↧
Szavak nélkül: januári erdő
↧
A boszorkányság halála?
Ha megkérdezel egy neopogányt, hogy miért is lett az, a válaszában minden valószínűség szerint meg fog jelenni az, hogy szereti a természetet. Még olyanok is akadnak köztük bőven, akik különféle módon támogatják a természet-, és állatvédő szervezeteket. Az már más kérdés, hogy ez a támogatás sokszor kimerül a Facebook-os megosztásokban, vagy az adó elajándékozott egy százalékában. A neopogányság továbbá azt is állítja magáról, hogy a természetközpontú, földközpontú vallások összessége. Viszont ez szinte kizárólagosan miben tükröződik a vallási gyakorlataikban? A szertartási szövegekben különféle természeti jelenségekről tesznek említést, és a rituálékat is (már ha jó idő van) a szabadban tartják. Ez a "szabad" pedig általában egy városi park. A szertartás alatt az emberek szép szavakat mondanak arról, hogy minek is kellene szerintük éppen folyni a természetben, általában tudomást sem véve arról, hogy körülöttük éppen mi is történik valójában. Az emberek energiákat próbálnak irányítani, szép tájakat vizualizálni, menő totemállatokkal kommunikálni, futó figyelmet fordítva csupán a közeli galagonyabokrok felé, melyek piros bogyói hívogatóan mosolyognak a napfényben.
| Forrás |
Ha fellapozunk bármilyen, magát boszorkánysággal foglalkozónak mondó könyvet, miket találunk benne? Általában egy leírást arról, hogy a szerző szerint mi a boszorkányság, majd több fejezeten keresztüli szövegeket arról, hogyan varázsoljunk, jósoljunk, vezetett meditációzzunk azért, hogy a saját, vagy az ismerőseink életét jobbá tegyük. A boszorkányságot arra használjuk, hogy "karmákat fordítsunk", hogy életünk traumáit gyógyítgassuk, hogy önismeretet szerezzünk, vagy hogy éppen a barátnőnket megszabadítsuk fájdalmas szakításnak negatív energiáitól. Ezek a célok mind-mind az alapvetően gyógyulásra és segítségre szoruló emberről szólnak. Ezek szerint tehát, a boszorkányság emberközpontú.
De helyes ez így?
Jó az, hogy elbújunk színes vizualizációink, színesre festett falaink és még színesebb monitorjaink mögött?
Megengedhetjük-e magunknak azt, hogy a saját sebeinket nyalogassuk, mikor a bolygó körülöttünk véglegesen megváltozik hatásunkra, és nem a jó irányba?
Mernénk-e fordulni bármelyik elemhez, vagy természeti szellemhez azért, hogy jobb sorsunk legyen, ha belegondolunk abba, hogy azon szellem testvérei és gyermekei most miattunk vagy holtan hevernek, vagy olyan szinten szennyezettek, hogy már nem tud semmi megélni benne?
Van-e képünk elvárni egy kristálytól, hogy meggyógyítsa a fejfájásunkat, ha tudjuk, hogy kibányászása során elpusztították a hegyet, melyben élt, annak egész flórájával és faunájával?
Én azt mondom: NEM.
Nekem nem áll szándékomban közösködni többet ezzel az emberközpontú, fejünket a homokba dugós, hamis szerepjátékkal, mit boszorkányságnak szokás titulálni.
"Meghívni a negyedeket, megfeledkezve a talajvízfelszín szintjének csökkenéséről és a tengerszint emelkedéséről, tűzviharokról, melyek átsöpörnek Ausztrálián és Brazílián, a talajunk eltűnéséről, ami ezer évig nő egy hüvelyket, csupán egy esztelen élvezkedés. Az animizmus nem szakadhat el az élet szenvedésétől, a samanizmus nem szakadhat el az élet szenvedésétől, és az élő boszorkányság sem." - Peter Jackson
A Föld gyökeres változásban van körülöttünk, a mi hatásunkra. Fajok pusztulnak ki minden nap, erdők tűnnek el, korallzátonyok halnak el, mind a mi tevékenységünknek köszönhetően. A klímaváltozás már megállíthatatlan, már itt van az ajtóban, és az utóbbi évek extrém időjárási jelenségei csak ízelítők abból, hogy mit is tartogat még számunkra. A meg nem újuló energiaforrások is hamarosan elfogynak, és ennek a veszélynek a hatására már több, mint 10 éve is háború tört ki, és még ennél jóval több fog. A vizek teljesen ihatatlanok lesznek, pedig már most is több millió ember szomjazik világszerte. Innen pedig többé már nincs visszaút.
A keresztény beállítottságú írástudóknak hála csak egy torz kép maradt ránk a múlt boszorkányságából, mely szerint a boszorkány egy olyan személy, aki mágikus cselekedeteket végez mások életének megnehezítése érdekében. Az bizony igaz, hogy varázslatokat is végeztek a régiek, ám a boszorkányt az tette különlegessé, hogy képes volt kapcsolatokat kialakítani nem-emberi jellegű létezőkkel, és az ő közreműködésükkel olyan dolgokra is képes lett, melyek mások számára lehetetlennek bizonyultak. Viszont, a segítségért cserébe a boszorkányoknak is vissza kellett adni valamit a "familiárisaiknak", akik soha nem dolgoztak ingyen. De nagyon fontos még azt is tudni, hogy ezeknek a nem-emberi lényeknek az otthona a fizikai természet, nem pedig valami attól független, "magasabb dimenzió". A víz szellemei sem valami másik síkon léteznek, hanem a Dunában, a Tiszában, a Balatonban, a tengerekben és az óceánokban. Vagyis mindabban, amit mi folyamatosan szennyezünk. És az igazi, tradicionális boszorkányság sem a négy fal közt végrehajtott, betanult szövegek elmondásában rejlik, hanem az emberi közösség határain túl, vadak között, sötét erdők mélyén.
„A szíve és a lelke a régi mesterségnek a szentséges kapcsolata az embernek és a Természetnek, mely önmagában egy isteni valóság.” - Robin Artisson
Ám ha ezek a helyek végleg eltűnnek, és az emberiség eddigi viselkedéséből ítélve előbb, vagy utóbb, de el fognak, akkor lehet majd még aktív boszorkányokról beszélni? Lehet majd még bárkit, boszorkánynak nevezni?
↧
↧
Mágikus időzítés: újhold
Ezen időpont modern mágikus vonatkozásait illetően nagy változatosságot lehet tapasztalni. Vannak, akik azt mondják, hogy a sötét hold időszaka alatt "olyan kaotikusak az energiák", hogy a varázslatok ilyenkor egyszerűen tévútra mennek, így jobb semmit sem csinálni. Mások szerint ekkor mindenféle jóslásra, előző életek felfedezésére, meditációra és hasonló elfoglaltságokra érdemes koncentrálni. Viszont, a modern időpont-variálást nem számítva, az újholdat mindig is igen kedvelt időszaknak tartották a különféle mágikus munkákra, vagy bizonyos feladatok elvégzéséhez, melyeknél az emberek segítségül szerették volna hívni a Hold hatalmát. Sőt, az ókori babiloniak sok gyógyító szertartásuk időpontjának is azt a pillanatot adták meg, amikor a Hold a Naphoz legközelebb tartózkodik, vagyis a mai "sötét hold" idejét (így talán ekkor mégsem olyan "kaotikusak az energiák").
Megfelelései
Szín: fekete, rózsaszín, ezüst, fehér
Ásvány: gránát, zafír, kvarc, labradorit, karneol, csaorit, peridot
Füstölő: szantálfa, tömjén, pacsuli, fahéj, mirha, rózsa, sáfrány, levendula, jázmin, ciprus, szerecsendió, kamilla, citrom
Növény: tiszafa
Istenségek: Artemisz, Athéna, An, Apollo Noumenios, As-im-babbar, Brighid, Clotho, Istár, Hillel, Juno, Khonsu, Kuhu, Lakshmi, Linda, a Szűz, Ninhursag, Ozirisz, Prosymna, Sadarnuna, Selene
Asszociációi: kiűzés, álommunka, meditáció, látomáskeresés, pihenés, feltöltődés, belső munkák, halál, kétség, befejezések, ellenségek, gyógyítás, intuíció, láthatatlanság, magányosság, bölcsesség, belső erő, személyes ügyek, misztériumok, a "sötét oldal" megértése, valamint, elengedés, együttérzés, növénytermesztés, kertészkedés, növekedés, egészség, vadászat, megújulás, újjászületés, szerelem, önfejlesztés, beszédkészség, stabilitás, transzformáció, szüzesség, házasság, ciklikus újjákezdések, beavatás, öröm, megbocsátás, szépség, új barátságok és kapcsolatok, új ötletek, új tervek, hosszú folyamatok elkezdése, munkakeresés, védelem
Források:
Dorothy Morrison: Everyday Moon Magic: Spells & Rituals for Abundant Living
Elen Hawke: Praise to the Moon: Magic & Myth of the Lunar Cycle
Eileen Holland: The Spellcaster's Reference: Magickal Timing for the Wheel of the Year
Rachel Patterson: Pagan Portals - Moon Magic
↧
Gyertyaszentelő és szentelt gyertya
Gyertyaszentelő ünnepére az első utalás a 7. századból származik, időszámításunk szerint. A római katolikus egyházban ekkor emlékeznek meg Márai szülés utáni megtisztulásáról, mely a zsidó hagyományok szerint, 40 nappal Jézus világrahozatala után történt. Az ünnep maga a mediterrán vidékekről származik, és azok februári pogány fesztiváljai köszönnek vissza benne, melyeknek maguknak is fontos részét képezte az emberek megtisztulása. Maguk a keresztények ezt a napot gyertyás felvonulásokkal töltötték, melyek a szent helyeik, vagy templomaik körül zajlottak le.
![]()
Az ekkori gyertyaszentelés csak a 10. századtól kezdve jelenik meg a szertartáskönyvekben, és Európában csak a 12. században terjedt el. A Pray-kódex szerint (mely a Halotti beszédet is tartalmazza, és a 12. sz. végén született), felénk először a tüzet áldották meg, majd ebből gyújtották meg a gyertyákat. Máshol, a megszentelni való gyertyákat a főoltárra tették, meghintették szentelt vízzel, megfüstölték tömjénnel, majd áldást mondott rá a pap.
Az évszázadok múlásával persze a szentelt gyertya jelentése és fontossága is egyedi, a papok által nem feltétlenül szívlelt, színt öltött. Egyrészt, ez a gyertya igen fontos népi szentelmény lett, melyet gonosz-, vihar-, tűz-, és betegségek távoltartására használtak, színes szalagokkal átkötve és a falra kiakasztva, vagy éppen egy lába mélyére elrejtve. De ezt égették a keresztelőig is a babák mellett, vagy az utolsó kenet adása során, és még a holtak kezébe is belerakták. Meggyújtották gonoszűző céllal viharok idején, míg tűzvészkor égve az asztalra állították. Torokfájás ellen egy darabkáját kellett lenyelni, az ijedősök hajába egy csipetet nyomtak belőle, pohár alatt pedig a felpuffadt hasú beteg köldökébe állították. Másrészt pedig, a szentelés módja is megváltozott. Ugyanis a nép által használt gyertyákat nem a pap szenteli meg, hanem a misén való részvétele, és az alatta való meggyújtása által nyeri el különleges tulajdonságait. A szentelés ideje jobbára továbbra is gyertyaszentelő maradt, de tettek már említést János és Pál napján szentelt gyertyákról is a feljegyzések.
Források:
Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: Részletek a készülő magyar babonaszótárból
Ronald Hutton: Stations of the Sun: A History of the Ritual Year in Britain
http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-823.html
Az ekkori gyertyaszentelés csak a 10. századtól kezdve jelenik meg a szertartáskönyvekben, és Európában csak a 12. században terjedt el. A Pray-kódex szerint (mely a Halotti beszédet is tartalmazza, és a 12. sz. végén született), felénk először a tüzet áldották meg, majd ebből gyújtották meg a gyertyákat. Máshol, a megszentelni való gyertyákat a főoltárra tették, meghintették szentelt vízzel, megfüstölték tömjénnel, majd áldást mondott rá a pap.
Az évszázadok múlásával persze a szentelt gyertya jelentése és fontossága is egyedi, a papok által nem feltétlenül szívlelt, színt öltött. Egyrészt, ez a gyertya igen fontos népi szentelmény lett, melyet gonosz-, vihar-, tűz-, és betegségek távoltartására használtak, színes szalagokkal átkötve és a falra kiakasztva, vagy éppen egy lába mélyére elrejtve. De ezt égették a keresztelőig is a babák mellett, vagy az utolsó kenet adása során, és még a holtak kezébe is belerakták. Meggyújtották gonoszűző céllal viharok idején, míg tűzvészkor égve az asztalra állították. Torokfájás ellen egy darabkáját kellett lenyelni, az ijedősök hajába egy csipetet nyomtak belőle, pohár alatt pedig a felpuffadt hasú beteg köldökébe állították. Másrészt pedig, a szentelés módja is megváltozott. Ugyanis a nép által használt gyertyákat nem a pap szenteli meg, hanem a misén való részvétele, és az alatta való meggyújtása által nyeri el különleges tulajdonságait. A szentelés ideje jobbára továbbra is gyertyaszentelő maradt, de tettek már említést János és Pál napján szentelt gyertyákról is a feljegyzések.
Források:
Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: Részletek a készülő magyar babonaszótárból
Ronald Hutton: Stations of the Sun: A History of the Ritual Year in Britain
http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-823.html
↧
Mi kerül egy boszorkány üstjébe?
Kurta kígyó nyelve, farka
Süljön, főljön e habarczba!
Tüzes gyík-szem, béka-háj,
Varjú-velő, kutya-száj,
Kutyatej fű sűrű mérge,
Kuvikpelyh, vipera kérge,
Hadd buzogjon, főzve, sütve,
Pokoltűznél, öblös üstbe’!
Süljön, főljön e habarczba!
Tüzes gyík-szem, béka-háj,
Varjú-velő, kutya-száj,
Kutyatej fű sűrű mérge,
Kuvikpelyh, vipera kérge,
Hadd buzogjon, főzve, sütve,
Pokoltűznél, öblös üstbe’!
William Shakespeare: Machbet (Szász Károly fordítása)
Az emberek többségében él egy olyan sztereotípia, mely szerint, ha boszorkányos receptekről van szó, akkor annak a hozzávalói mindenféle furcsa dolgok, állati testrészek, gyíkfarkak és bagolymájak lesznek. Az emberek azon részében pedig, akik érdeklődnek a boszorkányság iránt, él egy másik sztereotípia, mi szerint a régi receptekben szereplő, sokszor elég extrém nevek csupán a sajátos "boszorkányi" elnevezései egy-egy növénynek. E szerint tehát a boszorkányok a múltban nem gőteszemet, vagy éppen akasztott ember zsírját alkalmazták céljaik elérésére, hanem az ezen rusztikus nevekre hallgató növényeket. Habár nem tudom, hogy ezt az elképzelést ki is találta ki, de azzal tisztában vagyok, hogy a hazai nagyközönség Raymond Buckland A boszorkányság nagykönyve című írásából ismerheti. Viszont, ez a magyarázat, ha közelebbről megvizsgáljuk a helyzetet, nem állja meg a helyét.
A különféle mágikus procedúrák folyamán, már az ókorban is alkalmaztak bőven állati hozzávalókat az emberek. Egyiptomból származó szerelmi varázslatok szkarabeuszok testrészeit írják elő, amiket előzőleg saját magad, tejben fojtottál meg. A terhes egyiptomi nők olyan amuletteket viseltek, melyek gyakran tartalmazták darabjait egy szamár ajkának vagy fülének, egy szárított kaméleonnak, vagy éppen egy búbos banka agyának. Egy ókori római varázslat pedig, mellyel többek között a kocsiversenyek kimenetelét lehetett befolyásolni, azt kéri, hogy fojts vízbe egy macskát, aminek aztán a végbélnyílásába, a szájába és a torkába is vékony kis lemezeket kellett helyezni. Aztán, a görög mágikus papiruszokon található egyik varázslathoz, melyben egy jósálom elérése a cél, olyan tintát kell használni, melybe mirha, esővíz, fehér üröm, valamint egy tehénnek és egy fehér galambnak is a vére szükségeltetik.
Ez a trend természetesen átöröklődött a középkori tanult mágikus hagyományokba is. A különféle szertartásokhoz szükség lehetett egy oroszlán bőrére, egy bagoly szívére (mely vallatáshoz volt alkalmazható), egy sas agyára, vagy egy búbos banka szemére (aminek a vére még egyébként a démonokat is vonzotta). Csak, hogy egy konkrét példát említsek: egy gyógyító varázslathoz egy sast kellett fogni, összekötözni a lábait, a fülébe suttogni latinul a varázsigét, majd egy karddal levágni a fejét.
A múlt Európájában a népi mágiát gyakorlók is hasonló hozzávalókkal dolgoztak, mint tanult társaik, még ha a nehezen beszerezhető dolgok helyett sokszor inkább hétköznapi, könnyen fellelhető tárgyakat alkalmaztak. Például halott emberek testrészeit. Egy skót boszorkányper iratai szerint, az egyik tanú bevallotta, hogy a boszorkánnyal együtt ment éjszaka egy nemrég felakasztott ember maradványainak a "megdézsmálására", hogy aztán a zsákmányukat mágikus célokra használják. De a magyar hagyományokban is szerepelnek elég bizarr kellékek, és még csak a boszorkányos varázslatokhoz sem kell értük fordulni. Csak egy példát említve, az emberek kígyó-, vagy gyíkfejeket szögeztek a jászolba Szent György napján, hogy a háziállatok minden bajtól meg legyenek óvva.
A mai, nyugati kultúrában élő ember számára persze ezek a hozzávalók igen csak elborzasztóak tudnak lenni, és illegálisak is. Bizonyára, amikor a wicca fő szószólói azt szerették volna kiküzdeni maguknak, az 1900-as évek második felében, hogy az emberek ne tartsák őket általánosan állatgyilkos kuruzslóknak, ezeknek a gyakorlatoknak is távoznia kellett. Amivel egyrészt nincs is semmi baj, mert nem hinném, hogy bárki, aki csak szereti természetet, szívesen öldökölne ártatlan állatokat. De ez még nem kéne, hogy szükségessé tegye a múlt igazi arcának hamis mesék mögé való rejtését.
Források:
Raymond Buckland: A boszorkányság nagykönyve
Láng Benedek: Mágia a középkorban
Georg Luck: Arcana Mundi: Magic and the Occult is the Greek and Roman Worlds
Hans Dieter Betz: The Greek Magical Papyri in Translation
Eleanor L. Harris: Ancient Egyptian Divination and Magic
Emma Wilby: The Visions of Isobel Gowdie
↧
↧
Egy kopt varázsszöveg hasfájásra
A papirusz, melyen megtalálható az i.sz. 8. századból származik, bár nyilvánvaló, hogy első változatai jóval ez előtt az időszak előtt kellett, hogy megjelenjenek.
A szöveget Kákosy László Varázslás az ókori Egyiptomban című könyvéből idézem:
![]()
"Hórusz, Ízisz fia felment egy hegyre, hogy lefeküdjék. Dallamait énekelte, felállította hálóit, fogott egy sólymot, egy bank madarat, egy hegyi pelikánt (?). Felvágta kés nélkül, megfőzte tűz nélkül, megette só nélkül. Rosszul lett, megfájdult a köldöke tája. Nagy sírással zokogta:
- Íziszt, az én anyámat hívom ma segítségül. Egy démont akarok, hogy elküldjem Íziszhez, anyámhoz.
Jött hozzá az első Agrippasz démon. Mondta:
- Anyádhoz, Íziszhez akarsz menni?
Mondta (Hórusz):
- Mennyi idő alatt mész, mennyi idő alatt jössz?
Amaz mondta:
-(Azt kérded), mennyi idő alatt mész, mennyi idő alatt jössz? Elmegyek két óra alatt, visszajövök kettő alatt.
(Hórusz) mondta:
- Menj, nem segítesz rajtam!
Jött hozzá a második Agrippasz démon. Mondta:
Anyádhoz, Íziszhez akarsz menni?
Mondta (Hórusz):
- Mennyi idő alatt mész, mennyi idő alatt jössz?
Amaz mondta:
- Elmegyek egy óra alatt, visszajövök egy alatt.
(Hórusz) mondta:
- Menj, nem segítesz rajtam!
Jött hozzá a harmadik Agrippasz démon, egy egyszemű és egykezű. Mondta:
- Anyádhoz, Íziszhez akarsz menni?
Mondta (Hórusz):
- Mennyi idő alatt mész, mennyi idő alatt jössz?
Amaz mondta:
- Elmegyek szád lélegzete alatt, visszajövök orrod lélegzete alatt.
Mondta (Hórusz):
- Menj, te segítesz rajtam!
Az pedig felment On (Héliupolisz) hegyére. Megtalálta Íziszt, az ő (ti. Hórusz) anyját, vas fej volt rajta és egy rézkályhát fűtött.
Mondta néki:
- Agrippasz démon, honnan jöttél erre a helyre?
Amaz mondta néki:
- A te fiad, Hórusz, felment egy hegyre, hogy lefeküdjék. Dallamait énekelte, felállította hálóit, fogott egy sólymot, egy bank madarat, egy hegyi pelikánt (?). Felvágta kés nélkül, megfőzte tűz nélkül, megette só nélkül. Rosszul lett, megfájdult a köldöke tája.
Mondta néki Ízisz:
- Bár nem találtál meg engem, nem találtad el a nevem, az igazi nevet, amely a Napot nyugatra viszi, a Holdat keletre viszi, és az engesztelés hat csillagát hordozza, melyek a Nap alatt állnak, (ekként) olvass rá a 300 rostra (?), melyek körülveszik a köldököd:
Minden betegség és minden kín és minden fájdalom, mely X, Y fia testében van, szűnjék meg most! Én vagyok az, aki szól, az Úr Jézus, aki a gyógyulását adja!"
A szöveget Kákosy László Varázslás az ókori Egyiptomban című könyvéből idézem:
"Hórusz, Ízisz fia felment egy hegyre, hogy lefeküdjék. Dallamait énekelte, felállította hálóit, fogott egy sólymot, egy bank madarat, egy hegyi pelikánt (?). Felvágta kés nélkül, megfőzte tűz nélkül, megette só nélkül. Rosszul lett, megfájdult a köldöke tája. Nagy sírással zokogta:
- Íziszt, az én anyámat hívom ma segítségül. Egy démont akarok, hogy elküldjem Íziszhez, anyámhoz.
Jött hozzá az első Agrippasz démon. Mondta:
- Anyádhoz, Íziszhez akarsz menni?
Mondta (Hórusz):
- Mennyi idő alatt mész, mennyi idő alatt jössz?
Amaz mondta:
-(Azt kérded), mennyi idő alatt mész, mennyi idő alatt jössz? Elmegyek két óra alatt, visszajövök kettő alatt.
(Hórusz) mondta:
- Menj, nem segítesz rajtam!
Jött hozzá a második Agrippasz démon. Mondta:
Anyádhoz, Íziszhez akarsz menni?
Mondta (Hórusz):
- Mennyi idő alatt mész, mennyi idő alatt jössz?
Amaz mondta:
- Elmegyek egy óra alatt, visszajövök egy alatt.
(Hórusz) mondta:
- Menj, nem segítesz rajtam!
Jött hozzá a harmadik Agrippasz démon, egy egyszemű és egykezű. Mondta:
- Anyádhoz, Íziszhez akarsz menni?
Mondta (Hórusz):
- Mennyi idő alatt mész, mennyi idő alatt jössz?
Amaz mondta:
- Elmegyek szád lélegzete alatt, visszajövök orrod lélegzete alatt.
Mondta (Hórusz):
- Menj, te segítesz rajtam!
Az pedig felment On (Héliupolisz) hegyére. Megtalálta Íziszt, az ő (ti. Hórusz) anyját, vas fej volt rajta és egy rézkályhát fűtött.
Mondta néki:
- Agrippasz démon, honnan jöttél erre a helyre?
Amaz mondta néki:
- A te fiad, Hórusz, felment egy hegyre, hogy lefeküdjék. Dallamait énekelte, felállította hálóit, fogott egy sólymot, egy bank madarat, egy hegyi pelikánt (?). Felvágta kés nélkül, megfőzte tűz nélkül, megette só nélkül. Rosszul lett, megfájdult a köldöke tája.
Mondta néki Ízisz:
- Bár nem találtál meg engem, nem találtad el a nevem, az igazi nevet, amely a Napot nyugatra viszi, a Holdat keletre viszi, és az engesztelés hat csillagát hordozza, melyek a Nap alatt állnak, (ekként) olvass rá a 300 rostra (?), melyek körülveszik a köldököd:
Minden betegség és minden kín és minden fájdalom, mely X, Y fia testében van, szűnjék meg most! Én vagyok az, aki szól, az Úr Jézus, aki a gyógyulását adja!"
↧
A Hold lehúzása
Az ókorban nagy hírességnek, vagy inkább hírhedtségnek, örvendtek a mai Görögországhoz tartozó Thesszália varázslónői, boszorkányai. Az emberek többféle mágikus erőt is tulajdonítottak nekik, a szerelmi varázslatoktól a nekromanciáig. Olyan hatalmasnak is képzelték őket, hogy parancsolni tudtak az égi jelenségeknek, az esőnek, a Napnak, de leginkább emlegetett képességük a Hold égről való lehúzása volt. Később, a római időkben pedig már a nagy erejű boszorkányok alapvető jegye lett ez a mozzanat.
![]()
A Hold lehúzását általában szó szerint értették, vagyis ilyenkor a Holdnak a földre kellett kerülnie, vagy legalábbis a közvetlen közelébe. Egyes elbeszélések arról is beszámolnak, hogy ilyenkor az égitest elhalványodik, elsötétül, vagy pedig vörös színűvé válik. Sokan ezért is gondolák, és gondolják ma is, hogy ezzel a történettel csak a holdfogyatkozásokat akarták magyarázni az emberek, hiszen akkor is hasonlóképpen viselkedik a Hold. Más ókori szerzők és filozófusok csak egy szemfényvesztő trükknek írják le a szertartást, amivel a tudatlan embereket próbálják becsapni a kuruzslók. Bármi is volt pontosan a Hold lehúzása, több írás is megemlíti, hogy nagy árat kellett fizetni érte. A gyakorlóinak vagy egy családtagot kellett elveszteniük, vagy a szemeiket és a lábaikat. Mindennek ellenére a rítus nagy népszerűségnek örvendett, legalábbis mint irodalmi művek fő mágikus mozzanata. A drámákban és elbeszélésekben megjelenő boszorkányok sokszor ezzel a szertartással mutatták be erejük nagyságát. Lucanus (39-65) egy művében például a boszorkány szereplő lehúzza a Holdat az égről, hogy az halált hozó nedvét, habját (virus lunare) a növényekre engedje. Ezt aztán összegyűjti, és később egy halott katona nekromantikus feltámasztásához használja. Ez a nedű más íróknál is megjelenik, csak éppen már az erotikus mágia hozzávalójaként, nekromancia helyett.
Amit viszont fontos megjegyezni, hogy a Hold lehúzásáról, mint mágikus rituáléról, nem maradt ránk egyetlen leírás sem a régi varázsszövegekben. A rá vonatkozó információink különböző irodalmi művekből származnak, vagy itt-ott elejtett utalásokból, gyakran olyan emberektől, akik épp azt akarták bebizonyítani, hogy a Hold lehúzása csak egyszerű szemfényvesztés. Ennek tudatában három lehetőség vázolódik fel erre a rítusra vonatkozóan. Az első szerint, ez az egész csak egy nagyon kedvelt pletyka volt, mely semmi számottevő, valós alappal sem rendelkezett. A második szerint, létezett valamiféle Hold lehúzási gyakorlat, ám az tényleg csak a show-műsorok trükkjeinek a szintjén élt. A harmadik lehetőség pedig az, hogy volt egy komoly, orális hagyomány, mely gyakorolta a Hold lehúzását (valamilyen rituális formában), mint mágikus módszert, és mely soha nem lépett be az írni-olvasni tudó emberek tanult mágikus gyakorlataiba. Az első variációt én szívem szerint kizárnám, tekintve, hogy milyen sokáig fennmaradt ez az elképzelés: már ie. 7. században is tettek erre a szertartásra utaló futó említést, később pedig még keresztény írók is azt próbálták bizonygatni, hogy az egész csak szemfényvesztés. És azt sem hiszem, hogy komoly filozófusok időt és energiát fektettek volna valami olyasmi cáfolásába, melynek nem volt valamiféle gyakorlati alapja. A másik két opció viszont nem zárja ki egymást teljesen. Előfordulhatott az is, hogy egy nagy orális mágikus hagyománnyal rendelkező vidék sajátos trükkjéről volt szó csupán, mellyel a könnyebben befolyásolható embereket akarták lenyűgözni, miközben "valós" mágiát is végeztek.
A Hold lehúzása a 20. században új értelmet kapott Gerald Gardnernek, és a wiccának köszönhetően. Gardner eredetileg egy szép szertartást alkotott, melyben a főpap egy szöveg segítségével a főpapnő testébe "húzza le" az Istennőt (akinek az egyik fő jelképe a Hold), ezzé elérve, hogy az istenség egy időre megszállja emberi szolgálóját. Aztán, ahogy a wicca egy könyvből megtanulható vallás lett, és megjelentek az önbeavatott boszorkányok, ez a szertartás is egy újabb arculattal bővült. Manapság már sokaknak csupán a Hold "energiáinak" a megidézését, azok emberi testbe való fogadását jelenti a Hold lehúzása.
Források:
Erica Reiner: Astral Magic in Babylonia
Paul Allan Mirecki, Marvin W. Meyer: Magic and Ritual in the Ancient World, Part 4
Daniel Ogden: Magic, Witchcraft, and Ghosts in the Greek and Roman Worlds: A Sourcebook
Ronald Hutton: Triumph of the Moon
Amit viszont fontos megjegyezni, hogy a Hold lehúzásáról, mint mágikus rituáléról, nem maradt ránk egyetlen leírás sem a régi varázsszövegekben. A rá vonatkozó információink különböző irodalmi művekből származnak, vagy itt-ott elejtett utalásokból, gyakran olyan emberektől, akik épp azt akarták bebizonyítani, hogy a Hold lehúzása csak egyszerű szemfényvesztés. Ennek tudatában három lehetőség vázolódik fel erre a rítusra vonatkozóan. Az első szerint, ez az egész csak egy nagyon kedvelt pletyka volt, mely semmi számottevő, valós alappal sem rendelkezett. A második szerint, létezett valamiféle Hold lehúzási gyakorlat, ám az tényleg csak a show-műsorok trükkjeinek a szintjén élt. A harmadik lehetőség pedig az, hogy volt egy komoly, orális hagyomány, mely gyakorolta a Hold lehúzását (valamilyen rituális formában), mint mágikus módszert, és mely soha nem lépett be az írni-olvasni tudó emberek tanult mágikus gyakorlataiba. Az első variációt én szívem szerint kizárnám, tekintve, hogy milyen sokáig fennmaradt ez az elképzelés: már ie. 7. században is tettek erre a szertartásra utaló futó említést, később pedig még keresztény írók is azt próbálták bizonygatni, hogy az egész csak szemfényvesztés. És azt sem hiszem, hogy komoly filozófusok időt és energiát fektettek volna valami olyasmi cáfolásába, melynek nem volt valamiféle gyakorlati alapja. A másik két opció viszont nem zárja ki egymást teljesen. Előfordulhatott az is, hogy egy nagy orális mágikus hagyománnyal rendelkező vidék sajátos trükkjéről volt szó csupán, mellyel a könnyebben befolyásolható embereket akarták lenyűgözni, miközben "valós" mágiát is végeztek.
A Hold lehúzása a 20. században új értelmet kapott Gerald Gardnernek, és a wiccának köszönhetően. Gardner eredetileg egy szép szertartást alkotott, melyben a főpap egy szöveg segítségével a főpapnő testébe "húzza le" az Istennőt (akinek az egyik fő jelképe a Hold), ezzé elérve, hogy az istenség egy időre megszállja emberi szolgálóját. Aztán, ahogy a wicca egy könyvből megtanulható vallás lett, és megjelentek az önbeavatott boszorkányok, ez a szertartás is egy újabb arculattal bővült. Manapság már sokaknak csupán a Hold "energiáinak" a megidézését, azok emberi testbe való fogadását jelenti a Hold lehúzása.
Források:
Erica Reiner: Astral Magic in Babylonia
Paul Allan Mirecki, Marvin W. Meyer: Magic and Ritual in the Ancient World, Part 4
Daniel Ogden: Magic, Witchcraft, and Ghosts in the Greek and Roman Worlds: A Sourcebook
Ronald Hutton: Triumph of the Moon
↧
Tavaszi olvasnivalók
.jpg)
Kertészkedés:
Tavaszi virágok:
Tavaszi napéjegyenlőség, Ostara, és más ünnepek:
Mágia, varázslatok
↧
Növények a mágiában: mandula
Neme: maszkulin
Elem: levegő
Égitest: Merkúr, Jupiter
Felhasználható: pénz, jólét, bölcsesség, szemmel verés ellen
Istenségek: Kybele, Attis
Álmodni róla: ha álmodban mandulát eszel, utazást jelent (ha édeset fogyasztasz, akkor sikereset, ha pedig keserűt, akkor sikertelent)
Ha azt szeretnénk, hogy üzleti ügyeinkben sikereket érjünk el, meg kell másznunk egy mandulafát. Toszkánában azt mondták róla, hogy képes megmutatni a kincsek helyét (ezen célból lehet pl. a zsebben hordani). Manapság minden részét alkalmazzák pénzt vagy jólétet vonzó varázslatokban.
Fogyasztásáról azt mondták, hogy gyógyítja a lázat, az indiai ayurvéda szerint pedig az idegrendszernek tesz nagyon jót, és bölcsességet is ad. Az ókori görögök és rómaiak azt állították a keserű manduláról, hogy ha 5-6 szemet megeszünk belőle, akkor megakadályozza a lerészegedést (ez egyébként a modern kísérletek szerint egy olyan, a keserű mandulában megtalálható kémiai anyagnak köszönhető, mely a gyomorban semlegesíti az alkohol testre gyakorolt hatását).
Marokkóban azt mondják, hogy nem megy azok közelébe a jinn, akik a keserű mandula fájának egy darabját magukon hordják, vagy egy abból készült talizmánt viselnek. A zsidó hagyományok, a mandulaszemek emberi szemhez való hasonlósága miatt, pedig alkalmasnak tartják a szemmel verés elhárítására.
A zsidók számára az isteni kegyet szimbolizálja, és a Bibliában is feltűnik, többek között, mikor Áron vesszője mandulavirágokat hajt, majd termést hoz, ezzel bizonyítva a kétkedő nép előtt, hogy Isten Áront választotta prófétájának. Ám más emberek mítoszaiban is feltűnik a mandula. Pauzsaniasz például leírja, hogy Phrügiában született egy hermafrodita istenség, akit Agdatisnak neveztek. Létezése azonban a többi istenben félelmet keltett, ezért kasztrálták őt, Agdatisből pedig így Kybele istennő lett. A levágott nemi szervét az istenek a földre dobták, amiből aztán egy mandulafa nőtt ki. Egyszer egy nimfa, Nana, ezen fa alatt ült, mikor egy mandulaszem az ölébe esett, teherbe ejtve őt. A megfogant gyermek pedig Attis volt, aki felnőttként Kybele szeretője lett.
Források:
http://www.theoi.com/Flora1.html
Ellen Frankel, Betsy Platkin Teutsch: The Encyclopedia of Jewish Symbols
H.S. Puri: Rasayana: Ayurvedic Herbs for Longevity and Rejuvenation
Nicholas Culpeper: Culpeper's English Physician and Compelete Herbal
Scott Cunningham: Cunningham's Encyclopedia of Magical Herbs
Cora Linn Daniels,C. M. Stevans: Encyclopedia of Superstitions, Folklore and the Occult Sciences of the World 2. kötet
A. J. Drew: A Wiccan Formulary and Herbal
Donald Watts: Dictionary of plant lore
↧
↧
Boldog tavaszi napéjegyenlőséget!
↧
Boszorkányos könyvek - túl Margaret Murray-n
Ez a boszorkányságban, vagy éppen a wiccában járatlanabbaknak talán nem mond sokat. Az ő kedvükért leírom, hogy Murray (egy angol egyiptológusnő) két könyvet is írt (A boszorkányok istene, The Witch Cult in Western-Europe) a kora-újkori boszorkányság általa felfedezett "valódi" mivoltáról. Szerinte ugyanis, a boszorkányság egy ősi termékenységkultusz továbbélése a kereszténység árnyékában, melynek valódi összejövetelei voltak a boszorkányszombatok, amiken régi, pogány isteneiket imádták a hívők, vagyis a boszorkányok. Ezt az elképzelést persze azóta megannyi tudós megcáfolta, közben pedig sokan igen csak kritikusan fogalmaztak Murray tudományosnak mondott munkájának a minőségéről.
Viszont én mégis azt vettem észre a magyar "okkult" körökben, hogy ezen hölgy írásai nagy a kultusznak örvendenek. Először csak nagyot néztem, hogy ezt ugyan meg miért? Hiszen rengeteg más írás jelent már meg, megbízható szerzők tollából, mind magyarul, mind angolul, amely történelmileg hitelesen mutatja be a múlt boszorkányságát, ellentétben Murray szárnyaló fantáziájával. Aztán felmerült bennem a kétely: hogyan is gondolhatok én ilyet, ha egyszer nem olvastam a könyveit?
Így hát, ezen felbuzdulva, kivettem a könyvtárból A boszorkányok istene című könyvet, és egy esős délután elkezdtem olvasni. A 28. oldal után pedig le kellett tennem, és nem tudtam többet felvenni. A magyar fordítás gyengeségéről most nem is akarok szólni. De arról igen, hogy egy könyv, melynek már az elején kimondják, hogy nem tesznek benne jegyzeteket az információk forrásáról, régen rossz. Ám ezen még csak túltettem magam, hiszen lehet, hogy csak a sok mai történelmi és néprajzi munka, amit olvastam, elkényeztetett ezen a téren. Viszont ahogy tovább haladtam oldalról oldalra, csak a fejemet tudtam fogni. Murray-ről már több helyen is olvastam, hogy a periratokból kiszemelte, ami beleillet a teóriáiba, míg a többi (ellen)bizonyítékot nem volt hajlandó figyelembe venni, és ez szörnyen nyilvánvalóan ki is tűnt abból a röpke 28 oldalból. Több helyen is olyan forrásokból idézett, melyeket én is jól ismerek, és tudom, hogy nem azt akarták mondani bennük az íróik, ahogyan Murray kicsavarta őket. De volt olyan részlet is, amin már csak hangosan kacagni tudtam. Ilyen volt Gilles de Rais leírása például, mint a vélt boszorkánykultusz tagja. Ami ezt a lehetőséget a morbid humorba emeli számomra, hogy Gilles ugyan foglalkozott valamicskét a tanult mágiával (pl. démonidézéssel, csakhogy állítólag a démon nem jelent meg, hiába hívták), de közben gyermekeket is gyilkolt, akár több, mint százat is, és később ezért is ítélték halálra. Számomra így ő inkább illik egy horrorfilmbe, mint egy termékenységrítus közepére, de bizonyára azt Murray máshogy látta...
Viszont ez, és hasonló olvasottak elgondolkodtattak: vajon miért ilyen könyveket olvasnak előszeretettel az emberek? Mikor annyi más, magyar és angol nyelvű könyv és tanulmány született már, mely hitelesen mutatja be a múlt boszorkányságát. Akkor mégis miért kell az ilyen gyatra írásoknál leragadni? Persze, mondhatjuk azt, hogy csak azért, mert a jelenkori boszorkányság (de főkétninkább a wicca) kezdetén Murray könyvei nagy benyomást tettek a mozgalomra, és annak úttörőire. De ez akkor is csak egy kuriózummá kéne, hogy tegye ezen két könyvet, nem pedig keresett, már-már dédelgetett, és nagy energiával lefordítgatott művekké. Mert bizony, sokan lesznek olyanok, akik nem fogják tudni megkülönböztetni, hogy mi bennük a helyes információ, és mi a helytelen. Sőt, még olyan illető is akadhat, aki komolyan fogja venni az egészet...
Sokakban felmerülhet persze a kérdés, hogy akkor mik is azok a könyvek, amiket olvasásra érdemesnek tartok. Így hát hadd soroljam fel most itt csak a kedvenceimet:
Pócs Éva: Élők és holtak, látók és boszorkányok: mediátori rendszerek a kora újkor forrásaiban
Pócs Éva: Tündérek, démonok, boszorkányok
Pócs Éva:A boszorkányszombat és ördögszövetség népi alapjai Közép-Délkelet-Európában (Ethnographia, 103. évfolyam)
Klaniczay Gábor: Benandante — kresnik — zduhač — táltos. Sámánizmus és boszorkányhit érintkezési pontjai Közép-Európában (Ethnographia, 94. évfolyam)
Carlo Ginzburg: Eksztatikus repülések - eksztatikus csaták (Ethnographia, 101. évfolyam)
Carlo Ginzburg: Éjszakai történet: a boszorkányszombat megfejtése
Szendrey Ákos: A magyar néphit boszorkánya
És pár angol cím:
Emma Wilby: Cunning Folk And Familiar Spirits: Shamanistic Visionary Traditions In Early Modern Witchcraft and Magic
Emma Wilby: The Visions of Isobel Gowdie Magic,Witchcraft and Dark Shamanism in Seventeenth-Century Scotland
Carlo Ginzburg: The Night Battles: Witchcraft and Agrarian Cults in the Sixteenth and Sevetteenth Centuries
Claude Lecouteux: Witches, Werewolves and Fairies: Shapeshifters and Astral Doubles int the Middle Ages
↧
Ókori egyiptomi béka amulettek
Az ókori Egyiptomban a béka Heket istennő jelképe és megtestesülése volt, akit békafejű nőként is ábrázoltak. Heket a fogantatás és a születés felett uralkodott, beleértve ebbe a halál utáni újjászületést is. A mítoszok róla arról számolnak be, hogy több fontos személy (pl. minden fáraó) születésénél jelen volt, és egyes reliefeken jelen van Anúbisz mellett akkor is, mikor az Ozirisz testén dolgozik, illetve amikor Ozirisz teste és lelke újra egyesül. A békákat ábrázoló amulettek is ezen istennő mitológiájához illeszkednek.
![]()
A XVIII. dinasztiától fogva jelentek meg béka amulettek a múmiákon. Legvalószínűbb, hogy a funkciójuk az volt, hogy a mumifikált emberek túlvilági újjászületését biztosítsák. Élő embereken pedig alapvetően a termékenységet segítették elő, illetve a fogantatást, míg a terhes, vagy éppen szülő nőknek nyújtottak támogatást.
A béka hieroglifája egyénként a 10.000-t jelenti.
Források:
Margaret Bunson: Encyclopedia of Ancient Egypt
E. A. Wallis Budge: Egyptian Magic
M. Brodrick,A. A. Morton: A Concise Dictionary of Egyptian Archaeology
E. A. Wallis Budge: Amulets & Magic
A XVIII. dinasztiától fogva jelentek meg béka amulettek a múmiákon. Legvalószínűbb, hogy a funkciójuk az volt, hogy a mumifikált emberek túlvilági újjászületését biztosítsák. Élő embereken pedig alapvetően a termékenységet segítették elő, illetve a fogantatást, míg a terhes, vagy éppen szülő nőknek nyújtottak támogatást.
A béka hieroglifája egyénként a 10.000-t jelenti.
Források:
Margaret Bunson: Encyclopedia of Ancient Egypt
E. A. Wallis Budge: Egyptian Magic
M. Brodrick,A. A. Morton: A Concise Dictionary of Egyptian Archaeology
E. A. Wallis Budge: Amulets & Magic
↧
Nem minden az, aminek elképzeljük
Csak, hogy a pontomat pár példával is illusztráljam:
Egy amerikai őslakosokkal összeismerkedett európai utazó jegyezte le, hogy sikerült beavatást nyernie egy helyi gyógyszeres embertől (medicine man) gyógyítási módjának a fortélyaiba. A gyógyítás egy bonyolult szertartásból állt, melynek a fő mozzanata az volt, hogy a medicine man kiszívta a szájával a betegséget okozó tárgyat, majd kiköpte. Az indián megtanította a fehér embert arra, hogyan helyezze el titokban a szertartás előtt a szájában a kiköpendő tárgyat, és hogyan harapjon rá a szájára, hogy az még jó véresnek is tűnjön, mintha most jött volna az ember testéből. Honfitársunk pedig ezt a trükköt olyan jól megtanulta, hogy igen sikeres gyógyító mester lett a helyi törzsek körében. Egy esetben még egy olyan nőt is csak ő tudott meggyógyítani, akit előzőleg több indián gyógyszeres ember is megpróbált, sikertelenül.
Egyszer Szibériában a legközelebbi sámánt egy hosszan elhúzódó szüléshez hívták. A sámán a nőt, akarata ellenére, egy felállított nyírfa kerethez kötözte, majd megpróbálta kinyomni belőle a gyermeket, miközben imádságokat szavalt. Mikor ez nem működött, azt állította, hogy a babát egy hosszú farkú ördög tartja bent, és ezért inkább elkezdte kihúzni egy vasfogóval. A gyerek darabokban jött csak ki. Miután az anyát kikötözték, otthagyták feküdni a saját vérében, egy prémkabáttal letakarva, míg a férfiak elmentek teázni.
Egyes Észak-Amerikai, de Szibéria törzsek is tartottak rabszolgákat, akiknek az életük bizony nem ért többet bármelyik ókori római rabszolgáknál. Ezenkívül sok kultúrára jellemző volt a női nem általánosan rosszat hozó, vagy kimondottan alacsonyabb rendűnek való tekintése. A jakutoknál feljegyezték, hogy a nőket kimondottan kihasználták és megalázták. A burját nőket hagyományosan nem engedték belépni a szentélyekbe, nem vehettek részt a nagy vallási szertartásokon, és még a kovácsok szerszámait, vagy a vadászok eszközeit is tilos volt megérinteniük. Más szibériai népeknél a nőknek külön kellett étkezniük, és csak azt ehették meg, amit a férfiak meghagytak maguk után. A menstruáció és a szülés és rengeteg tabuval lett övezve. A manysik például a menstruáló nőket veszélyesnek vélték, és egy kis kunyhóba száműzték őket, amit általában nem is fűtöttek télen, hogy ott vészeljék át a "nehéz napjaikat". Aztán, szülés után a nőknek meg kellett tisztítani magukat, azáltal, hogy meztelenre vetkőztek, a nyári rovarok csípős hadában ugyanúgy, mint a téli fagyban.
Az amazóniai törzsek varázslói, ha a törzsük védelméről volt szó (vagy éppen egyéni vendettáikról), a gyilkolástól sem riadtak vissza. Egy feljegyzés például arról számol be, hogy egy ilyen varázsló, az ellenséges törzs leghatásosabb meggyengítése céljából, megölte annak fiú gyermekeit, hiszen így azok nem tudtak harcosokká felnőni, na meg persze, a gyermekeket a "legegyszerűbb megölni". A történet arról is beszámol, hogy miután a varázsló egy este visszatért transzállapotából, maga köré hívta a falut, hogy elmesélje nekik, mit is csinált pontosan a szellemeivel. Elbeszélte, hogy a szellemeivel együtt megölt egy embert, valamint kisbabákat is, akikre alowali port fújt, amitől pár napra rá mind meghaltak. A falusiak pedig, mikor ezt meghallották, nagyon megörüktek, hogy milyen hatalmas is a varázslójuk.
1647. január 19-én egy olasz parasztember, Giambattista Biat, megjelent a helyi inkvizítor előtt, hogy bevádolja Michele Soppét, egy helyi benandantét, aki boszorkányok által előidézett betegségek meggyógyításával kereste kenyerét. Biatnak volt egy fia, Giacomo, aki nagy beteg lett, mégpedig, apja elképzelése szerint boszorkányság miatt. Micheléhez fordult segítségért, aki négy dukát fejében meg is gyógyította volna a fiút. Ám Biatnak nem volt anyi pénze, így azt ajánlotta fel a benandanténak, hogy ha várna aratásig, akkor addig összeszedné számára az összeget. De Michele ebbe nem egyezett bele, a fizetsége felét kérte előre, és csak a másik felével lett volna hajlandó várni az aratásig. Ez viszont nem volt kivitelezhető a család számára, így Soppe visszautasította a gyermek meggyógyítását. A szemtanúk szerint pedig, még ezeket a szavakat is hozzávágta az anyához: "Ha nem adsz nekem négy dukátot, hogy meggyógyítsam a fiadat, menj, és vegyél neki négy deszkát, hogy építsetek neki egy dobozt, amiben eltemethetitek."
Egy másik alkalommal egy szomszédos faluba akarták áthívni Michelét gyógyítani, aki ezúttal is nemet mondott. A tanúk szerint a segítséget kérők távozása után a benandante kijelentette: "Te jó ég, bárki, aki egyszer átvert, nem teheti meg még egyszer. Ezek az idegenek azt akarták, hogy meggyógyítsak pár megrontott embert a falujukban, de én nem akartam menni, mert egyszer meggyógyítottam egyikük kislányát, én nem fizettek utána; nem megyek el még egyszer, valójában szeretném azt a kislányt ugyanabba a megrontott állapotban látni, mint amiből én meggyógyítottam."
Források:
Carlo Ginzburg: The Night Battles: Witchcraft and Agrarian Cults in the Sixteenth and Sevetteenth Centuries
Emma Wilby: The Visions of Isobel Gowdie Magic,Witchcraft and Dark Shamanism in Seventeenth-Century Scotland
Roald Hutton: Shamans: Siberian Spirituality and the Western Imagination
↧
↧
Egy ókori egyiptomi ránctalanító krém
Hozzávalók:
- tömjén
- Moringa oleifera olaj
- fű
- fermentált gyümölcslé
Az előírás szerint ezen anyagok keverékét naponta kellett felvinni az érintett területre.
Forrás:
Ann Rosalie David: Handbook to Life in Ancient Egypt
↧
Kapet (kyphi)
A legrégebbi ránk maradt recept róla az Ebers-papiruszon található, mely ie. 1500 köré datálható. A leírás szerint az alkalmazása az otthon megtisztítására, a ruhák és lehelet illatosítására korlátozódik, így valószínűleg ez nem ugyanaz füstölő, amit akkoriban a templomokban is alkalmazhattak. A hozzávalók: méz, tömjén, kálmosgyökér, masztix (Pistacia lentiscus gyantája), fenyőmagok, papirusznád (Cyperus papyrus), tevefű (Cymbopogon schoenanthus), inektun növény (nincs pontosan beazonosítva) és fahéj. Ezeket össze kellett keverni, majd a mézben felforralni, végül pedig a keletkező gyantaszerű anyagok kis golyócskákba formálni.
Az edfui templom (mely isz.1. században épült) falán két recept is található a kapetről, és az elkészítés módja is hozzá elég részletesen le van írva. Egy mozsárban együtt össze kellett törni masztixot, fenyőgyantát, kálmost, aszpalathuszt (valószínűleg rooibos, azaz Aspalathus linearis), tevefüvet, mentát és fahéjat, majd a keletkező folyékony részt leönteni róla. Következőnek finom porrá kellett őrölni egy papirusznádból, borókabogyókból, fenyőmagokból, és pekerből (nem tudni mi) álló keveréket, amit aztán hozzá kellett adni a masztixos masszához. Ezt az együttest egy kis borral megnedvesítették, majd egy éjszakára állni hagyták. Borba áztattak mazsolát, és ezeket is hozzákeverték az eredeti mixtúrához, amit aztán újra állni hagytak öt napra. Ezután a keveréket addig forralták, míg egy ötödével kevesebb nem lett, és ugyanezt tették egy mézből és tömjénből álló keverékkel is. A kettőt végül összekeverték, majd mirhát morzsoltak, és ezt is hozzáadták a többihez. Mindezek után kis golyókat formáltak belőle, melyeket el tudtak égetni.
Plutarkhosz is ránk hagyott egy receptet a kapetről, melyet ő maga is csak egy őelőtte pár száz évvel élő, Manetho nevű egyiptomi pap akkor még meglévő művéből másolt át. A nála szereplő hozzávalók a következők: mazsola, bor, méz, mirha, fenyőgyanta, masztix, júdeai aszfalt, papirusznád, aszpalathusz, seseli (nem ismert pontos faj), nád, lanathos (talán valamilyen sóskaféle), kálmos és kardamom. Ezeket elvileg bizonyos szent szövegek felolvasása közben keverték össze.
Források:
Michael A. Rinella: Pharmakon: Plato, Drug Culture, and Identity in Ancient Athens
Constance Classen, David Howes, Anthony Synnott: Aroma: The Cultural History of Smell
Dominic Montserrat: Sex and Society in Græco-Roman Egypt
Plutarchus: Plutarch's Morals
http://www.ancientegyptonline.co.uk/kyphi.html
↧
Ezek olyan boszorkányos dolgok.....
Minden boszorkány csinál olyan dolgokat, amikre más emberek csak elkerekedett szemekkel néznek. Más viselkedési formák pedig már olyanok, amire a gyengébb szívű boszorkányok is csak furcsán sandítanak. Álljon most itt tíz azon kedvenceim közül, melyek rám vonatkoznak:
1. Szokásom meghajolni bizonyos növények, fák, erdők, illetve hegyek előtt. Beszélni is szoktam hozzájuk. Ők pedig válaszolni is szoktak.
2. A kertemben több, mint egy tucat növény nő, melyek segítségével meg tudok gyógyítani különféle betegségeket. Legalább ugyanennyi mérgező növény is nő ott, melyekkel könnyen az intenzív osztályra tudnék bárkit juttatni, vagy csak egyszerűen a patológiára. Ami pedig még érdekesebb, hogy ezeket a növényeket meg is tudom különböztetni.
3. Tudom, hogy a mandragóra egy létező növény, melynek két faja is van. Szedtem is már ki őket a földből, és nem tartok a sikolyuktól.
4. Bizonyos mérgező növények elfogyasztása, vagy a testemre kenése különös vonzalommal bír számomra.
5. A legértékesebb könyveim a polcomon vagy néprajzi könyvek antikvár példányai, vagy etnobotanikai írások.
6. Szoktam rituálékat végezni meztelenül, vagy hiányos öltözetben.
7. Szertartásos keretek között már mondtam el a miatyánkot visszafelé.
8. Van az otthonomban elrejtve egy üveg tele a vizeletemmel, meg rengeteg szúrós tárggyal. Habár most egy új készítésen gondolkodok, amibe már csirkeszem is kerülne....
9. A menstruációs vérem egyike kedvenc felajánlásaimnak.
10. Van egy nyúlkoponyám, amit rendszeresen vérrel kenek be. Azt is szereti még, ha énekelek neki, mert az mindig megnyugtatja.
És Neked mik a saját boszorkányos furcsaságaid?
↧
Galagonya képekben
 |
| fiatal kérge |
 |
| idősebb kérge |
 |
| kibomló rügyei és tövise |
 |
| levél |
 |
| virágzáskor |
 |
| virágzáskor |
 |
| virága közelről |
 |
| termése |
 |
| termése közelről |
 |
| levelének őszi színezete |
 |
| őszi levele |
↧
↧
Boldog május elsejei ünnepet!
↧
Növények a mágiában: gyűszűvirág
A kertben kinyíltak az első virágai a gyűszűvirágaimnak, így itt az idő, hogy végre róluk is írjak....
![]()
Latin név: Digitalis purpurea (piros gyűszűvirág), Digitalis grandiflora (sárga gyűszűvirág), Digitalis lanata (gyapjas gyűszűvirág), Digitalis ferruginea (rozsdás gyűszűvirág)
Nem: feminin
Elem: víz
Források:
Scott Cunningham: Cunningham's Encyclopedia of Magical Herbs
A. J. Drew: A Wiccan Formulary and Herbal
Elizabeth Silverthorne: Legends and Lore of Texas Wildflowers
Donald Watts: Dictionary of plant lore
Mérgező növény!!!
Nem: feminin
Elem: víz
Bolygó:Vénusz
Csillagjegy: Mérleg, Bika
Felhasználható: tündérmágia, védelem
Virágnyelv: hamisság
Híresen nagy kedvence a tündéreknek. Régen azt mondták róla, hogy szárának meghajlásával tiszteleg az előtte elhaladó tündérek előtt. Egyes elbeszélések szerint pedig, a tündérek rendszeresen alatta szoktak táncolni. Más információk szerint a tündérek ruházatának kedvelt része: például Shefro, Írország egyik közismert tündére mindig úgy van leírva, hogy gyűszűvirágokat visel. Anglia egyes részein viszont már a boszorkányok gyűrűinek gondolták azt a növényt, melyeket a boszorkányok állítólag az ujjaikra szoktak húzni. Skóciában pedig a "holt ember harangjainak" hívták, és ha valaki meghallotta a virágokat csengeni, akkor biztos lehetett abban, hogy hamarosan meghal.
Ám bármennyire is a tündérek által kedvelt virágnak mondták, attól még a gyűszűvirágot rendszeresen alkalmazták épp a tündérek elleni védelemért, sőt, egyes feljegyzések szerint ő is képes adni a legnagyobb oltalmat ellenük. Írországban azt tartották, hogy képes megtörni a tündérek által az emberekre bocsátott bűvöletet (az ettől szenvedő gyerekeket pl. 10 vagy 12 levél nedvével kenték be), habár azt is gondolták, hogy a virág elő is idézheti azt. Képesnek képzelték minden tündérek által okozott betegség meggyógyítására. De különösen jónak tartották váltott gyermekek esetén. A növény egy darabját az ágy alá kellett tenni, és ha elváltották a gyereket, akkor ez arra kényszerítette a tündéreket, hogy visszacseréljék az eredetire. Egy másik módszer szerint, a gyereket a levében kellett megfürdetni, vagy csak elég lehetett annyi is, ha pár levelét a gyerekre rakták. Az írek boszorkányság ellen is használták, mégpedig így, hogy teljesen bekenték vele az áldadzat testét.
A múltban pedig a walesi asszonyok fekete festéket főztek belőle, amivel aztán keresztet rajzoltak a kunyhóik kőpadlójára, hogy megakadályozza a gonosz házba való bejutását.
Szerencsétlenséget hozó virágnak tartották a házon belül, illetve a hajókon, míg a kertben elvileg védelmet ad. Volt, hogy az átültetését is balsorsot hozónak képzelték, ellentétben a magról nőtt darabjaival, melyeket nagyon kellett gondozni, hogy szépen nőjenek, mert akkor szerencsehozó kabalaként funkcionálnak majd.
Híresen nagy kedvence a tündéreknek. Régen azt mondták róla, hogy szárának meghajlásával tiszteleg az előtte elhaladó tündérek előtt. Egyes elbeszélések szerint pedig, a tündérek rendszeresen alatta szoktak táncolni. Más információk szerint a tündérek ruházatának kedvelt része: például Shefro, Írország egyik közismert tündére mindig úgy van leírva, hogy gyűszűvirágokat visel. Anglia egyes részein viszont már a boszorkányok gyűrűinek gondolták azt a növényt, melyeket a boszorkányok állítólag az ujjaikra szoktak húzni. Skóciában pedig a "holt ember harangjainak" hívták, és ha valaki meghallotta a virágokat csengeni, akkor biztos lehetett abban, hogy hamarosan meghal.
Ám bármennyire is a tündérek által kedvelt virágnak mondták, attól még a gyűszűvirágot rendszeresen alkalmazták épp a tündérek elleni védelemért, sőt, egyes feljegyzések szerint ő is képes adni a legnagyobb oltalmat ellenük. Írországban azt tartották, hogy képes megtörni a tündérek által az emberekre bocsátott bűvöletet (az ettől szenvedő gyerekeket pl. 10 vagy 12 levél nedvével kenték be), habár azt is gondolták, hogy a virág elő is idézheti azt. Képesnek képzelték minden tündérek által okozott betegség meggyógyítására. De különösen jónak tartották váltott gyermekek esetén. A növény egy darabját az ágy alá kellett tenni, és ha elváltották a gyereket, akkor ez arra kényszerítette a tündéreket, hogy visszacseréljék az eredetire. Egy másik módszer szerint, a gyereket a levében kellett megfürdetni, vagy csak elég lehetett annyi is, ha pár levelét a gyerekre rakták. Az írek boszorkányság ellen is használták, mégpedig így, hogy teljesen bekenték vele az áldadzat testét.
A múltban pedig a walesi asszonyok fekete festéket főztek belőle, amivel aztán keresztet rajzoltak a kunyhóik kőpadlójára, hogy megakadályozza a gonosz házba való bejutását.
Szerencsétlenséget hozó virágnak tartották a házon belül, illetve a hajókon, míg a kertben elvileg védelmet ad. Volt, hogy az átültetését is balsorsot hozónak képzelték, ellentétben a magról nőtt darabjaival, melyeket nagyon kellett gondozni, hogy szépen nőjenek, mert akkor szerencsehozó kabalaként funkcionálnak majd.
Források:
Scott Cunningham: Cunningham's Encyclopedia of Magical Herbs
A. J. Drew: A Wiccan Formulary and Herbal
Elizabeth Silverthorne: Legends and Lore of Texas Wildflowers
Donald Watts: Dictionary of plant lore
↧
Képes kedd: május
 |
 |
 |
 |
 |
↧