majd, ha valakinek mélyebben megtetszene egy-egy téma, tekintve, hogy sok kérdésbe nem lesz időnk igazán mélyen belemenni. Összességében pedig két oldalról közelítünk majd a boszorkánysághoz: egyrészt megismerkedünk a mai és a múlt kultúráinak a mágikus hagyományaival, másrészt pedig a módosult tudatállapotokban és álmokban átélt túlvilágélményekre, a különféle (főként azért természeti) szellemekkel kialakítható kapcsolatokra koncentrálunk. Ugyanis ez a két elem alkotja hagyományosan a tudósok, bűvös-bájos emberek és a boszorkányok gyakorlatát.

A boszorkányságot leginkább animista, kisebb mértékben politeista szemszögből mutatom majd be. Így ezt a sorozatot nem pont a hithű keresztény embereknek ajánlanám. Mind e mellett viszont, amikor a történelmi boszorkányságról és mágiáról írok, a keresztény hatásokat sem fogom kicenzúrázni, így pl. a bűbájokban és varázslatokban igen gyakran megemlítődhetnek a szentek, a szentháromság, a keresztény szentelmények, sőt, még az ördögszövetség kérdésére is ki fogok térni. Az animista hozzáállás miatt pedig a ma oly nagy divatnak örvendő „minden energiából van” hozzáállást sem fogom taglalni.

Azt még az elején fontosnak látom tisztázni a témában már olvasottabbakkal, hogy ez nem egy wicca kurzus. Természetesen nem fogom tudni kikerülni a wicca hatások megemlítését bizonyos témáknál (pl. újpogány ünnepek, szertartások, stb.), de alapvetően az újboszorkányság nem-wicca oldalát igyekszem feltárni. Vagyis nem arról lesz szó, amit több magyar, „wicca-boszorkány” oldalon fel lehet lelni. Itt nem fogunk magunk köré védelmező energiaburkokat képzelni, mint ahogy az „Anya” szeretetét sem fogjuk általa átélni. Ez nem a pozitív energiák áramoltatásáról és a tudatunk felsőbb szintre való emeléséről fog szólni. Helyette az elvégzett gyakorlatok segítségével a világ és szellemi természetű lényeinek a mélyére szállhatunk majd, mely folyamat garantáltan fog tartalmazni félelmetes elemeket. Viszont az igazi útkereső itt ne rémüljön el, csak készüljön fel lelkiekben arra, hogy, mint a világon mindennek, ennek is megvannak a maga veszélyei. Ezen az ösvényen viszont igazi tudás és megtapasztalás vár, illetve olyan segítők, kik halálunk után is támogatni fognak minket.

Mint talán a fentiekből is kitűnik, a boszorkányság egy olyan oldalát fogom majd itt bemutatni, mely igen csak eltér attól, amit általában a "boszorkányságba" bevezető könyvekben lehet találni. Valószínűleg elő fog majd fordulni nem is egyszer, hogy másként fogok leírni dolgokat, mint mondjuk ahogy Raymond Buckland könyvében találhatóak (ami egyébként megint csak a wiccáról szól…). Bizonyos kérdésekben pedig nem leszek annyira a részletekhez ragaszkodó, mint például az eszközök esetében. Olyan is megeshet, hogy valahol azt olvasod (egy abszurd példát említve), hogy a boszorkányság elkezdéséhez kötelező egy lila köpeny, egy 15 cm-es ametiszt berakásos pentagramma medállal együtt, én pedig ezeket egyáltalán nem fogom említeni. Ilyenkor nem kell megijedni, vagy azért teszem ezt, mert nincs is rá szükség, vagy mert nem annyira fontos, de azért majd később ki fogok térni az ametisztek és a pentagrammák témájára.

Azt pedig már most, az elején szükségesnek érzem közölni, hogy én nem tehetek senkit boszorkánnyá, mint ahogy attól sem lesz senki automatikusan az, hogy végigkísér ezen az egy éven. Egy bejegyzésben már leírtam, hogy pontosan honnan is lehet tudható, hogy boszorkány valaki, amit itt meg is találhatsz. A leckék során csupán be tudom mutatni az európai mágikus hagyományokat (sőt, annak is csak egy csekély részét, mert olyan nagy a téma), illetve azokat a módszereket, melyekkel az ember képes látomásélményeket elérni, amikben aztán majd személyesen is megtapasztalhatja a természetfelettit. Ez utóbbi megtörténését sem tudom garantálni, tekintve, hogy ez teljesen máshogy megy végbe minden embernél. Lehet, hogy már az elején nagy élményeid lesznek, de az is lehet, hogy még 11 hónap elteltével is nehezedre fog esni a megfelelő tudatállapot megközelítése. Egyikkel sincs semmi baj, mindkettő teljesen normális, és még a nehézkesebb út sem jelenti a cél elérésének lehetetlenségét, vagy azt, hogy valaki nem erre lenne hivatott. Egyszerűen csak nem egyformák, hanem mindannyian egyediek vagyunk.

Továbbá nem az a célom a sorozattal, hogy az egy igaz módot mutassam be a boszorkányság gyakorlására, már csak a fent említett nem egyező emberi igények miatt is. Pusztán egy működőképes alapot szeretnék adni a velem tartó Olvasóimnak, ami által elindulhatnak ezen az úton. Nyilván nem ez lesz mindenkinek a megfelelő, és ezzel nincs is semmi baj. Kezdetnek azért úgy gondolom, hogy ez az év egy elég intenzív és átfogó bevezető lesz, mely megadhatja mindenki számára a továbbinduláshoz szükséges tudást és önbizalmat.

Az utolsó megjegyzendőm pedig az, hogy ez nem csak játék és mese. A megtett ígéreteinket lehetőleg mindig tartsuk be, az odaígért áldozatokat adjuk meg. Hallgassunk a megérzéseinkre, az álmokban, vagy látomásokban kapott üzenetekre. Ha pedig félúton úgy döntenénk, hogy ez nekünk nem való, akkor erről ne felejtsünk el az "odaát”-nak is szólni. De még Őket tudatva is számíthatunk a gyakorlatok abbahagyása után minimum pár furcsa álomra. Ez nem egy egyszerű út, főként a mai világban, a belénk nevelt előítéletek miatt akár rémisztőnek is tűnhet. Pedig az igazán ijesztő benne csak az, hogy itt felelősséggel tartozunk a tetteinkért és a szavainkért, valamint hogy önmagunk is megtapasztalhatjuk a természetfelettit, ami után már nem tudunk többet ugyanúgy nézni a világra. Épp ezért is ajánlom a következő bejegyzésben felhozott témák alapos elgondolását, mielőtt belevágnál ebbe az évbe: szóval boszorkány akarsz lenni?

Ha pedig az év során bármilyen kérdésed vagy javaslatod felmerülne, akkor az bosziiskola(kukac)gmail.com címen bátran lehet hozzám fordulni, illetve a Facebook-on, vagy itt a blogon a hozzászólásokban. 

Végezetül pedig minden Olvasómnak nagyon jó tanulást, szórakozást és sok sikert kívánok erre az 52 hétre! A Szellemek áldása legyen közös munkánkon!

Virág




Ui: Az első leckéhez tartozó szertartás ajánlott ideje most vasárnap lesz, így aki el szeretné végezni, annak érdemes még ma, vagy holnap délelőtt beszerezni a hozzávalókat: füstölő (illata nem számít, csak téged ne zavarjon), gyertya/mécses (színe alapvetően nem számít, de a fehér volna a legjobb), pár kb. 25 cm-es szál fekete fonal, vagy bőrszíj (ebből karkötőt fogunk fonni), egy kis üveg a kedvenc alkoholodból, vagy egy kis doboz (lehetőleg termelői) tej (ezt külön erre az alkalomra kell megvenni, otthoni maradék nem jó, illetve a az sem jó, ha a szertartásra megbontott üveg maradékát meg szeretnéd iszogatni!), egy tálka, amiben ez a folyadék elfér és pár napig hiányolni fogod tudni (tehát nem kell semmi különlegesnek lennie), gyufa/öngyújtó.

Boszorkányiskola 1. lecke: a mai boszorkányságról általában

$
0
0



Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola első leckéjén! Ezen a héten megismerjük nagyon nagy vonalakban a mai boszorkányságot, valószínűleg eloszlatva pár sokszor emlegetett tévhitet róla. Illetve megkezdjük a varázslatok világába vezető utunkat is két kis lépéssel: az első a boszorkányos munkáinkat megörökítő jegyzetfüzetünk írása, a második pedig egy, minket ezen útra dedikáló szertartás elvégzése lesz.

 ~ ~ ~

A boszorkányság egy mágikus-spirituális gyakorlat. A művelői alapvetően úgy tartják, hogy bizonyos rítusok elvégzése által kapcsolatba tudnak lépni különféle istenségekkel, a természet erőivel, szellemekkel, vagy éppen démonokkal és szentekkel. Sőt, ezen képességük segítségével befolyásolni is tudják ezen lények tevékenységét, akik pedig erejükkel aztán a kívánt módon lesznek hatással az emberek életére. Bizonyos boszorkányok világnézetében az ilyen felsőbb hatalmak elszemélytelenednek, ezért ők úgy vélik magukról, hogy közvetlenül az univerzumot látatlanul működtető erőket, vagy „energiákat” képesek a saját hasznukra munkába fogni. Tehát a boszorkányság egy olyan megközelítési módja a transzcendensnek, melyben az ember nincs a természetfelettinek teljesen kiszolgáltatva, hanem képes azt valamennyire az akarata szerint befolyásolni (arról azért megoszlanak a vélemények, hogy ez a befolyás pontosan meddig is terjed). Az viszont, hogy egy illető hogyan is éli meg ezt a kapcsolatot és befolyásolást, már nagyon változó, mint ahogy az is, hogy milyen mitológiát és világnézetet rendel hozzá.

A közvetlen kapcsolatot a boszorkányok többféleképpen tapasztalhatják meg. A dolog mágikus oldalát tekintve, a legelvontabb formája egyszerűen annyi, hogy a gyakorló valamely tettét (ami egyébként lehet teljesen hétköznapi is) rituális céllal végzi el, és erről azt tartja, hogy majd hatással lesz a valóságra. Bonyolultabb szint már, amikor teljes mágikus szertartást hajtanak végre, melyben isteneket szólíthatnak meg, vagy különböző „energiákat” próbálnak manipulálni a kívánt eredményért. A legfelső szinten pedig transzba esés után, látomásélmények során lépnek kapcsolatba bizonyos szellemi létezőkkel, hogy azok a segítségükre legyenek. A transzcendentálissal való kapcsolat spirituális oldalán pedig az istenek és szellemek, a természet erői, a szentek és ördögök tiszteletére elvégzett rituálék vannak, melyek lényege, hogy a boszorkány közelebb kerüljön az éppen szóban forgó lényhez, azzal szorosabb kapcsolatot tudjon kialakítani, illetve, hogy háláját mutassa ki felé.

Ezen utóbbi vonása, illetve a wicca hatása miatt sokszor tévesen vallásnak állítják be a boszorkányságot, vagy éppen sátánizmusnak. Ám a boszorkányságban az a szép, hogy bármely valláshoz képes igazodni, ameddig csak a hívők lazábban veszik az adott vallás tételeit. Így lehetnek katolikus boszorkányok, protestáns boszorkányok, wicca vallású boszorkányok, neopogányok, de akár sátánista boszorkányok is (a sátánizmus is valódi vallásnak van bejegyezve, pl. az USÁ-ban). Ezen gyakorlók működési formái persze jelentősen különbözhetnek egymástól, de attól még mindannyian boszorkánynak tekintik magukat. Egyébként ma a legtöbb boszorkány a neopogányság valamely alfajához tartozónak vallja magát, de az utóbbi időben már magukat „szekuláris” boszorkányoknak nevezők is megjelentek.

A wiccát és a boszorkányságot sokszor egynek mondják, ami megint csak nem igaz. A wicca egy vallás, mely ugyan igaz laza szerkezetű, ám a követői általában elfogadnak egy Isteni Párt, a nyolc "szabbatot"ünnepként tartják meg, a wicca intést („te ne árts soha, azt tégy, mit akarsz”) igyekeznek valamilyen formában betartani, valamint sokuk vallja a hármas visszatérés törvényét is. Eredetileg csak beavatás által lehetett hozzá csatlakozni, habár az utóbbi évtizedekben már bárki önmagát is „beavathatja”, mintegy autodidakta módon (lásd még: neowicca). Ezzel szemben a boszorkányságban nem ismertek egységes ünnepek, a hívők változatos istenségeket imádhatnak (már ha imádnak egyáltalán) és morális szabályokat sem szoktak elismerni (mármint az egyén saját elgondolásain kívül). A kettő összemosását a wicca első megjelenéséhez lehet kötni a 20. század közepe táján, amikor is még a boszorkányságot úgy mutatták be Angliában, mint egy vallást, ami pedig nem volt más, mint a wicca. Ez az elképzelés egy, azóta már rég megdöntött történelmi teórián alapult, mely szerint a boszorkányüldözések során az egyház egy pogány termékenységvallás túlélését próbálta kiirtani, amit a boszorkányok képviseltek. Persze ma már tudjuk, hogy ez nem igaz, és a modern boszorkányságot megkülönböztetjük wiccától. Erről még: boszorkányság vagy wicca?

A történelemnél folytatva, muszáj megjegyezni, hogy a történelmi boszorkányság nem egyezik meg a mai boszorkánysággal, amit ezért is szoktak akadémikus körökben (mint ahogy majd innentől én is többször) az újboszorkányság szóval illetni. A múlt boszorkánysága alapvetően egy csapásmagyarázó rendszer volt, ami által a hétköznapi emberek próbáltak magyarázatot találni az őket ért szerencsétlenségekre. A boszorkányság vádja pedig nem csak a gyógyítani és rontani is tudó mágikus tudással rendelkező emberekre (tudósokra, bábákra, füvesemberekre, stb.) eshetett, hanem a házsártos szomszédokra, de a segítségmegtagadás esetén átkozódásra hajlamos koldusokra is. Senki nem azonosította magát boszorkányként (vagy ha páran mégis, azt igazán soha sem fogjuk megtudni a régi anyagokból), viszont a varázsláshoz értők szívesen tetszelegtek a boszorkányok ellenségeinek szerepében. Persze a kora-újkori boszorkányhit magyarázata nem ilyen egyszerű. A ránk maradt forrásokban fel-feltűnnek olyan egyének, akik túl mutatnak ezen a csapásmagyarázó rendszeren, és mintha tényleges, magukat is boszorkánynak tartó egyének is léteztek volna. Ezek lehetséges kilétéről Emma Wilby írt egy könyvet (The Visions of Isobel Gowdie), illetve erről a kérdésről én is szóltam már tágabb megközelítésben egy bejegyzésemben.

Összességében viszont, amit a történelmi boszorkányságról érdemes egyelőre megjegyezni, hogy nem egyezik a maival, mely inkább a régi tudósemberek munkásságához közelít. De megint csak közelít, és nem ugyan az, mivel a modern boszorkányság csupán feléleszti annak egyes elemeit, de nem örökölte őket meg egy töretlen szokásrendszerként. Illetve, bármiféle állítás a mostani boszorkányság ősiségére vonatkozóan helytelen. Az újboszorkányságban is fellelhetőek olyan elemek, melyek az emberiség történelmének a hajnaláról is ismertek, ám ez nem a boszorkányság idejére utal, hanem az adott elemek alapvető emberi mivoltára (ilyen pl. a mágikus gondolkodás, a látomásélmények, stb.).

Tehát: a mai boszorkányság egy modern gyakorlat, melyben az emberek a transzcendenssel próbálnak közvetlen kapcsolatba kerülni, gyakran (de nem kizárólag) a saját, vagy mások életének a befolyásolására. Illetve, a boszorkányság nem ugyanaz, amint a wicca, és nem is egy vallás, sőt, a mai formája nem egyezik meg a történelmi boszorkánysággal sem.
 

A további, kezdőkben gyakran felmerülő kérdésekről itt lehet lelni egy leírást: boszorkányságról kezdőknek
 
Ajánlott olvasmányok:
Magyar Néprajzi Lexikon boszorkány szójegyzéke: http://mek.niif.hu/02100/02115/html/1-925.html




A napló

Az év során igen ajánlott egy naplót vezetni mindarról, amit megtapasztalsz. Ennek nem kell giccsesnek és mágikusnak lennie, csupán az a fontos, hogy kényelmesen tudd használni, és ne sajnáld, ha véletlenül összekoszolódik, viasz csöppen rá, vagy ráesik egy kis eső. Mivel a szabadban is szükség lehet rá, ezért érdemes egy nem túl nagy méretű füzetet választani hozzá. Amit le kell benne jegyezni, az egyrészt minden boszorkányos munkád: azt, hogy mikor, hol, mit és hogyan tettél, illetve az elvégzett munka milyen érzéseket keltett benned, a környezetedben mi történt alatta és utána, ha pedig volt transzélményed, akkor az milyen természetű volt. Tekintve, hogy az álmaink is fontos szerepet fognak betölteni, így jól jöhet, ha már most elkezdjük álomnaplóként is használni ezt a füzetet, lejegyezve benne minden olyan álmot, amire emlékszünk.

De nem csak ezek kerülhetnek bele a füzetbe. Ha olvasol valamit, ami téged nagyon megérint boszorkányság terén, akkor azt is feljegyezheted ide, vagy bármi mást, ami megtetszik. A napló vezetésére nincsenek szabályok. A lényege, hogy segítségével tudjuk követni saját fejlődésünket, az esetleges túlvilági élményeinket pedig még frissen megörökítsük benne. 

Épp ezért az első bejegyzés szóljon arról, hogy most hogyan is képzeled el a boszorkányságot. Milyennek látod az elolvasottak után, mi az, ami tetszik benne, mi az, ami nem. Mi az, amit mélyebben szeretnél megismerni a boszorkányságon belül. Hogyan is képzeled el azt, amit tudni szeretnél a most elkezdett év végére. Egyáltalán miért akarsz a boszorkánysággal foglalkozni? Légy őszinte a válaszaidban, ne ítélkezz magad fölött, bármi is jutna eszedbe, csak jegyezd le. Másoknak úgy sem kell látnia a leírtakat.




A dedikáló szertartás

Ezt a szertartást újhold éjszakáján (26-án) tartsd meg, ám ha ez semmiképpen sem jönne össze, előtte vagy utána egy nappal. Kell hozzá füstölő (illata nem számít, csak Téged ne zavarjon), gyertya/mécses (színe alapvetően nem számít, de a fehér volna a legjobb). Pár szál kb. 25-30 cm-es fekete fonal, vagy bőrszíj (ebből karkötőt fogunk fonni). Egy kis üveg a kedvenc alkoholodból, vagy egy kis doboz (lehetőleg termelői) tej. Egy tálka, amiben ez a folyadék elfér és pár napig hiányolni fogod tudni (tehát nem kell semmi különlegesnek lennie). Gyufa/öngyújtó.

Első lépésnek készítsd elő a helyet a szertartásra. Vigyél be minden hozzávalót a szobába, ahol legyen elég nagy rend ahhoz, hogy amikor a sötétben mozogsz nem esel majd el semmiben, és nem is versz le semmit, sőt, még a házat sem gyújtod fel (tűzvédelemről soha sem szabad megfeledkezni!!!). Legyen üresen egy asztalka, vagy egy komód teteje, amire csak a kellékeidet rakd (vagyis a tálat, az italt, a fonalakat/bőrszíjakat, a füstölőt és pár mécsest/gyertyát). Illetve amennyire csak tudsz, sötétíts be, hogy lehetőleg korom sötét legyen a szobában.
Ha ez megvan, végy egy jó alapos zuhanyt, vagy egy fürdőt.
Visszatérve a szobába, ülj le egy kicsit és gondold végig, hogy mit és miért is készülsz csinálni. Majd próbálj meg csak erre koncentrálni. Ezt a tudatot pedig igyekezz a szertartás végéig megtartani.
Gyújtsd meg a gyertyákat és kacsold le a villanyt.
Vetkőzz le.
Állj meg a kellékeid előtt végy egy mély levegőt. Gyújtsd meg a füstölőt, amit aztán végy az egyik kezedbe, a másikba pedig egy mécsest/gyertyát. Járd velük az óramutató járásával ellenkező irányban körbe a szobát. Térj vissza a kellékeid elé és tett le a kezedben tartott dolgokat. Végy még pár mély levegőt.
Majd mondd: "Hatalmas lények, kiket az ember csak természetfelettiként ismer, Titeket szólítalak! Halljátok meg szavam, válaszoljatok hívásomra, fogadjátok áldozatom!"– itt öntsd ki az italt a tálba.
Mondd el, a saját szavaiddal, hogy mit is szeretnél a boszorkányságtól és miért. Légy őszinte, mert ez az a szituáció, ahol a hazugság nagyon rossz ötlet tud lenni. "Kérlek, adjátok munkámra áldásotok!" mondattal fejezd be.
Végy többször mély levegőt.
Vedd fel a fonalakat/szíjakat és miközben karkötőt fonsz belőlük magadnak ismételgesd: "Fonok, fonok, sorsot fonok, varázst vonzok, bűbájt hozok, fonok, fonok, sorsot fonok, varázst vonzok, stb."
Ha elkészült, végy pár mély levegőt, majd hints pár cseppet a felajánlott italból a fonásra. Ezután kösd fel bal kezedre.
Még egy mély levegő.
Oltsd el a mécseseket/gyertyákat, majd lépj hátra a bútortól annyira, hogy bő mozgástered legyen. Kezdj el körbe-körbe forogni egy helyben, amíg jó alaposan el nem szédülsz. Ekkor feküdj le a földre, csukd be a szemed és mondd a következőt: "Sötétség előttem, sötétség mögöttem, sötétségbe szállva, utamat meglelem."
Figyelj közben bármire, amit csak érzékelsz, látsz, vagy hallasz. Ha nem érzel semmit, az is teljesen tökéletes. Ha félnél, az is normális, csak ne engedd, hogy a rettegés úrrá legyen rajtad. Ezt csináld addig, míg már nem szédülsz tovább (vagy amíg csak jólesik). Nyisd ki a szemed, és koncentrálj egy kicsit mindarra, amit a szobából érzékelsz: a padlóra alattad, a füstölő illatára, a beszűrődő hangokra (vagy azok hiányára).
Végül állj fel, gyújts meg újra egy gyertyákat/mécseseket, és végy pár mély levegőt.  
Mondd: "Köszönöm a jelenlétet és köszönöm a támogatást! Tiszteletem!"
Várj egy kicsit csöndben, majd egy gyertyával/mécsessel a kezedben, óramutató járásával megegyező irányban járd körbe a szobát. Az italt hagyd magától elpárologni. A szertartás után mindenképpen egyél és igyál valamit. Írd le a tapasztalataid, illetve figyelj arra, hogy milyen álmaid lesznek, amiket szintén jegyezz le.

Tippek:

  • az italáldozat olyan helyre legyen rakva (és amúgy minden a szobában) ahol nem verheted le forgás közben
  • a szövegeket legjobb megtanulni, de azért érdemes, ha puskának a gyertyafénynél mondandó részeket jó nagy és olvasható betűkkel kiírjuk magunknak egy papírra és odarakjuk a gyertyák közé, de a forgás után mondandót mindenképpen jegyezzük meg
  •  a gyertyák viasza lecsöpöghet, a mécses forró lehet és miután megolvadt kiöntheted: legyen mindenképp valamilyen tartójuk, ami ettől megóv
  • a füstölő szintén hullathat parazsat, neki is kell tartó
  •   ügyelj arra, hogy senki ne zavarjon meg munka közben, ne érjen telefonhívás, vagy a laptop se jelezze, hogy valaki chatelni szeretne Veled
  •   a padlóra érdemes lehet egy plédet leteríteni, hogy míg ott fekszünk ne fázzunk nagyon (ha pedig a szobánkban hűvös van, vagy fázósak vagyunk, inkább hagyjunk magunkon némi ruhát)


 ~ ~ ~

Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem jövő héten is találkozunk, amikor a szertartások hogyan, miért és mikéntjét fogjuk megismerni.

A környezetbarát ádozatokról és felajánlásokról

$
0
0




Sokszor előfordul, hogy a legjobb szándékú Természetnek felajánlást tevő is olyasmit hagy ajándékként maga után, ami ártalmas lehet a Természet fizikai lakóinak. Épp ezért itt egy kis felsorolás arról, hogy mivel miért kell vigyázni, illetve mit érdemes a Természetben hagyni.

Első és legfontosabb szabály: csak természetes, könnyen lebomló és környezetre nem káros dolgokat hagyjunk magunk után hátra. A mécsesek alumínium alja, a színes, műszálas szalagok és más műanyag tárgyak természetesen nem felelnek meg ennek az elvárásnak.

Alkohol: egyrészt, káros hatással van az állatok szervezetére, akár halált is okozhat nekik. Növényeknél is hasonlóan komoly problémákat hoz, lassítja azok növekedését, vagy teljesen le is állíthatja azt, végül akár meg is ölheti a növényt. Sört és bort pl. soha nem lenne szabad növényekre önteni, mivel az alkohol mellett a bennük található cukrok elősegítik a baktériumok és gombák megjelenését is.

Tej: az állatok többsége nem képes megfelelően lebontani a benne található laktózt, így hasmenést és más emésztési panaszokat okoz számukra (még a sündisznóknak sem szabad adni belőle). Növények esetében a benne található zsírok és a cukrok a pórusok elzáródását okozhatják, melyeken keresztül a növény létfontosságú anyagait hivatott felvenni, ezáltal pedig a halálát hozhatja. Másrészt, nagy mennyiségű vízzel hígítva egyes növények növekedését támogathatja (pl. uborka, paradicsom, őszirózsa).

Méz: alapvetően ez nem számít káros anyagnak, ám mivel tartalmazhat emberre ugyan nem káros, de méhekre veszélyes kórokozókat, így a nem helyi termelőktől származó mézet nem szabad olyan helyen hagyni, ahol a helyi állomány hozzáférhet. Helyette, ha a méheknek vagy más nektárt fogyasztó állatoknak akarunk kedveskedni, inkább cukros vizet helyezzünk ki egy edényben.

Madáreleség: már sokak által ismert az a tény, hogy kenyeret és más pékárut nem szabad madaraknak adni. Ezen kívül minden erősen fűszeres, vagy sós étel is káros számukra, de a tej is (habár a túró és a sajt szabadon adható nekik). A kókuszreszelék, amit a boltokban venni lehet szintén káros szárnyas barátainkra, de a friss kókuszt szívesen fogyasztják. A földimogyorót is sok madárfaj kedveli, viszont csakis sótlan és nem pörkölt magokat lehet adni nekik. A földimogyorónál ezenkívül egy, rajta sokszor előforduló gombafajtára is ügyelni kell, amely halálos a madarakra nézve, ezért csak megbízható helyről származót adjunk nekik. A nagyobb csonthájas magvakat (mogyorók, dió, stb.) kisebb darabokra kell törni, hogy a kistestű madarak is el tudják őket fogyasztani. Lehet még nekik adni: sótlan és füstöletlen szalonnát, burgonyát, főtt rizst, zabpelyhet, kölest, kendermagot, búzát, napraforgómagot (a fekete változat a legjobb; megint csak sótlan formátumban), almát, stb.

Szárított gyümölcsök: a szárított gyümölcsök általában biztonságosan adhatóak az állatoknak, kivétel ez alól a szőlő, pontosabban a mazsola, mely több állatfajban is veseleállást eredményezhet.

Egyéb állatokra veszélyes dolgok: csokoládé, kávé, avokádó, hagymafélék.

Boszorkányiskola 2. lecke: a rituálékról

$
0
0



Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola második leckéjén! Ezen a héten megismerjük a szertartásokat, azok menetét és elvégzésük csínját-bínját. Összeállítunk egy jobbára saját szertartást, illetve elkezdjük gyakorolni a mágikus munkákhoz szükséges gondolkodási módot.

 ~ ~ ~

Ahogy egyre többet tudsz meg az újboszorkányságról, egyre többször találkozol majd különféle rituálékkal. Lesznek köztük olyanok, amik valamilyen változásról hivatottak megemlékezni az életedben, vagy amik egy ünnepről szólnak majd, esetleg a különféle szellemi természetű lényekkel való kommunikációról és kapcsolatteremtésről, vagy magáról a mágiáról, illetőleg a jóslásról. Bonyolultságuk változó, csakúgy, mint a bennük alkalmazott módszerek. Ez annak köszönhető, hogy a múltból nem maradt ránk egyetlen pontos szertartásforma sem, persze kivéve a keresztény liturgiát és a rituális mágia előírásokkal telt rendszereit. Maga a wicca is ez utóbbiból merített, aminek köszönhető többek között a körök oly’ gyakori használata, vagy az égtájak/negyedek megidézése. A következőkben viszont megpróbálunk elrugaszkodni ettől, alternatív és egyszerűbb formákat keresve.

Maga a rituálé alatt pedig a továbbiakban egy tettekből, szavakból és külsőségekből álló kommunikációt értek a transzcendens felé, mely elvégzése által az ember kontaktust teremthet, válaszokat kaphat és elvileg akár befolyásolni is képes a túlvilágon történteket, a szellemeket, vagy éppen az univerzum erőit. Alatta tehát, az ember kapcsolatot indítványoz az istenek, szellemek (vagy egyéb lények) felé, a mozdulatok, a kimondott szavak, a hozzávalók pedig mind-mind ezt hivatottak elősegíteni. Most így elsőre mindez talán nagyon bonyolultnak hangozhat, de nem kell megijedni, aki az előző héten elvégezte a dedikációt, az már bizony sikeresen túl is van egy ilyen élményen.


A rituálék menetéről
Minden vallásnak és/vagy hitrendszernek megvannak a maga módszerei a saját szertartásainak elvégzésére. Az újboszorkánysággal sincs ez másként. A legtöbbet olvasható leírások erről a wiccából származnak, ami pedig, mint már említettem, jelentősen az európai szertartásos mágiából merített. Mára az eredeti módszereket a sok magányos, vagy nem egy konkrét hagyományokhoz tartozó gyakorló mind többé-kevésbé a saját elképzelései szerint alakította át. Nagy tud lenni a változatosság közöttük, ám általában a következő szokott lenni a menetük: a helyszínt megtisztítják, a kört kivetik, megidézik a negyedeket/elemeket, majd az isteneket, elvégzik a szertartás fő mozzanatait, elbocsátják a megidézett erőket és végül megtörik a kört, esetleg meg egy kis evészettel és ivászattal zárnak. Míg ennek a formulának is felmerülnek majd egyes elemei a mai lecke során, de alapvetően nem ezzel fogunk dolgozni, hanem mindenkit a saját módszerének a kialakítására buzdítok, igyekezve minden fontosabb támpontot megadni annak kialakításához.
A rituálék menetének főbb pontjai: előkészületek, megfelelő hely és időpont, rituálékezdő formulák, szellemi lények megszólítása, rituális tett véghezvitele, levezetés, esetleges további utómunkálatok. Nézzük meg ezeket a pontokat közelebbről.

Előkészületek
A rituálé milyenségétől függ, hogy mennyi előkészületre van hozzá szükség; minél nagyobb munkát akarunk végezni, általában annál többre. Gyakorlati szinten ez jelenti a hozzávalók beszerzését, a tér előkészítését, az esetleges szövegek és a teendők megtanulását. A testünket is felkészíthetjük; lezuhanyozhatunk előtte, vagy fürdőt vehetünk, füsttel (is) megtisztíthatjuk magunkat. Ha transzba is akarunk esni a szertartás során, akkor javasolt előtte az egy (vagy akár több) napos böjt, csak italokon, vagy egyedül bizonyos ételek elhagyásával. De egy kisebb rítus előtt is jobb, ha pár órát nem eszünk, pusztán azért, hogy így tisztább fejjel tudjunk dolgozni. Böjt esetén azonban ügyelni kell arra, hogy elegendő folyadékot igyunk és a vércukorszintünk se essen le hirtelen (szőlőcukor, vagy gyümölcslevek, jó cukros teák, stb.). A böjtölésről és az önmegtartóztatásról itt lehet Erdész írásában többet olvasni. Másik lehetséges tett még, a csak szertartásokra alkalmazott ruha, vagy ruhadarabok, ékszerek felvétele. Itt nem csak a lila köpenyekre gondolok, habár ez is egy opció, még ha elég abszurd is. Rituális öltözék lehet egy adott (normál kinézetű) ruha, amit csak ilyen alkalmakkor hordunk, vagy egy sál, amit ilyenkor a vállunkra terítünk, vagy amivel ezentúl mindig bekötjük szemünket transzba lépés előtt. Ékszerek terén mindenkit arra buzdítanék, hogy lépjen túl a pentagrammán, és helyette keressen valami csak magának jelentéssel bíró csecsebecsét. Szükség van-e ezek közül mindre? Ez csak Rajtad múlik. A gyakorlati előkészületek fő funkciója, hogy az agyunknak segítsen átállni a szertartások sikerességéhez szükséges mentalitásba. Ha úgy érzed, hogy Neked sok ilyenre van szükséged, vagy csak egyszerűen tetszik a gondolatuk, használd őket. Ha pedig nem tetszenek, mindig el lehet hagyni őket és fordítva.

Rituális tisztaság kérdése
Több vallásban is ismert a vallási tisztaság és tisztátlanság kérdése, pl. zsidóság, iszlám, sintó, de az ókori görögök, egyiptomiak és rómaiak is ismertek hasonló képzeteket. Az elgondolás a tisztátlanság mögött általában az, hogy bizonyos tettek (pl. állatok leölése, emberi tetemek kezelése, bizonyos dolgok megevése, a szex, menstruáció) az embernek elveszi a jogát attól, hogy a transzcendenshez forduljon, úgymond nem kívánatossá téve az illetőt az istenek szeme előtt. Az persze minden kultúrában más és más, hogy mi mekkora „koszt” okoz, és azt hogyan is lehet „lemosni”. A tisztaság visszanyeréséhez néha elég egy adott időnek eltelnie (ami egy hétköznapi cselekvés esetén jelentheti azt, hogy szertartás előtt x idővel tilos azt elvégezni), vagy egy rituális mosdás kell hozzá (az egyik leggyakoribb módszer), esetleg szaunázás, vagy átfüstölés a megfelelő növényekkel. Az újboszorkányságban alapvetően nem ismernek tisztátalanságot adó dolgokat, ellenben az emberi életről általában azt tartják, hogy kvázi-tisztátalanná teszi az embert (ezt sokszor „negatív rezgés”-nek, vagy „negatív energiá”-nak nevezik), ami miatt szükség van valamilyen formájú megtisztításra. De a rituálék terére is ugyanez vonatkozik, ugyanis ha magára hagyjuk őket, akkor egy idő után elvileg automatikusan „koszosak” lesznek.
Az viszont a Te döntésed, hogy mennyire, vagy egyáltalán, hogy akarsz-e megtisztulni egy-egy szertartás előtt. Azért valamilyen formája nem árthat, ha nem is a spirituális értelemben vett tisztátlanság miatt, hanem sokkal inkább azért, mert segít átszellemülni, „letakarítani” a hétköznapok stresszét, hogy azokat hátrahagyva tudjunk az isteni felé fordulni. Ám ez megtörténhet egy egyszerű kézmosás által is, vagy akár ahogy a múlt héten tettük, egy fürdővel.
Hölgytársaimnak pedig megemlítem külön is, hogy a menstruáció sem akadálya a rituálék elvégzésének, habár ez a különféle vallásokban a nőket leggyakrabban tisztátlanná tevő létfunkciónk.

A megfelelő tudatállapot
A rituálék legfontosabb része, hogy az ember teljes koncentrációval és lélekjelenléttel végezze azokat. Akkor nem ér semmit a munkánk, ha közben a kedvenc sorozatunkról ábrándozunk, vagy azon bosszankodunk, hogy mi sértőt mondott tegnap az egyik munkatársunk. A szertartás során ezt nem engedhetjük meg magunknak. Akkor végig a cselekedeteinkre, a szavainkra és azok jelentésére kell figyelnünk. Mindent a szívünkből cselekedjünk, átérezve a legkisebb mozdulatunkat, illetve a környezet rezdüléseit is.  Épp ezért felmerülhet a kérdés, hogy ha nagyon fáradtak, idegesek vagyunk, akkor végezzük-e el egyáltalán a szertartást? Nos, erre nincs egy minden alkalommal működő válasz. Ha éppen elfoglaltak vagyunk és a nagy rohanás közepette kéne beszorítani a munkát, akkor javasoltabb egy rövidebb és egyszerűbb kis megemlékezést végezni, ha ez lehetséges. Amikor mérgesek és dühösek vagyunk, egy szertartás megtartása még jót is tehet nekünk, ám az nem javasolt, hogy haragunkban valami olyat tegyünk, amit később megbánhatunk (gondolok én itt most főként az ártó mágiára). A rituáléknak van egy olyan tulajdonsága, hogy a hétköznapok helyzetéből ki tudnak mozdítani minket. Az agyunk ilyenkor egy kis időre kimozdulhat a mókuskerekéből, vele együtt pedig a lelkünket is gazdagíthatja az ilyen munka. Az élet nagy fordulópontjairól megemlékező szertartások pedig segíthetnek a veszteségek és a traumák feldolgozásában is. Betegség esetén viszont még nehezebb lehet az odafigyelés egy rituáléra. Ilyenkor sem tiltott a munka, habár ha úgy érezzük, megint csak rövidíthetünk az alkalmon. Amikor pedig minden kötél szakad, természetesen el is hagyhatjuk őket. A lényeg, hogy a rituálék ne váljanak olyasmikké, amiket csak ne akarunk tudni, hogy aztán rohanhassunk valami mást csinálni.

Megfelelő hely és idő
A tanult mágikus hagyományban a rituálék nagy részét adott időpontokban kell(ene) elvégezni: újholdkor (mint a dedikációt is), telihold napján, éjfélkor, vagy amikor a Mars a Kos csillagjegyben tartózkodik, esetleg a Merkúr órájában, stb. Mint talán ebből is látszik, az évek során egy igen gazdag és bonyolult rendszer alakult ki erre, amit majd a későbbiekben alaposabban is fogunk tanulmányozni. Ami viszont a hétköznapi gyakorlatot érinti, bizonyos dolgokat tényleg a maga megfelelő idejében érdemes elvégezni, de azért arra a merev rendszerre nincs szükség, mint ami kialakult a szertartásos mágiában.
Érdemes viszont ügyelni arra a tényre, hogy az év bizonyos pontjait különösen alkalmasnak gondolták egyes munkák elvégzésére, az emberi kultúrák asszociációinak és az évszakok változásainak köszönhetően. Ilyen mondjuk a november elejének környéke és a holtak imádata, Luca és a boszorkányi varázslatok, vagy Szent János napja és a tündérek összekapcsolása. Ezeknek az időszakoknak általában van egy fő napja, amit mi a hétköznapokban csak ünnepekként szoktunk hívni. Ilyen alkalmakról pedig illendő megemlékezni, és az újboszorkányok ezt is teszik, általában egy rituálé által. A másik fontos meghatározója a szertartások menetének általában a Hold és állásai, és legfőképpen az új- és teliholdak.
Hely tekintetében régebben fontosabbnak tartották az előírásokat, mint ma. Valaha a legtöbb mágikus munkának megvolt a maga területe. Boszorkánnyá váláshoz a keresztútra kellett menni, gyógyító vízért erre és erre a kútra/forrásra, láz csillapítására ehhez és ehhez a fához, stb. Ennek oka, hogy maga a hely is meghatározta, milyen varázslatokra és szertartásokra volt alkalmas. Függött ez annak a fizikai tulajdonságaitól, melyek által különleges asszociációkat kaphatott. Így a falu széle, a keresztút, de még akár a kert vége is mind „liminális” terek lettek, melyeken a természetfeletti világ is az emberi világ összemosódott, és épp ezért is voltak olyan alkalmasak a kettő kommunikációjára. Mások ez emberi tevékenységektől való távolságuk miatt tettek szert ilyen különlegességre – pl. egy megmászhatatlan hegy, egy meredek szikla, egy nehezen megközelíthető sziget, vagy mély erdő. De nem kellett a szentséghez távol lennie az emberektől annak, ami különleges; egy magányos, öreg galagonya, egy furcsa formájúra nőtt fa, egy nagy kő is a természetfeletti elérési pontja lehetett. Ez ilyen területek értékét pedig sokszor fokozta az, hogy valamely túlvilági lénynek, istenségnek voltak szentek (istenek forrásai, fái, ligetei, stb.). Az újboszorkányok legtöbb rítusa ezzel szemben a saját hálószobájukban zajlik, ami egyrészt nagyon kényelmes, másrészt viszont rengeteget elvesz a munkák erejéből. Persze nem azt mondom, hogy senki soha ne dolgozzon a lakásában, de érdemes időnként ki-kijárni a természetbe. 

Rituálékezdő mozzanatok
Az ember általában úgy érzi kereknek, ha a szertartás elejét és végét jelzi valami. Ez a valami persze nagyon sok minden lehet. A modern wicca módszer a már körök kivetése, amit viszont mi majd a tanult mágiánál fogunk részletesebben venni. Ugyanis, ha eleve liminális, vagy szakrális helyen végezzük munkánkat, akkor a körökre nincs is szükség. Viszont pl. a nappaliban dolgozva már érdemes lehet, ha máshogy nem is, de a dedikáló szertartáshoz hasonlóan egy körbejárással kijelölni a munkateret. A füstölő alkalmazása még el is hagyható, de a tűz ilyen típusú használata ajánlott, ha másért nem, hát a hagyományossága miatt. Szokás megszabni, hogy a körözést milyen irányban tegyük, a Nap járásával megegyező irányhoz az építés, a vele ellentéteshez pedig a lebontás gondolatát társítva. Én inkább a mondó vagyok, hogy olyan rituálék esetén, ahol az égi jelenségek, szellemek és istenek fontosabbak, a Nap járását kövessük. A földi dolgokhoz való fordulás esetén pedig a Föld forgásirányát.
Ha viszont nem érezzük szükségét az ilyen térkijelölésnek, akkor akár rögtön bele is kezdhetünk a szellemek megszólításába. Vagy, ez előtt még tehetünk egy gesztust, mondhatunk egy versikét, meditálhatunk egy kicsit, hangszert szólaltathatunk meg, hogy szertartásosabban is jelezzük a rituálé kezdetét. A választás csak rajtunk múlik.

Szellemi természetű lények megszólítása és egyéb szövegek
A rituálék nagy részének van egy szöveges része is, melyek funkciója a szertartás sikerességéhez szükséges szellemek, istenségek, vagy más lények figyelmének a felkeltése, ha pedig ez megvan, akkor a vágyunk tudtása velük. Ez ilyen „beszédeket” sokszor verses formában készítik, hiszen így könnyebb megjegyezni, a rímek és az időmérték az agy áthangolódását segíti, illetve az énekléshez közelíti a beszédet, ha nem már eleve recitálásra, vagy dalnak szánták a szavakat. De lehet prózai is a mondanivaló, mely ugyan az előbb említett előnyökkel nem rendelkezik, ám attól még teljesen működőképes. Hosszúságát tekintve nincs kikötés.
Az ilyen szövegek egyik típusa, amivel a mai újboszorkány irodalomban is sokszor lehet találkozni, az invokáció, ami alapvetően egy szellem/istenség megszólítása és megkérése arra, hogy működjön közre velünk. Általában ez az egyik első dolog, ami elhangzik a rituáléban. A megfelelő lényt nevén szólítják, legtöbbször több nevén és címén is, majd felsorolják különféle funkcióit, dicsőítik hatalmát. A modern szövegekben ez a rész általában azzal zárul, hogy a lényt felszólítják/kérik a megjelenésre, arra, hogy tanúja legyen a munkánknak. A régebbi szövegekben ez sokszor közvetlenül átmegy egy elbeszélő jellegű szakaszba, melyben elmondják az istenség egy mítoszát, ami mágikus rítusok során sokszor a szertartás céljához kötődött, hogy tisztázva legyen, milyen funkciót is várunk el tőle (pl. az isten legyőzte egy ellenségét, akkor most győzze le az enyémet is). Az elbeszélést folytatva ezután elhangzik, hogy miért is van joga az embernek ilyeneket kérnie: mert éppen most, vagy régebben többször, vagy majd a jövőben (ha teljesül kívánsága) áldozatot fog bemutatni. Ekkor megemlítődhetnek olyan esetek is, amikor már előzőleg a szellemi természetű lény a segítségünkre volt, hogy milyen régóta is tiszteljük már őt. Végezetül pedig elhangzik a kívánságunk, ami vallásosabb célok esetén lehet csak annyi is, hogy fedje fel az illető szellem magát előttünk, vagy adja áldását ránk, esetleg tanítson minket.
A szövegek egy része pedig az éppen végrehajtott rituális tettet narrálja. Ez egyrészt nyomatékosítja, amit csinálunk, mintegy szertartásos közeget adva neki. Másrészt pedig, sokszor hozzáfűzik a tett célját is: „Neked áldozom ezt a kiöntött italt, ó hatalmas X szellem!”, vagy már a mágikusabb formulákból említve: „Megkötöm ezt a csomót, hogy xy másra se tudjon nézni, csak rám!”. Ilyen esetekben a tett hétköznapi mivoltából a szavak használata által lép át a varázslatos, vagy istenimádati kategóriába.

Rituális tett
A rituálé csúcspontja, ahol az ember csinál valami konkrét tettet, ami sokszor tükrözi magának a szertartásnak a célját. Az egyik fő formája ennek az ókorban ennek az áldozat bemutatása volt. Áldozat sokféle lehet: étel, ital/szóróáldozat/libáció – mind valamilyen iható folyadék, amit kihelyezhetnek, széthinthetnek, kiönthetnek -, füst/illatáldozat, állatáldozat, véres áldozat, égőáldozat, stb. Ez a téma igen nagy, és most nem is fontos még a legmélyére hatolnunk. Amit viszont érdemes róla megjegyezni, hogy az áldozatnak számunkra értékesnek kell lenni, nem szabad, hogy valami otthoni maradékot ajánljunk fel a szellemeknek. A legjobb, ha külön erre a célra vesszük meg a felajánlani kívánt ételt és italt, amit pedig megvettünk mind adjuk oda (a maradékot ne tegyük el magunknak megenni). Kiváló ajándék lehet még mindig, amit mi magunk készítünk: rajzok, fafaragások, hímzések, stb. Az állatáldozatok nyilván nem elvárások már a nyugati kultúrában, habár ha véres áldozatot szeretnénk tenni, akkor még mindig fordulhatunk a saját vérünkhöz (és ne ártatlan állatokat vegyünk erre a célra). Erről a témáról még bővebb információkat lehet lelni az ajánlott olvasmányok közt, illetve ebben a bejegyzésben.
A második lehetséges tett a közvetlen, vagy valamilyen speciális eszköz általi kommunikáció megkísérlése a transzcendenssel. Ennek a legősibb formája a transzba esés, melyről majd később részletesen fogunk tanulni. Az információnyerés egy kevésbé intenzív formája lehet a különböző jósló módszerek alkalmazása, habár annak is bizonyos formái a transz egy szintjére juttathatnak el. Sok mai rituáléban ezt a részt egy vezetett meditációval/vizualizációval töltik ki. Ezek is alkalmazhatóak, csak a hátrányuk az, hogy bennük egyedül a saját belső gondolatainkat láthatjuk viszont. Így helyette én akkor már egy kis elmélyülést javasolnék, melyben az ember a világ érzékelésére koncentrál, nem pedig a fejében elképzelendő képekre.
Van két dolog, amiért a régi keresztény egyházatyák folyton kiszaladtak a pogányokra: a tánc és az éneklés. Mindkettő nyugodtan lehet a rituálé része és ezek kiváltképp alkalmasak akkor, amikor csoportban dolgozunk. A körtánc, a közös éneklés, vagy kántálás mind felemelő, illetve az összetartozás érzését keltő cselekedet. De egyedül csinálva és kellemes élményt nyújthatnak, hiszen fel tud szabadítani a mozgás és a hangunk kiengedése. Sőt, ezek (is) elősegíthetik a transzba esést.
A rituális tettek utolsó általam most említett fajtája a szimbolikus cselekedetek csoportja. Ezek olyasmiket takarnak, amik elvégzése által elvileg a világ, vagy legalábbis a szellemek világának a minősége valahogy változni fog. Ez a mágia alapvető formája is, hiszen egy bábu megszurkálása is ugyanezen az elven működik. Az ilyen tettek témáját majd szintén bővebben fogjuk elemezni később.

Levezetés
Aminek van kezdete, annak a vége is el kell, hogy jöjjön. A rituálé befejezése lehet annyi, hogy megköszönjük a megszólított lények figyelmét, elbúcsúzunk tőlük, majd hazaindulunk, hanem otthon végeztük munkánkat. A népszokások egyébként ekkorra szoktak olyasmiket előírni, mint hogy hazaérésig nem szabad egy szót se szólni, tilos útközben hátranézni (egyébként mindkettő védelmező célú), stb. Ha valamilyen kezdő gesztust alkalmaztunk, azt most megismételhetjük, keretet adva a szertartásnak. A térkijelölő mozzanatokat újra elvégezhetjük, immár az kezdetihez képest ellenkező irányban.
A rituálé után pedig érdemes enni és inni valamennyit. Egyrészt ezzel végre megtörhető a böjt, már ha tartottunk ilyet. Másrészt, ez segíthet megnyugodnunk az esetleges felkavaró élmények után. Szintén ebben segíthet, ha lejegyezzük a tapasztaltakat.

Ajánlott olvasmányok:
Pócs Éva: Tér és idő a néphitben (http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/pocs.html)
Kerezsi Ágnes: Az obi-ugor áldozati szertartások legfontosabb jellemzői: törvényszerűségek, fajták, jelek (http://apps.arcanum.hu/app/ethnografia/view/Ethnografia_1999_110/?query=SZO%3D(%C3%A1ldozat)&pg=48&layout=s)
Obrusánszky Borbála: Földanya kultusz a mongoloknál (részlet, kezdve az Áldozati helyek és az áldozat formái alcímtől: http://apps.arcanum.hu/app/ethnografia/view/Ethnografia_2007_118/?query=SZO%3D(%C3%A1ldozat)&pg=177&layout=s)
Homéroszi himnuszok
Előjel-vizsgálat előtt: ima az éjszaka isteneihez (http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.vallasok/index.asp_id=79.html az oldal második felén található, érdemes egy kulcsszóval rákeresni)
Ugariti vallás szöveges forrásai (http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.vallasok/index.asp_id=80.html)
Görög mágikus papiruszok (angol fordítás: http://www.academia.edu/3158348/The_Greek_Magical_Papyri_in_Translation_including_the_Demotic_Spells)



 


A szertartásokhoz szükséges tudatállapot gyakorlása
Ezt a feladatot alapvetően bármikor végezheted, amikor nincs szükség a folyamatos éberségedre (pl. autóvezetés közben), illetve arra, hogy az agyad „dolgozzon”, vagyis olvasson, számoljon és hasonló esetekben. Érdemes naponta legalább egyszer megpróbálni, de ha többször is sikerül rászánni magunkat, az még jobb. A feladat egyszerű, ám annál nehezebb lehet: a belső monológunkat el kell hallgattatni, és csak arra kell figyelnünk, amit érzékelünk, illetve amit éppen csinálunk. Tehát, ha mondjuk, hazafelé sétálunk (sietünk?) a munkából, akkor arra figyeljünk, milyen illatokat érzünk, mit látunk, milyen érzés, ahogy a cipőnk a talajt éri, meleg van-e, vagy hideg, hol kevés rajtunk a ruha, hol túl sok, miket hallunk, hogy dobog a szívünk, amint a levegőt vesszük, stb. Ha újra gondolkodni kezdenénk, csak igyekezzünk visszatérni ebbe a teljes megfigyelő, mindent tudatosan átélő állapotba.
Gyakoroljuk ezt minél többet.
 


Magáldó rituálé megírása
Az év későbbi részében szükségünk lesz majd minimum egy általunk nevelt növényre, mely egynyári és ehető kell, hogy legyen, valamint az sem árt, ha biztosak vagyunk abban, hogy fel tudjuk nevelni. Én épp ezért a nem olyan igényes bazsalikomok egyikét ajánlanám, de mondjuk a körömvirág is ugyanolyan jó választás. Ezen a héten a feladatunk vele kapcsolatban, hogy kiválasztjuk a növényfajt, megvesszük hozzá a magot (ha nincs belőle otthon), majd egy kis rituálét írunk arra, hogy megáldjuk őket. Az áldást magát pedig majd jövő héten, a teliholdkor (12-e) hatjuk végre (megint csak, ha minden kötél szakad, előtte vagy utána egy nappal is jó).
A megíráshoz persze adok egy keretet, amibe aztán, a fent elolvasottak alapján mindenki a magának tetsző dolgokat helyettesítheti be. Viszont ha lehet, az általam felvázolt részeket ne változtassuk meg nagyon.

  1. Előkészületek: gondold át, mi is kell a szertartáshoz és szerezd is be őket. Döntsd el, pontosan hol szeretnéd végezni és napközben mikor. Akarsz-e valamilyen más módon is előkészülni rá, vagy csak lecsendesíted a tudatot és már kezded is. Írd le, miket szeretnél mondani, illetve az sem árt, ha minden mozzanatodról készítesz egy tervet (amitől aztán majd jól eltérhetsz).  Hely: ehhez az én támpontom annyi volna, hogy odakint, az otthonodhoz közel, a szabadban végezd, vagy legalábbis egy nyitott ablakban, amin be tud sütni a nap (az meg még jobb, ha a rituálé alatt éppen Rád is süt). 
  2. Időpont: a már fent is megadott márciusi telihold nappala, ám azon belül mindegy, hogy mikor.
  3. Lények megszólítása: két létező áldását kérjük majd a magokra, a Földét és az Égét. Szólítsd meg őket úgy, ahogy csak szeretnéd, észben tartva persze azt, amit erről olvastál.
  4. Rituális tett: tekintve, hogy ezt talán a legnehezebb kigondolni, így erre lesznek a legpontosabb előírásaim is. Az Égnek és a Földnek égő áldozatot fogunk bemutatni, ehhez pedig mindenképpen száraz növényi részt használjuk (csak natúr növényt, még gyantát sem!), ugyanis a szertartás után annak a hamvain kell maradnia elvetésig a növényeknek, illetve a hamvak egy részét be kell szórni majd a cserepükbe is. Egy edényben gyújtsd meg a növényi részt, és míg ég, a füstjében mártsd meg a magokat. Közben kérd az Ég és a Föld áldását rájuk.
  5. Levezetés: megköszönni a Földnek és az Égnek az áldást, majd elbúcsúzni tőlük. Bármi egyéb rituálézárási cselekedet elvégzése.
  6. Utómunkák: a magok megfelelő helyre tétele elvetésükig az áldozat hamvain, illetve eltakarítani magunk után.

Tippek:
Ne izguljunk, vagy bonyolítsuk túl az egészet!
Ne féljünk attól, hogy valamivel elrontjuk a rituálét! Csak a szavainkban mutassunk tiszteletet az Ég és a Föld felé, a tetteinkben pedig legyünk magabiztosak.
Ha nem vagy biztos a dolgodban, képzeletben végig is csinálhatod, hogy lásd, tetszik-e majd az, amit elképzeltél.
Nyugodtan használhatunk hozzá gyertyákat is, vagy bármi mást, amivel esztétikusabbá szeretnénk tenni a rituálét.
A növények égetésére tűzálló edényt használjunk, és mint mindig, most is ügyeljünk arra, hogy semmi mást ne gyújtsunk fel. 

 ~ ~ ~

Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem jövő héten is találkozunk, amikor az évszakok változásait és a jelentősebb ünnepeket fogjuk áttekinteni.


Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.


Boszorkányiskola 3. lecke: a boszorkányok ünnepei

$
0
0



Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harmadik leckéjén! Ezen a héten megismerjük a mai újboszorkányság jeles napjait, illetve elkezdünk ráhangolódni az évszakok váltakozására. Teliholdkor megáldjuk vetőmagjainkat, illetve felkészülünk a tavaszi napéjegyenlőségre.

~ ~ ~

Ha az interneten rákeresünk arra, hogy boszorkányok ünnepei, akkor egy közös néven évkeréknek illetett, nyolc, ún. szabbatból (sabbath) álló rendszerrel ismerkedhetünk meg. Ez is, mint oly sok más minden a wiccából és Gerald Gardnertől származik, illetve Margaret Murray elképzeléseiből. Murray szerint a kora-újkori leírások a boszorkányok gyülekezeteiről, amiket boszorkányszabbatoknak (vagy magyarosan boszorkányszombatoknak) neveztek valójában egy rejtett, pogány termékenységkultusz ünnepei voltak. Ezek az ünnepek pedig megegyeztek a régi négy nagy kelta ünneppel (melyek a „nagy” szabbatokat adják: Samhain, Imbolc, Beltane és Lughnasadh). Gardner először csak az ezen napokról való megemlékezést is tartotta fontosnak, ám pár év elmúltával hozzájuk adta a „kisebb” szabbatokat is, melyek a napéjegyenlőségek és a napfordulók.
Persze a történelmi helyesség érdekében megjegyzendő, hogy a múlt keresztény szerzői, illetve a periratok, nem egy boldog termékenységrítusként írták az ilyen gyűléseket. Sőt, általában fix és egységes idejük sem létezett, vagyis nem lehettek pogány ünnepek továbbélései. A legfontosabb tudnivaló pedig, hogy ha másban nem is értenek róla pontosan egyet a történészek, de abban biztosak, hogy a való életben, fizikai összejövetelei nem voltak a boszorkányoknak (az álmok és a látomásélmények kérdését viszont nem lehet kizárni).
A boszorkányszombatoktól függetlenül, sok helyen még máig ismertek az évnek olyan szakaszai, melyekről azt tartják, hogy a boszorkányok különösen aktívak alattuk (boszorkány alatt itt a történelmi, ártó mágiát űző személyt értem, nem pedig a mai újboszorkányokat). Más napok azért különlegesek, mert ilyenkor a mágikus cselekedeteket gondolják igen hatásosnak. Ezek a napok az utóbbi évszázadokra a keresztény-paraszti kalendárium szerves részévé váltak. Sok újboszorkány pedig a régi pogány kultúrák ünnepeit, vagy egy-egy, az illető számára fontos istenség fesztiválját tarja meg. Mi majd az év folyamán a wicca Évkerékben található ünnepekkel, illetve a magyar hagyományban ismert két fő „boszorkányos” nappal - Lucával és Szent Györggyel - fogunk megismerkedni.




A történelmi boszorkánygyűlés: a boszorkányszombat
Nagyon érdekes és homályba vesző az eredete annak, amit a boszorkányüldözések során a boszorkányok gyűléseinek, a szombatjaiknak tartottak. Fontos róla megjegyezni, hogy nem egy valós gyakorlatot írtak le benne az keresztény tudósok, hanem már az ókorban megjelent sztereotípiák fokozatos fejlődésének eredményeként születtek az első róla szóló feljegyzések. Ezekben olyasmik voltak megtalálhatóak, mint (lehetőleg vérfertőző és homoszexuális jellegű) orgiák, gyermekek (kiváltképp csecsemők) megölése és elfogyasztása, valamint egy állat előtti vallásos imádat kifejezése. Az egészben persze a legszebb az, hogy egy időben ezekkel pont a keresztényeket vádolták. Mindenesetre, az ilyen diabolikus gyülekezet képzete eredetileg az írástudó vallási vezetők és gondolkodók fejében létezett. A boszorkányság majd csak később került bele, magával hozva olyan elképzeléseket is, mint hogy a résztvevők repültek a szombatra, jobbára pedig nem seprűn, hanem állatokon. Ezt a témát egy korábbi bejegyzésemben (ami itt megtalálható) már hosszabban elemeztem, így most arra kérnék mindenkit, hogy azt olvassa el, ha még nem tette, vagy nézze át újra, hogy frissebben éljen az emlékezetében.

A továbbiakban viszont nem a történelmi boszorkányszombattal, hanem az újboszorkányság szabbatjaival fogunk foglalkozni (a kettő megkülönböztetésére pedig a mai ünnepeket a szabbat szóval illetem, a szombatok alatt pedig a múlt képzeteit értem majd).


A szabbatok és az évkerék
Az év kerekét a már említett „négy nagy kelta ünnep” (nov.1, feb. 1, vagy 2., máj. 1., aug. 1.) , illetve az őket kiegészítő napfordulók és napéjegyenlőségek alkotják. Eredetileg, a 20. században ezeket úgy mutatták be, mint egy régi rendszer újjáélesztését, viszont mára már tudjuk, hogy a fent említett négy alkalom nem mondható általánosan a kelták fő ünnepeinek, a Nap látszólagos égen való mozgásához kötötteket pedig szintén nem tartották meg ilyen formában sehol. A boszorkánysághoz pedig semmi közük. Erről is már írtam korábban (itt található), amit kérlek, szintén olvass el, vagy nézz át újra.
Az évkerék szó eredetéről azt szokás mondani, hogy már a kelták is egy nagy kerékként képzelték el az év forgását, ami november elsején (Samhain) újra és újra körbefordul. A kerék küllőit a nyolc ünnep alkotja, melyek mai populáris nevükön a következők: Samhain, Yule, Imbolc, Ostara, Beltane, Litha, Lughnasadh és Mabon. Ám mint már sejthetjük, a mindent kelta eredettel való magyarázat most sem állja meg történelmileg a helyét. Ettől eltekintve viszont, a szabbatokat közösen egy körön belül szokás ábrázolni, és az ünnepek rituáléiban is vissza-visszaköszön a kerék gondolata. Wicca körökben az évkerékhez egy mítosz is tartozik, mely szerint az Istennő Imbolckor mindig megfiatalodik, és az ünnepek előrehaladtával egyre idősebb lesz, mire Samhainkor (nov. 1.) már öreg banyaként jelenik meg. A szép folyamat képébe persze belerondít kicsit, hogy az Istennő Yule, vagyis a téli napforduló idején a Napistent megszülő anyaként van elképzelve, ami a vénasszonyság és a fiatal szűzleány közé valahogy nem igazán illik logikailag, de hát gondolom, egy Istennőnek mindent ez sem okoz akadályt. Az Istennő mellett még van egy Isten is, aki már egy meghaló és újjászülető termékenységistenség szerepét tölti be (ez a gondolat egyébként eredetileg Frazertől származik). Ő Yulekor születik meg, majd fokozatosan felnő, hogy aztán Lughnassadh (aug. 1.), Mabon (őszi napéjegyenlőség), vagy Samhain alkalmával meghaljon, alászállva az alvilágba. Egy másik, már Robert Gravestől eredeztethető mítosz, amit még az évhez szoktak kapcsolni a Tölgykirály és a Magyalkirály harcának története. Erről itt írtam már bővebben, amit szintén érdemes elolvasni (link hozzá).
 
A szabbatok és az évszakok váltakozásai
A fentiekből is elég élesen kitűnhet, hogy a szabbatokhoz rendelt modern mítoszokhoz elég kritikusan fordulok. Ám ettől még az évkerék nyolc ünnepből álló rendszerét nem tartom feltétlenül reménytelen esetnek. Ugyanis, az egyik legfontosabb sajátságuk, hogy megpróbálják az embert az évszakok változásaira és a gazdasági munkák fontosabb teendőire ráhangolni. Mert ugyan mit érdekel egy mai városi embert, hogy mikor is aratják a földeket? Vagy, hogy mikortól is hosszabbak a nappalok, mint az éjszakák? Ám Lughnasadh napja pont az aratást hivatott megünnepelni, míg Ostara a tavaszi napéjegyenlőségről emlékezik meg. Habár a „kelta” származású ünnepek (Samhain, Imbolc, Beltane és Lughnasadh) kissé el vannak csúszva a magyar földművelési kalendáriumhoz képest, de kezdetnek megteszik, míg a másik négy nap egy-egy kozmikus fordulópontot takar, így azok a föld bármely pontjára igazak valamilyen értelemben (ami aztán természetesen a lakóhelyünk szélességi fokától függ).


A magyar ünnepek
Mint említettem, két kimondottan magyar boszorkányos nappal fogunk foglalkozni: április 24. és december 13. Ezekről az időpontokról azt tartották, hogy a (történelmi) boszorkányok különösen aktívak alattuk, ami miatt fontos volt mindenféle megelőző tetteket végezni, nehogy bárkinek is ártani tudjanak. Fontos mágiavégzési napok, vagy még inkább éjjelek is voltak ezek. Mellettük persze más napokon is nagyobb aktivitást mutathattak a boszorkányok, ám egyrészt ezek a leghíresebbek, másrészt pedig a fontosabbakat (pl. a nyári napforduló) úgy is taglalni fogjuk, hiszen az évkerék részét képezik.
 
Az évkeréken túl
Ám egyáltalán nem kötelező az évkerékhez ragaszkodni! Én magam sem teszem azt. Ezeket az ünnepeket az év alatt főként az évszakokhoz való ráhangolódás mankójaként és a popularitásuk miatt ismerjük meg. Már eleve túl is lépünk rajtuk a két magyar időponttal, és mindenkit bátorítok rá, hogy majd dolgozza ki a saját ünneprendszerét. Sokan az újboszorkányok közül a saját régiójukban hagyományos fesztiválokat tartják meg inkább, vagy teljesen a természet változásaihoz igazodva, akkor ünnepelnek, amikor megjön a tavasz, vagy amikor rügyeket bontanak a fák. Én személy szerint ez utóbbi módszert javaslom, ám tekintve, hogy csak Magyarországon belül pl. több, mint egy hét eltérés is lehet abban, hogy mikor kezd el virítani a kökény, ehhez a rendszerhez nem tudok most igazodni. Így csupán mindenkit bátorítani tudok rá. A harmadik ünneplehetőség pedig a már említett régi pogány fesztiválok újjáélesztése. Ez különösen hasznos tud lenni, ha nagyon vonzódunk egy istenséghez, vagy valamelyik kereszténység előtti kultúrához.


Összegzés
Az újboszorkányok ünnepeinek a célja a gazdasági élet és a bolygónk forgásának a nagy fordulópontjairól, illetve az évszakok váltakozásairól való megemlékezés. Erre a legismertebb rendszer a wicca évkerék, amihez viszont nem kötelező ragaszkodni. A lényeges ezen év során bennük csak az, hogy segítsenek újra átérezni és összehangolódni a környezetünkkel, a felmenőink hagyományival és az élelmünk termelésének a ciklikusságával (még az üvegházak ideje előttről). Mindezek pedig a mai boszorkányság egyik legalapvetőbb részét képezik.

Ajánlott olvasmányok:
Ronald Hutton: Stations of the Sun: A History of the Ritual Year in Britain 
Szendrey Zsigmond: Évnegyedi szokásaink és babonáink (http://apps.arcanum.hu/app/ethnografia/view/Ethnografia_1941_052/?query=SZO%3D(%C3%BCnnep)&pg=19&layout=s), most csak a 13- oldalig




Teliholdi magáldó rituálé
12-én, vagyis teliholdkor áldjuk meg a magjainkat, a múlt héten megírt rituálé szerint. Ezeket a napéjegyenlőségig tartsuk az áldozatunk hamvain, egy tányéron, amikor is majd elvetjük őket.


Séta a természet változásaira való ráhangolódásért
A hét folyamán egy, vagy ha tudunk több nap is, menjünk ki sétálni egy zöld helyre, ha lehetséges erdőre, vagy mezőre. Vigyük magunkkal a boszorkányos naplónkat, illetve egy fényképezőeszközt is. Jegyezzük le, hogy mit látunk zöldülni, esetleg virítani és fényképezzük is le őket. Biztos sok mindent nem fogunk felismerni, ám épp ezért is kellenek a képek, amik alapján majd otthon megpróbálhatjuk meghatározni a növényeket. Ugyanez vonatkozik bármilyen állatra (legyen az szárnyas, négylábú, vagy ízeltlábú). Ha a fényképezés nem sikerül, akkor még frissen írjuk le olyan alaposan, amennyire csak tudjuk, hogy mit is láttunk és később ez is elég lehet a beazonosításhoz. Vagy alkalmazhatunk különféle applikációkat és határozókönyveket is, amik ebben a segítségünkre lehetnek. A lényeg, hogy jegyezzük le, mit látunk (mert egy hét múlva már a felére sem emlékeznénk). Ez segít majd megérteni a lakóhelyünk közelében található természetet, és közelebb is visz majd hozzá. A séta egy részét pedig mindenképpen az előző héten megismert tudatállapot gyakorlásával végezzük!
Ezt ezentúl minden héten ismételjük meg. Ha máshol nem, hát a saját kertünkben, vagy a legközelebbi parkban, de az emberek által lakatlan terület a legoptimálisabb.

Napéjegyenlőségre való felkészülés
Jövő héten lesz a tavaszi napéjegyenlőség. Erre az alkalomra egyrészt egy újabb rituálét fogunk tartani, március 20-án, lehetőleg pedig pirkadatkor, vagy szürkületkor. Ezt azért közlöm már most jó előre, hogy az időbeosztásunkat ehhez tudjuk majd igazítani. Másrészt pedig, már most érdemes lehet, egyfajta ráhangolódásként feldíszítenünk erre a jeles napra a házat. Általában elmondható, hogy ami húsvéti dísz, az tökéletes napéjegyenlőségi dísz is, így színes tojások, a csokinyuszik, a barkák, a tavaszi virágok mind-mind tökéletesen megfelelnek erre a célra. További lehetőség, hogy egy tavaszi nagytakarítás keretében rituálisan is megtisztítjuk otthonunkat. Ezt fogyó hold idején végezzük, a napszak terén viszont nincs rá előírás. Kell hozzá egy pohárka természetes víz, azaz forrásból, patakból, tóból, folyóból, vagy esetleg esőből származó. Ha ehhez nem férünk hozzá, a kútvíz is jó, vagy végső esetben a bolti ásványvíz, amit aztán kirakunk egy egész napra a szabadba egy nyitott (nem műanyag) edényben. Takarítsuk ki a házat, majd nyissuk ki az összes ajtót és ablakot a tisztítás idejére. A bejárati ajtótól kezdve hintsük körbe a házat a vízzel, az óramutató járásával ellenkező irányban. Közben ismételgessünk egy kis mondókat, amit mi magunk írjunk meg erre a feladatra. A mondókában legyen benne, hogy mit teszünk (vízzel megtisztítjuk/körbehintjük a házat) és mi az értelme a tettnek (megtisztítás minden rossztól és ártótól). A bejárati ajtóhoz visszaérve öntsük ki a maradék vizet a küszöbre. Ezután még egy kicsit hagyjuk nyitva az ablakokat és be is fejeztük a tavaszi megtisztítást.


 ~ ~ ~

Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem jövő héten is találkozunk, amikor az tavaszi napéjegyenlőséget és a hozzá kapcsolt szokásokat, ünnepeket és szimbólumokat fogjuk megismerni.


Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.


Boszorkányiskola 4. lecke: a tavaszi napéjegyenlőség

$
0
0


Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola negyedik leckéjén! Ezen a héten megismerjük a tavaszi napéjegyenlőség ünnepét, szokásait és szimbólumait. Majd egy rituálé keretében meg is emlékezünk róla, ami alatt elvetjük a múlt héten megáldott magjainkat.

~ ~ ~

A tavaszi napéjegyenlőség egy csillagászati esemény. A Föld dőlésszögének köszönhetően, ahogy a Nap körül forog, mindig egy kicsit máshol érik a felszínt derékszögben a napsugarak. Ezen a napon pont az Egyenlítő felett történik ez, ami a déli- és az északi félteke számára egyenlő hosszúságú nappalt és éjszakát eredményez. Mindezen túl pedig, a Nap ilyenkor pontosan keleten kel fel a horizonton.
Számunkra ezen időpontra a tavasz általában véglegesen megérkezik. Az első rügyek kipattannak, a barkák virítanak, a hóvirágok és keltikék díszítik az erdők talaját, vagy a kerteket, sáfrányokkal és más korai nemesített hagymásokkal kiegészítve. A madarak dalától hangos minden, ahogy az első rovarok is megjelennek a tájon. A tél álmából mostanra tényleg elkezdett minden felébredni.

A szabbat: Ostara és feltételezett istennője
A tavaszi napéjegyenlőség neopogány körökben az Ostara névre hallgat, és egyike a szoláris, vagy más csoportosításban, a kisebb szabbatoknak. A termékenység, a növekedés, az új kezdetek és a visszatérő Nap ünnepe. Az wicca évkerék keleti oldalán található, a napkelte és a szétáradó fény földjén, valamint félúton a Nap yule-i „mélypontja” és litha-i „csúcspontja” között. Egy másik felosztás szerint ez a fesztivál a második a termékenységünnepek (Imbolc, Ostara, Beltane) sorában.
Neve Beda Venerabilis, angol szerzetes, (i.sz.) 725-ben keletkezett De temporum ratione című írásából származik. Ő jegyzi meg az angolszászokkal kapcsolatban, hogy a kereszténység előtt a mi április hónapunk idejét Ēosturmōnaþnak hívták, Eostre istennő után. Aztán a germán és angol nyelv Ostern és Easter (húsvét) szava is ebből ered. A probléma csak az, hogy Bede nem mindenki által elfogadott tényeket, vagy maga által is megfigyelt szokásokat jegyzett le, hanem a saját magyarázatát a már akkor is kihalt gyakorlatra vonatkozóan. Elméletének kétségességét pedig az is tovább erősíti, hogy rajta (és a név fennmaradásán kívül) nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy létezett volna egy Eostre nevű istennő, vagy annak bármilyen ünnepe áprilisban. A név maga egyszerűen a tavaszi időszakra, mint „kezdetekre”, vagy „megnyílásra” utalhatott, a szó indoeurópai gyökét tekintve. Viszont a modern neopogány körökben Eostre már általában, mint valós, ha kissé kevés hagyománnyal is rendelkező tavasz- és hajnalistennő, akinek fő szimbóluma a nyúl, alapvető ünnepe pedig a márciusi napéjegyenlőség. Sokszor úgy is tüntetik fel, hogy a húsvéti nyúl és tojás is eredetileg az ő attribútuma volt, sőt, még egy mítoszt is írtak hozzá, melyben a nyúl és a tojás kapcsolatát magyarázzák meg. Az egésznek viszont semmi történelmi eredete sincs.

A megünnepléséről
Nagyon durván a húsvéti szokások = tavaszi napéjegyenlőség szokásai. Vagyis ilyen a tojásfestés, ami Egyiptomtól kezdve a Közel-keleten át egész Európában ismert. A tavaszi virágok csodálata és a friss zöldségek fogyasztása is jellemző az ekkori ünnepekre. A lakóhelyünk, illetve önmagunk megtisztítása is fontos eleme a népek gyakorlatának. A termékenységvarázsló rítusok tömegét végezték ekkor az emberek, például a magyar húsvéti locsolkodás is ilyen, melyről itt olvashatsz bővebben. De magyar szokás volt még a húsvéti korbácsolás is, ugyanezzel a céllal (erről ezen a linkenolvashatsz). Sokan nézik meg ezen a napon a napfelkeltét, megfürödve annak sugaraiban, illetve a szabadba tett séták és piknikek is divatosak. Meg lehet még áldani a földeket is, melynek hagyományos formája volt a földterületek, a szántók és a faluk körbejárása. Ennek általában keresztény felhangot adtak azzal, hogy a határt megkerülő menetek élén egy keresztet, vagy egy szent szobrát vittek, ám maga a tett eredete jóval megelőzi a kereszténység megszületését. A körbejárás által a földek védelmet nyertek a gonosztól, az ártástól, na meg persze a jégesőtől. Erről még bővebben: ezenés ezen a linken.

Fő szimbólumai
A tojás, és abból is főként a festett. Erről a Magyar néprajzi lexikon írását kérném, hogy mindenki olvassa el, nagyon érdekes: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-1459.html
A nyúl, mint a termékenység jelképe. Erről az állatról és mitológiájáról pedig itt olvashatsz.

Ezen naphoz kapcsolódó ünnepek
Több ázsiai kultúrában is a tavaszi napéjegyenlőség (vagy a környéke) számat az újév napjának. Ezek közül a legismertebb talán a nowruz ünnep (now/no – „új”, ruz – „nap”), mely a perzsa újév. Eredetéről semmi pontosat nem ismerünk, habár több legenda is a régi Irán területén élő mitikus Jamshid királyhoz köti a kitalálását. Ez nem egy vallásos fesztivál, ugyanis sok, egymástól eltérő hitű ember gyakorolja még ma is. A tavaszi napéjegyenlőséget megelőzően szokás megtisztítani itt is a házakat, megmosni a szőnyegeket, újrafesteni a falakat. Az újévet megelőző kedd este tüzeket gyújtanak, amiket aztán átugornak, szintén megtisztulási céllal. Magokat (lencse, árpa, búza), egy tálban vízbe áztatnak, hogy kicsírázzanak. Ezeket majd az ünnep alatt kiemelt helyre teszik, utána pedig folyóvízbe dobják. De csírázott magokból ételeket is készítenek. Az utcán zenés felvonulásokat tartanak. Az emberek új ruhába öltöznek. Oltárt is szokás állítani egy asztalon a házban, melyre hét hagyományos tárgyat (pl. a csíráztatott magokat, fokhagymát, ételt, stb.) raknak, illetve egyéb, különféle kívánságokat szimbolizáló dolgokat (pl. színes tojások, pénz, aranyhal, jácint, stb.).
A japánok a tavaszi napéjegyenlőséget a Sunbun no hi (春分の日) névvel illetik, és hivatalos ünnepként tartják számon. Ilyenkor az emberek meglátogatják felmenőik sírjait, hogy rendbe rakják azokat.
Az északi népek egyes források szerint ekkor (is) tartották a dísablót (vagy disirblot) nevű áldozati szertartásukat. A jó termés, állatszaporulat és aratás érdekében ugyanis szükséges volt áldozni a dísir együttes névre hallgató női szellemek, akik többek között ezen ügyekért is felelősek voltak.
Több, az Brit-szigeteken található neolithikumi sír és földhalom bejárata is a tavaszi napéjegyenlőségkor felkelő naphoz van igazítva. Hasonló igaz az egyik teotihuacáni templomra is, ami mára kész zarándokhely lett ezen időszakra vonatkozóan.

Megfelelései
Az újboszorkányságban mindenhez szokás ún. megfeleléseket rendelni. Ezek a listák azt hivatottak bemutatni, hogy milyen „mágikus kapcsolatok” léteznek bizonyos tárgyak, élőlények, ásványok, vagy éppen tarot kártyák között. Az ilyen asszociációk lehetnek több évezredes hagyományokkal rendelkezők, vagy pusztán egy-egy gyakorló által tegnaptól igaznak érzettek. Az ünnepekre vonatkozóan az ilyen felsorolások az adott naphoz valamilyen módon kötődő dolgokat mutatják be, amiket aztán fel lehet használni a dekorációinkban, a szertartások során (legyen szó eszközökről, gyertyaszínről, füstölőillatról, vagy megszólítható istenségekről), az étkezéseinkben, vagy a napi rutinunkban és időszakos szokásainkban.
Füstülők: jázmin, tömjén, mirha, sárkányvér, fahéj, szerecsendió, aloéfa, benzoé, pézsma, zsálya, eper, lótusz, ibolya, narancshéj, rózsa, magnólia, gyömbér
Eszközök: priaposzi pálca (vagyis egy pálca fallikus szimbólummal a végén)
Kövek: akvamarin, rózsakvarc, holdkő, jáspis, ametiszt, vérkő, vörös jáspis
Fémek: arany, vas
Szimbólumok, dekorációk: négylevelű lóhere, fonott kosár, tojás, bárány, tavaszi virágok, csibe, nyúl, rügyező ág, fűzfabarka, színes szalag, sarjadó mag, pillangó, rovarbáb
Színek: világoszöld, citromsárga, halvány rózsaszín, fűzöld, pasztellszínek, vörösbegy tojásának a kékje, ibolya lila, fehér
Ételek: magok, leveles zöldségfélék, fűszeres vagy virággal ékesített teasütemények, gyümölcs, kemény tojás, mézes sütemények, a szezon első gyümölcsei, zöldségei, retek, újhagyma, póréhagyma, hal, kétszersült, sajt, méz, sonka, gabonafélék, liszt, dara, gabonapelyhek, száraz hüvelyesek, szezámmag, fűszermagok, napraforgómag, tökmag, fenyőmag, dió, mogyoró, pisztácia, sütőtök, napraforgó, szezámmag, tavaszi hajtások, rügyek, virágszirmok (pl. ibolya), sütemények, kovásztalan kenyér
Istenségek: minden szerelem-, termékenység-, szűz-, anya-, holdistennő; minden szerelem-, ének-zene-, termékenység-, fiatal-, férfias-, napisten; Asztarté, Aurora, Eostre, Éos, Ostara, Koré vagy Perszephoné, Zöld Ember, Árész, Mars, Attis, Ozirisz, Narcissus, Hyacinth, Dionüszosz, Anna Perenna, Aphrodité, Athéné, Flidais, Gaia, Istár, Ízisz, Libera, Minerva, múzsák, Renpet, Vénusz, Adonisz, Cernunnos, a Szarvas Isten, Liber, Mitrász, Ódin, Pán, Blodeuwedd, Héra, Thot, Dagda,
Növények: sáfrány, jázmin, nárcisz, jácint, frézia, gyömbér, kőris, hóvirág, lonc, nőszirom, ibolya, fenyő, kankalin
Állatok: kígyó, sikló, egyszarvú, pegazus, nyúl, vörösbegy, sárkány (összeköttetésben a tojásokkal, földdel és a termékenységgel), bárány, csibe, vízi lények
Használható:ültetés, tavasz fogadása, tojásfestés, új ruhák készítése/viselése, egyensúlyra irányuló rituálék, gyógynövények használata: varázslatokhoz, gyógyításhoz, kozmetikailag, a konyhában és a művészetekben; gazdagságra; termékenységre irányuló varázslatok; új kezdetek, tavasz kezdete, új élet, újjászületés, nyitások, tüzek gyújtása, csengő csengetése, a tavaszi növekedés figyelése, új kellékek, tavaszi agytakarítás, kert/palánták megáldása, kommunikáció, bőség

Ajánlott olvasmányok:
Edain McCoy: Ostara: Customs, Spells & Rituals for the Rites of Spring
Kerri Connor: Ostara: Rituals, Recipes & Lore for the Spring Equinox





A napéjegyenlőségről megemlékező rituálé
A rituálét március 20-án, lehetőleg pirkadatkor, vagy szürkületkor végezzük. A legjobb a szabadban, de megint csak egy nyitott ablak is megteszi. Kell hozzá tej áldozatnak (amire legjobb a házi tej), valamint egy, vagy több cserép (benne földdel), amibe a megáldott magjainkat el tudjuk majd vetni. Opcionálisan gyújthatunk a munkánkhoz gyertyákat és füstölőket is, ha úgy tartja kedvünk.
A rituálé menete:
Az magunk által kidolgozott módon kezdjük meg a rituálét.
Szólítsuk meg a Földet: „Üdvözlet Néked zöldülő Föld, ki a telet újra hátrahagyod, ki a virágokat újra elhozod! Ma egyenlő hosszú a nappal és az éj, ma egyensúlyban a sötétség és fény. Üdvözlet Néked termékeny Föld e napon! Kérlek, áldj most meg és fogadd áldozatom!”
Mutassuk be a tejáldozatot, melyet a szabadban dolgozva a földre hintsünk szét a kezünkkel, lakáson belül pedig egy tálba öntsük, amit aztán majd kint tudunk hagyni az ablakpárkányon, míg el nem párolog belőle a folyadék.
A megáldott magjainkat vessük el (a teliholdi áldozatunk hamvaiból is egy keveset bele keverve a földjükbe), a tettünket pedig a következő szavakkal kísérjük: „Elvetlek Titeket kicsinyke magok! Nőjetek, nőjetek, gyarapodjatok! Szárat, levelet, virágot hozzatok! Ég és Föld áldása legyen rajtatok!”
Itt ha szeretnénk, beiktathatunk egy elmélyülést/meditációt, vagy esetleg a dedikáló szertartásban is alkalmazott módszerrel (forgással) megpróbálhatunk transzba is esni.
Búcsúzzunk el a Földtől, majd zárjuk le a szertartást a saját kedvünk szerint.
Együnk és igyunk. Takarítsunk el magunk után. A növények cserepeit tegyük védett és napos helyre, és őket se felejtsük el megitatni.

Tippek:
Ha a szöveget nem tudjuk biztosra megtanulni, megint csak írjuk ki magunknak jól olvashatóan egy papírra. Ha pedig nem tudjuk egyáltalán rászánni magunkat, hogy a megtanulásába belekezdjünk, akkor is olvassuk át párszor a rituálé előtt, hogy ismerős legyen az, amit mondanunk kell.
Ha füstölőket és gyertyákat használunk, akkor azokat megpróbálhatjuk a fentebb megtalálható megfelelések között szereplő illatokból és színekből kiválasztani.
 

 ~ ~ ~

Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem jövő héten is találkozunk, amikor a természet szerepét fogjuk megismerni az újboszorkányságon belül.


Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boldog tavaszi napéjegyenlőséget!

Boszorkányiskola 5. lecke: a Természet

$
0
0



Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola ötödik leckéjén! Ezen a héten megismerkedünk azzal, hogy milyen helyet és szerepet is tölt be az újboszorkányságban a Természet. Illetve elkezdünk ismerkedni a Természettel való kommunikáció technikáival. 
~ ~ ~
Pár évvel ezelőtt szerencsém volt részt venni egy nyílt rituálén. A közös munka legelején tartottunk egy gyors bemutatkozó kört, mely alatt mindenki mondott magáról pár szót. A legtöbben megemlítették, hogy már évek óta nagyon szeretik a természetet és többek között ezért is érzik magukhoz közelinek a boszorkányságot. Ami nem is olyan meglepő, hiszen a mai újboszorkányság nagy hangsúlyt fektet rá, a mitológiái pedig általában a természet tiszteletét és védelmét, ha nem kimondottan az imádatát szorgalmazzák. A boszorkányság ugyanis nem a mi hasznunkra teremtett valaminek látja a környezetünket, hanem a transzcendenshez való közeledés egyik fő kifejezési módjának. Szokás is mondani, hogy a boszorkányok temploma az erdő, illetve az interneten boszorkányos körökben keringenek olyan feliratos képek is, mint: „Én a természetben hiszek. Ne nevess, be tudom bizonyítani, hogy létezik!”.

A hit alapjai
Sokféle módon lehet azt magyarázni, hogy miért is örvend éppen spirituális tiszteletnek a természet. A legősibb és talán legegyszerűbb magyarázat erre az animizmus. E szerint mindennek, ami csak körülvesz minket lelke és öntudata van (a témáról bővebben itt olvashatsz). Mások a panteizmust vallják, mely szerint az isteni mindenben ott van. Sokan a politeizmusuk, vagy a duoteista isteneik számára szentnek, vagy azok megnyilvánulásának látják a természetet, és azért tartják fontosnak. Az állatok, sőt a növények szellemei a New Age-ből származó totemisztikus elképzelésekben is fontos szerepet játszanak (az más kérdés, hogy ezek a teóriák modern találmányok, és az eredeti hitbeli szerepüket jelentősen elferdítik). A lényeg viszont, hogy a természet, az állatok, a növények és gombák mind szentnek számítanak, vagy legalábbis a szent fő megtestesülésének. Kommunikálni és kapcsolatokat kialakítani lehet velük, melynek általános módja a rituálék és az alattuk átélt transzélmények. Az emberek ezt továbbá azzal segíthetik elő, ha időt töltenek a természetben, megismerik a környezetük flóráját és faunáját, tesznek a környezetvédelemért és áldozatokat mutatnak be. A természetben pedig az emberi lélek otthonra lel, a stressz eloszlik belőlünk, megnyugszunk, a megfelelő módon hozzá fordulva pedig támogatást, útmutatást kaphatunk tőle, illetve segítséget nehéz időszakainkban.

A Természet és a boszorkányi út
Mint már az első leckében említettem, az újboszorkányság gyakorlatában az emberek a transzcendenssel próbálnak kapcsolatba kerülni. A transzcendens pedig több formát is ölt, melyek közül a legalapvetőbb a Természet. Ez az, ami a leglátványosabb, ami valamennyire mindenhol ott van, és amit a legkönnyebb elérni. A szellemi lényektől való rettegésre tanított mai embereknek pedig talán még a legbiztonságosabbnak is érződhet. Többek között ezért is ez az első ilyen témánk.
A boszorkányságban a legközönségesebb módszer a Természethez való közeledésre a növényi és állati maradványok mágikus felhasználása. Ebbe persze bele tartozik az is, hogy az adott növény-, vagy állatfaj folklórjával és a hozzájuk kapcsolt mágikus képzetekkel szintén tisztában vagyunk. Viszont, habár ez a legismertebb, de nem egyben a legjobb módszer is a Természet megismerésére. Helyette sokkal inkább ajánlott a különböző növényekhez ás állatokhoz való bensőségesebb közeledés, mely során nem csak azok fizikai, hanem „rejtett” tulajdonságaikat is megismerhetjük. Az újboszorkányok úgy tartják, hogy így maguk a növények, vagy állatok (esetleg azok szellemei) tanítják meg nekünk a megfelelő alkalmazásukat. Sőt, az ilyen kapcsolat kialakítása után a Természet szellemei támogatást és útmutatást is nyújthatnak az élet bármely területén. Az igazi nagy misztériumok is ott lakoznak az öreg fák mélyében, vagy egy-egy forrásban. Ők pedig ezeket hajlandóak meg is tanítani nekünk, ha megfelelő kitartással és tisztelettel fordulunk hozzájuk.

Bioregionalitás és helyszellemek
Az újboszorkányok számára általában fontos, hogy a saját környezetükkel szoros kapcsolatot alakítsanak ki. Nem más földrészek tájaival, hanem a saját falujuk, városuk erdeivel és mezőivel, folyóival és tavaival, növényeivel és állataival - a biorégiójukkal. Az ilyen kötelékeket sokan úgy tekintik, hogy alapvetően fontosak, hiszen az újboszorkányság rengeteg gyakorlatában szükség lehet a környezetünk szellemeinek segítségére. Bele tartozik ebbe, hogy tisztában vagyunk a területünk nem-emberi lakóinak a kilétével, hogy fel tudjuk ismerni őket, tudjuk, merre élnek, mikor láthatóak, mikor virítanak, mikor hoznak termést. Fontos, hogy járatosak legyünk az civilizálatlan világban is: a vadcsapások, az erdei ösvények és a madarak kedvenc fáinak univerzumában. Ezt a tudást nem egyszerre kell megszerezni, hanem sok szabadba tett séta és fokozatos megismerés árán szedjük majd össze. Ez egy lassú folyamat, ami viszont hosszú távon nagyon kifizetődő tud lenni.
Sok nép hitében él egy képzet, ami szorosan kapcsolódik ehhez a témához. Ez pedig nem más, mint a helyszellemeké. Az elgondolás az, hogy minden helynek létezik egy szelleme, mely uralma alá tartozik az ottani összes állat és növény, vagy éppen gomba. Így például egy-egy hegynek a legtöbb nép szerint mindig van istene, vagy szelleme, míg a völgyeknek, a folyóknak, az erdőknek, a szigeteknek, a mezőknek szintén van. Ez a hit Magyarországon is tökéletesen alkalmazható. Így rituáléink során megszólíthatjuk a falunk, vagy városunk szellemét, a helyi erdőét vagy mezőét, illetve áldozatokat mutathatunk be neki. Ezért pedig cserébe nem csak a már fent említett támogatást és tanítást nyújtó kapcsolatot kapjuk, hanem általában úgy tartják, hogy a helyszellemek védelmet, bőséget, jó termést és egészséget tudnak nyújtani. Persze csak akkor, ha rendszeres áldozatokkal jól vannak tartva.
A helyszellemek az emberek képzetében sokszor követik a települések és gazdaságok határát is. Így például ismertek házi szellemek, melyek az emberek otthonaiban laknak, és azokat oltalmazzák. A megművelt földeknek is meg lehetett a maga ura, akik számára azok határában, vagy a kertek végében hagytak ajándékokat. Az emberiség ugyanis nem egy vákuumban él és élt, szellemek pedig ott voltak mindenütt, épp ezért fontos volt (és fontos ma is) megadni a nekik járó tiszteletet, illetve a jussukat.
 
A Természet: a segítő és a pusztító
A Természet, és az őt alkotó milliárdnyi faj a mi eredeti közösségünk. Nem a városok betondszungeleire „szakosodva” fejlődtünk ki az évmilliók alatt, hanem a füves pusztákra és más állatok és növények folyamatos közelségére. A mai pszichológia már kezdi felismerni a zöld környezet jótékony hatását az emberi pszichére, sőt, annak fejlődésére is. Ezt a pozitív tulajdonságát szokás ezoterikus körökben kissé rózsaszín köntösbe bújtatva a fák és növények alapvető segítő szándékaként értelmezni. Ami persze nem is lehetne messzebb az igazságtól, hiszen fotoszintetizáló távoli rokonainknak megvan a maguk elég baja, amiknek egy részét pont az emberek okozzák. Tehát fontos azt tudni, hogy a Természet nem egy kedves anyácska, aki csak azért él, hogy minket segítsen. A Természet igen kegyetlen és véres is tud ám lenni (általában napi rendszerességgel), míg a legnagyobb önfeláldozásra is képes egyszerre. Ezt a kettősségét pedig soha nem szabad elfelejteni.

Ajánlott olvasmányok:
David Abram: Spells of the Sensuous: perception and language in a more-than-human world




Felajánlás a helyszellemnek és kapcsolat kezdeményezése vele
Válasszunk ki a környékünkön egy olyan helyet, amit nyugodtan tudunk majd ezentúl rendszeresen látogatni. Mindenképpen zöld terület legyen. A hét folyamán menjünk oda ki, és a 3. leckében szereplő módon tegyünk egy sétát. Séta közben suttogjuk el a Helynek, hogy felajánlást hoztunk számára, és a megfelelő pontot keressük arra, hogy azt letegyük neki. A 2. leckében szereplő tudatállapotban sétáljunk addig, míg meg nem leljük ezt. Itt helyezzük le a földre a felajánlásunkat, ami álljon a következőkből: zöldség, vagy gyümölcs (a legjobb volna a saját termesztésű, de a piaci is megteszi), egy darabka vaj, egy kevéske tej (megint csak a házi a legjobb, és ezt ne egy helyre öntsük ki, hanem hintsük körbe), illetve valami saját kezünk által készített dolog (ami nem áll környezetkárosító anyagokból!). Ezután üljünk itt le egy kicsit, suttogjuk el, hogy meg szeretnénk ismerni ezt a Helyet és kapcsolatot kívánunk vele kezdeményezni. Majd végezzük el a következő gyakorlatot:
Csukjuk be a szemünket, és vegyünk pár mély lélegzetet. Ürítsük ki a fejünkből a mindennapok káoszát.
Mikor már tisztának érezzük a fejünket, kezdjünk az érzékeinkre figyelni.
Figyeljünk arra, amit a bőrünkön érzékelünk. Érezzük a Nap sugarainak a melegét? Esetleg a szél hűvös érintését? Talán egy légy mászkál a kezünkön?
Figyeljük meg, milyen illatokat érzünk. A fű, a fák, a föld vagy esetleg a virágok illatát?
Füleljünk, és vegyük számba a hangokat, amiket hallunk. A szellő neszelését a fák levelei közt? A méhek döngicsélését? A madarak énekét? Emberek beszélgetését?
Nyissuk ki a szemünket, és nézzünk körbe. Figyeljünk meg minden apró és nagy részletet. A füvön futó hangyáktól, a legnagyobb fákig.
Végezetül figyeljünk oda minderre egyszerre. Egy időben érezzük a Nap érintését, a Természet illatait és hangjait, valamint lássuk a szépségét.
Tudjuk, hogy ennek az egésznek mi is szerves részei vagyunk. Nem valami nagy része, nem is feltétlenül fontos része, de attól még az egészbe ugyanúgy beletartozunk.
Vegyünk egy mély levegőt és tárjuk ki a szívünket. Figyeljük meg, milyen érzések keletkeznek bennünk.
Tartsunk fent ezt az állapotot, ameddig csak jólesik.  
Végül köszönjük meg a helynek a támogatását és menjünk haza.

Ezentúl pedig rendszeresen látogassunk ide vissza. Mindig vigyünk felajánlásokat és ismételjük meg a gyakorlatot. Tanuljuk meg a Hely földrajzát, ismerjük meg a növényeit, állatait és gombáit. Egy idő után észre fogjuk venni, hogy az állatok már nem tartanak tőlünk annyira, és különleges növényeket és gombákat is lelünk majd. A gyakorlat során pedig eggyé fogunk válni a hellyel, aminek a szelleme pedig szólhat is hozzánk, ha nem is szavak, de érzések formájában.


 ~ ~ ~
Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem jövő héten is találkozunk, amikor a mágia alapvető módszereit fogjuk tárgyalni.


Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 6. lecke: mágikus módszerek

$
0
0


 

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola hatodik leckéjén! Ezen a héten megismerjük a mágia pár alapvető technikáját és a mágikus intenciónkra való fókuszálást. Illetve elkezdjük kialakítani kapcsolatunkat az elvetett növényünkkel.

~ ~ ~

A mágia, a mágikus gondolkodás, a varázslatok és bűbájok eredete a múlt homályába vész. Általánosan elmondható viszont róluk, hogy a Föld minden emberi kultúrája ismeri valamilyen formájukat, a legkisebb óceániai szigettől a legnagyobb világvárosig. Különböző magyarázatok és teóriák léteznek működésük miértjéről és hogyanjáról, a modern kvantumfizika egyes elképzeléseinek kiforgatásától a démoni hatásokig. Ezen témák bizonyos részeit majd a későbbi leckékben alaposabban is fogjuk tanulmányozni, most viszont csak az alkalmazott technikákra koncentrálunk.

Egy fontos megjegyzés
A következőkben nem a saját varázsgyakorlataimat mutatom be, hanem mindazokat, amik előfordulnak a világ népei között (és azoknak is csak egy részét, helyhiány miatt). Azt sem állítom, hogy az általam leírt módszerek garantáltan működnek. Csupán a nyers információkat igyekszem közölni, melyekkel aztán mindenki azt kezd, amit csak szeretne.

A technikák:

Bábuk
Talán a legismertebb rontási forma a vudu-babák használata, ám azt már kevesebben tudják, hogy az embereket ábrázoló bábuk és babák nem egyedül a vudu sajátosságai, sőt, nem csak másoknak való ártásra lehet alkalmazni őket. Az ilyen emberi alakok készülhetnek agyagból, viaszból, vászonból, vagy bármi más formázható alapanyagból. Manapság előírják hozzájuk a varázslat célszemélyének egy „részét” - vagyis hajszálakat, nyálat, izzadtságot, körmöket (levágott darabokat), vagy viselt ruhát. Még az illető nevét, születési dátumát és csillagjegyét is rá lehet írni. Ellenben több 17. századi angol boszorkányper vallomásában a rontáshoz készült bábuhoz ezek egyike sem kellett, csupán a megfelelő varázsige elmondása. Ártásra való használatánál a bábut valamilyen módon „bántani” kell: tűkkel szurkálni, tűzbe dobni, vagy csak egy gyertyalángnál megperzselni, esetleg temetőben elásni. Pozitívabb célok esetén a bábun elvégzett rítusoknak is finomabbak: pl. egy modern módszer szerint gyógyulásért kristályok közé lehet rakni az emberi formát. Nagyon gyakran szerepelnek még szerelmi varázslatokban. Ilyenkor vagy egy babát „kötnek meg”, vagy kettőt, ahol az egyik a férfit, a másik pedig a nőt jelképezi. A megkötés egyrészt szó szerint is értendő: a bábu kezeit és lábait összekötve ábrázolják, vagy a két ember hasonmását kötözik össze. Az ókorban erre a célra is használtak tűket, melyeket a baba különböző pontjaiba szúrtak (pl. genitália, szív, száj, stb.), hogy az érintett területek csak a varázslat végzője felé nyíljanak meg.

Varázszacskók
Egy szintén több kontinensen megtalálható gyakorlat, amely szerint egy zacskóba különböző tárgyakat, köveket, állati- és növényi maradványokat, vagy akár emberi csontokat tesznek, és ezt aztán amulettként hordják magukon az egyének. A zacskó bármilyen anyagból készülhet.  A benne lévő dolgoknak külön-külön is hatalmat tulajdonítanak egyesek, míg más elképzelések szerint csak együtt van hatásuk. Készülhetnek egy adott célra és csak egy adott időtartamra, de általános alkalmazásúak is léteznek. Nem csak emberek hordják őket, hanem háziállatokon is megjelenhetnek, vagy akár az ablakokba és ajtók felé is kiteszik őket. Egy variációjuk, a ma is sokat alkalmazott varázsüvegek gyakorlata, melyek esetében a mágikus hozzávalókat üvegekbe (befőttes, vagy bármilyen más) rakják és így hordják magukon az emberek, vagy teszik ki a polcra.

Elvarázsolt és eleve mágikus tárgyak
Vagyis az amulettek és a talizmánok, meg a rokonaik. Bizonyos dolgoknak az emberek már maguktól hatalmat tulajdonítanak (pl. lyukas kő, négylevelű lóhere), míg másokat azzá lehet tenni. Mindkét változat esetében a tárgyat ott kell tartani, ahol szeretnénk, hogy kifejtse az erejét. Ez egy védelmező amulettnél jelentheti, hogy a házunkban helyezzük el, míg egy fejfájás elleni talizmánnál annak a fejünkre kötését. Az önmagától még nem mágikusnak tartott dolgok többféle módon is felruházódhatnak erővel. A leggyakoribb, hogy megfelelő módon és megfelelő időben kell megszerezni, vagy elkészíteni őket: a lucaszék csak Luca napja és karácsony között készülhet el (és persze nem is akárhogy), míg csak a május elsejei harmat ad szépséget. Máskor a rá mondott bűbáj, vagy ráolvasás tesz valamit mágikussá, és sokszor ezt kombinálják különféle szimbólumok, vagy mágikus szövegek ráapplikálásával. A szertartásos mágiában pedig bonyolult rituálék is ismertek a különféle célokra szánt mágikus ékszerek elkészítésére.

Feliratok és szimbólumok
Az írást sok kultúrában még ma is varázstulajdonságokat hordozónak tartják. Ahol pedig az írás a népesség széles körében ismert, ott már sokszor más nemzetek ábécéihez nyúlnak a mágusok, hogy a megfelelő misztikus hangulatot elérjék. A feliratok és szimbólumok bármire rákerülhetnek, amire csak fel tudja vinni az ember őket: házak falára, fadarabokra, bőrre (tetoválások formájában is), papírra. Ilyenkor a mágikus díszítés puszta jelenléte elég. Persze olyan szertartások is ismertek, mint az elvarázsolt tárgyak esetében, melyek még erősebbé hivatottak tenni az ábráinkat. Bizonyos esetekben pedig a feliratot „elfogyasztották”: a kőbe vésett ábrákra vizet öntöttek és azt összegyűjtötték egy pohárba, vagy a tintát mosták le a papírról/pergamenről, esetleg elégették azt, és a hamvait folyadékban feloldva megitták.

Szavak
Mint az elvarázsolt tárgyak esetében már említettem, a bűbájok és ráolvasások kimondása magában is elég lehetett valami mágikussá tételéhez, sőt, magának a varázslatnak az elvégzéséhez. Ezek a szövegek lehettek egyszerű, rövid kis mondókák, vagy hosszú, bonyolult szövegek. Sokuk több évszázados múltra tekint vissza, mivel az emberek azt tartották róluk, hogy nem szerencsés a szavaikat megváltoztatni, hiszen ezzel veszítenének a hatásosságukból. Bizonyos darabok változatos, ma már érthetetlen szavakat tartalmaznak, vagy szentek, angyalok, démonok és a keresztény Isten különféle neveit, melyek kimondása által még nagyobb erőket mozgattak meg.

Csomók és kötések
A kötés, a bábukhoz hasonlóan, egy elég rossz hírnévnek örvendő mágikus gyakorlat. Pedig a valóságban nem ilyen fekete-fehér a helyzet. A kötést nem csak ártásra, hanem pozitív célok érdekében is alkalmazni szokás: egy pletyka megállítására, egy veszélyes személy hatalmának korlátozására, egy betegség erejének csökkentésére, stb. De azért a szerelmi kötések, a róluk szóló történetekben csak szenvedést, vagy őrületet hoznak az áldozataiknak, ha nem maguknak a kivetőknek is. Megkötötték még a múltban a tejelő állatokat (hogy ne adjanak tejet), a férjek férfiasságát és az asszonyok méhét (vagyis impotenciát és meddőséget okoztak), de egyes boszorkányokról azt mondták, hogy a széllel is megtudják ezt tenni (ez által akaratuk szerint vihart, vagy teljes szélcsendet keltve). A kötések kivetéséhez általában szó szerint meg/összekötöttek valamit (pl. a két szerelmest ábrázoló babákat), vagy egy fonalra csomókat kötöttek. A fonal színe és a csomók száma is elő lehet írva, valamint sokszor külön mondókák tartoznak a varázslathoz.

Bájitalok és más keverékek
A varázslat hatásosságának egyik biztosítója lehet, ha a célszemély megeszi, vagy megissza a mágiát adó hozzávalókat, ezáltal a teste részévé téve azokat. A bájitalok a legismertebb ilyen eszközök, habár porokat és tablettákat is szokás így alkalmazni. Az elfogyasztásra szánt mágikus keverékek a legváltozatosabb anyagokból készülhetnek, emberi izzadtságtól kezdve, állatok szervein át, a porított ásványokig. A lényeg, hogy az, akit el akarunk varázsolni (ami persze önmagunk is lehet) elfogyassza a mixtúrát. Ami az elkészítést illeti, az előírások szorítkozhatnak csak a hozzávalókra, vagy akár arra is, hogy előtte hány nappal ne éljünk nemi életet.

Szellemek közbenjárása
Megint csak egy több kontinensről is ismert mágiaforma. A lényege, hogy benne a varázslást végző megszólít, vagy megidéz egy szellemet (démont/istent/angyalt/őst/ördögöt, stb.), mely aztán majd addig dolgozik, míg a kívánt cél valósággá nem válik. A szellem segítségének biztosítására több módszer is létezik: a neki bemutatott áldozat, vagy annak az ígérete, a neki bemutatott sértő áldozat, melyet más (a megrontandó személy) nevében végzünk el, esetleg egyéb, hatalmasabb szellemekre való hivatkozás, vagy a szellem titkos neveinek ismerete. Bizonyos szellemeket eleve segítőkészebbnek gondolnak (pl. az őseink), míg másokat kimondottan veszélyesnek tartanak megidézni. Ám azt nem szabad elfelejteni, hogy az ősök lelkei is okozhatnak rontást, míg a legrosszabb démonnak mondott lény is nyújthat valamilyen segítséget.



A mágikus intencióra való fókuszálás
Mint ahogy már a rituáléknál is említettem, az ilyen munkákhoz elengedhetetlennek mondják a megfelelő koncentrációt és tudatállapotot. Ez a mostani gyakorlat is ezt segíti elő, igaz ezúttal kicsit mágikusabb szemszögből. Csupán egy füstölőrúd kell hozzá, és valamennyi szabadidő, ami alatt nem fognak megzavarni. Alapvetően bárhol végezhető, ahol csak garantálni tudjuk nyugalmunkat. Gyújtsuk meg a füstölőt, majd tegyük le valahova magunkhoz közel, úgy, hogy rálássunk. Helyezkedjünk el kényelmesen, és ha lehet, ne nagyon mozogjunk ettől fogva. Vegyünk pár jó mély levegőt és ürítsük ki a fejünket. Csendesítsük el a belső monológunkat. Irányítsuk minden figyelmünket a füstölőre. Figyeljük meg az illatát, az izzását, a füstjének gomolygását. Csak ezekre koncentráljunk és gondoljunk. Tartsuk fenn ezt az állapotot, amíg csak bírjuk, ideális esetben, míg a rúd le nem ég. Majd álljunk fel, együnk egy kicsit, igyunk és nyújtózzunk nagyokat.
Hogy ez miért jó? Mert vele az egy adott dologra való fókuszálást gyakoroljuk. A mágikus munkák során is ugyanezt szokás tenni, csupán a füstölő helyett a varázslatunk célja kell, hogy az eszünkben járjon. Valamit, az egy adott tárgyra való koncentrálás növények, tájegységek és állatok esetében segíthet a velük való kommunikáció megindulásában is.
Ismételjük ezt meg ha tudjuk naponta, de legalább hetente.

Az elvetett növényünk
A napéjegyenlőség alkalmával elvetett növénykénk lassan elkezd majd kibújni (ha már meg nem tette). Ügyeljünk arra, hogy mikor is teszi ezt meg, és onnantól kezdve, hogy ez első sziklevelek előtörnek a földből, naponta szánjunk rá pár percet. Töltsük ezt a csodálásával, megpróbálva alkalmazni rá az előző gyakorlatban is szereplő teljes fókuszt. Jegyezzük le élményeinket.
Illetve naponta (akár többször is) finoman simogassuk meg a palántákat. Ez nem csak a kapcsolatunkat erősíti velük, hanem a növényeket is serkenti, hogy robusztusabbak legyenek.



 ~ ~ ~
 
Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem jövő héten is találkozunk, amikor a boszorkányos eszközöket fogjuk tárgyalni.


Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.


Viewing all 272 articles
Browse latest View live