Quantcast
Channel: Erdei varázslatok
Viewing all 272 articles
Browse latest View live

Varjak mágiája

$
0
0


  Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája.


Van néhány olyan állat, aki szorosabban kapcsolódik Halloween ünnepéhez, mint a többi. Ezek egyike a varjú.
A varjak a legtöbb nép hitrendszerében a halálhoz kapcsolódnak, és ekként kerültek közel ehhez a jeles naphoz is. Majdnem mindenhol hírnök szerep is jut nekik, hiszen a megjelenésüket általában előjelnek tekintik.
Nagyon sok forrás váltva hivatkozik varjakra és hollókra, így sokszor nem is tudhatjuk, hogy valójában melyik fajról van szó.

A kelta mitológia Morrighan istennőjének gyakori alakja, és úgy tartják, hogy ha három varjat látnak együtt, akkor az Istennő figyelő szemével állnak szemben.
A walesieknél, Mabinogion mondakörben a halál küldönceként varjú érkezett, de ugyanitt a boszorkányok át is tudtak változni ebbe az alakba.
A görögöknél Apollón jelképe volt, de mind a görög, mind a római néphagyományok jóslásra is használták őket, melynek során röptükből próbálták kifürkészni a jövőt.
Az észak-amerikai indián históriák közt se szeri se száma a varjakról szóló mágikus történeteknek, sőt, egyes törzsek lélektolvajoknak is tartják őket.
Az északi népeknél Odin egyik megjelenési formája volt, ráadásul a repülő varjakat az ő kémeinek tartották.
A Talmud szerint, amikor Káin megölte Ábelt, egy varjú tanította meg az embert, hogy miként kell eltemetni a holtakat.
A biblia – talán pont a számos mágikus kötődés miatt – tisztátalan lényként tekint rá, és még Noé is csak utolsó madárként engedi ki a bárkájáról, amikor rátalál a szárazföldre.

A leggyakoribb hiedelmek a varjakkal kapcsolatban:
- Ahol megjelennek, ott halál száll a házra, különösen ha a ház fölött átrepülve háromszor károg.
- Ha alacsonyan szállnak, betegséget hoznak.
- Ha reggel először a varjú énekel, esni fog.
- Varjút ölni balszerencsét hoz, de ha véletlenül mégis megtörténik, fekete ruhát öltve kell eltemetni.
- Ha keletről, vagy délről repül át felettünk, az szerencsét hoz.

A boszorkányság tárgykörében elsősorban a varjak fajszintű, vagy individuális szellemének transzállapotú megszólításáról és alakváltásáról beszélhetünk, hiszen a velük kapcsolatos egyéb szokások, valamint megfigyelések sokkal inkább a népi babonák közé tartoztak.

Érdekesség, hogy kitűnően el lehet sajátítani a varjú hangjelzéseit, és ezáltal kommunikálni vele, valamint ami tagadhatatlan, hogy a madarak között Ő az egyik legintelligensebb, és számos ember kitűnő barátja a sövény mindkét oldalán.


További érdekességek az Erdő misztériumáról és a tradicionális boszorkányságról: www.azerdesz.hu

Zenék a Halloween-i vacsorához

$
0
0

 Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája.


A tökéletes hangulathoz megfelelő zene is kell. Ha már az ételhez és a tennivalókhoz adtam néhány tippet, akkor most segítenék egy kicsit a zeneválasztásban is.

Íme egy összeállítás Kevin MacLeod-tól, ami igazi Halloween hangulatot idéz: https://www.youtube.com/watch?v=9TWAv-sxKgs

Valamint az elmaradhatatlan klasszikus, ha Halloween kerül szóba:

Az eredeti: https://www.youtube.com/watch?v=X6QzbvH-ZNo

A ’91-es soundtrack: https://www.youtube.com/watch?v=cplUonBPjrs

Jó szórakozást kívánok!



További érdekességek az Erdő misztériumáról és a tradicionális boszorkányságról: www.azerdesz.hu

Nagyon boldog Halloweent!

A boszorkányi mindennapok I.

$
0
0
Miből is állhatnak a boszorkányok mindennapjai?
Biztos varázslatok végzéséből, bájitalok főzéséből, rúnák írogatásából, tarot kártya tanulmányozásból, meditációkból, meg különféle szertartásokból, igaz?
Hát, nem.
Ugyanis, még nem találkoztam olyan boszorkánnyal, akinek ne kellett volna pénzt keresnie, mosogatnia, főznie, takarítania. Persze ezek mellett sokan megpróbálják az előbb felsoroltak egy részét beleszorítaniuk a hétköznapjaikba. Vannak, akiknek ez elég jól is működik. De vannak olyanok is, akiknek kevésbé. És vannak olyanok, mint én is, akik az egészhez teljesen máshogy állnak.

Először is meg kell különböztetnünk a ma "boszorkányságnak" titulált egyveleget a hétköznapi, illetve szertartásos mágikus gyakorlatokat, a neopogány vallási szertartásokat, a tárgyak által végzett jóslásokat, illetve magát, a hagyományos értelemben vett boszorkányságot. A hétköznapi mágia alatt azon varázslatokat és társaikat értem, melyek alapvetően bárki számára elvégezhetőek (pl. pénzhozó varázslatok, amulettek készítése, szerelmi kötés, stb.). Az ilyen dolgokban kimondottan jártas illető a varázshasználó, és attól még, hogy valaki sok ilyen munkát végez, nem lesz boszorkány. A szertartásos mágia megint más tészta, mely szintén gondolkodásmódjával és hozzáállásával nem feltétlenül alkalmas egy boszorkányi gyakorlat működéséhez. A jóslásnak megvannak a maga szakértői, és ha a történelmi tényeket nézzük, egy boszorkánynak jobban kéne érteni ahhoz, hogy a szomszéd elkóborolt macskáját meglelje, mint hogy tudja, hogyan fog alakulni valaki szerelmi élete. A középkor, kora-újkor boszorkányai pedig keresztények voltak, nem pogányok, és végképp nem neopogányok. Persze felvethetnénk azt, hogy rendben van, de a boszorkány az, aki mindezeket egyszerre tudja, ám ez igen távol áll a történelmi tényektől. A szertartásos mágia az elit  és tanult emberek "szórakozása" volt, hétköznapi mágiát szinte mindenki űzött ilyen vagy olyan formában, és különböző jóslási formákat is bárki használhatott, anélkül, hogy az "ördöngős" tudományhoz értett volna. Persze attól még a fent felsoroltakkal is foglalatoskodhattak, de ez nem tette őket boszorkánnyá.

A boszorkány alapvető "megkülönböztető jele", hogy közvetlen és igen szoros kapcsolatban van a természetfeletti világgal. Ezért mondták azt, hogy a boszorkányokhoz beszélnek a növények, saját szellemeik vannak (melyeket általában valamilyen módon táplálnak is), sőt ők maguk is, szellemszerűen el tudnak repülni mindenhova; mások örömére, vagy éppen kárára, akár állatok formájában is. De képesek meglátogatni a holtakat másvilági nyughelyükön, különféle tündéri-paradicsomokba eljutni, vagy esetleg magára az ördögi szabbatra ellátogatni. Mindezek persze elsőre, és másodjára is teljesen abszurdnak tűnnek a legtöbb ember számára. Én nem is akarok senkit meggyőzni ezek valóságalapjáról ("aki nem hiszi, járjon utána"), csupán arról, hogy a történelmi boszorkányság alapjai ezekben a képzetekben nyugszanak. Azt pedig már csak az elszánt és merészt érdeklődőknek jegyzem meg, hogy ezek a dolgok ma is elérhetőek. Mindehhez pedig egy olyan hozzáállás és viselkedési forma szükséges, mely elismeri a szellemek létezését, tiszteletben tartja őket, és igyekszik mindig a kedvükben járni. E mellett már csak egy szolid, transzra és lucid álmokra épülő gyakorlatot kell fenntartani, mely lehetővé teszi a közvetlen kommunikációt a szellemekkel. És ennyi a boszorkányi munka lényege, az összes többi (bármilyen "jó buli" is,) csak hab a tortán.

Növények a mágiában: mikulásvirág

$
0
0
Kép forrása
Latin név: Euphorbia pulcherrima
Istenség: Káli
Felhasználható: tisztaság, véráldozat, védelem

Habár manapság szinte kizárólag a keresztény karácsonnyal való asszociációjáról ismert ez a növény, de azért (szerencsére) a mikulásvirágnak más története is van. A mai Mexikó területén őshonos (itt akár 3-4 m-esre is megnő!), ahol a helyi népek számára igen fontos kultikus növény volt, sőt, már évszázadokkal az európaiak megérkezése előtt is virágoskertjeikben nemesítgették. Az azték neve cuetlaxochitl, mely egyes források szerint annyit tesz, mint "egy halandó virág, ami elhal és elhervad, mint minden, ami tiszta". Egy másik fordítás szerint viszont egyszerűen annyit jelent, hogy "az istenek fattyú virága". Bármi is legyen az igazság, a mikulásvirág az aztékok számára a tisztaságot jelképezte, míg piros színe azt a vért szimbolizálta, amit az isteneknek áldoztak fel. Egyes források szerint az is megesett, hogy a belőle készült vörös festéket vallási szertartásokban használták fel, vér reprezentálására. Az pedig teljesen biztos, hogy vöröses-bordós textilfestéket készítettek belőle. Míg legenda szerint, egy azték isten adta a virágnak piros színét, hogy emlékeztesse az embereket a rendszeres áldozatok felajánlására.
Manapság Mexikó őslakosai közül továbbra is sokan használják a mikulásvirágot ajándékként a régi istenek, vagy a nem éppen kanonizált, kvázi-szentek számára. A Mexikói-öböl közelében élő huaxtec indiánok pedig a hajtásaiból teát készítenek, hogy a segítségével szebben és könnyebben énekeljenek és olvassanak, valamint, hogy bölcsebbek legyenek.
További érdekesség róla, hogy a Himalája déli oldalán is meghonosodott, ahol is az ott éli nepáli és indiai hinduk számára a vörös levelei a női életerőt szimbolizálják. Továbbá, Káli istennő egy igen kedves virágának számít, és az egyik legfontosabb rituális virágáldozat számára. Nepálban a csillagszerű bimbóit, rügyeit, magjait és termését egy bizonyos füstölőkeverék készítéséhez használják, melyet aztán különféle rítusok alkalmával égetnek. Egy bakshi dhup ("boszorkányfüst") nevű keverék hozzávalója is, mely távol hivatott tartani a boszorkányok és démonok veszélyes hatásait.

A mikulásvirág teje bőrirritáló hatású!


Források:
Bernard Ortiz de Montellano: Aztec medicine, health, and nutrition
Emory Dean Keoke, Kay Marie Porterfield: Encyclopedia of American Indian Contributions to the World
José Antonio Burciaga: Drink Cultura: Chicanismo
J. John: A Christmas Compendium
Christian Rätsch, Claudia Müller-Ebeling: Pagan Christmas: The Plants, Spirits, and Rituals at the Origins of Yuletide

A karácsonyi örökzöldekkel való díszítésről

$
0
0
Az örökzöld növények díszítésként való használata nagy múltra tekint vissza a téli napfordulóhoz kapcsolódó ünnepek alkalmával. Már az ókori rómaiak is a Saturnália ünnepén magyallal díszítettek fel a Saturnus isten szobrait. Míg a pogány germánok Yule idején zöld ágakkal aggatták tele otthonaikat. Ám ezen növényeknek más szerepük is volt az esztétikai érzékek kielégítésén kívül. Az örökzöldek ugyanis az örök élet szimbólumai voltak, mivel akkor is életerősek és levelekben gazdagok, mikor minden más növény halott. Életszimbólumi fontosságuk azonban nem csak örökzöldségüknek volt köszönhető, hanem annak is, hogy sokan közülük, más növényekkel ellentétben télen érlelik be a terméseiket. Fontosnak érzem megjegyezni még, hogy ez az "örök élet" nem a keresztény gondolkodásban fellelhető, a lélek halál utáni halhatatlanságából fakadó élet (habár temetések idején ehhez hasonló szerepet is betölthettek), hanem sokkal inkább az a bizonyosság, hogy bármilyen nehezek is legyenek a körülmények, az élet (valamilyen formában) mindig fennmarad. Illetve, hogy a télre újra eljön a nyár, a növények újra virágozni fognak és a Nap újra melegen fog sütni le ránk. Az örökzöldek épp ezért lettek a házak díszei az év legsötétebb időszakában; hogy emlékeztessék az embereket az élet halhatatlanságára, illetve, hogy jelenlétükkel elősegítsék az újabb termékeny időszak eljövetelét.


Hagyományosan a növények házba való behozatalának általános ideje december 24-e volt, és akár szerencsétlenséget is eredményezhetett, ha ez előtt az időpont előtt kerültek fel díszítésként. A hálószobába pedig sok helyen nem volt szabad őket bevinni, ugyanis ott nem hoztak szerencsét. De az sem feltétlenül volt mindegy, hogy melyik fajta növénnyel hol díszítenek: pl. a borostyánt volt, ahol nem lehetett a látványosabb helyekre kitenni, mert akkor nem hozott szerencsét.

Leszedésükhöz is sok babona fűződik. Általánosan két időpont volt kijelölve erre: a január 6-a és a február eleji gyertyaszentelő napja. Ugyanis, ennél tovább a házban tartva már szerencsétlenséget hoztak. De, az egyik kedvenc magyarázatom szerint, január 6-a után az örökzöldek kis manókká váltak, akik aztán egész évben csak bajt okoztak a családnak. Leszedés után pedig a növényeket hol el kellett dobni, hol el kellett égetni, de az is megtörténhetett, hogy a haszonállatokkal etették meg őket, hogy azok termékenyek legyenek.

Pár díszítéshez használt örökzöld:

Babér: a béke, az öröm és a győzelem szimbólumának számított. Angliában egy helyen magyal és babér koszorút akasztottak a bejárati ajtóra, hogy az távol tartsa a boszorkányokat.

Rozmaring: sok helyen a magyallal együtt használták, hogy távol tartsa a szellemeket.

Puszpáng: csak a kerten növő bokrokról lehetett a díszítéshez ágakat törni.

Boróka: Olaszországban szerettek díszíteni vele; ágait karácsonyfaszerűen használták és ajándékokat akasztottak rá. Fontos volt védelmező funkciója is.

Tiszafa: soha nem volt szabad a templomkertből szedni. Azt tartották róla, hogy ha belekerül a díszek közé, akkor azon az éven halál várható a házban. Minden levelét és bogyóját karácsony után el kellett tüntetni az otthonokból.

Magyal: az északi népeknél az élet fontos szimbóluma. Szerencsét és termékenységet volt hivatott hozni a házba. Már a Saturnaliák idején is az emberek magyalt küldtek a barátaiknak, hogy azzal fejezzék ki nekik jókívánságaikat. Évszázadokkal később, Angliában sok helyen szerencsétlenséget hozónak tartották, ha karácsony előtt a házba került, és volt, ahol csak egy férfinak volt szabad behoznia. Az angol Felföldön azért használták, hogy távol tartsa a rosszalkodó tündéreket. Elvileg pedig, ha egy ágát házi kedvencünk jelenlétében akasztjuk fel, akkor az egész évben egészséges lesz.

Borostyán: az ókori időkben az örök életet, a hűséget, az odaadást és a halhatatlan vágyat szimbolizálta. Sok isten kedvelt növényének is számított: Ozirisz, Attis, Dionüszosz/Bacchus, Hymen, Pan, Zeusz, Thor, stb. A korai keresztény egyházatyák még tiltották is templomi díszítésként való használatát, pogány vonatkozásai miatt. A magyal igen kedvelt társának számított.

Fagyöngy: a kelták és a germánok számára az élet halál feletti győzelmét, az életerőt és az újjászületést jelképezte. Fontos növénye volt Friggnek, Donarnak, Baldernak, de egyes történetek szerint Perszephoné is fagyönggyel nyitja meg a pokol kapuját. Sok helyen a fagyöngyágakat fennhagyták a következő karácsonyig, amikor aztán levették és elégették, majd újakat raktak fel helyette. Tűz vagy villámcsapás ellen volt hivatott védelmezni. Azt is mondták róla, hogy csak karácsony idején szabad leszedni. Az pedig szerencsétlenséget hozhatott, ha egyáltalán nem volt a házban karácsonykor.

Fenyők: a halhatatlanság és a győzelem jelképei voltak.  Istenségek terén Aesculapiushoz, Artemis/Dainához, Kübéléhez, Agdistishoz, Dionüszosz/Bacchushoz, Demeter/Cereshez, Pan/Faunushoz, Silvanushoz, Poseidon/Neptunushoz, stb. kapcsolódtak. A germán területeken igen kedvelt volt régen a fenyőágak napfordulói dísznek való használata, melyből persze később a mai karácsonyfánk szokása is kinőtt.


Források:
Susan Drury: Customs and Beliefs Associated with Christmas Evergreens: A Preliminary Survey
Donald Watts: Dictionatry of Plant Lore
Marcel De Cleene, Marie Claire Lejeune: Compendium of Symbolic and Ritual Plants in Europe: Vol I Trees & Shrubs

Nagyon bolgod napfordulót!

Fenyőfadíszek, mint szimbólumok

$
0
0

Manapság általában már a fenyőfadíszítés első, és sokszor egyetlen szempontja, hogy a kész eredmény jól mutasson a szobánkban. A régi időkben viszont, a ma felrakott díszek ősei még mély, szimbolikus jelentéssel bírtak. Ebből következzék most egy kis ízelítő.


Légyölő galóca, piros kalapos gomba: szerencsét hozónak tartották őket.

Alma: termékenységszimbólum, illetve a germán képzetekben a halhatatlanságé is.

Gránátalma, narancs, szárított narancsszeletek, stb.: az almákhoz hasonlóan termékenységszimbólumok voltak ők is. Az őshazájukban pedig az év első termései révén a megjelenésük jó aratást ígért az eljövendő évre.

Karácsonyi gömbök: a szerencsét, gazdagságot és az emberi élet gyümölcsözését voltak hivatottak megsokszorosítani (mivel a fényt is visszaverik - "megsokszorosítják"). Ezek a modern helyettesítői a természetes anyagú termékenységszimbólumoknak (pl. alma). Valamint még az országalmát is képviselhetik, reprezentálva vele a keresztény Megváltó világi és vallási hatalmát.

Csonthéjas magok (pl. mogyoró): mindig is az élet és a termékenység szimbólumai voltak. Ezenkívül, a gyakorlatban és igen hasznosak tudtak lenni a hosszú hideg telek során, mert táplálóak és igen könnyen elállnak sokáig is.

Dió: a termékenység és a halhatatlanság jelképei volt. Dionüszosz és Artemisz, illetve a római Jupiter kedvelt termésének számított. Sőt, a diót a rómaiak Jovis glansnak, vagyis "Jupites golyóinak" hívták.

Minden, ami csak csillog: nem csak a jégre és hóra, vagy az angyalok szőke hajának másvilági csillogására emlékeztetnek, hanem magukban hordozzák azt a régi szokást is, mi szerint fémkorongokat, ruhabarabokat, és más figyelmet felkeltő dolgokat akasztottak a fákra, hogy ezáltal felszenteljék őket. Ezen felül olyan varázserőt is tulajdonítottak nekik, mi szerint el tudják üldözni a démonokat, így egészséget és tisztaságot ígérve.

Különleges formájú kenyér/sütemény, mézeskalács: az ókori görögök azt tartották, hogy a megáldott kenyerek szerencsét és egészséget hoznak az eljövendő évben. A rómaiak formákra sütött kenyereket küldtek egymásnak, mint újévi ajándékot. A középkori szerzetesek sok fűszerből és mézből sütöttek mézeskalácsot, ez által jelképesen felajánlva minden jót, amit a föld csak adni tud Jézus Krisztusnak.

Szaloncukor: cukor a bőség jele volt, illetve Isten jóságáé.

Mákgubók:ősrégi termékenység szimbólumok, melyet valószínűleg nagy mennyiségű magtermésüknek köszönhetnek. Szárított formában a végtelenségig elállnak, így az örök életet és a holtak feltámadását jelentik a keresztény képzetekben. A kettévágott mákgubóba helyezett miniatűr jászol is ezen szimbolikához tartozik (Jézus halhatatlan voltára utalnak). Valaha pedig, az ókori görögök számára, a mákmagok Deméternek voltak szentelve, akinek az áldása biztosította a jó termést.

Tobozok: az élet és a termékenység szimbóluma. 

Szalmacsillagok: csak relatíve nemrég lettek kedveltek. Az ő szimbolikájuk inkább a tél kiűzéséhez, illetve az aratási szokásokhoz kapcsolódik.

Gyertya (és égősorok): a Saturnalia alatt is már gyertyákat ("életfények") adtak egymásnak az emberek. A gyertya fénye a Nap visszatértét szimbolizálja, valamint az élet fényéét.

Forrás:
Christian Rätsch, Claudia Müller-Ebeling: Pagan Christmas: The Plants, Spirits, and Rituals at the Origins of Yuletide

Az újévi babonák pár fő pontja

$
0
0
Szilveszter éjszakája és az azt követő újév napja "liminális" időpontoknak számítanak, vagyis még nem tartoznak sem az óévhez, sem az újhoz, így a szokásos emberi időn kívül helyezkedik el. Ennek köszönhetően kiváló alkalmat biztosítanak mind az elkövetkező év befolyásolására, mind a jövendő történések kifürkészésére. Az újévi babonák is természetesen ezt a hozzáállást tükrözik, melynek a főbb pontjai:


Az elfogyasztott étel milyensége hatással van az egész éves boldogulásra.
A különféle ételtilalmak alapja általában a hasonlósági mágia. Pl. csirkét nem jó enni, mert elkaparja a szerencsét, de malacot igen, mert az előtúrja (vagy a házba túrja). A lencse is azért kerül ilyenkor az asztalra, mert a termékenységet, bőséget idézi fel sok magjával.

Kiváló alkalom ez a jóslásra.
Rengeteg jósló szokás és babona fűződik ehhez az időszakhoz, a szerelmi jóslásoktól, az ólomöntésen át, egészen a haláljóslásokig. Csak egy konkrét példa: ha újév hajnalán meglessük, hogy merre felé fordulva kukorékol a kakas, akkor abból az irányból várhatjuk a mátkánkat is.

Az házba elsőként belépő vendég (éjfél után) milyensége befolyással van a szerencsénk alakulására.
Arról persze már nem egyeznek meg az babonák, hogy milyen is a biztosan szerencsét jelentő vendég, ám általában a férfiakat szokták pozitívnak, a nőket pedig negatívnak tartani. Viszont van, ahol a hajszín, vagy esetleg a szakáll hossza a fontos. Egyes források arra is utalnak, hogy itt azért lehetett egy kicsit csalni, a család egy férfitagját kiküldve a házból, hogy aztán ő érkezzen meg elsőnek.

Ami újév napján történik, az egész évben is történni fog.
Tehát ha valaki későn kel, egész évben későn fog kelni. Ha valaki sokat dolgozik, egész évben sokat fog dolgozni. Persze ez fordítva is igaz, aki pl. egyébként sokat iszik, de ezen a napon megállja, az egész évben keveset fog inni (van is róla beszámoló, hogy részeges férfiak kezükben órával ülnek a whiskysüveg előtt, és várják, hogy elmúljon újév napja).

Dologtiltó nap: vagyis bizonyos tevékenységek végzése balszerencsét hoz.
Az megint csak nem tiszta, hogy pontosan mit is tilos ilyenkor csinálni, mert a tilalmak természete területenként változik. A legáltalánosabbaknak számít azért a mosás (halált hozhat, vagy egész éves nehéz munkát), illetve bárminek (akár a tűz hamujának is) a házból való kivitele. De volt, ahol varrni sem volt szabad, mert akkor bevarrták volna a tyúkok "tojókáját" is.


Források:
Jacqueline Simpson, Stephen Roud: A Dictionary of English Folklore
Vance Randolph: Ozark Magic and Folklore
Richter M. István: Évi szokások, babonák és szólásmondások Német-Prónán és vidékén
Singer (Székely) Leo: Dunántúli babonák
Kimnach Ödön: Az év egyes napjaihoz fűződő népies jóslatok

Kömyvszemlélő: The Call of the Horned Piper

$
0
0
Nigel Aldcroft Jackson: The Call of the Horned Piper


Ez a könyv egyike azon írásoknak, amik elsőként jelentek meg kimondottan a mai tradicionális boszorkányságról, még 1994-ben. Épp ezért, nem egyszer láttam már ezt a művet úgy megemlítve, mint ami a tradicionális boszorkányság iránt érdeklődők számára kötelező (habár ez talán nem is lesz olyan nagy dolog, ha számba vesszük az ilyen témájú művek csekély számát). Mindenesetre, én csak nemrég jutottam el a kiolvasásához és igaz, hogy elég érdekesnek találtam, de igen frusztrálónak, és hiányosnak is.

A könyv bevezetőjében egy gyors történelemleckével kezdünk a boszorkányságról. A következő fejezetekben rövid bevezetést olvashatunk a boszorkányi repülésbe, a khtonikus istennőképbe, valamint az Agancsos Isten domesztikálatlan/cenzúrázatlan formájába. Aztán betekintést nyerünk a szabbatok világába - nem mint a mai neopogány ünnepekbe, hanem mint egy másvilági összejövetelbe. Majd pár sor után a boszorkányok jeléről, áttérünk a sokkal szaftosabb familiáris szellemek témájára, külön kitérve a varangyok érdekességeire. Ezután egy nagyobb lélegzetvételű írás jön a tündérek földjéről, és itt is jelennek meg az első konkrét technikák: az, hogy a tündéreknek hogyan is mutathatunk be áldozatot, illetve két vizualizáció, mely segítségével (elvileg) eljuthatunk a tündérekhez. Ám akiknek ez túl "rózsaszínen" hangzik (egyébként aki elolvassa, az hamar rájön, hogy egyáltalán nem az), az a következő fejezetekben talán örömére lelhet, amikor is a vérfarkasok és a vámpírok kerülnek terítékre. Ismét kicsit gyakorlatiasabb témára rátérve a maszkok rituális használatába nyerünk bepillantást, majd megismerkedhetünk a boszorkányok "compass"-ával (ami nagyon durván fordítva iránytűt jelentene, de itt inkább egy cifra kifejezés a varázskörre), és annak "lefektetési" módjával. A boszorkányi eszközök is sorra kerülnek, valamint a megszentelési módjuk, de még az ünnepnapokról is szó esik. Ekkor egy teljes boszorkánybeavatási szertartás következik, igaz csoportokra írva. Végezetül pedig egy kis csomómágiával és egy másvilágba való átlépéshez használható vezetett meditációval zárul a könyv.


Mint ebből a leírásból is kitűnhet, Mr. Jackson írása koránt sincs tele konkrét varázslatokkal vagy rituálékkal. De nem is hiszem, hogy az lenne a célja, hogy megmondja az embereknek, hogyan kell a boszorkányságot betűre pontosan gyakorolni. Helyette inkább a néprajzi és boszorkányperek adataira támaszkodva egy történelmileg hűbb hozzáállást próbál felvázolni, mint amit Gardner hatása után megszokhatott a nagyközönség. Érdekesnél érdekesebb információkkal van tele a könyv, és épp ez a fő ereje, de egyben a legnagyobb gyengéje is. Sokszor nincs rendesen megmagyarázva, hogy egy-egy néphitbeli motívum mit is takar valójában, így az ember vagy elsiklik felettük, vagy sokszor kell fordulnia Google barátunkhoz és Wiki(pedia) barátnőnkhöz. Ezenkívül egyetlen egy forrásmegjelölés sincs. Egy se. Habár ezt, ha nagyon akarjuk, betudhatjuk annak, hogy ez nem is a tudományos közönségnek lett szánva, de rengeteg helyen élveztem volna, ha felderíthetem, hogy ezt a következtetést meg ugyan honnan vette a szerző. Mert bizony, még ha égbekiáltó tévedések nem is feltétlenül vannak benne, de azért több állításánál is igen csak felszaladt a szemöldököm. Az ördög jeléről szóló részt például teljes marhaságnak tartom, valamint a familiárisok tekintetében is én elég más véleményen vagyok, és még sorolhatnám. De nekem már volt szerencsém olyan néprajzi könyveket is elolvasni ebben a témában, amik akkor még nyomtatás közelébe se kerültek, így talán ezek a melléfogások elnézhetőek. A szertartásai és vezetett meditációi pedig egyáltalán nem rosszak, még akkor is, ha koránt sem az én szájam íze szerintiek.

Összességében tehát, minden hibája ellenére is, én azért egy elég jó tradicionális boszorkányságról szóló könyvnek tartom Mr. Jackson munkáját. Minimális benne az "ezós" behatás, a New Age rózsaszín köde pedig teljesen hiányzik belőle. És még a boszorkányi repülést is végre a helyén kezeli. Ami pedig a magyar olvasóknak is kedvessé teheti, hogy a táltosok is megemlítésre kerülnek benne. Aztán az itt bemutatott boszorkányság az, amely jobbára megtalálható a mai tradicionális boszorkányok önálló munkásságaiban is, ilyen vagy olyan formában, hol elvéve, hol hozzátéve. Tehát ajánlanám ezt minden tradicionális boszorkányság iránt érdeklődőnek, azzal a javaslattal persze, hogy csak kedvcsinálónak és ötletajánlónak vegyék, ne pedig szent írásnak.


Vásárlási lehetőségek:
Bookdepository
Abebooks

Mitől véd, ami a boszorkányságtól véd?

$
0
0
Néprajzi művekben és az én növényekről szóló leírásaimban is gyakran lehet azzal találkozni, hogy valami képes védelmet biztosítani a boszorkányságtól, esetleg maguktól a boszorkányoktól. Sokakban felmerülhet a kérdés persze, hogy vajon mit is jelenthet ez pontosan?


Nos, ennek a megválaszolásához az első nagyon fontos tudnivaló, hogy a néprajzi feljegyzések szinte kizárólag nem a boszorkányságot űző, hanem azt, mint ártó mágiát (vélten vagy valósan) elszenvedő személyektől származik - a megrontottaktól, a megidézettektől, a megnyomottaktól, vagy azok ismerőseitől, rokonaitól. A boszorkányság ellen védő tárgyak is valójában azon dolgoktól voltak hivatottak megóvni, amiket a boszorkányok tevékenységére rá lehet(ett) fogni, nem pedig attól, amit valaki ténylegesen okozott. Ez persze azt is jelenti, hogy az, amit a boszorkányok számlájára írnak nem feltétlenül (sőt, igazából igen ritkán) volt egy valódi boszorkány munkája.

Ennek tudtában most nézzük meg, miféle bajokat is okozhattak elviekben.

A boszorkányok a népi képzetek szerint az élet minden színterén veszélyt jelenthettek: az egészségre, a megélhetésre, sőt még a nyugodt éjszakai alvásra vonatkozóan is. Rontásnak, vagy átoknak mondtak különféle betegségeket, mozgásszervi problémákat, de akár bizonyos balesetek, vagy konkrét halálesetek megtörténtét, sőt az impotenciát és a meddőséget is. De nem csak emberekre vonatkozóan igaz ez, hanem a haszonállatokra szintúgy. A teheneknél pedig különösen jellemző volt az a hit, mi szerint a boszorkány képes azok tejét ellopni. Aztán a háztartási munkák és az alapvető ételek elkészítésébe is beleszólhatott a boszorkány; például megakadályozhatta a kenyér megkelését, vagy mondjuk a vajköpülés sikerességét. Sőt, a növények sem menekülhettek meg a boszorkányok vélt mesterkedéseitől. A szőlőtőkéket megcsapolhatták, és így még szüretelés előtt megitták a belőlük készülendő bort. A szemes terményre jégesőt, vagy épp az eső eladásával aszályt hozhattak. A házak kamráiba és a borospincékbe is elvileg bejárásuk volt, ahol éjszakai mulatozásuk közepette mindent elfogyasztottak, amit csak leltek, hogy aztán fekáliát és vizeletet rakjanak a helyükre. Az emberekre éjszaka nagy veszélyt rejtőnek tartották őket; a házakba könnyen bejutva az áldozataik mellkasára ülhettek, hogy "megnyomják", de összeverhették vagy elráncigálhatták távoli helyekre, csak hogy ott aztán különféle szörnyűségeknek tegyék ki őket.

Mint a fentiekből is látszik, igen széles a néphitbeli boszorkány ártó tevékenységének a palettája. A boszorkányságtól védő varázslatos tárgyak mindezektől a rosszaktól hivatottak megóvni az embert, vagyis akár azt is mondhatjuk. hogy általános védelmet biztosítanak. Habár pontosabb megfogalmazás erre talán az, hogy általános oltalmat biztosítanak minden bajtól, amit csak az emberi rosszakarat varázserővel társulva okozhat a folklór szerint. De megint muszáj vagyok kihangsúlyozni, hogy ez szinte csak a magukat áldozatoknak vélők elbeszéléseiből származik, akikkel általában először megtörténik valami baj, aztán azt valamilyen úton-módon egy "boszorkányra" vezetik vissza. A rontások, az átkok és a "gonosz boszorkányság" képzete ugyanis egy csapásmagyarázó rendszer, ami azt hivatott érthetővé tenni, ha valakivel valamilyen hirtelen szerencsétlenség történik - ezáltal újra lehetőséget adva az embereknek az élet véletlenszerűsége (vagy éppen a sors) feletti uralomra. Persze nem azt mondom ezzel, hogy ne lettek volna, vagy lennének ma is olyan emberek, akik mágia segítségével próbálnak meg másoknak ártani. Csak azt akarom kiemelni, hogy ez sokkal (de sokkal) ritkább, mint azt oly sokan képzelik.

Felszentelésről, kicsit (nagyon) másként

$
0
0
Kép forrása
A modern mágikus hagyományok követői általában azt szokták mondani/írni, hogy egy-egy mágikus tárgyat használatba vétele előtt fel kell szentelni (vagy avatni) valamilyen formában. Ez leggyakrabban magában foglalja az eszköz "bemutatását" a hagyományos négy alapelemnek (föld, víz, tűz, levegő). De én most, mint azt már a cím is sugallja, nem erről a módszerről szeretnék beszélni, hanem három olyanról, melyek az évezredek folyamán szerte a világon megtalálhatóak voltak, és persze még ma is azok. Közös ezekben a megközelítésekben az, hogy mindannyian az animista gondolkodásban gyökereznek, ezáltal az emberi elképzelések egy mélyebb rétegéből merítenek, mint a ma közismert felszentelési módok.

Ugyebár, az animista elképzelés szerint, minden fizikai létezőben lakik egy lélek, egy szellem. Ugyanez igaz a szertartási, mágikus kellékekre is: bennük is lakozik egy szellem (vagy akár több is), mely a megfelelő rítusok segítségével rábeszélhető arra, hogy segítséget és közreműködést nyújtson a "gazdájának". Attól függően, hogy a tárgyba hogyan került bele a szellem, alapvetően kétféle módot lehet megkülönböztetni. Az első szerint, a lélek eleve benne lakozott az eszközben, így azt csak meg kell szólítani, fel kell éleszteni és munkára kell bírni. A második szerint viszont, egy új, sokszor hatalmasabb, szellem/istenség költözik bele a tárgyba. Ezt az elképzelést még két kisebb csoportra is lehet osztani aszerint, hogy az ember éppen egy nagyobb erővel rendelkező, nem-fizikai természetű lényt akar a mágikus, vagy akár vallási kellékbe csalogatni; vagy pedig egy feláldozott lény (állat, de sokszor akár ember) lelkét próbálják meg belezárni.

Ez így elsőre igencsak töménynek tűnik, épp ezért pár példa segítségével megpróbálom érzékletesebben (és remélhetőleg érthetőbben) bemutatni ezeket az eljárásokat.

Az első módszerre kiváló konkrét példa a szibériai sámánok által használt dobfelélesztési szertartás. Ennek a rituálénak a célja, hogy a dobban benne lakó állati szellemet (mely megfelel a dob elkészítéséhez használt állat lelkének) felélesszék. Ezen rituálék konkrét kivitelezése tájegységenként és népcsoportonként változik, de általánosan magában foglalja a dob szellemének való italáldozat bemutatását, valamint az állati szellem (de akár a dob keretéhez felhasznált fa) életének és halálának a részletes elbeszélését, sőt még a viselkedésének az utánzását is. A cselkan sámán például a szertartás során megelevenítette azt az állatot, melynek a bőréből a dob készült. Elmesélte az állat történetét, születésétől kezdve a megölésének a pillanatáig, elbeszélte, hogy hol járt és hol telelt, mivel táplálkozott, milyen ivadékai születtek, stb. Mindeközben a sámán utánozta is az állatot: a hangját hallatta és a mozgását mutatta. A szertartás azzal zárult, hogy a sámán megkérte az állatot, hogy jól szolgálja őt. Ehhez hasonlóan, a kumandin sámán elmondta, hogy a dob egyes részeit ki, hogyan és milyen körülmények között csinálta. Elmesélte azon fák életét, melyekből a dobjának egyes részei készültek, majd annak az állatnak az életét is, különösen részletesen, melynek a bőrét felhasználták a dobjához. Ezek után a sámán utánozni kezdte az állat mozgását és viselkedését, és közben nyomatékosan kérte, hogy jól és sokáig szolgálja.

A második módszert általában különleges tárgyak elkészítésénél alkalmazzák. Ezen dolgok különlegessége következhet abból, hogy egy már létező hatalmas lény elképzelt formájának a megtestesítői (pl. istenek, szellemek szobrai), vagy abból, hogy valamilyen módon az emberi kéz által formázva az eredeti alakjukhoz képest teljesen új formát öltenek (pl. fémöntetek, épületek). Így például a tibeti bódhiszattvák és istenek szobraiba egy kis reteszbe az éppen ábrázolt lény nevét, vagy más mágikus feliratot helyeznek, hogy ezáltal közvetlen kapcsolatot hozzanak létre a szobor és a szellemi létező között. A mongol sámánok otthonok védelmére egy kis dobozkába emberi alakokat formázó figurákat helyeznek, melyekbe előzőleg transz során "belehelyezik" a megfelelő védelmező szellemet (ongont). Mindkét esetben egy anyagi test nélküli szellemet próbálnak meg összekapcsolni az újonnan, külön neki kialakított (és általában rá hasonlító) fizikai formával. Ezzel szemben, amikor egy teljesen új alakot adunk valaminek, általában egy élőlény feláldozásával adunk neki lelket (és a feláldozott állat, esetleg ember lelke átszáll az újonnan készült tárgyba), ami aztán biztosítja, hogy az általunk alkotott valami tovább tudjon majd létezni. Kiváló példa erre az a koreai nagyméretű harang, melynek öntésekor feláldoztak egy kislányt, akinek a szóbeszéd szerint még mindig lehet hallani a sikolyát, amikor a harangot megszólaltatják. Ugyanis amikor ez a harang készült, egy-egy nagy volumenű fémöntés sikeressége bizonytalan volt, és maga a művelet is igen sokba került. Így a készítők, hogy bebiztosítsák, hogy a pénzük és munkájuk nem fog kárba veszni, hajlandóak voltak ilyen áldozattal is biztosítani a harang "életét". De ide sorolhatnám még Kőműves Kelemen feleségét is, akinek életét kellett adnia, csak hogy Déva magas vára állhasson.

Mindezek után felmerülhet a kérdés, hogy akkor most hogyan is szenteljem fel mondjuk azt a varázspálcát, amit végre nagy nehezen elkészítettem? Hát ez igazán egyszerű! Ha van egy adott szertartáskezdő szokásod (pl. kör kivetése), akkor végezd azt el. Vedd elő a felszentelendő tárgyat, és szólítsd meg. Mutass be neki ital-, és illatáldozatot (pl. tej, alkohol, illetve boróka, tömjén vagy fenyőgyanta füstje). Mondd el a felhasznált alapanyagok történetét, valamint azt, ahogy az eszköz készült. Ideális esetben transz segítségével lépj kapcsolatba az eszköz szellemével, és kérleld, hogy segítségedre legyen. Ígérj neki rendszeres áldozatokat, jó bánásmódot. Ezt addig folytasd, míg szavad meghallgatásra nem lel. Aztán helyezd el az őt megillető helyre a tárgyat. Ezután pedig, ha van szokásos szertartászáró módszered, akkor azt végezd el. És már kész is egy valódi mágikus tárgy.

Gyertyamágia

$
0
0


A gyertyák az évszázadok során a különféle mágikus munkák talán leggyakoribb kísérői voltak, sőt néha ők képezték a varázslatok eszközét is. Ennek ellenére a gyertyamágia mai, modern populáris gyakorlata az utóbbi évszázad terméke. Fő forrása az amerikai hudu, melyben a "felöltöztetett" gyertyák rituális égetése a Bibliából származó idézetek elmondásával kombinálva széles körben alkalmazott varázslási forma. Aztán ezt a módszert fokozatosan átvették a neopogány és újboszorkány vonalak is, melynek az lett a következménye, hogy a keresztény felhangot kitörölték belőle, míg a New Age és a régi európai mágikus hagyományok részleteit beleszőtték. Az így született mágiaforma igen egyszerűnek mondható. Az előírásai sokszor csak abból állnak, hogy a valamilyen módon "elvarázsolt" gyertyát ez ember - adott előírás szerint - csonkig égeti. Persze ezt az alapot meg szokták fűszerezni minden jóval, ami csak a varázshasználó eszébe juthat a specifikus időzítéstől egészen a szigillumok használatáig. A gyertyamágia, mint talán már ebből is látszik, nem egy kötött varázslási forma. Minden belefér, amit csak a végzője odaillőnek tart. Pont ezért is nem létezik rá egyetlen, minden más felett álló előírás, vagy módszer sem. Ennek ellenére most megkísérlem bemutatni ezen gyakorlat alapjait.

A felhasználandó gyertyáról

Annak ellenére, hogy több helyen is lehet azzal találkozni, hogy alapvetően mindegy, milyen gyertyával dolgozunk, hiszen csak a saját érzéseink és meggyőződéseink számítanak, a legtöbb esetben azért igenis elő van írva, hogy egy-egy varázslathoz milyen gyertyát is kell alkalmazni. Ezen elvárások szerint az első fontos szempont a gyertya kiválasztásánál a szín. Minden színnek megvan a maga mágikus jelentése, így a gyertya színének meg kell felelnie a varázslat céljának (pl. piros a szerelemért, arany a gazdagságért, stb.). A második szempont a gyertya égési ideje. Mivel sok varázslat előírja, hogy meggyújtás után csonkig kell égetni a gyertyát, így ezekre alkalmasabbak a kis méretű darabok. Más esetekben ugyanazt a gyertyát többször is meg kell gyújtani egy adott időre, így ilyen esetekre már a nagyobbak a hasznosak. Néhány varázslat különleges formájú gyertyákat igényelhet, pl. szerelmi bűbájoknál egy ölelkező párt formázót, vagy gyógyításnál, rontásnál egy emberi alakra hasonlítót. Igen ritkán szerepel viszont előírás arra vonatkozóan, hogy milyen anyagból is készüljenek a gyertyák, és a méhviasz esetleges jelentésein kívül (luxus, gazdagság, szerelem) nem is kapcsolnak hozzájuk különleges vonatkozásokat. Illatgyertyákat is lehet ilyen célra alkalmazni, csupán arra kell ügyelni, hogy az illat jelentése megfeleljen a varázslat céljának. Ha pedig az ember maga önti a gyertyáit, akkor nyugodtan rakhat beléjük növényi részeket is, szintén mindaddig, amíg a füvek és virágok mágikus ereje a varázslat igényeihez igazodik.


A gyertya előkészítése, felöltöztetése

A gyertya felöltöztetésének gyakorlata a huduból származik, és valójában csupán azt jelenti, hogy egy bizonyos olajjal be kell kenni a gyertyát. Ez a mozzanat a mai neopogány körökben még néha kiegészül az ezt megelőző megtisztítással is. Ez a megtisztítás jelentheti egyszerűen azt, hogy a gyertyát megmossák áldott só és szenteltvíz keverékében, de akár egy teljes kis rituálét is takarhat. A második módszerre kitűnő példa található Gerina Dunwich Exploring Spellcraft című könyvében, mely a következőket írja elő:

A kivetett varázzkörben, az égő gyertya felett a levegőbe rajzoljuk fel a kiűző (banishing) pentagramma jelét az athaménkkel, majd a következőt ismételjük el felette háromszor:
 
A lángot szólítom, hogy megidézzelek téged,
Ó Tűznek Szelleme!
A tűznek sárkányait és a szalamandrákat hívom
És minden lényt, mi a tüzes világokban él
Hogy jöjjön ebbe a körbe
Halld szavam, ó Szellem, halld szavam és jöjj!
Emelkedj ki a táncoló lángokból és tisztítsd meg
A viasz és kanóc ezen teremtményét!
Minden negativitást, ami csak benne lehet,
Űzz ki belőle!
Minden gonoszt, ami csak benne lehet,
Űzz el belőle!
Hadd legyen e viasz és kanóc teremtmény
Megtisztult, megszentelt és megáldott
Az én elgondolt szándékomra.
Minden istennek és istennőnek a nevében
Kiknek a tűz szent,
Felszentelem ezt a gyertyát,
Mint a mágia egy eszközét.
Hát úgy legyen!
 
 (Eredeti nyelven: I call upon the flame to summon thee, / O spirit of fire. / I call upon the firedrakes and the salamanders / And all of the creatures who dwell in the fiery realms / To draw you into this circle / Hear me, O spirit, hear me and rise. / Rise from the flickering flames and exorcise / This creature of wax and wick. / Let any and all negativity contained within it / Be cast out! / Let any and all evils contained within it / Be driven out forthwith! / Let this creature of wax and wick / Be cleansed, sanctified, and blessed / For my intended purpose. / In the names of every god and goddess / To whom the flame is sacred, / I now consecrate this candle / As a tool of magick / So mote it be!)
Ezután oltsuk ki a lángot, és kész is van a megtisztítás.

Míg az egyszerűbb módszer egy keresztény szentelményre, és a só talán univerzálisnak mondható gonosz-űző erejére támaszkodik, addig a bonyolultabb már határozottan az európai rituális mágia gyakorlatát visszhangozza (épp csak egy-két Voces Magicae hiányzik belőle...).
A következő lépés a gyertya felöltöztetése. Ez szinte kizárólag valamilyen olaj segítségével történik, melyre az amerikai mágikus hagyományokban vannak különféle speciális keverékek, amik egy-egy adott célt hivatottak elősegíteni. Ezeknek az olajoknak általában az általuk véghezvihető tettre utaló nevük is van (pl. gyors szerencse, fekete művészet, stb.), és a receptjeik manapság már több helyen is fellelhetők az interneten. A neopogány körökben már ezt is lazábban kezelik, és általában a varázslat céljához illő növény illóolaját írják elő, de olvastam már olyat is, hogy egyszerű babaolajat ajánlanak a műveletre. Az "eredeti" módszer szerint (ami már egy 1942-es könyvben is szerepel) az olajat először a kezünkre kell csepegtetni, majd a gyertya közepétől kiindulva először a felső vége (vagyis ahol meggyújtjuk) felé húzva kenjük meg. Ezután újra csak a közepétől kezdve, ám ezúttal már az alsó vég irányába visszük fel az olajat. Csak ezekbe az irányokba szabad mozogni a kezünknek, visszafelé soha. Ezzel szemben a mai könyvekben már más módszerek is szerepelnek. A fentebb említett Gerina Dunwich például úgy ajánlja, hogy ha valamit az életünkbe akarunk hozni, akkor a két végtől a közép irányába kell felvinni az olajat; míg ha valamit az életünkből el akarunk tüntetni, akkor a közepétől lefelé és felfelé kell mozognunk.


Egyéb munkák a gyertyával

Habár alapvetően a gyertyánk a felöltöztetés után készen áll a varázslatra, manapság már sok egyéb kiegészítő tettet is javasolnak még hozzá. Ilyen például a gyertya feldíszítése, mely jelentheti növényi-, állati-, vagy emberi részek ráerősítését, beleszúrását. A viaszba különféle mágikus jeleket is lehet vésni: szigillumokat, rúnákat, mágikus négyzeteket, stb. Richard Webster még olyat is előír, hogy a gyertyát egy fonallal körbe is kell kötözni, hogy a varázserő benne maradjon (ugyan ez szerintem egy teljesen abszurd gondolat, de hát kinek mi tetszik). Ha például egy adott személyre vonatkozik a varázslatunk, akkor valamilyen személyes tárgyát, vagy egy hajtincsét ráerősíthetjük a gyertyára, és az illető nevét és születési dátumát is ráírhatjuk, ezáltal személyesebbé téve a munkánkat.


Maga a mágia

A gyertyánk megfelelő módon való előkészítése után mutatkozik meg csak igazán a gyertyamágia változatossága, kezdve a "minden mindegy"-től egészen a szigorú és pontos előírásokig.
Először is, szokás a hagyományos mágikus időzítési gyakorlatokat használni. Vagyis, pl. a növő Hold alatt növekedésért, fogyó Hold alatt eltűnésért végezni mágikus munkákat. De ezen felül még oda lehet figyelni a csillagjegyek befolyására is, mind a Napra, mind a Holdra vonatkozóan. Aztán a hét napjainak is megvannak a maguk megfelelései, csakúgy, mint a nap óráinak. Az, hogy ezeket ki mennyire akarja követni már egyéni ízlés kérdése.
Egy varázslathoz egyszerre több gyertyát is lehet használni. Henri Gamache pl. a fő gyertyákon kívül előír oltárgyertyákat és asztrális gyertyákat is (vagyis olyan gyertyákat, melyek színe és öltöztető olaja megfelel a varázslást végző csillagjegyének) a munkákhoz. Sokszor említik azt is, hogy egy bonyolultabb cél érdekében több gyertyát használva érdemes jelképezni a szándékunkat. Mondjuk ha több személyre vonatkozó varázslatot végzünk, akkor minden érintettre külön gyertyát lehet használni. Vagy ha békét, védelmet és gazdagságot szeretnénk egy háztartásra hozni, akkor ezt a három vágyat külön-külön gyertyával szimbolizáljuk. De a gyertyák számát a számmisztikai vonatkozások is megszabhatják, ha valakinek ilyen irányultsága is van.
A gyertyán és a rajta lévő esetleges díszítéseken kívül még más mágikus tárgyakat is bevonhatunk a mágiába. Gyertyánkat körberakhatjuk kristályokkal, növényekkel, mágikus feliratokkal. Szerelmi varázslat esetén például a gyertyát rózsaszirmok közé állíthatjuk, vagy autoritás kérdésekben a gyertyát a Jupiter bolygó mágikus négyzetén égethetjük, hogy az égitest befolyását is magunkénak tudhassuk.
Egyesek szeretik az ilyen varázslatokat is egy mágikus körben végezni, míg mások csak egyszerűen nekivágnak, amint minden hozzávalót összeszedtek egy helyre. Vannak olyanok is, akik az ilyen munkákat az oltárukon szeretik csinálni, míg másoknak egy kis hely a számítógép monitora mellett is megteszi.
A gyertya meggyújtása után (ritkábban előtte) szokás valamilyen kis versikét, ráolvasást, vagy bűbájt elmondani egyszer, vagy többször (pl. háromszor, hétszer, de találkoztam már 33-mal is). A huduban általában ezek egy-egy, a célhoz illő bibliai idézet, vagy keresztény ima. A neopogány körökben általában kis versecskék, melyek röviden megfogalmazzák a varázslat végzőjének az óhaját.
Mindezek után még meg kell jegyeznem azt az egy dolgot, amiben minden forrás egyetérteni látszik: a koncentráció fontossága. Tehát amikor a mágiát végezzük, szívünket-lelkünket bele kell tennünk, és teljes figyelmünknek rajta kell lennie. Ez alapvető elvárásnak számít.
Miután elmondtuk a varázslat szövegét, a legtöbb esetben hagyni kell csonkig égni a gyertyát. Vagy addig kell égetni, amíg el nem jut egy bizonyos pontig (pl. amíg a rávésett mágikus jel el nem tűnik). De az is előfordulhat, hogy a varázslatot többször meg kell ismételni egymás után, végig ugyanazt a gyertyát használva. Ezen esetekben pedig a gyertyát sokszor tilos elfújni, helyette kézzel vagy koppantóval kell eloltani. Erre több magyarázat is létezik. A gyakorlatias megközelítés szerint azért, mert elfújás esetén a viasz könnyen szétspriccelhet mindenre, ami csak az útjába kerül (ezzel a módszerrel amúgy igen egyedi faldíszítéseket lehet kapni, kár, hogy még festés után is meglátszik...). A fantáziadúsabb elképzelések szerint az elfújással megsértjük a tűz szellemét, vagy egyszerűen a varázserőt tüntetjük el a gyertyából.

Utómunkák és egyéb információk

Amikor gyertyát égetünk mindig ügyeljünk a tűzveszélyre! Különösen fontos ez, ha meg kell várnunk, míg az csonkig ég, ami akár több órán át is eltarthat, és nyilván nem fogunk tudni mellette lenni folyamatosan. Inkább válasszuk a kevésbé hangulatos, de biztos helyet (pl. a fürdőkádat), a mutatós, de veszélyes pozíciók helyett. Mert hiába végezzük a varázslatunkat pénzért, ha az a leégett otthonunkért kapott biztosításként érkezik hozzánk...
Miután a gyertyánk leégett, az anyagától függően viasz maradhat vissza utána. Ezt célszerű összegyűjtenünk, hogy aztán új gyertyát öntsük belőle. Ám egyes források azt írják elő, hogy az ilyen maradékokat el kell temetnünk a természetben, vagy pedig folyó vízbe kell dobnunk. Én ezt a gyakorlatot igen erősen ellenzem, hiszen manapság már nem tudhatjuk pontosan, hogy miből is készült az a gyertya, vagy mitől is nyerte el azt a szép színét, illatát - így könnyen öntudatlanul is mérgező anyagokat juttathatunk a környezetünkbe azt a szabadba kihelyezve.
Ha pedig a gyertyát csak részben égetjük le a varázslat során, akkor azt már más mágikus munkában nem szabad felhasználnunk. Legalábbis még nem találkoztam olyan esettel, ahol ne ezt állították volna. A maradékokat persze itt is be lehet olvasztani egy úgy gyertyába.


És bónusznak két konkrét varázslat

Egy személyt az életünkbe vonzó varázslat Patricia Telesco Exploring Candle Magic c. könyvéből:
Vegyünk egy rózsaszín gyertyát, majd tegyünk alá egy kisebb mágnest. Ezután koncentráljunk arra, hogy valakit az életünkbe szeretnénk hozni (nem gondolva kimondottan egy személyre sem), majd valami ilyesmit mondjunk, miközben meggyújtjuk a gyertyát:
 
 Hozzám, hozzám... jöjj hozzám,
Az, kinek tekintete kedves,
Az, ki bölcs és kegyes,
Jöjj hozzám,
Mint vas a mágnest, érezd erejét e varázsnak,
Majd hallgass a szavára szíved hangjának!

Eredeti nyelven:
To me, to me... come to me
One who sees true with loving eyes
One who is gentle and wise
Come to me
Like magnet to metal, feel the pull of this spell
Then trust your heart, and trust it well!
 
Hagyjuk a gyertyát magától leégni, miután pedig magunknál hordhatjuk a mágnest, hogy a varázslat erősebb legyen.

Pénzhozó varázslat Tayannah Lee McQuillar Rootwork c. könyvéből:
Egy kis tálban keverjünk össze egy evőkanál mézet egy teáskanál cukorral. Vékonyan vigyük ezt fel egy zöld gyertyára, és finoman szórjuk meg őrölt fahéjjal. Mielőtt meggyújtjuk a gyertyát, az ujjunkkal vegyünk egy kis mézet a szánkba, hogy érezzük az édességét, majd mondjuk el a gyertyának, hogy milyen eredményt szeretnénk tőle kapni. Gyújtsuk meg a gyertyát, és imádkozzunk, hogy a varázslatunk eredménye pont olyan édes legyen, mint a méz.


Források:
Richard Webster: Candle Magic for Beginners: The Simplest Magic You Can Do
Patricia Telesco: Exploring Candle Magick: Candle Spells, Charms, Rituals, and Divinations
Arin Murphy-Hiscock: Power Spellcraft For Life: The Art Of Crafting And Casting For Positive Change
Gerina Dunwich: Exploring Spellcraft: How to Create and Cast Effective Spells
Denise Alvarado: Voodoo Hoodoo Spellbook
Herni Gamache: The Master Book of Candle Burning
Tayannah Lee McQuillar: Rootwork: Using the Folk Magick of Black America for Love, Money and Success

Növények a mágiában: pomelo

$
0
0
John Reeves képe
Latin név: Citrus maxima
Energia: feminin
Felhasználható: védelem, megtisztítás, termékenység

A pomelo Délkelet-Ázsiában honos és ezen a területen általánosan megtisztítási célokra használják. Legtöbbször a levelét vízbe helyezik, mely onnantól kezdve már tisztító hatásúnak minősül (a növény elvileg eltünteti a vízből a gonosz hatásokat). Ilyen vizzel mosakodnak meg a kínaiak temetésről hazajőve, mielőtt belépnének a házba, de még a haldoklókat is pomeloleveleket tartalmazó fürdőben mossák meg. Egyes országrészekben a menyasszonyokat ilyen víz gőzén viszik át, mielőtt belépnének a férjük otthonába, hogy megszabaduljanak minden gonosztól és szerencsétlenségtől, amit esetlegesen magukkal hoznának. Szertartási keretek között, a felszentelt vizet pomelolevelek felhasználásával intik körbe a megtisztítandó területen (pl. oltár); mind Hong Kongban, mind Vietnámban.
A levelekről azt is tartják, hogy képesek elűzni a az ördögöket, démonokat. A kínai temetéseken résztvevők a zsebükben hordják védelmezőként, majd az esemény után eldobják őket. Egy szintén innen származó elképzelés szerint, a sokat síró kisbabákat zavaró rossz szellemeket is el lehet űzni velük: a gyerek ágyának a matraca alá helyezve egy levelet. De a nyári napforduló környéki ünnepi időszak alkalmával is maguknál hordják az emberek, hogy a betegségektől óvja őket.
Istenek, bódhiszattvák és más hatalmas lények tisztelete során is alkalmazzák a pomelót, legfőképp, mint felajánlást. Hawaii szigetén például Kuan Yin bódhiszattva templomában pomelót áldoznak, mint finom utalást, hogy a Hölgy közreműködjön a gyermekáldás elősegítésére. Ez a gyümölcs ugyanis (mint általában minden citrusféle) a termékenység jelképe is. Ezenkívül, a leveleivel megtisztított víz felajánlásként szolgál a hetedik hó hetedikén (kínai naptár szerint) tartott ünnepen a Pásztorfiúnak és a Mennyei Szövőleánynak.


Források:
Jonathan H. X. Lee, Kathleen M. Nadeau: Encyclopedia of Asian American Folklore and Folklife, Volume 1
K. S. Tom: Echoes from Old China: Life, Legends, and Lore of the Middle Kingdom
Karen Fjelstad, Nguyen Thi Hien: Spirits Without Borders: Vietnamese Spirit Mediums in a Transnational Age
Kingsley Bolton, Christopher Hutton: Triad Societies: Triad societies in Hong Kong



Áldozatok, felajánlások a faágakon - szerte a világon

$
0
0
Forrás
Vajon mi lehet ez a képen? Csak nem egy csúnyán összeszemetelt erdő?
Nem, illetve nem egészen. Ez egy clootie well, vagyis "rongyos forrás"Írországban. Az emberek az ilyen helyeken (mert több is van belőlük országszerte) anyagdarabokat, szalagokat aggatnak a fákra, hogy meggyógyuljanak valamilyen betegségülből.

Forrás
Ez a kép már Ciprusról származik. Itt megint csak az emberek saját gyógyulásuk érdekében aggatnak a fára anyagokat. Ezúttal viszont már egy keresztény katakombánál.

Forrás
Ez a kép már Mongóliából származik. Itt a helyiek a kék szalagokon kívül étel-, és italáldozatokat is hagynak a fa szellemének, hogy az teljesítse egy-egy kívánságukat, vagy csak egyszerűen áldásában részesítse az embereket.

Forrás
Itt már Thaiföldön vagyunk. Errefelé, a szent fákat megint csak (többek között) színes szallagokkal ajándékozzák meg az emberek, kérésük meghallgatásának biztosítására és felajánlásként.

Forrás
És ez csak pár példa volt. Mert Szibéria-szerte aggatnak így fel rongyokat fákra, sőt, még az észak-amerikai őslakosok is kis anyagzsákban ajándékokat raknak az ágakra, hogy sikeres legyen az álomkeresésük. De Magyarországon is ismert volt az a szokás, hogy egy-egy bizonyos fa ágaira anyagdarabokat kell kötni ahhoz, hogy meggyógyuljon az ember. Ennek a gyakorlatnak a késői visszahangjai (talán?) fellelhetőek a májusfa szalagokkal való teleaggatásában, vagy a hőn szeretett karácsonyfánk feldíszítésében is.

A keresztény területeken erre a cselekedetre két magyarázat létezik. Ez egyik szerint, a rongyok üzenetek (esetleg felajánlások) egy-egy helyi szentnek. A második szerint pedig egyszerű mágikus cselekedetek, melyek vagy maguktól működnek, vagy a rongy által a betegség fára való átragasztásáról szólnak. Buddhista területeken is fel lehet fedezni egy ehhez hasonló tendenciát: itt sokszor a fa által egy-egy buddhista szentnek tesznek áldozatokat a hívek. Ám, tekintve, hogy a buddhizmus soha nem vitte keresztényi minőségben a térítést, itt még általában él az az elképzelés is, hogy egy-egy fánál az adott növény szellemének hódolnak. Ezt képzelik általában a szibériai és mongol emberek is, vagy pedig azt, hogy a fára helyezve nem csak annak az adott növény szellemének hódolnak, hanem az egész környék helyszellemének. Ezeken területeken a felajánlások nem csak gyógyulásért szólnak: jó időjárásért, bármilyen probléma megoldásáért, imádat részeként, hálából, stb. Például Hoppál Mihály írja ez egyik könyvében, hogy amikor helyi kírérőjével elindultak kocsival valahova elutazni, az első ilyen vallási helynél meg kellett állniuk, hogy áldozatot mutassanak be, így biztosítva a sikeres útjukat.

Ezt a gyakorlatot persze már a neopogányok és újboszorkányok is kezdik átvenni. A probléma csak az, hogy meggondolatlanul. Egyrészt, a mai ruhák legnagyobb része szintetikus anyagokból készül, szintetikus festékekkel színezve, amik nem feltétlenül természetbarátok lebomláskor. Másrészt, a túl szorosan kötözött fonalak akadályozhatják a fa növekedését. Harmadszor pedig, ezek a cselekedetek mindig egy-egy adott helyen, egy-egy adott fánál történnek. A szent fa az egész közzöségnek szent. Nem érdemes csak úgy nekiindulni az erdőnek, és minden nekünk szimpatikusnak tűnő fát felpántlikázni. Esetleg akkor forduljunk ehhez a gyakorlathoz - az első két szempont figyelembe vételével - ha már biztosan tudjuk, hogy az adott helyen annak, a növénynek megfelel ez a szerep. Addig is, az ital- és ételáldozatok is tökéletesen megteszik.

Az igazi boszorkányszombatról

$
0
0

Két fajta elképzelés él az emberekben a boszorkányszombatról, vagy -szabbathról. Az egyik a keresztény démonológiából származik és szerinte a boszorkányszombat a boszorkányok gyűlése, melyen azok az ördög előtt hódolnak (többek között a hírhedt farcsókkal). De szentségtelenítenek meg ezen összejövetelek alkalmával keresztény szentségeket, gyerekeket ölnek, majd esznek meg, orgiákat tartanak és mindenféle egyéb gonosz és gusztustalan elfoglaltságokkal múlatják az időt. A másik képzet főként a neopogány körökben él, mely szerint a szabbathok valójában pogány hívők ünnepi találkozói voltak, akik ilyen alkalmakkor a Szarvas Istennek (akit a keresztények Sátánként értettek félre) és a Nagy Istennőnek hódoltak, termékenységet varázsoltak és általánosan jól mulattak. Az igazság viszont az, hogy egyik elgondolás sem helytálló.

A keresztény elmélet abszurdságát remélem, nem kell sokaknak ecsetelnem, így inkább az eredetéről szólnék pár szót. A képzet fokozatosan alakult ki a XV. századra, ám megjegyzendő, hogy teljesen egységes alakot soha sem öltött. Az, hogy pont ebben a században nyert a keresztény démonológiában formát a boszorkányszombat, több okra is visszavezethető. Ezek voltak például a helyi politikai helyzet, a lakosság fogékonysága az összeesküvés elméletekre, vagy éppen az eretnekmozgalmak és azok üldözései. A keresztény világra töréssel, éjszakai titkos gyülekezetekkel, sőt a gyermekek meggyilkolásával és megevésével előtte a zsidókat is megvádolták (és csak, hogy még egy kanállal rátegyek, a Római Birodalomban a keresztényekről mondtak hasonlókat). Aztán az eretnekmozgalmak egyedi istenimádási módszereit és összejöveteleiket a Sátán imádására szánt időnek gondolták. A boszorkányokat magukat nem egy korabeli irat is eretneknek nevezi. Itt a szombat mint valós, testben átélt gonosz gyűlés jelenik meg, míg mondjuk a boszorkányi repülés (vagy annak az elő képzete) eleinte még csak álmoknak, fantáziálásnak van írva. A két elképzelés majd csak később egyesül, amikor már több lehetősége volt a népi képzeteknek is a démonológiával keverednie.


A neopogány elképzelést Margaret Murray találta ki, majd Gerald Gardner révén lelt oly nagy népszerűségre. Murray, a középkori írókhoz hasonlóan, egy fizikai összejövetelnek értelmezte a szabbathot, csak éppen már egy pogány szekta tagjai között. Elgondolásait már azóta többen is megcáfolták. Ezzel viszont a mai pogányok sokszor nem törődnek, és a mai szabbathokat a történelmi boszorkányság ünnepeinek képzelik. A szabbat szót magát is, Murray mintáját követve, a francia s'esbattre, vagyis "mulatozik, bolondozik" kifejezéstől származónak mondják. Pedig a boszorkányszombat igen is a zsidó Shabbatból jön, sőt, egykor még a boszorkányok gyülekezési helyeit is zsinagógának nevezték. A modern fantázia szerint továbbá, ezeket az alkalmakat évente nyolcszor tartották, a régi nagy pogány ünnepek idején. Pedig, Gardner maga is eleinte csak a négy "kelta" fesztivált ismerte el, a napfordulók és napéjegyenlőségek csak később kerültek bele a kalendáriumába. Ami a ránk maradt vallomásokat illeti, legtöbbször nem szerepel a szabbathok mellett semmilyen időpont. Viszont ha mégis megemlítenek egyet, az általában valamilyen keresztény ünnephez van kötve (pl. húsvét, pünkösd), vagy "keresztényiesített"ünnepekhez (pl. Szent János napja - nyári napforduló; Szent Luca, karácsony - téli napforduló, Szent Walburga - május elseje). Mindenesetre, a tudósok abban egyetértenek, hogy testi összejöveteleik nem voltak minden évben nyolcszor a boszorkányoknak (pl. vannak vallomások, amikben azt állítják, hogy hetente voltak a szombatok tartva), olyanok meg végképp nem, melyeken pogány isteneknek hódoltak volna.


De akkor mi az, amit a megvádolt boszorkányok azokról a szabbathokról vallottak, amin állítólag részt is vettek? Nos, nagy lakomákról számolnak be, zenélésről, táncolásról, és általános mulatozásról. Pincékbe való betörésről, és az ottani összes bor megivásáról. Csodás repülésekről, állatokon való utazásról, tündérszerű lényekről, metamorfózisokról, és holtakkal való találkozásról. Máskor csatákról boszorkánycsapatok között, akár állati alakban is. Na meg persze, a démonológia egyes, éppen divatos mozzanatait is beleszövik a vallomásaikba. Nyilvánvaló, hogy mindezek egy részét annak a számlájára lehet írni, hogy tortúra alatt az emberek mindent hajlandóak voltak beismerni. Amikor pedig egy-egy kérdés részletezését kérték tőlük, a saját életükből ismert tapasztalatokból próbáltak összerakni valami olyan történetet, mely kielégítheti a vallatók elvárásait. Így például vannak olyan esetek, amikor a szombat egy paraszti lakodalomhoz hasonlónak van leírva, vagy egy falusi mulatság mintáját követi. De mindezek mellett még egy másik réteg is felsejlik a leírásokból: a paraszti látomásélmények világa. Többször is előfordul például, hogy a "boszorkányok" azt vallják, hogy csak lélekben vettek részt a gyűléseken, utazásokon. Egy 16. századi perben még kínvallatás előtt azt állítja a vádolt, hogy évente többször is, bizonyos éjszakánként, egy angyal vezetésével (!) kirepült az éjszakába, hogy aztán ott együtt szárnyaljon a holtak szellemeivel. Isobal Gowdie azt beszéli el, hogy egy hegy belsejében együtt lakomázott a tündérkirálynővel. Theiss, a livóniai vérfarkas, a pokolba járt el harcolni a jó termését. De a lakásokba, pincékbe betörő női alakok is megjelennek már az 1000-es évek előtti leírásokban is. Viszont itt még ezek a "hölgyek" - akik éjszaka bejárnak az otthonokba, ott nagyot lakomáznak, majd reggelre távoznak - még bőséget és áldást hoznak. Épp ezért, több tudós is arra következtet, hogy ugyan fizikai szabbathok nem voltak, de archaikus elemeket őrző látomásélmények igenis léteztek az emberek körében, melyek a szombatok népi képzetének az alapját adták.

A szombatok tehát a gyakorlatban legvalószínűbb, hogy (esetlegesen csoportos) vízióélmények voltak, melyekben az emberek a helyi természetfeletti lényekkel kerültek kapcsolatba. Pócs Évát idézve: "...a boszorkányszombat képzeteinek alapja a kommunikáció a túlvilággal." Arról viszont nincs szó, hogy ehhez bármi fizikai szertartás is kapcsolódott volna (például körök kivetése). Az újboszorkányok legtöbbjének és wiccák szabbathjainak tehát nincs semmi köze ezekhez a történelmi gyakorlatokhoz. A valódi „boszorkánygyűlések” álmokban, látomásokban valósultak meg - halottak, tündérek és ördögök társaságában.

Bükk képekben

$
0
0



apró bükkök tél vége felé


rügye

csírázó magja

magonc


törzse


levél
levél
termése szeptemberben

levél őszi színezete


ősszel

kígyószerű gyökerei
 

13 érdekesség: Tibet

$
0
0
Forrás

1. Hagyományosan Tibetben a nemrég megszületett gyerekekhez csillagjóst hívnak, aki az előjelek alapján adja meg a pici nevét.

2. A tibeti ember nagyon fontosnak tartja az álmait, és azokból is főként az ébredés előttieket. A visszataszító dolgokat általában igen jó előjelnek gondolják, míg pl. a lovon nyereg nélkül való lovaglást kimondottan rossznak.

3. A tibetiek által legszerencsésebbnek tartott ékkő a türkiz. Azt is mondják, hogy minél többet hordtak egy követ, annál értékesebb és hatékonyabb lesz.

4. Tibet másik fő vallása a buddhizmus mellet a bön, melynek viszont a legnagyobb kolostora Indiában van. Egyébként a kutatások szerint maga a bön idegen eredetű, és valahonnan Irán, illetve Afganisztán felől vehették át.

5. Híres jósdák is működnek Tibetben. Ezeken a helyeken a jósok transzban, bizonyos istenek által megszállva dolgoznak. Ilyenkor furcsa és látszólag értelmetlen hangokat adnak ki, melyeket aztán egy segéd fog értelmezni és "lefordítani". Maga a Dalai Láma is anno egy ilyen jós tanácsára hagyta el az országot.

6. Az emberek Tibetben a betegségdémonok ellen (többek között) elhullott állatok darabjainak a házra kirakásával védekeznek.

7. A tibetiek legkedveltebb füstáldozata a boróka.

8. Tibetben valaha évente feláldoztak egy embert a Potala palota közelében. Ezt aztán persze betiltották, de népi mágikus módszerekben még sokáig megmaradt az emberáldozat (pl. szokás volt megvásárolni egy gyereket, megölni, majd eltemetni az ember földjénél, felé pedig egy oszlopot állítani - ez aztán egy amolyan "démonelhárító készülékként" működött).

9. Állatáldozatokat viszont ma is gyakorolnak (habár a buddhisták próbálják ezt sok minden mással helyettesíteni), és azt tartják, hogy a hús- és vérszagra jönnek az éhes szellemek. A legkedveltebb erre talán a kakas, akinek a vérét egyébként kitűnő démonűző szernek tartják.

10. A tibeti embereknek is van "sámánja". Ezek a személyek képességeikre vagy szellemek általi kiálasztás, vagy öröklés útján jutnak, de e mellett még sámánbetegségen is át kell esniük. Fő feladataik közé tartozik a szellemek, istenek és emberek közötti közvetítés, vagy éppen az elveszettt/ellopott lelkek visszaszerzése.

11. A tibetiek szerint a házi tűzhelyekben él egy istenség, aki megharagszik, ha valamit gondtalanul beledobnak a tűzbe, vagy ha nem vigyáznak, és az kialszik. Ilyenkor só és vaj áldozatokkal próbálják engesztelni, de akár egy "sámánt" is szükséges lehet kihívni a probléma rendezésére.

12. A tibetiek ismernek egy Geszár nevű legendás alakot, akinek a neve az elképzelések szerint a latin Cézár szóból eredeztethető (ami elvileg iráni közvetítéssel került át ide).

13. Tibetben gyakoroltak valaha egy hullatáncoltatás nevű szokás, mely az azt végző "sámán" erejét volt hivatott növelni. Ez pedig úgy ment végre, hogy egy zárt szobában, miután a "sámán"életre keltette, majd kifárasztotta a holtat, le kellett, hogy harapja annak a nyelvét. Ám a rítus sikerességéhez végig a két fél ajkainak érintkezésben kellett lenni, míg a hulla végső megadásként majd a "sámán" szájába nem dugta a nyelvét, amit aztán persze gyorsan le kellett harapni.

Boldog napéjegyenlőséget!

Másokat idézve...

$
0
0
A következő idézet Robin Artisson Letters from the Devil's Forest c. könyvéből származik:


"Az én tökéletes világomban, a hegyei és a folyói annak a helynek, ahol éppen vagy, az otthonai azon földrész Isteneinek - de ettől is tovább menve, ezek a dolgok maguk a szent erők megtestesülései. Nincs annál áldottabb hely, mint ami a közel esik hozzád; és senki nem közeledik e dolgokhoz egy olyan tett nélkül, ami kifejezné az irántuk érzett mély tiszteletet.

Ha tíz mérföldet sétálnál egy új helyre, a folyók és fák ott is ugyanolyan szentek és szent lényekkel teliek, mint azon a helyen, amit elhagytál; és ezek a lények lehet, hogy együttérzőek lesznek, ha alázatos vagy feléjük. Ennek a vallásnak nincsenek papjai vagy lelkészei; nincsenek szentírások róla, csak a tiszteletteljes aktusa a fákhoz való elsétálásnak és meghallása önmagunkban annak, amit a Látatlan mondani akar. Egy ilyen világban az emberek tudják hogyan válaszoljanak, anélkül, hogy megtanítanák őket "imádkozni", vagy bármi mást csinálni."
Viewing all 272 articles
Browse latest View live