Quantcast
Channel: Erdei varázslatok
Viewing all 272 articles
Browse latest View live

Mágikus gyakorlatok?

$
0
0

Különféle ezotériával, wiccával, vagy hasonlókkal foglalkozó könyvekben és weblapokon sokszor lehet találni olyan gyakorlatokat, melyek valamilyen módon fejleszteni hivatottak minket. Lehetnek ezek csakrákat nyitogató vizualizációk, energiaáramoltatást segítő módszerek, vagy különleges légzések, melyek a rezgésszintünket célzottak megnövelni. Rendszeres használatuk egyes embereknél beválik, másoknál viszont már nem annyira. Ennek pedig két oka is van: az egyik, hogy az emberek hibás rendszereken át mutatják be ezen gyakorlatokat; a másik, hogy nem mindenkinek működik ugyanúgy egy-egy ilyen technika.

Ezeket a módszereket általában bonyolult ezoterikus tanokhoz kötik, melyekben az ember vele született erejével, energiájával, rezgésszintjével, vagy csakráival való munkát értik alattuk. Ez persze nagyon szép, és nagyon jó, csak nekem úgy tűnik, hogy az emberiség megint az egyszerűt próbálja túlbonyolítani, ezzel misztikusabbá; csak a tanokat megértő és használó kiváltságosak számára elérhetővé tenni. Pedig a valóság ennél sokkal egyszerűbb, és még csak hinni sem kell benne, de talán ezért is tűnhet kevésbé „okkultnak”.

Az a helyzet ugyanis, hogy az ilyen gyakorlatok során a saját, berögződött gondolkodási mintázatainkat hagyjuk egy időre hátra, míg hosszú távon újakat sajátítunk el általuk. Nincs itt szó semmi varázslatról, vagy mágiáról, habár azt is lehet mondani, hogy ez maga a mágia. A lényeg nem abban rejlik, hogy valamilyen megfoghatatlan anyagot próbálunk munkára bírni, hanem a saját agyunkat, és azt a mindenkivel vele született gondolkodási képességet próbáljuk egy kicsit megújítani, ami egyébként szinte változatlan marad az ember felnőtt élete folyamán. A gyakorlatok segítségével fokozatosan új neuron-kapcsolatokat alakítunk ki az agyunkban, ezek által pedig megváltozhat az is, ahogy a világra tekintünk, és az, amit meglátunk benne, vagy amit észreveszünk belőle. Sokszor szokták is ezeket a módszereket ahhoz hasonlítani, mintha egy rég nem használt izmunkat próbálnánk újra megerősíteni, habár nem izmokról van szó, hanem neuronpályákról.

A misztikus, a „természetfeletti” itt van körülöttünk, csupán az ember hétköznapi élete során nem figyel fel rá. Viszont, ha különféle gyakorlatok segítségével megtanuljuk lecsendesíteni az egónk örökös kommentárját, ha elkezdünk odafigyelni a természet apró rezzenéseire; egy idő után olyan titkokat fogunk felfedezni, melyek mélyebb igazságot tartalmaznak, mint bármely emberi bölcsesség.

Persze nem minden gyakorlat segíti elő a fent említett érzékelést egyenlő módon. A különböző vizualizációk és vezetett meditációk csak a jobb agyféltekénket, a fantáziánkat és a saját személyiségünket mozgósítják. Ez önmagában még hasznos is, csak nem akkor, ha valaki az igazi misztikumra vágyik. Viszont vannak olyan módszerek, melyek általában ötvözik a vizualizációt, a légzést és a testérzet befolyásolását, amik együttesen már képesek a megfelelő, receptív módba állítani az agyunkat (ilyen pl. a „fa-légzés”, melynek különböző variációit még sok más névvel is szokás illetni). Az ilyen módszereket hívom én az elménk ajtóinak. Ezek az ajtók sok helyre eljuttathatnak, és igen nagy tudás birtokosává tehetnek. Alapvető jellemzőjük pedig, hogy az egyszerűség nyitja legkönnyebben őket: az, ha csendben maradunk, és figyelünk.

Te pogány vagy?

$
0
0


 

A pogányság kifejezéssel az a probléma, hogy rengeteg mindent szoktak ezzel a szóval illetni. Sorolnak ide teljesen eklektikus gondolkodású embereket, de olyanokat is, akik kimondottan egy jól körülhatárolható hitvilágot követnek. Ez persze azt eredményezi, hogy a két, egyébként igen eltérő vallású, magát pogánynak gondoló ember folyton-folyvást vitába fog keveredni egymással arról, hogy ki is a pogány, és miből is áll az pontosan.

Nemrég az általam olvasott blogok egyikén egy hölgy arról írt, hogy elfogadhatatlannak tartja a modern szuperhősök vallásos imádatát, és azt az elgondolást, hogy ezek a mai képzeletbeli személyek egy szinten lennének az ókori emberek és sok mai követő által imádott ősökkel, akik valamilyen nagy tettel különös tiszteletre tettek szert. Mire rengetegen felszólaltak ellene, hogy ugyan miért vonja a hölgy kétségbe mások vallási elképzeléseit, és egyébként is, a régi történetek hősei is csak a képzelet szüleményei voltak (hiába volt többüknek is saját sírdombja, ami kultuszuk központjaként szolgált). Ha pedig már egyszer fikciót tisztelünk, akkor miért ne tiszteljünk valami modern találmányt, amivel jobban tudunk azonosulni?
A vita mindkét oldalát alapvetően pogánynak szokták nevezni, pedig mint látható, szellemi életük sokban szöges ellentéte a másikénak. (Erről bővebben: Galina Krasskova, Sunweaver.)

Ez a probléma pedig egyre többször és többször kerül elő, igaz mindig kicsit más formában. Ha két ember azt állítja magáról, hogy pogány, de eltérő vallási életet képviselnek, akkor találkozásuk esetén hamar ki fognak ábrándulni egymásból. Ugyanezt elmondhatnám persze a boszorkányságról is. Mert míg két keresztény biztos lehet abban, hogy ha elkezdenek beszélgetni, hasonló alaptudással, és közös nézőponttal rendelkezőnek fogják találni a másikat, addig pogány körökben ez nem igaz. Ha én találkozok egy magát boszorkánynak mondó személlyel, akkor naivan azt szoktam feltételezni, hogy nem egy wicca áll velem szemben, és még csak nem is egy eklektikus mágiaűző, hanem egy olyan illető, akinek ha elkezdek a révületbe esés kérdésköréről elmélkedni, tudni fogja, miről beszélek. Hasonló az eset egy „hard polytheist” (vagyis olyan, aki az isteneket önálló, egyedi létezőknek tekinti) és egy New Age gondolkodású pogány között (aki az isteneket a saját kivetüléseinek látja, vagy egy isten különböző arcainak). Egyforma gondolkodást fognak elvárni egymástól, ám nem ezt fogják kapni, és ezért jól össze fognak veszni.

Talán bátorkodhatom azt a következtetést levonni, hogy egy igen nagy törés kezd kialakulni ezen jelenség következtében a „pogány” emberek között. Az egyik oldalon a pogányságot New Age és a fantasy felől megközelítő emberek állnak. Ezek az emberek a pogánysághoz a mai beteges társadalmunkból való kiábrándultság miatt fordulnak a szebbnek elképzelt múlt, vagy a fantázia, de akár az idealizált természet felé is. Számukra nem feltétlenül a vallásos tisztelete valaminek, vagy a tisztelt lénnyel való szoros kapcsolat kialakítása a fontos, hanem a kellemes időtöltés, a jó közérzet, és hogy hasonló meglátású emberekkel boldogan érezzék magukat, kiszabadulva egy picit a mindennapok lesújtó szürkeségéből. Itt persze a vallási gondolatok hagyományosságához, azok autentikusságához és történelmi validitásához sincs akkora ragaszkodás.
A másik oldalt pedig azok képviselik, akik komoly vallási életet szeretnek élni, mély kapcsolatot próbálva kiépíteni az általuk tisztelt lényekkel, ezért sokszor akár komoly áldozatokat is meghozva. Számukra a lényeg a „természetfelettivel” való közvetlen kapcsolatban van, nem pedig a jó emberi társaságban (már nem mintha ezt nem tudnák értékelni), és a hétköznapokból való kiszabadulásban (többek között, mert az imádott szellemeik, isteneik a mindennapjaik szerves részét képezik). Jellemző még rájuk a hagyományokhoz való ragaszkodás és a történelmi autentikusságra törekvés.

A két oldal között pedig nyilvánvalóan feszültségek fognak keletkezni, hiszen az alapelveik oly különbözőek. Ha ez egyik fél kijelent valamit, akkor a másik hajlamos azt gondolni, hogy az ő vallásáról beszél, mivel mindkettőt pogánynak szokás tekinteni. A helyzet megoldására épp ezért az volna talán a legjobb, ha megszűnnénk a „pogány” jelzővel leegyszerűsíteni egyébként teljesen eltérő vallási nézeteket. Ha pedig elismerjük különbségeiket, és nem próbáljuk egynek tekinteni őket, valószínűleg nagyobb megértés születhetne a két oldal között.

Női misztériumok és a Nagy Istennő

$
0
0


  A feminista mozgalmaknak és az újjáéledő pogányságnak köszönhetően, a nők újra felfedezték az istennők, vagy pontosabban talán az Istennő létét. Aminek az eredményei olyan vallási ágazatok lettek, melyek egyrészt igen szép ösvényt nyújtanak sok, kereszténységben elnyomott nő számára, másrészt viszont, igen hajlamosak a túlzásokra. Ezekből a túlzásokból szeretném most háromra felhívni a figyelmet.




A Női Misztériumok: menstruáció, szülés, anyaság
Fantasztikus dolog, ha egy nő egészséges módon áll hozzá a testéhez, ami persze mindenkinek egy kicsit mást jelent. A nagyobb fordulópontok alkalmával pedig sokat tud segíteni, ha az ember valamilyen formában megemlékezik a testének változásairól, így például női vonatkozásban kiválóak az első menstruációt és az utolsót ünneplő szertartások. Ám azt nem szabad hagyni, hogy a nők csak a testükkel definiálják önmagukat és vallási életüket. Én nem tudnám elfogadni, hogy csak a szülésre való képességem és a vaginám körül forogjon a vallási életem. Ha így nézzük, akkor már többet nem is panaszkodhatnánk azért, hogy a férfiak „mindig csak” a mellünket bámulják, vagy hogy csupán azzal foglalkoznak, ami a lábunk között van, hisz mi is egyedül annak a „misztériumaival” törődnünk.
Aztán fő női erénynek, a nőt definiáló fogalomnak nem lenne szabad az anyaságot beállítani. Nem azért mondom ezt, hogy mert nem tartom az anyaságot egy óriási és fantasztikus dolognak, de oly sok nő van, aki nem vállal gyereket, vagy aki meddő. Akkor őket már rekesszük ki misztikus kis Istennő-köreinkből, hisz szülni nem tudnak? És hogy egy kicsit még ingoványosabb talajra tévedjek, mi van azokkal a nőkkel, akik férfi testbe születtek? Őket nem hagyhatjuk részesülni a női vallási élményekben, csupán mert nem menstruálnak?

Az Istennő benned van, Te Istennő vagy
Erről nem is tudom, hol lehetne elkezdeni beszélni. Ha az Istennőt valami fantasztikus, mindent átható és hatalmas lénynek látjuk, akkor hogy tehetnénk magunkat eggyé vele? Ha egyáltalán isteneket tisztelünk, imádunk, akkor hogy mondhatjuk, hogy egyek lennénk velük? Hisz akkor már ez burkolt önimádat: én az Istennőt szolgálom, én pedig Istennő vagyok, ergo önmagamat szolgálom. Ez nekem túl egocentrikus, és öntelt. És őszintén szólva gusztustalan.
Mert tekinthetjük az istennőket egyszerű archetípusoknak, melyek a tudatalatti mélyén lakoznak, ám akkor ne állítsuk, hogy vallásos hódolattal tekintünk rájuk. Vagy maradjunk meg a jungi pszichológiánál, vagy a politeizmusnál. A kettőt, ha kérhetném, ne keverjük, különben a világunk a Nap helyett a pici énünk körül kezd majd forogni.

A Nagy Anya szeretetében fürdet minket
Persze, a Nagy Anya szeretetében fürdet minket, csak azért, hogy aztán mindannyiunkat a halállal jutalmazzon, vagy betegség, vagy végelgyengülés, esetleg egy tsunami, vagy egy árvíz által. Igen, a szeretete és bölcsessége a Nagy Anyának akkora, hogy tudja, ennek így kell lennie. Csak az a baj, hogy az ember Őnála sokkal butább, és sokkal gyengébb. Épp ezért is gondolja oly sok nő (de akár férfiak is), hogy az Istennő szerepe az, hogy az emberek lelki világát pátyolgassa, és folyton a szerető ölében tartson mindenkit (ha nem csak a nőket). Ami pedig gyerekes menekülési vágy valódi édesanyánk (valós vagy elképzelt, de mindenképpen idealizált) anyai szeretetének irányába. Ám, mivel minden ember anyja is ember, az anyáknak is vannak kifogásolható tulajdonságaik, így a vágyott teljesen elfogadó szeretetet egy hús-vér személytől nem nagyon lehet megkapni. Így hát sokan kitalálnak maguknak egy elképzelt személyiséggel rendelkező istennőt, és felruházzák a számukra ideálisnak talált tulajdonságokkal, hogy ő majd minden bajukon átsegítse őket. De sajnos, ez nem megoldás az emberek problémáira, csupán megengedi, hogy rózsaszín köntösbe bujtassanak dolgokat, elrejtőzve közben a valóságtól. (Mondjuk, az biztos, hogy ez a megoldás olcsóbb, mint egy jó pszichológus….)
Az Nagy Istennő, ha már ragaszkodunk egy, mindenek feletti lény képzetéhez (ami ugyan mitől lenne más, nemet nem tekintve, mint a keresztény Isten romantikus felfogásban?), magában kell, hogy foglalja a születést és a halált, a teremtést és pusztítást. Ő nem a legjobbat akarja nekünk, hiszen ami szerintünk a legjobb nekünk, sokszor igen rossz másoknak. Az Ő legfőbb célja, hogy a Természet törvényei betartódjanak, és ebbe bizony beletartozik szeretteink halála, értékeink pusztulása, és a saját életünk vége is.

Boldog napfordulót!

Boszorkányság öröklése

$
0
0


Általánosan elterjedt elképzelés a boszorkányságról, hogy azt örökölni lehet. Sok kezdő, de akár a már több éve ilyesmivel foglalkozó személy is hajlamos lehet arra, hogy vélt, vagy valósnak gondolt családi szálakkal magyarázza boszorkányság iránt való érdeklődését. Rosszabb az, amikor már ugyanez az ok arra szolgál, hogy általa tűnjön autentikusabbnak, vagy hatalmasabbnak a gyakorló, megpróbálva kiemelni magát a többi boszorkány közül. Ezzel a logikával viszont, a kicsinyességét nem is számítva, több probléma is van.

Először is, a boszorkányság öröklése a magyar néphitben nem véren át történik, mint valami születési előjog, hanem a haldokló boszorkány kezének a megfogásával. Ismeretes széles körben ez a hit a németajkú emberek között is, de az oroszoknál és még egyes francia nyelvterületeken. Ezen elképzelés szerint, a boszorkány hatalma, mint valamiféle varázslatos erő lakozik fizikai testében, mely érintés által képes átjutni más tárgyakba, vagy emberekbe. Amikor pedig a boszorkány haldoklik, addig nem távozhat földi hüvelyéből a lelke, míg hatalmát át nem adja egy másik, élő személynek, az által, hogy kezet fog vele. Természetesen sok ember nem akart szert tenni ilyen tudományra, épp ezért volt szokás a haldokló kezébe seprűt adni, hogy inkább abba szálljon az erő, és melyet utána gyorsan elégettek, a belebújt gonoszsággal együtt.
Ezzel a kézfogásos átvételi módszerrel is jellemzőbbnek számított, hogy egy rokon vegye át a természetfeletti erőt, de ez főként annak tudható be, hogy a haldokló emberek mellett leginkább a rokonaik voltak megtalálhatóak, hisz ők gondozták és felügyelték őket, valamint fogták a kezüket életük utolsó perceiben.

Másodszor, a boszorkányság soha nem öröklődött kötelezően egy-egy családon belül, se apáról fiúra, se anyáról lányára. Ugyan mindig voltak olyan famíliák, melyekben a boszorkányság mestersége generációról generációra fel-feltűnt, de ugyanez elmondható bármely más tudományról is: a szabó fia nagy eséllyel szabó lett, míg az ácsé ács, stb. Ez nem azért történt, mert a gyermekek valamilyen különleges „szabóképességgel” születtek volna, hanem azért, mert a fiú már kisgyerek korától segített apjának, így korán elleste a munka nagy részét, később pedig ugyan minek kellett volna mást tanulnia a kezdetektől, ha már félig-meddig értett egy foglalkozáshoz. A boszorkányosnak tartott családokról, illetve az ő gyerekeiket ért hatások közül nem szabad továbbá kifelejteni a közösség feléjük tanúsított viselkedését sem. A falu nyilvánvalóan tartózkodóbb volt egy ilyen családdal, nem is szívesen házasodtak bele. Ezt természetesen a gyerekek is érzékelték, és fokozatosan felvették a szüleikre is rámért varázsló fél-kirekesztett szerepét, egyszerűen azért, mert a közösség már eleve így kezelte, „predesztinálta” őket. Manapság, a nyugati, „fejlett” társadalmakban ez persze nem játszik különösebben nagy szerepet, hisz a városi emberek túlnyomó része nem babonás, illetve a városi közösségek sem olyan összetartóak, hogy komolyabb hatást tehetnének ilyen téren a fejlődő gyerekre.

Harmadszor, az, hogy a dédnagyanyja valakinek babonás volt, vagy esetleg van róla egy történet, melyben szellemet látott, még nem jelenti azt, hogy a dédi boszorkány volt, vagy hogy hajlama lett volna rá. Régen, főként faluhelyen, nem számított különlegesnek, ha valakinek a halott szülei üzentek álmaiban, ha esetleg szellemeket látott sétálni a temetőben éjszaka, vagy ha szemmel verés ellen szenes vizet csinált. Ezek a mindennapi élet velejáróinak számítottak - csakúgy, mint ma az internet, vagy a mobilok térereje -, és nem a titkolt boszorkányos tulajdonságok bizonyítékai voltak. Az persze már más kérdés, ha a fél falu azt állította valakiről, hogy boszorkány, az pedig megint más, ha az illető maga mondta, hogy az.

Amit a boszorkányságról tudni kell, és főként, amit a néprajzi adatok is alátámasztanak, hogy az egy ember személyes döntése következtében megtanult, vagy megszerzett mesterségnek számított, és számít ma is. Az, hogy egyesek a felmenőik között boszorkányokat vélnek, ma már nem jelent semmit. A National Geographic egyik vizsgálata szerint minden európai ember valahol királyi vérvonallal is rendelkezik, de ettől még senki nem fog holnap az angol királynővel teázgatni. Ezek alapján én elvárom egy magát boszorkánynak nevező személytől, hogy a saját boszorkánnyá válását ne azzal magyarázza, hogy a nagyi babonás volt, vagy hogy a dédi kézrátétellel gyógyított. Valamint azt is, hogy a boszorkányos hatalmuk alátámasztására se használjanak ilyen álbizonyítékokat, mivel semmi alapjuk nincs.  

A mágia alapjai: varázslatok előírásai

$
0
0


Egy varázslat elvégzésére vonatkozóan bonyolult előírások létezhetnek, mind a mai mágiában, mind a múltbéliben. Ezek a kondíciók lehetnek egyszerűek is (pl. egy gyertyaszín, és egy holdállás), vagy igen bonyolultak (pl. október 31-én, temetőben, éjfélkor, egy halott fiatal férfi sírja mellett, egy arról leszedett növénnyel kell varázsolni). Az előírások betartása a hagyomány szerint befolyással van a mágia sikerességére, vagy hatásának milyenségére, vagy éppen egy kis eltérés az egész munkát hatástalanná teheti, de akár a varázsló életét is veszélyeztetheti (pl. démonok idézése esetén).

Ezeket a kondíciókat öt pontba lehet csoportosítani, melyek a következők:

A varázslat ideje:
  • A nap szakaszai: éjfélkor másfajta varázslatokat kell elvégezni, mint hajnalban, vagy éppen délben.
  • A hét napjainak is mind megvan a maga fontossága a mágiában, így a varázslatok hatására ez is befolyással van.
  • A Hold állása; újhold, növő hold, telihold, vagy fogyó hold – ezek közül mind más-más munkát támogat inkább.
  • Az év bizonyos jeles napjaihoz is vannak előírva kimondottan ekkor elvégzendő varázslatok (pl. napfordulók, napéjegyenlőségek, istenek, szentek nagyobb ünnepnapjai, stb.).
  • Csillagok, bolygók állása: sok varázslatnál meg van szabva, hogy a Holdnak, vagy éppen a Jupiternek melyik csillagjegyben kell tartózkodnia az elvégzésekor, hogy működjön.
  • Érdekességként megjegyezhető, hogy az időzítés kérdését olyan szinten is túlbonyolíthatták, hogy pl. egyes források szerint a hindu mágusoknak bizonyos rítusait csak minden 45. évben lehetett végrehajtani, mivel az élőírások olyan specifikusak voltak hozzájuk.

A varázslat helye:
  • A régi hagyományok szerint mágiát nem lehetett akárhol elvégezni, csak a megfelelő kvalifikációval rendelkező helyeken.
  • A mágia is, csakúgy, mint a különböző vallások, rendelkezik a maga „szent” helyeivel, valsmint a kettő meg is egyezhet egymással (pl. a templomi oltár).
  • Bizonyos helyek azért kapnak kiemelt pozíciót a mágiában, mert vallásos szertartások ott nem hajthatók végre, hiszen tisztátalanoknak számítanak (pl. minden olyan hely, ahol szellemeket, vagy démonokat lehet látni, temetők, nagy fák, keresztutak, mocsarak, stb.).
  • Határokon is gyakran csináltak varázslatokat: falu és vadon találkozásánál, bejáratokban, tűzhelyeken, tetőkön, utakon, ösvényeken, stb.
  • Általános előírásnak számított, hogy ha egy bizonyos személyre vonatkozóan végeznek el egy varázslatot, akkor azt vélt tartózkodási helye (vagy otthona) felé fordulva kell azt végrehajtani.
  • Ha a mágia egy olyan helyen kellett, hogy végrehajtódjon, ami nem rendelkezik a fentiek egyik tulajdonságával sem, akkor a varázsló kört húzott maga köré, ezzel emelve ki munkája színterét a hétköznapiból (persze köröket azért vontak fel más esetekben is).

A varázslat alatt használt eszközök, tárgyak:
  • A mágiában használt tárgyak nem mindennapiak: pontosan meg vannak adva a tulajdonságaik, és általában használat előtt felkészítő rítusokon kell átesniük.
  • Ez a varázslatok egyik legfontosabb része, hisz a mágiában egyaránt fontos az eszközök, hozzávalók tulajdonságainak és pontos használatának az ismerete a konkrét varázsszertartások tudásával.
  • A legtöbb alkalmazott anyag a varázslatban való felhasználására bizonyos vélt, vagy valós belső tulajdonsága révén kvalifikálódik (lásd Varázslatok és reprezentációk). Ám ez önmagában sokszor nem elég: elő szokás írni a beszerzés módját (pl. lopott burgonya), idejét (pl. hajnalban hozott forrásvíz) és a beszerzett anyag pontos minőségét (pl. egy olyan tehén teje, mely teljesen fekete, és teljesen fekete borja is született).
  • A felhasznált növényeket a saját kis rítusuk kíséretében kell begyűjteni, megadott időben (pl. a hajnalban kell leszedni a növényt, mielőtt a harmat megszáradna rajta, kelet felé fordulva, bal kézzel és vas használata nélkül).
  • A mágikus eszközöket bonyolult procedúrák segítségével, adott anyagok felhasználásával, és előírt időpontok betartásával kell elkészíteni (pl. egyes varázspálcákat növő holdkor kell leszedni, egy mogyoróbokorról, egyetlen suhintással, stb.).

A varázslatot végző(k) előkészítő rítusai:
  • A résztvevő(k) a varázslatot megelőzően valamilyen előkészítő rítusokon kell, hogy átessen(ek).
  • Vonatkozhatnak ezek az előírások csak a mágusra, de egy egész családra, vagy közösségre is.
  • Ezek a rítusok állhatnak önmegtartóztatásból, tisztálkodásból, böjtből, egyes ételek elhagyásából, megfelelő ruha viseléséből, vagy épp a ruhák teljes hiányából.
  • Manapság szokás előírni, hogy karórát, vagy mindennapi ékszereket sem viselhet a varázsló (mobiltelefonról nem is beszélve).
  • Mentális elvárás is felmerül a varázslat résztvevői felé: hittel kell rendelkezni a sikerről és a szertartás működéséről, illetve az egész rítust teljes komolysággal kell végezni.

Kilépési, vagy lezárási rítusok:
  • Minden mágikus munkát le kell valamilyen formában zárni, hogy limitálva legyenek a varázslat hatásai egyedül a kívánt eredményre, illetve, hogy az azt végzők immunitását biztosítsák az esetleges mellékhatások ellen.
  • Használat után az eszközöket megfelelően kell elhelyezni: bizonyos dolgokat el kell pusztítani (tűzbe vetni, elásni), másokat az áldozat közelében elhelyezni, de van, amit napfény nem érhet, stb.
  • A résztvevőknek sokszor úgy kell elhagyni a helyet, hogy nem néznek hátra.
  • Az embereknek sokszor meg kell fürödniük munka után.
  • Modern vonatkozásban a „leföldelés” gyakorlata is erre vezethető vissza, de a wicca varázsszöveg végén elhangzó „As ye harm none, so mote it be” („Ha senkinek nem árt, úgy legyen”) is ide sorolható.


Marcel Mauss A General Theory of Magic c. könyve alapján

Orfikus himnusz a Földanyához

$
0
0



 Földanya, boldogok anyja, halandó embereké is,
Mindenadó, mindenttápláló, mindenemésztő,
Rügynevelő, terméshordó, szépévszakú, gazdag,
Tarka leány, a világnak, a nemmúlónak a széke,
Könnyű szülésekkel szülő sokféle gyümölcsöt,
Boldogsorsú, örök, mélykeblű, áldva magasztalt,
Jószagú-fű-szerető, istennő, tarkavirágú,
Záporeső-váró, ki körül csillagzatok ezre
Úszik örök természettel, csodaszép folyamárban.
Nőttes hát minekünk jókedvű, drága gyümölcsöt
Jószívűen, kegyes istennő, boldog virulásban.
R.Zs.
 Hymn. Orph. XXX.

Forrás: Sarkady János: Görög vallás görög istenek

Elmélkedés a varázshagyományokról

$
0
0

Sokszor találkozni azzal a különféle ma kidolgozott mágikus és rituális módszereket bemutató könyvekben és weblapokon, hogy valamely konkrét módszerük használatát egy aránylag hasonló történelmi alkalmazással támasztják alá. Ilyen például, amikor az égtájak megidézésére azt a magyarázatot hozzák, hogy több kultúrában is szokás volt az égtájaknak hódolni valamilyen formában. De hozhatnám példának azt is, hogy voltak olyan szertartások a múltban, melyek elvárták, hogy kör legyen húzva az őket végző(k) körül.

Ám helyes-e egy mai, teljesen más formájú rítust azzal próbálni autentikussá tenni, hogy ilyen nagy múltra tekintő gyakorlatokhoz kapcsoljuk?


Sokszor az alapelgondolás az, hogy ha sok kultúrában megjelenik egy gyakorlat, akkor biztos van mögötte valami, biztos működőképes. De ismerünk rengeteg olyan gyakorlatot is, mely valaha széles körben elterjedt volt, ám ma mégis bolondságnak tartjuk. Gondoljunk csak bele, hogy hány kultúra vallotta azt, hogy a Föld lapos, vagy hogy koponyalékelés gyógyíthat. Akkor nem lehet, hogy a különböző mágikus szokások között is fordul elő ilyen?

Aztán az, hogy a múltból van egy feljegyzésünk egy konkrét gyakorlat használatáról, még nem tükrözi annak a gyakoriságát, vagy működőképességét. Lehet, hogy csak a szerencse (vagy balszerencse) folytán az a szöveg, vagy agyagtábla maradt fent ránk, mely éppen egy egyedi esetet mutat be, nem pedig az általánosan elfogadott tant. Vagy, ha még nagyobb a pechünk, akkor egy olyan ember írásáról van szó, akit a kortársai is kóklernek tartottak, mi viszont ezt már nem tudjuk megállapítani, és az összehordott marhaságait, csupán történelmi koruknál fogva, szentírásnak vesszük. A felmenőink sem voltak tökéletesek, ők is elírhattak dolgokat, lehettek helytelen gondolataik, és követhettek el igen nagy tévedéseket. Bolondság volna csupán nagy múltuk miatt mindent elhinni nekik.

Aztán, ha tudjuk egy gyakorlatról, hogy használták Kínában, Indiában, és még esetleg a mongol törzseknél, akkor azt mi milyen alapon használjuk fel mondjuk a boszorkányságunkban? Visszatérve az égtájak megidézésének problematikájára, azt tudjuk, hogy az indiánok szertartásaik során megemlékeztek az égtájakról, vagy a japán és kínai mágusok is fontosnak tartották őket, majd John Dee is felszólalt jelentőségük mellett, de ettől még mi köze van ennek az egésznek a boszorkányhagyományokhoz? A felsoroltak közül egyik rendszer sem mondható boszorkányságnak, ám most mi mégis ezekre alapozva próbáljuk beletuszkolni az égtájak idézését gyakorlatainkba. Nem is beszélve a wicca „Hold lehúzásáról”, melyről szokás mondani, hogy a régi thesszáliai boszorkányok képesek voltak rá. A mai rítus az Istennő megidézését jelenti a szertartás főpapnőjébe, míg az ókori gyakorlatot a feljegyzők szó szerint értették: az égitest lemozdítását az égről jelentette. És egyébként konkrét információ ezen rítus végrehajtásáról nem is maradt fenn.

Ott vannak persze azok a gyakorlatok is, melyeket ugyan használt az európai népi mágia, de most kiegészülnek más népek hasonló varázsmódszereivel is. Az népi mágiában használt bábuk már szinte teljesen egybeolvadtak a vudu-bábuk alkalmazásával. A füstölgők európai használata az indián szertartásokkal. A hudu mágikus eszközök használata sok boszorkány gyakorlatának szerves része lett. A két rendszer pedig nyilvánvalóan különböző, és sokszor alapvető elképzelésekben sem egyeznek. Mégis mára összemosásra kerültek, és már azt sem nagyon lehet megállapítani, hogy hol kezdődik az egyik, és hol ér véget a másik.

Nem akarom most ezzel a bejegyzéssel senki boszorkányos, vagy mágikus gyakorlatát becsmérelni. Csupán a saját elmélkedéseimet szeretném megosztani, és felhívni a figyelmet egy kicsit erre a kérdéskörre is. Mint tradicionális boszorkány, igyekszem felkutatni azt, hogy hol is rejlik az eredetinek nevezhető boszorkányság. Persze, ezen vágyam lehetetlen, hiszen a ránk maradt emlékek, szálak igen szakadozottak, és az idő megkoptatta színeiket, vagy teljesen más színt kölcsönzött nekik. Viszont nem feltétlenül érzem, hogy a hagyományokhoz való mostani hozzáállás helyes volna. Mert ugyan egy nagy gombolyagot készíthetünk a világ tradícióinak egyvelegéből, és hívhatjuk azt „boszorkányságnak”, de ezzel elvesztenénk alapvető emberi és kulturális diverzitásunkat. És ami még rosszabb, a hagyományok is elvesztenék igazi mondanivalójukat, ha mindent csak a saját emberi egónkhoz, tetszésünkhöz és nemtetszésünkhöz igazítunk.

Másokat idézve V.

$
0
0


"Az átlagos emberi lény nagy mértékben "pszichoreaktív" - szinte mindenki hajlamos a tömeghisztériára, arra, hogy gondolatról gondolatra, érzelemről érzelemre vezessék. Az emberek imádnak beszélni a "csodákról", miket lejegyeztek a bibliában, és hogy milyen sok ember volt szemtanújuk, de bárki, aki tanulmányozza az emberi lények alapvető pszichológiáját tudja mennyire figyelemre méltatlanok a nyilvános csodák, és pontosan miért is azok. Mi, kik spirituális vagy boszorkányos ösvényeket gyakorlunk, melyek megpróbálnak minket kapcsolatba juttatni a nem-hétköznapi oldallal, el kell, hogy fogadjunk magunkról pár kemény és veszélyes dolgot, hiszen mi is csak emberek vagyunk. Kívánni fogjuk a megtapasztalását a nem-hétköznapinak, és az akarása által, veszélyesen közel kerülünk a szemfényvesztés területének, annak a helynek, ahol megleljük amit keresünk, de nem azért, mert ténylegesen megleltük, hanem mert meg akartuk találni. [Saját kiegészítés: ez így, eredeti formájában nem igazán érthető,  épp ezért szemléltetésként utalnék a fiatal szerelmes lány esetére, aki az "igazi" szerelmét kereste, és az első neki nagyon megtetsző férfiról azt gondolta, hogy az a nagy Ő számára, vagyis nem azért lelte meg a (vélt) igazi szerelmét, mert valóban az volna illető, hanem mert annyira kereste, hogy az első kapható emberre ráfogta.] 
Ez az ok, amiért azt javasoltam, és javaslom továbbra is, hogy kegyetlen analízis alá kell vetnünk a tapasztalatainkat - még a legmélyebbeket és legkedvesebbeket is. Nem azt tanácsolom, hogy véres cafatokra szedjük őket az intellektus szikéjével, hiszen az intellektus szikéje könnyedén lefaragja a valós tapasztalatot is egy kétséges és valótlan darabbá. Teljesen másról beszélek. Azt mondom, hogy mindig "tesztelnünk" kéne a tapasztalatainkat, és megnézni hogyan mutatnak más, "megerősítő" élmények mellett, és hogy teszteljük őket a "konformitás szabályának" ellenében. Azt találtam, hogy a tapasztalatok, melyek túl kellemesek 99%-ban csupán kívánságok kielégítései. Ez a világ tele van olyan dolgokkal, amikre vágyunk, és amikre várunk, amikor pedig azt kapjuk, amit szeretnénk, azt találjuk, hogy vágyaink tárgyai ritkán azok, amiknek mi gondoltuk őket - olyan kellemetlen tulajdonságokkal rendelkeznek, amikre mi soha nem is gondoltunk.
A Látatlan sem különbözik ebben, sőt, azt is mondhatom, hogy az egy felnagyítottnak tűnő verziója az élet ezen tényének. Egy tapasztalat, ami szimplán megerősít téged hitedben azzal a veszéllyel fenyeget, hogy megállítja a növekedésed, ha nem vagy vele elővigyázatos; a kényelmetlenség érzése, mely a legtöbb valós tapasztalatot kíséri az a rész, mely előmozdítja növekedésed, és ahonnan tudjuk, hogy valami "valós" volt."
Robin Artisson Facebook oldaláról



A következő idézetek pedig Robin Artisson Witching Way of the Hollow Hill c. könyvéből származnak:


„Ezek az ösvények, mint a szertartásos mágia, vagy a kabbalizmus, vagy a keleti vallások, mind hasznos és hatalmas ösvények azon emberek számára, akik komolyan és a kulturális környezetre figyelve alkalmazzák őket, de a felhígított és összevetett keverék, mely általában a „new age” mozgalomban jelenik meg, valójában kimondottan sértő mind számukra, mind a többi hagyomány számára, melyekkel gyakran összebogozzák őket.”


„A spirituális valóságot nem lehet különállónak tekinteni a fizikai valóságtól, még akkor is, ha nem pontosan egyformák…”


„Valós „instrukció” a mesterségben az Alvilág létezőitől és a látatlan világból jön."


„Az igazi „beavatás” abba, hogy valaki teljesen érett boszorkányember, vagy –nő legyen, egyszerűen a felismerése és demonstrációja annak a képességnek, hogy nagyrészt tudatosan kommunikáljanak Másvilági kapcsolatokkal, ...”


„A boszorkányság folyama a látatlanba való „átmeneten” alapul,…"


„Egy valós [boszorkány] csoport egy gyülekezete olyan embereknek, akik ismernek bizonyos alázatot. […] Megvédik a Földet és az igazi kulcsait a Bölcsességnek, mivel mindent feladnak értük, és cserébe mindent visszakapnak, nem azért, mert féltékenyen vágynak a hatalom eltitkolására egy fiók mélyén.”


„Csakhogy, mint látni fogjuk, az emberek soha nem a hatalom adói a „mágia” vagy varázslatok mögött, ők az akarat a háttérben, és ha elég ravaszak, akkor tudják hogyan szerezzenek olyan „pozíciót”, valamint érjenek el olyan értelmet és állapotot, mely segítségévek a hatalom válaszolni fog az akaratuk szerint.”


„A szíve és a lelke a régi mesterségnek a szentséges kapcsolata az embernek és a Természetnek, mely önmagában egy isteni valóság.”


„A lecke nyilvánvaló: nem minden hely óhajt embereket.”

Az aratásról

$
0
0



A gabonák aratása idén Magyarországon már lassan egy hete elkezdődött, és majd július vége közeledtével be is fog fejeződni, de még jó pár nappal augusztus elseje előtt, ami a boszorkányos ünnepek között a hozzá kapcsolódó fesztivál volna. Viszont ez felvet egy érdekes kérdést: mikor kell egy mezőgazdasági eseményt megünnepelni, akkor, amikor ténylegesen megtörténik, vagy akkor, amikor a populáris, más kultúrákból származó hagyományok diktálják?

Én amondó vagyok, hogy akkor illene megemlékezni valamiről, amikor az a bizonyos esemény történik, vagy éppen befejeződik, mint az aratás esetében is szokás volt. A boszorkányság a Természetet hivatott fesztiváljain imádni, annak változásait vagy fontosabb fordulópontjait. Mi értelme lenne akkor annak, hogy más, tőlünk különböző éghajlattal és gazdálkodási adottságokkal rendelkező földek szokásait majmoljuk? Helyette szerintem sokkal jelentőségteljesebb, ha megfigyeljük, hogy a falunk, vagy városunk határában mikor is takarítják be a gabonát, és ahhoz igazítjuk a Természetnek szánt hálaadásunkat.

Magyar szokásokat tekintve, az aratást július elejének a közelében kezdik, pontos időpont természetesen nem létezik (habár régen kötötték bizonyos szentek napjaihoz, de nem általánosan), mivel a növények mindig eltérő időpontban kezdenek el érni. Csupán a legközismertebb növényeket tekintve (és nem véve figyelembe az őszi és a tavaszi vetéseket), először az árpa érése kezdődik, ezt követi a búza, majd a rozs, s legvégül a zabfélék.

Történelmileg az aratáshoz nem sok babona fűződött, hiszen a termékenység megvarázslása ilyenkor már értelmetlen. Viszont azért ismert pár szokás, mely hozzá kapcsolódott. Az aratás kezdetét például több tabu is övezte: tilos volt azt elkezdeni újholdkor, kedden és pénteken (mert üres lenne a búza feje), vagy ha halott volt a faluban. Az munka befejezése előtt egy köteg gabonát „lábon” (vagyis levágatlanul) hagytak, az égi madarak, vagy esetleg Szent Péter lova számára, de volt olyan hely is, ahol azt tartották róla, hogy megvédi a következő évi termést a zivatarkároktól (az utolsó kévéről bővebben itt lehet olvasni). Aratóünnepeket is volt szokás tartani olyan helyeken, ahol többen összegyűltek a munkát elvégezni (kalákák esetén, vagy gazdag emberek földjein). Jellemző volt ez a gyakorlat az egész magyar nyelvterületre, és gyökerei egészen a középkorig nyúlnak vissza. Az aratás befejezése után a földeken dolgozók búzakalászból aratókoszorút fontak, melyet aztán mezei virágokkal és szalagokkal díszítettek. Ezt a koszorút a munkások, ünneplőruhában vitték a föld tulajdonosának a portájára, ahol a koszorút vagy vivőjét a gazda, esetleg a gazdasszony, vízzel locsolta le, bőség- és esővarázsló rítusként. A föld gazdája ezután megvendégelte az embereket, sőt még táncmulatságokat is rendeztek a munka befejeztének örömére. A koszorút pedig a házban, kitüntetett helyen akasztották fel, majd vetéskor a szemeket kimorzsolták belőle, és összekeverték a vetőmaggal, hogy biztosítsák a jövő évi termést.


Mindezeket áttekintve, fel szeretnék vázolni egy olyan aratás végéről megemlékező, hálaadó szertartást, mely a magyar szokásokat veszi figyelembe. A rituáléhoz szöveget nem csatolok, azt mindenki saját ízlésére bízom.

Naplemente előtt úgy egy órával ki kell menni egy nemrég learatott gabonatáblára. Mindegy, hogy árpa, búza, rozs, vagy bármi más termett a földön, de azzal azért jó tisztában lenni, hogy pontosan melyik is volt, ha a szertartás szövegeiben meg akarjuk szólítani a nevén (de egyszerűen mondhatunk gabonát is).

A mezőn körbejárkálva megmaradt növényszálakat kell keresgélni, és kis koszorút fonni belőlük.

Végül keressünk egy nagyobb darabot, ahol állva maradt a növény (vagy ha más nem fekve, ahol az aratógép ment végig a táblában). Itt állítsunk fel egy nagy sárga gyertyát (a színnek különösebb funkciója nincs, csak esztétikailag ez illik a legjobban ide), és rakjuk köré a koszorúnkat.

Szólítsuk meg a learatott növény szellemét, elbeszélve élete történetét (elvetették, kicsírázott, kibújt a földből, virágzott, majd termést érlelt, végül jött az ember és learatta). Mondjunk hozzá egy szívből jövő hálaimát, melyben megköszönjük életét, növekedését, sok munkáját, na meg persze az áldozatát, hogy meghal, mi pedig élhetünk általa.

Hálánk jelképeként ássunk el a földben valamicske kenyeret (vagy az adott növényből készült élelmiszer egy darabját), és bőven öntözzük meg felvizezett tejjel. Mindeközben folyamatosan a növények iránt érzett hála legyen a szívünkben.

Itt hajtsuk a földre a fejünket egy kicsit, és csendesedjünk el, a gabona szellemének tiszteletére.

Végezetül a koszorút öntsük le vízzel (lehetőleg forrásvízzel), és kívánjunk a gabonának legközelebb is jó földet, elegendő napsütést és esőt, valamint kiváló termést. Vegyünk ki a koszorúból három szemet, és vigyük haza, hogy majd felhasználhassuk a vetésről megemlékező rítusunk során (vagy akár bőséghozóként is, ha valakit nem érdekel a vetés szentsége).

Fújjuk el a gyertyát, álljunk fel, pakoljunk össze, és a gabonatábláról való lelépés előtt forduljunk vissza, és hajoljunk meg egyszer az ottani szellemek tiszteletére, majd hátranézés nélkül menjünk haza.

Források:
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-339.html
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-333.html
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-328.html

A Datura jegyében

$
0
0
A hétvégén útra keltem, és pár kedves ismerősömmel együtt az Erdőbe költöztünk egy időre.
Megérkezés után egy kis sétával kezdtünk a fák között, mely alatt gyönyörűbbnél gyönyörűbb dolgokat láttunk.



Találkoztunk egy piros övesbagollyal.



Volt szerencsénk több szál erdei varázslófűhöz.



Kergetőztünk a kiszáradó patak medrében sok fiatal békaporonttyal.



Hagytuk magam elvarázsolni a kéküstökű csormolya szépségétől.



Majd élményekkel, és egy köteg szeméttel gazdagabban visszaindultunk a táborhelyhez.



A sötétség közeledtével felkészültünk a Daturának szánt időszakra. Tüzet raktunk, és illő oltárt állítottunk e nemes Hölgynek.



A csillagok végül kigyulladtak az egén, és az erdőből is már csak a baglyok kiáltásai hallatszottak. Nálunk pedig lassan megszólaltak a dob első hangjai...

A mágia alapjai: varázslatok írásához

$
0
0


„A mágia a keverékek, erjesztések és ételek elkészítésének és vegyítésének a művészete. A hozzávalókat felvágják, összezúzzák, meggyúrják, felöntik nedvekkel; parfümöknek, italoknak, főzeteknek, pasztáknak, süteményeknek készítik őket, majd speciális alakokra formázzák, képekké alkotják, és végül megisszák, megeszik, amulettként hordják, vagy füstölésre használják az eredményt.” - Marcel Mauss

Manapság rengeteg helyen lehet azt olvasni, hogy az a varázslat a leghatékonyabb, melyet mi magunk írunk. Történelmileg épp az ellenkezőjét volt szokás állítani, az emberek ugyanis inkább a régi, „bevált” technikákhoz ragaszkodtak, mint a saját találmányaikhoz. Visszaköszön ez például a ráolvasások szövegeiben, melyek sokszor több száz éven keresztül is alig változtak. Viszont, azon mai gyakorlók számára, akik inkább ezzel az új gondolatmenettel azonosítják magukat, hasznos lehet a következő kis összefoglaló a varázslatok összeállításának lehetséges módszereiről.

Az első lépés a különböző előfeltételek figyelembe vétele, a varázslat céljához illően. Ezek a szabályok határozzák meg a mágikus rítus körvonalait: azt, hogy mikor és hol kell végrehajtani, milyen eszközökkel, illetve, hogy a varázslatot végzőkre milyen felkészítő feladatok vonatkoznak.

A mágikus időzítés a mai időkben is nagy közkedveltségnek örvend. Ennek az egyik legalapvetőbb megnyilvánulása a Hold fázisaihoz való alkalmazkodás azáltal, hogy növő Hold esetén építő jellegű varázslatokat végeznek, míg fogyó Holdkor rombolókat. De a hét egyes napjaihoz is meg vannak szabva, hogy milyen mágikus munkák illenek, vagy éppen az év bizonyos részeihez (erről lásd még: mágikus időzítés).

A mágia végzésének általános helye mostanság az ember saját lakása, benne esetleg egy kivetett körrel. Pedig a mágiát régen az előírt helyeken kellett elvégezni, melyek használata által még hatásosabbá vélték tenni a munkát. Épp ezért javaslom, hogy ha valaki varázsolni akar, akkor azt lehetőleg ne a nappaliban végezze (már ha nem kimondottan a nappali védelmezéséről van szó).

A mágiához használt eszközök és hozzávalók kiválasztása a reprezentálni kívánt cél mibenlététől függ. Minden emberi vágynak megvannak a maga megfelelései, és ezek használata által válhat egy varázslat működőképessé (erről bővebben: reprezentációk és varázslatok). Ezen reprezentációk kiválasztásában segítséget nyújthatnak az Interneten is könnyen fellelhető megfelelési táblázatok.

Miután a fenti elemek össze vannak válogatva, a varázslat fő részének a megtervezése következik. Magát a munkát kezdhetjük azzal, hogy kivetünk egy kört (bármely általunk ismert módszer szerint), ám ez nem kötelező. A varázslat lényegi része mindig az elvégzett jelképes tett, illetve az azt kísérő kimondott szó. Ezért is szokás a varázslatot verbális és non-verbális részre osztani, melyből (ha muszáj választani,) a verbálisnak van fontosabb szerepe.

A non-verbális rész szimbolikus és szimpatetikus kell, hogy legyen, vagyis valamilyen módon kapcsolódnia kell a varázslat céljához és annak célpontjához. A szimpatetikusság szabálya kimondja, hogy „a hasonló hasonlót vonz”, amit gyakorlatban talán úgy érzékeltethetnék, hogy ha el akarunk érni valamilyen eredményt, akkor valami ahhoz hasonló tett elvégzésére van szükség. Ilyen munkának számít pl. amikor két bábut összekötözünk, hogy az emberek, akiket jelképeznek se tudjanak elválni egymástól, vagy amikor vizet hintünk szét, hogy esőt hozzunk. A szimbolikusság fontossága pedig az amulettek és talizmánok készítése esetén tűnik ki igazán, ahol a hozzávalók mind egy-egy tulajdonságukkal reprezentálják a mágia célját (pl. szúrós dolgok védelemért, arany szín a gazdagságért, stb.).

Fontos szabály még adott célpontokra, személyekre vonatkozó varázsaltok esetén, hogy ami egyszer kapcsolatban volt, az elválasztás után is kapcsolatban marad. Így lesz képes a varázsló egy hajszál által befolyásolni egy személyt, vagy a körömdarabkái, de akár egy sokat hordott ruhája segítségével is. A test bármely része, bármilyen apró legyen is, képes hatással lenni a test egészére a mágikus tanok szerint - ami az egyikkel történik, az fog megtörténni a másikkal is. Ez a szabály nem csak az emberi lényekre, hanem általánosan minden fizikai létezőre vonatkozik. Épp ezért, ha valamire, vagy valakire vonatkozó varázslatot végzünk, akkor egy belőlük származó kis részlet is kötelező eleme a mágiának.

A varázslatok verbális részének egyik célja a különféle spirituális erők előhívása. A mágiát végző invokál, elővarázsol és megidéz olyan erőket, melyek a tetteit hatásossá teszik. Ilyen szövegek kölcsönözhetőek bármely vallásból szent írásaiból is, melyek által az adott hitrendszer embereknél hatalmasabbnak gondolt lényeit hajtja igába a varázsló. Találunk erre példákat mind a Bibliából kivett szövegek (pl. zsoltárok használata mágiára), mind a pogány istenekhez szóló himnuszok, vagy imák formájában. Ám fontos megjegyezni, hogy a mágia mégsem válik ez által vallási cselekedetté. A varázslatot végző ugyanis hiába könyörög egy ima formájában a rítus során, a szavai puszta formalitások, melyeknek a beteljesülése nem valamely isten döntésén, hanem a varázsló akaratán (vagy az ellenfél varázsló erején) múlik. Ókori mágikus szövegekben az istenek felé intézett szavak sokszor fenyegetőek voltak, arra utalva, hogy a varázsló valamilyen módon bosszút tud állni, ha az isten nem végzi el, amit tőle kér. Nyilvánvaló, hogy egy, az isteneket tisztelő és félő ember nem fog erre vetemedni. Épp ezért is állítom (sok antropológushoz hasonlóan), hogy a varázslást végző egy olyan helyzetbe állítja magát, melyben a puszta tettei és szavai által is képes a valóságot (legyen szó isteni vagy emberi vonatkozásairól) befolyásolni, mindenek parancsolójaként. Ebben az elképzelésben nincs helye az istenek imádatának vagy a feléjük irányult hódolatnak.

A másvilági természetű lények a mágiában szerepelhettek szimpla utalásokként is, melyek nevét a hatásosság (vagy éppen a grandiózusság) kedvéért használták. Más esetekben, főként ördögűző szertartásoknál, a munkát végző azt állította magáról, hogy egy adott felsőbb hatalom nevében cselekszik, ezzel elijesztve az annál gyengébbnek vélt „gonosz” megszállót.

A verbális rész másik funkciója a fizikai rítusok specializálása. A kimondott szó által teljesebbé válnak a tetteket, elmondva a felhasznált eszközöknek, mozdulatoknak, hogy pontosan milyen feladatot kell ellátniuk, vagy milyen célt kell beteljesíteniük. Épp ezért, a babákat elnevezik a jelképezendő személynek, a leszedett növényeknek elmondják, hogy kinek és mire szedik le, az amuletteknek felsorolják, kiktől kell védelmezniük, és még sorolhatnám.

A varázstanok alapján azt is meg kell jegyezni, hogy a szövegek, tettek és eszközök bizonyos mágikus számszor való alkalmazása hatásosabbá teszi a munkát, de az is sokszor előfordul, hogy csupán e számok pontos betartásával fog működni valami. Ilyen mágikus számok a három, hét, tizenhárom, stb.

Mindezen elgondolások figyelembe vételével, a múlt mágikus szokásaihoz igazodó varázslatokat tudunk írni. Így, még ha a mai modern, „a saját magunk által írt varázslat a legjobb” elképzelést is valljuk, de a fentiek segítségével tudunk valamicskét kötődni elődeink elképzeléseihez.

Erdei szeminárium

$
0
0
Jó barátom, az Erdész augusztus 10-ére meghirdetett egy, az ő szavaival élve "erdei szemináriumot", melyet természetesen én sem fogok kihagyni. Akit érdekel a kis kiruccanás, akkor itt a program leírása, a szervező szavaival:


Annyian rágják mostanában a fülemet, hogy tartsak egy nyílt rituálét, gondoltam engedek a nyomásnak, de azért nem pont úgy, ahogy a legtöbben gondolják.
Nem kerítek nagy feneket a dolognak, nem lesz nagy és látványos szertartás, nem csinálunk cirkuszt az Erdőből. Az egész arról szól, hogy én augusztus 10-én kimegyek az Erdőbe, és aki úgy érzi, velem tart.

A program változása az időjárás függvényében:
- Mi lesz, ha esik aznap? Akkor eső lesz.
- Mi lesz, ha túl meleg lesz az idő? Akkor meleg lesz.

A program:
Ameddig le nem megy a nap, egy kötetlen beszélgetés formájában átrágjuk, hogy miről is szól ez az egész, megismerkedünk az Erdő látható létezőivel, majd sötétedés után a gyakorlatban is találkozunk azokkal, akik „kevésbé láthatók”.
A témakörök, amiket napközben érinteni fogok (nevezhetitek akár workshopnak, vagy szemináriumnak is, én jobban szeretem a baráti beszélgetés kifejezést):
• Animista szemlélet és samanisztikus gyakorlatok
• Szükséges és elégséges szertartások
• Növényi, állati segítők és természeti szellemek
• Transzmunka szerepe és kivitelezése

A lényeg:
Ez nem egy ezo-tábor, nem az önismeretről, a gyógyulásról, de még csak nem is a személyiség-fejlesztésről szól, hanem csakis az Erdő misztériumáról. Nem ígérek senkinek semmilyen élményt. Mindenki csak annyival tér majd haza, amire az Erdő érdemesnek találta.

Figyelmeztetés:
Úgy érzem, képes lennék arra, hogy megírjak egy kedvcsináló marketingszöveget az eseménynek, amire boldog-boldogtalan eljönne, és mindenkinek rózsaszínben úsznának a képzetei a rituáléról, de mégis, szándékosan fogalmazok nyersen, hiszen azt szeretném, ha csak az jönne el, akit tényleg az Erdő mélysége érdekel és nem csupán egy „izgi” programra vágyik. Nem nézelődős, érdeklődős foglalkozás lesz, csak akkor gyere el, ha teljes szíveddel csinálni akarod és fogod is! Nem szeretnék senkinek csalódást okozni, így előre közlöm, hogy itt nem lesznek fejdíszek, színes gyertyák, vagy ékesen vésett kardok, csupán színtiszta, „mezítelen” boszorkányság, a szó legtisztább és leghagyományosabb értelmében.
Ez nem tündérmese, készülj fel arra, hogy amivel szembesülsz, az lehet, hogy fájdalmas lesz és mélyen megvisel majd!
Ha csak néhány órát érsz rá, ne gyere! Természetesen megértem, ha más programod is van aznapra, vagy vár a házimunka, meg amúgy is külföldi rokonok érkeznek este, de ha valóban fontos ez Neked, rá kell szánnod legalább a délutánt és az éjszaka egy részét.

Jelentkezés:
A Természetnek nem jó a zajos és nagy létszámú embertömeg, így mindig csak kis csoportokat viszek magammal. Hogy ez most is így maradhasson, kérem azokat, akik velem tartanának, hogy a weboldalon található elérhetőségek valamelyikén jelezzék szándékukat, amire válaszként megírom majd az instrukciókat (helyszínt, pontos időpontot, szükséges előkészületet, hoznivalók listáját stb.). Ha sokan vagyunk erre a napra, akkor több körben megyünk.

FONTOS!!!
A következő kilenc napban a Hegyekben leszek elvonuláson, így a jelentkezésekre csak utána tudok válaszolni!

Cimaruta: egy nápolyi amulett kisbabáknak

$
0
0
A cimaruta, vagy cima di ruta, szó szerint a "ruta tetejét" jelenti, de sokszor csak a "ruta ágának" fordítják. Az amulett maga a 19. század folyamán Nápolyban örvendett nagy népszerűségnek. Itt az emberek legtöbbször a nyakukban hordták, a ruha alatt, de főként a kisgyermekek, csecsemők esetében alkalmazták, ha nem a nyakban, akkor a bölcső felé akasztva. Többnyire a szemmel verés, vagy esetleg a boszorkányság elleni védelmezőként írják le manapság, de a régi nápolyiak szerint a jettatoritól oltalmazott, akik ugyan balszerencsét hoztak a környezetüknek (akár azzal is, hogy valakinek jó napot kívántak), de azt nem szándékosan tették.

Kinézetét tekintve egy stilizált rutalevelet ábrázol, mely három fő részre oszlik, és az egyes részek végén pedig további oltalmazó jelképek találhatóak. Ezek a szimbólumok nagyon sokfélék lehetnek, és egyesek eredete az ókorig is visszanyúlik (Hold, Nap, szarvak, fallosz, mano fico, stb.), míg másoké a keresztény vallásban keresendő (Jézus szíve, angyalkák). Anyagát tekintve általában ezüstből vagy cinből készült, és csak az egyik oldala volt megmunkálva. Mérete 7x5 cm körül ingott.

Az eredetét illetően nem létezik általánosan elfogadott elmélet. Ilyen amulettről nincs ránk maradt bizonyíték sem az ókorból, sem a középkorból (1888 előttről nincs róla feljegyzés), viszont a rutalevél végén található jelképek nagy múltat sejtetnek neki. Az egyik feltételezés szerint ezek a szimbólumok, melyek eredetileg önálló amulettek voltak, fokozatosan rakódtak a szemmel verés ellen hordott rutaágra (vagy fém másolatára), "minél több, annál jobb" alapon gondolkodva. A másik verzió szerint ezek a jelképek úgy lettek összeválogatva, hogy kötődjenek Diana istennőhöz, aki többek között az újszülöttek védelmezője volt (lévén ő segítette világra saját ikertestvérét), és ezért is alkalmazták főként kisbabák oltalmazására. Ezen elképzelés alapján eleinte a kicsikre a cimarutával Diana áldását próbálták hozni, csak idővel (és a kereszténység hatására) az ókori istennő képe megfakult, és imádati helyét Szűz Mária vette át.






Források:

The Witches' Almanac, Issue 33: Spring 2014 - Spring 2015: Mystic Earth
Frederick Thomas Elworthy: The Evil Eye: The Classic Account of an Ancient Superstition
Willem De Blécourt, Owen Davies: Witchcraft Continued: Popular Magic in Modern Europe
http://www.stregheria.com/Cimaruta-Article.htm
Gomme 1905: Günther (R. T.). The Cimaruta: its structure and development. Folklore, xvi.
D.C. Watts: Dictionary of Plant Lore

Sámánoktól idézve

$
0
0
A következő két idézet Emma Wilby Cunning Folk and Familiar Spirits című könyvéből származnak. Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy gyorsan ne osszam meg őket mindenkivel!
Egyébként a második a kedvencem.

"Sok alkalommal mentem ki elhagyatott helyekre, és könyörögtem a levegő, a föld és a vizek hatalmainak, hogy segítsenek megérteni útjaikat. Néha válaszoltak nekem, de minden igazán nagy misztérium megértésen felül van."
'Smoking Star', feketeláb sámán, 1922.


"Így, egy angagoq (sámán) lettem, látomások és álmok és repülő szellemekkel való találkozások által. Az ősapáink idejében, az angakoqok magányos emberek voltak; de most, mindannyian papok és doktorok, időjárás-jóslók, vagy varázslók, kik vadat hoznak, vagy okos üzletemberek, akik tehetségüket pénzért árulják. A régiek az életüket az univerzum egyensúlyának a fenntartására szentelték; nagy dolgoknak, óriási, felfoghatatlan dolgoknak."
Najagneq, alaszkai inuk sámán

Évkerékről és szabbatokról

$
0
0
Avagy édes bosszú az őszi napéjegyenlőség nevében.

A kedvenc ünnepnapom az őszi napéjegyenlőség, aki szegényke sajnos mindig megkapja a valamivel olvasottabb újpogányoktól, hogy az nem is egy ősi ünnep. Ami persze nem igaz, mert attól még, hogy a kelták (elvileg) nem ünnepelték meg (mint lehet, hogy a napfordulókat sem), más népek igen is megemlékeztek róla (görögök, kínaiak, inkák, stb.). Épp ezért most hadd cincáljam szét egy kicsit mindenki biztosra vett tudását az évkereket illetően!

De micsoda is maga az évkerék?
Az évkerék, angol kifejezéssel Wheel of the Year, a wicca és sok neopogány irányzat közös ünnepeinek együttes elnevezése. Összesen nyolc fesztivált takar, melyek neve: Samhain, Yule, Imbolc, Ostara, Beltane, Litha, Lughnasadh, és Mabon. E szemlélet szerint az év, ahogy állítólag a régi kelták is gondolták, egy nagy kör, vagy inkább egy örökkön forgó kerék, mely minden évben egyet fordul, és magában foglal a nyolc ünnepet, melyek a kerék küllőit alkotják. Ebből a képből származik az év kerekének az elnevezése.
Az évkerék fordulásához, és a hozzá tartozó ünnepekhez különféle modern mítoszokat is kapcsoltak az utóbbi években. Az egyik ilyen, alapvetően wicca történet az Isten születését (Yule), életét és halálát (általában Samhain) mondja el a fesztiválok által. Az Isten mellett persze midig ott van a halhatatlan Istennő is, aki szeretőjéhez és gyermekéhez igazodva változtatja korát fiatal lányból idős asszonyba. A másik kedvelt mítosz a kelták azon szokásán alapszik, mely szerint két részre osztották az évet: egy világosra és egy sötétre. A két félévet egy-egy fa nevét viselő alak, a Tölgykirály (fény, növekedő félév) és a Magyalkirály (sötétség, csökkenő félév) testesíti meg, akik a napfordulók alkalmával megküzdenek egymás ellen az uralkodásért (vagy akár az Istennő kegyeiért), folyamatosan váltakozva az év jelképes trónusán.
Az ünnepeket mindezeken felül két fajtára szokás osztani: a kisebb és nagyobb szabbatokra. A nagyobb szabbatok a vélt kelta évszakkezdő napokból állnak (Samhain, Imbolc, Beltane, Lughnasadh), míg a kisebbek a napéjegyenlőségeket és a napfordulókat takarják (Yule, Ostara, Litha, Mabon).

Honnan is ered pontosan az évkerék képzete?
Mikor Gerald Gardner elkezdte kidolgozni a wicca főbb ünnepi rituáléit, a Margaret Murray által "beazonosított" négy boszorkányünnepet vette alapul, és először csak hozzájuk is írt elvégzendő szertartást. Később, a Witchcraft Today című könyvében már a téli napfordulóra is megjelent egy rituálé, majd fokozatosan helyet kaptak a még hiányzó napéjegyenlőségek, és a kimaradt nyári napforduló is, a fesztiválok között. Ez az ünnepcsokor kapta aztán az évkerék elnevezést.


Mi is az igazság a kelta ünnepeket illetően?
Egy olyan ősi kelta év létezése, melyben megegyező ünnepeket tartottak az emberek, megegyező időpontban, igen csak kétes. Ugyan miért takarított volna be egy időben az Észak-Írországban élő földműves, és a La Manche csatorna kontinentális oldalán lakó ember? A két hely klímája nem egyezik, így a növények érési ideje sem fog, sem pedig a betakarításé, vagy a betakarítási ünnepé (már ha egyáltalán volt nekik olyan).
Magáról a négy nagy ünnepről főként az ír középkori irodalom szolgál információkkal, melyeket aztán a 19. század második felére az angol folkloristák az ősi Brit-szigetekre is vonatkozónak gondoltak, különösebb bizonyítékok nélkül. Arról pedig már végképp nincs semmi információ, hogy a kontinentális kelta törzsek ilyen ünnepeket tartottak volna. Persze ez nem jelenti azt, hogy a mai írek kelta felmenői ne ülték volna meg ezen alkalmakat, viszont az bizonyos, hogy ünnepi szokásaik nem mondhatóak jellemzőnek általánosan a kelta népekre.
Ókorból származó pontos feljegyzés nincs a kelták fesztiváljaira vonatkozóan. A leghíresebb ilyen témájú leletek az 1897-ben, Coligny-ban (Franciaország) megtalált bronztábla darabok, melyek egy római betűkkel, de gall nyelven íródott kalendáriumot tartalmaznak. A fémbe vésett betűk öt évet fednek le, melyek 29 vagy 30 napos hónapokból állnak, plusz két beillesztett hónapból az öt éves ciklus alatt, hogy a holdnaptáron alapuló kalendárium illeszkedjen a szoláris évhez. Mind az év, mind a hónapok két részre vannak osztva rajta, méghozzá az ATENOUX (jelentése nem tisztázott, talán valamilyen éjszakát jelent) szóval. A hónapok nevei is jelezve vannak rajta, pl. SAMONI (mely a "nyár" szó gyökerét tartalmazza), vagy a hat hónappal későbbi GIAMONI (mely a "tél" szó gyökerét rejti magában). Négy negyednapot is felvéstek a kalendáriumra: CANTLOS, RIUROS, CUTIOS és EQUOS neveken, mely egyes elképzelések szerint jelölhették a napfordulókat és a napéjegyenlőségeket. Ez persze még nem bizonyíték arra, hogy ezen időpontokban bármilyen ünnepet is rendeztek volna, hisz lehet, hogy csak az idő pontos számontartásának érdekében jelölték be őket. Egyelten egy valószínűsíthető fesztivált említ csupán az egész naptár: a TRINOX SAMONI SINDIU ("ez/ma a három éjszakás Samoni), mely nevéből adódóan, egy három napon át tartó ünnepet jelenthetett, mely valamilyen kapcsolattban állt a nyárral.

Egyébként, a kelta fesztiválokat általánosan szokás tűzünnepeknek nevezni, nagyon helytelenül. Ezt a hibát tudomásunk szerint először egy Charles Hardwick nevű író vétette, aki egy Beltane-kor végrehajtott tűzrítusról félreolvashatott valamit, és azt jegyezte le róla, hogy a szertartást minden ünnep alkalmával végrehajtották, ám ez persze nem igaz. Mindenesetre innen származik a kelta fesztiválok tűzünnepekként való leírása, ami csupán a populáris írásokban fordul elő, az akadémiai források soha nem is vették át ezt a téves elnevezést.

És még utolsó döfésként megjegyzem, hogy Samhain, vagy a "boszorkányújév" nem biztos, hogy a kelták számára is az újév napját jelentette. A történészek között nem tisztázott, hogy mikor kezdődött a kelta év, vagy, hogy mikor is végződött pontosan.

Akkor mi a helyzet a napfordulókkal és napéjegyenlőségekkel?
Ezek az események csillagászatiak, vagyis így is, úgy is előfordulnak, az embertől függetlenül, a Föld minden területén. Épp ezért is lehet az ő napjaikra időzített, vagy hozzájuk igazított ünnepeket lelni minden emberek által lakott kontinensen. Ellentétben a vélt kelta eredetű „nagyobb szabbatokkal”, ezek biztosan a múltban is széles körben megült ünnepek, még ha nem is esnek ugyanazon napra minden évben.


Források:
John Thomas Koch, Antone Minard: The Celts: History, Life, and Culture
Ronald Hutton: The Triumph of the Moon:A History of Modern Pagan Witchcraft: A History of Modern Pagan Witchcraft
Ronald Hutton: Stations of the Sun:A History of the Ritual Year in Britain 
Joanne Pearson: A Popular Dictionary of Paganism


Boldog Lughnasadh-t!

Merkúr megfelelései

$
0
0





Nap: szerda
Elem: levegő, víz (Kína)
Égtáj:észak (Kína)
Állatövi jegy: ikrek (férfi aspektusa), szűz (női aspektusa)
Szám: 1, 4, 6, 8, 260
Betű: c, w
Fém: higany, ötvözetek, alumínium
Ásvány: achát (tűz, moha, kékcsipke, zöld, fa, piros), borostyán, smaragd, opál, peridot, füstkvarc, tigrisszem, topáz, macskaszem, aventurin, karneol, citrin, fluorit, hematit, jáspis, ónix, rodokrozit, szardónix, szodalit
Szín: ibolya, narancssárga, tengerészkék, zöld, szürke, zöld, lila, ezüst, ibolya, sárga
Jelkép: caduceus (Mercurius hírnökbotja), hermafrodita, ikrek
Füstölőszer: szerecsendió, stórax
Állat: prérifarkas, róka, sakál, madarak, kék szajkó, íbisz, összefonódó kígyók
Emberi test: tüdő, nyelv, kéz, comb, észlelés, epilepszia, őrület, depresszió
Növény: mandula, kőris, acsalapu, réti kömény, sárgarépa, kaliforniai varjútövis, zeller, pimpó, medvetalpfű, ördögharaptafű, kapor, örvénygyökér, édeskömény, görögszéna, páfrány, hagymaszagú kányazsombor, gamandor, mogyoró, lonc, kövirózsa, ebnyelvfű, Jákób létrája, levendula, nézsit, édesgyökér, gyöngyvirág, szerecsendió, mandragóra, árvalányhaj, majoránna, eperfa, mirtusz, petrezselyem, fogfájógyökér, gránátalma, istenfa, keserű csucsor, macskagyökér, kutyatej, gyöngyvirág, kömény, sárgarépa, petrezselyem, zab, bab, majoránna, mogyoró, édesgyökér, macskagyökér, arabmézgafa, apróbojtorján, méhbalzsam, borsmenta, fagyöngy, szantálfa, orgona, meténg, olíva, gránátalma, boróka, bodza, cseresznye, cédrus, nyárfa, ánizs, len, pemetefű
Hozzá köthető:írás, hírközlés, levelezés, ékesszólás, kereskedelem, adósságok, értelem, okosság, félelem, mágia, hamisság, tolmácsolás, szerelem, gazdagság, bölcsesség, utazás, csavargás, furfangosság, tolvajlás, tudomány, emlékezet, alkotóerő, elme, okkult erők, torna, birkózás, üzletkötés, újjászületésben rejlő bölcsesség, kézügyesség, kapcsolatok teremtése, alkalmazkodás, egyensúly, üzleti ügyek, változások, kommunikáció, kreativitás, útkereszteződések, átverés, jóslás, félelem, fejlődés, inspiráció, intelligencia, igazságszolgáltatás, tanulás, emlékek, üzenetek, ómenek, a tudat, pénz, hangulatok, hatalom, újjászületés, megújulás, tehetségek, utazás
Istenségek: Athéna, Maat, Maia, Minerva, Seshat, Anúbisz, Arawn, Hermész, Loki, Lugh, Mercirius, Ódin, Thor, Thot


Források:
Sandra Kynes: Llewellyn's Complete Book of Correspondences
Eileen Holland: Boszorkánypraktikák

Erdei szeminárium

$
0
0
Nemrég értem haza az erdei szemináriumról, ami szerintem nagyon jól sikerült!

Megérkezés után kezdtünk az Erdész bevezetőjével a boszorkányság rejtelmeibe. Hallottunk rengeteg, több kontinensről is származó hagyományokról. A tapasztaltabbakkal néha olyan kérdésekbe merültünk el, amikre pontos válasz talán nem is létezik. Nagyon remélem, hogy ilyenkor egy kezdőt sem ijesztettük el a boszorkányság területéről!



A beszélgetős rész után jött a szertartás. Amihez viszont meg kellett várni a szürkületet, így elmentünk a naplementében gyönyörködni.



A sötétség leszállta után pedig elkezdtük a rituálét. Az Erdész vetette ki a kört, aztán körbefüstöltem mindenkit. Különféle áldozatokat mutattunk be a fenyőgyanta (és más füstölők) gazdag füstjének illatában. Aztán felhangzott a dobszó, ami azt hiszem mindenkit sikeresen elvarázsolt, mert Erdész most igazán kitett magáért vele.



A szertartás után nassoltunk egy sort, pár bátrabb személy pedig az élményeit is elmesélte. Végezetül elhelyeztük az erdő mélyén az áldozatainkat, és lassan elindultunk hazafelé az éjszakában.


Miért irigylem a kezdőket?

$
0
0
Tegnap folytattam egy igen mély beszélgetést az Erdésszel, aminek a végére abban állapodtunk meg, hogy a legjobb kezdő boszorkánynak lenni. Aztán pedig elkezdtünk nosztalgiázni azokról a régi szép időkről, amikor még minden olyan egyszerűnek tűnt…

Mikor még ha elolvastunk egy könyvet, feleleteket kaptunk a kérdéseinkre, nem pedig csak újabb és bonyolultabb kérdéseket…

Mikor még boldogsággal töltött el, ha megláttuk, hogy megjelent egy új, magát boszorkányosnak mondó könyv…

Mikor még a legfontosabb kérdések abból álltak, hogy megfelelő legyen az oltárgyertya színe, vagy a füstölő illata…

Mikor még mámoros örömmel töltött el, ha elkészültünk, több napos, vagy akár hetes munka után, egy-egy új eszközzel…

Mikor még nem mondott minden ellent mindennek, és mindenre létezett magyarázat…

Mikor még voltak konkrétan meghatározott szabályok, melyek pontos betartása biztonságot és sikert ígért…

Mikor még úgy gondoltuk, hogy van olyan ember, aki tisztában van az igazsággal, és így volt kitől kérdeznünk…

Mikor még igaznak tartottuk a szép műhagyományokat, amik gyönyörűen beleillettek romantikus fantáziáinkba...

Mikor még hittünk abban, hogy a boszorkányság gyakorlata egy konkrétan meghatározható fogalom, és van, aki pontosan tudja is művelni…

Mikor még jogosnak gondoltuk, hogy a boszorkányság segítségével különleges képességeket tudunk szerezni…

Mikor még hittünk a jóságban, ami majd megold, és biztonságossá tesz mindent…

Mikor még szavakkal meg lehetett fogalmazni, amit el akartunk mondani…



Aztán éjszaka kiültem az ablakba nézni a Perszeidákat, és tudtam, hogy semmi pénzért nem cserélnék senkivel.


Viewing all 272 articles
Browse latest View live