Quantcast
Channel: Erdei varázslatok
Viewing all 272 articles
Browse latest View live

Augusztusi emlékek

$
0
0
Volt szerencsém a felhők mögül elő-előjövő teliholdhoz, mely "szuper" volt, a szó több értelmében is.


Aztán később a fogyó holddal is nagyon jókat bújócskáztam.


A gombák uralma ebben a hónapban is folytatódott. Na, nem mintha panaszkodnék, mert a vörösboros gomba egy kis borókás sertésszelettel csodás tud lenni.


A virágmagok szedése is fokozódott. Körömvirág, ruta, sáfrányos szeklice, szagos bükköny, izsóp, oroszlánszáj, muskotályos zsálya - mind magoktól terhesek.


A nadragulya termései is lassan mind beérnek. Ó, azok a fekete gyönyörűségek!


Az egyik kis tölgyfánk pedig szép sárga virágokat hozott.


Na jó, csak viccelek, csupán egy réti zörgőfű nőtt bele.

Rengeteg késő tavaszi, nyár eleji növény úgy döntött, hogy még egyszer kivirít: a bodza, a veresgyűrűs som, de még ibolyát is láttam. A közelünkben pedig a komló úgy határozott, hogy ha már eddig nem virított ki, akkor majd most!


Aztán persze ott volt Erdész fantasztikus kis rituáléja is, ahol az Erdő Szellemei megint csak kegyeikben részesítettek minket.


Honnan tudhatod, hogy boszorkány vagy?

$
0
0
Honnan tudhatom, hogy boszorkány vagyok? - mostanság elég sokan fordulnak hozzám ezzel a kérdéssel. Őszintén szólva, elsőre elég meglepőnek találtam ezt, hiszen az, hogy hogyan lehet boszorkánnyá válni gyakran felmerül, de arról már ritkábban van szó, hogy mi tesz valakit boszorkánnyá. Pedig, ha jobban belegondolunk, nagyon jó kérdés ez, tekintve, hogy mennyi könyv és sorozat állítja be a boszorkányságot valamilyen, az emberben meglapulni képes adottságnak. Így hát talán már nem is olyan nagy csoda, ha a „mesterség” iránt érdeklődőkben ilyesmi sejlik fel.

Elsőnek tehát azt kell tisztázni, hogy senki sem születik boszorkánynak, vagy lesz az a tudta nélkül. Bármit is írjanak a regényekben, vagy mutassanak a tv-ben, a boszorkányság nem egy, bizonyos emberekben lakó képesség. A boszorkányság "csupán" az emberiség spiritualitás iránti igényének egyik megnyilvánulási formája. Csak, hogy ennek a ténynek az átlagosságát érzékeltessem, ugyanezt el lehetne mondani az iszlámról, a kereszténységről, vagy akár a scientológiáról is. Persze, félreértés ne essék, a boszorkányság nem számít vallásnak, csupán egy spiritualitással átszőtt gyakorlatnak, melyben a hangsúly a megtapasztalásra van fektetve. Ugyanis nem elég hozzá hinni valamiben/kiben, hanem meg is kell azt élni, sőt, még közvetlen kapcsolatot is ki kell építeni vele. Nem elég előre leírt szabályokat követni, vagy templomoknak kinevezett épületekben imádkozni. A tisztelt szellemeket ugyanis meg kell keresni, és ismertségbe kell lépni velük. Ehhez viszont régi tanításokat, szokásokat kell megtörni és az emberi közösségek gondolkodásmódjától meg kell szabadulni. A boszorkányság épp ezért vad, megszelídíthetetlen, ezerarcú és a társadalmi normákkal szembehelyezkedő - csakúgy, mint a Természet és annak Szellemei, melyekhez a boszorkány mindenekelőtt hűséges.

Ahhoz, hogy valaki boszorkány legyen, alapvetően két kondíciónak kell megfelelnie: annak, hogy boszorkány (vagyis alapvetően egy nagy tudású európai varázsló/nő) akarjon lenni, illetve annak, hogy az illető személyt a Természet Szellemei beavatásukban részesítsék. Az első feltétel igen sok embernél megvan, különben nem is koptatnám most a körmeimet a billentyűkön. A probléma csak az, hogy a második feltételről sokan megfeledkeznek, és nagyon kevesen szólnak. Többek között e miatt is van egy nagy csapat ember, aki boszorkánynak nevezi magát, miközben a Szellemek beavatását nem nyerte el. Ide tartoznak azok, akik a boszorkány elnevezés mögé bújva próbálják mások pénzét elnyerni, vagy éppen túl kényelmesen elmerültek a szép köpenyek, menő seprűk és pentagrammák játékvilágában és nem hajlandóak tovább fejlődni. Ezenkívül, a legtöbb kezdőnél is csak ez az első kondíció van meg, és ritkán tudják, hogy milyen fontos is a másodikkal rendelkezni. Őket viszont ezért nem lehet igazán felelősségre vonni, hiszen nem az ő hibájuk, hanem a régóta gyakorlóké, akik ezt a tényt hajlamosak elfelejteni kiemelni, vagy egyáltalán megemlíteni (tisztelet a kivételnek). Egyébként érdekes, hogy az ilyen "egy kondíciós boszorkányok” általában igen ragaszkodnak a boszorkány elnevezéshez, és ezt sokszor különféle boszorkányosnak vélt öltözékek és ékszerek hordásával is kifejezésre próbálják juttatni (mint egy megerősítésként önmaguk és a „nagyközönség” számára). Na, nem mintha a boszorkányos dolgok viselésével bármi baj lenne, legtöbben (ha is nem mindannyian) átesünk egy ilyen korszakon, és néhány eleme akár életünk végéig is velünk maradhat. A baj csak ott kezdődik, amikor minden egyedül a külsőségekről szól, az igazi jelentés hiánya nélkül. Amikor a magát boszorkánynak nevező személy nem ás mélyebbre, nem akar többet, nem próbál a magasságokba hágni, csak hogy a mélységbe esve megtanuljon repülni a fellegekben.

Tehát, a boszorkány nem a saját erejének köszönhetően nyeri el a címét, hanem azokon a kapcsolatokon keresztül, amiket a Szellemekkel kiépít. Ebben a tényben rejlik a határvonal a boszorkányosat játszó ember és a valódi boszorkány között. Itt már nem arról szól a „móka”, hogy jól mulatunk a gyertyafényben, hanem arról, hogy megtapasztaljuk újra és újra a Természet nem anyagi oldalát, remélve, hogy ép elmével térünk vissza onnan. Ez az a pont, amikor az akarás és álmodozás helyét átveszi a megtapasztalás. Sokszor lehet azzal az elképzeléssel találkozni, hogy a boszorkány nem hisz a Szellemekben (esetleg istenekben), hanem tudja és ismeri őket. Itt is pontosan erről van szó. De megint csak van benne egy nagy buktató, amit már több emberen megfigyeltem: a hit és a tudás valójában kéz a kézben jár. Mert a nagyon erős hit egy ember számára felérhet a tudással, míg a hit nélküli tudás kétkedéshez, bizonytalansághoz, vagy akár az igazság elvetéséhez is vezethet. Ha például megkérdezünk egy igazán hithű keresztényt, az teljes magabiztossággal fogja állítani, hogy Isten létezik. Számára Isten létezése ugyanolyan tény, mint az, hogy az ég kék. Míg egyes extrém keresztény csoportoknak a valóság mit sem ér a hit szemében: azt sem hajlandóak elfogadni, hogy a Föld kerek vagy, hogy dinoszauruszok léteztek. A boszorkánynak is ügyelnie kell arra, hogy ne tartsa a hitét egynek a tudással; mert attól csupán, hogy Ő éppen valamilyen ókori istent imád, vagy egy olyan rendszert követ, melyet egy boszorkányos írásból lesett el, még nem fogja közvetlenül ismerni isteneit/szellemeit. A beavatás és a tudás a transzállapoton keresztül, a szellemek felénk való kinyúlásával jön meg. Talán hasonlíthatnám ezt ahhoz, amit a csillagászok átéltek, mondjuk a fekete lyukakkal. Először csak elméletben léteztek, számítások és könyvek absztrakt lényei voltak csupán, akiknek a létezését vagy elfogadták, vagy nem. Aztán a megfelelő műszerek segítségével megdönthetetlen bizonyítékok születtek a valóságukat illetően – a teória, a hit átlépett tudásba. A szellemekkel és istenekkel is hasonló a helyzet. Az érdeklődő olvashat róluk és vagy elfogadja őket, vagy nem. De a transz, a „megfelelő műszer” segítségével a hit helyét itt is a tudás és ismeret veheti át. Majd ekkor tárulnak fel előttünk a boszorkányság igazi mélységei, melyek egyben az igazi magasságai is. Persze az egészben az az irónia, hogy ha az ember már megtapasztalta ezt, akkor általában nemsokára arra is rá fog jönni, hogy a boszorkány kifejezés nem is olyan fontos. Mert az csak olyan, mintha az óceánt próbálnánk egy pohárba beletölteni: egy része ugyan beleférhet, de az egészet soha nem fogja megközelíteni sem.

Tehát honnan is tudhatod, hogy boszorkány vagy? Ez egyszerű. A Szellemek részesítettek beavatásukban? Azonosulsz a boszorkány kifejezéssel? Ha erre a két kérdésre igennel válaszoltál, akkor gratulálok, boszorkány vagy! Ha nemlegesek a válaszaid, akkor megnyugodhatsz, nem vagy boszorkány. Ám ha az szeretnél lenni, akkor sem kell szomorkodni, mert szeretik a Szellemek a lelkes újoncokat! Csak menj ki az erdőbe, a mezőre, hívd meg a Szellemeket és figyelj!

Sövényboszorkányság

$
0
0
A sövényboszorkányság samanisztikus- és boszorkánygyakorlatokon alapul. Nem tartozik a Wicca ágazatai közé, helyette általában a tradicionális boszorkánysághoz szokás sorolni.
A "sövényboszorkány" kifejezés a szász "haegtessa"és az óangol "hægtesse" szavakból származik, amit durván "sövényen lovaglónak" lehet lefordítani. Maga a "haeg" szótő jelenthet "sövényt" vagy "kerítést", de "vénasszonyt"és "boszorkányt" is.
A sövényboszorkányok számára a sövény nem csak a kerteket a vadontól elválasztó fizikai határvonalat jelenti, hanem az ezt a világot és a Másvilágot elválasztó "fátyol" jelképe is. A sövény jelöli az átjárót a világok között, és a "meglovaglása", ami a fő mozzanat a boszorkányság ezen formájában, az azon való átjutást, vagyis a Másvilágba való látogatást jelenti. Ezt modern kifejezéssel a „sövényátlépésének” szokták nevezni.
A sövényboszorkányok gyakorlataikat legfőképp a régi európai boszorkányokról, javasasszonyokról, látókról és füvesemberekről fennmaradt információra alapozzák, kiegészítve ezeket a saját tapasztalataikkal. Munkájuk alapvetően magányos jellegű, de nem vetik meg a másokkal való együttműködés előnyeit sem. Mágiájukat a természet mély tiszteletével végzik, annak szellemeivel harmóniában dolgozva. Általánosan törekednek az egyszerűségre, és nem hívei a külsőségeknek. Habár egy-egy ilyen boszorkány mindennapi gyakorlata nagy eltéréseke mutathat, de általában értenek a gyógyítás valamilyen formájához, a gyógynövényekhez és különféle samanisztikus gyakorlatokhoz.
A sövényboszorkányok nem követik a Wiccából ismert Istennőt és Istent, habár vannak köztük olyanok, akik dolgoznak a világ különféle kultúráiból származó istenekkel vagy istennőkkel, de ezt egyéni módon, nem Wicca szertartások keretei közt végzik. Ami viszont sokkal általánosabb a sövényboszorkányok közt az a Természet szellemeinek a tisztelete, és a velük való szoros kapcsolat kialakítására való törekvés.
A sövényboszorkányoknak nincs egy adott morális kódjuk, helyette személyes etikájukra hagyatkoznak. Nem követik a Wicca Intésben szereplő „ne árts” kikötést, mivel tudják, ahhoz hogy gyógyítani tudjunk, néha ártani is tudni kell. Ezen filozófia megértéséhez elég csak egy műtétre gondolnunk: a sebész műtét közben árt a testnek, felvágja azt, vérveszteséget okoz, ám mindezen „rossz” által megteremti a lehetőségét az egészség helyreállásának.
A sövényboszorkányok a régi korok boszorkányainak és sámánjainak a szellemiségét és gyakorlatait igyekeznek átvinni a mai modern életükbe. Gyakorlatiasak, és készek megtenni azt, amit az élet elvár tőlük. Összekapcsolva a múltat, a jelent és a jövőt, az e világit és a túlvilágit űzik mesterségüket, meglovagolva a köztük található vékony határvonalat - a sövényt.

Egyéb olvasnivaló a témában:
http://walkingthehedge.net/hedge/what-is-a-hedgewitch/
http://sarahannelawless.com/2009/09/13/hedge-witchery/
Eriv de Vries: Hedge Rider: Witches of the Underworld

Boszorkányos munkák

$
0
0
Minden boszorkánynak megvan a maga egyedi módja arra, hogy „boszorkánykodjon”. Ez sok mindent magába foglalhat, a teljesen hétköznapi dolgoktól egészen az extrém viselkedési formákig. Itt most csak párat szeretnék felsorolni ezekből, ötletek gyanánt a kezdőknek az ösvényükön való elindulásra, vagy éppen a haladóknak a gyakorlatuk kiszélesítésére.


Felajánlások tétele a különböző tisztelt lényeknek (erdőknek, mezőknek, hegyeknek, fáknak, ősöknek és más egyéb szellemeknek és isteneknek).

Rituálék, szertartások végzése (ünnepekre, lények tiszteletére, Hold változásaira, stb.).

Meditáció, transz, révülés, vagy a sövény átlépésének a gyakorlása.

Álommunka: lucid és vivid álmok, álomnapló vezetése.

Varázslatok végzése, amulettek és talizmánok készítése.

A mágia tanulmányozása.

Jóslási módszerek elsajátítása.

Mágikus eszközök készítése (pálcák, pentákulumok, fekete tükrök, rituális ékszerek, stb.).

Oltár(ok) állítása az imádott lényeknek, illetve azok gondozása, és rendszerek felajánlások tétele rajtuk. (Sokan az évszakok váltakozásainak megfelelően az oltár díszítését is módosítják, vagy hogy éppen mely szellemeket tisztelik az oltáron.)

Természetjárás, csendben, figyelmesen, felajánlások hagyásával, növények, sziklák és állatok megszólításával.

Szolgálattevés a Természetnek, vagy egy számunkra fontos helynek: szemét szedése, állatok téli etetése, ember okozta károk minimalizálása, stb.

Lakóterünk állat-, és növényvilágának a megismerése, valamint felismerésének a megtanulása (látványról, hangról, szagról).

Az évszakok változásának a közeli követése, a természet mozgásainak a figyelése.

A szabadban termő ehető növények, termések és gombák felismerésének, begyűjtésének és felhasználásának a megtanulása és gyakorlása.

Növények emberi testre kifejtett hatásának a tanulmányozása (mérgező növények - gyógyító növények).

Növények gondozása, és tiszteletre méltó szellemként való szolgálatuk.

Csontok szertartásos gyűjtése, azok gondozása és imádása.

Az országúton elütött állatok illő módon történő eltemetése.

Növényekkel való textilfestés.

Füstölők és füstölgők készítése, illetve azok használata.

Gyertyák készítése.

Néprajz és különféle mitológiák tanulmányozása.

Az európai boszorkányság múltjának a megismerése.

Más kultúrák mágikus hagyományainak, és varázslószemélyiségeik munkásságának a megismerése (sámánok, orvosságos emberek, vudu, seidr, stb.).

Régi írásmódok tanulmányozása (ogham, rúnák, vagy akár hieroglifák).

Őszi ajánló

$
0
0

Boldog őszi napéjegyenlőséget!

$
0
0
Ősz. Az utolsó bőséges időszak a tél zordsága előtt. Bogyók mindenhol - körte, alma, lédús szőlő, és különféle olajos magvak.


Gombák rengetege. Megkezdődött a galócák szezonja, és a fehér pettyes kalapok előcsalogatják az árnyakkal teli időszak szellemeit is.


Mert a holtak el fognak jönni, a vad hajsza pedig újra az égen vágtat majd. Persze egyikük-másikuk már most köztünk van. Illő áldozatot kell bemutatnunk nekik.


Ez az utolsó esély, hogy örüljünk a bőségnek. Hogy dolgozzunk a földeken. Hogy egyszerre ünnepeljük meg a halványodó fényt és az erősödő sötétséget. Hogy elbúcsúzzunk a vegetáció szellemeitől és a fénylő létezőktől, hogy aztán üdvözölhessük a holtak árnyait és a fényteleneket.

Berkenyezselé

$
0
0

Hozzávalók:
1,5 kg berkenyebogyó
900 g lédús alma
barna cukor

Megpucolás után, 1,2 l vízben tegyük fel főni az almát 20 percre (míg puha nem lesz). Ekkor adjuk hozzá a berkenyét, és addig főzzük őket, míg pépes állagúak nem lesznek. Szűrjük le.
Mérjünk ki minden 600 ml almás-berkenyés léhez 450 g cukrot, amit aztán melegítsünk fel. A levet pedig főzzük újabb 10 percig, majd csak ekkor adjuk hozzá a meleg cukrot. Ezután főzzük még újabb 10 percig, közben folyamatosan lekanalazgatva a habot róla.
Végül öntsük üvegekbe, amiket azonnal le is zárunk.


Forrás: 
Roger Phillips: Wild Food: A Complete Guide for Foragers

Egy boszorkányperből idézve II.

$
0
0
 1756. április 1.


"Kinek hivnak?
Pogács Judithnak.
Hova való vagy?
Gyomaj.
Boszorkány vagye?
A vagyok.
Hol lettél? és hány esztendeje?
Gyomán, 3 esztendeje már.
Kitül tanultál? Tarcsai Bába Jancsó Ersétül.
Kik voltak Tarsaid?
Aradon lakozó Kovács Martonné Boros Jenőben, Varga Jánosné, Fekete Jánosné, Ács Istvánné, Oláh Jánosné dudás volt, Szekeres Istvánné, Csikos Gergely, Gyomán Domián Jánosné, Czigany Miklos, Jeneine, akit meg égettek.
Hol jártál, minek képében?
Mindenkor csak farkas képében, mert még jol meg nem tanitottak.
Tettéle kárt valakinek azon Farkas képében?
Nem tettem 4 Juhon kivül, de azt sem öltem meg, csak kergettem.
Hova jártatok?
Boros Jenei kopasz hegyre."

Növények a mágiában: csarab

$
0
0
Latin név: Calluna vulgaris
Nem: feminin
Elem: víz
Bolygó: Vénusz
Csillagjegy: Mérleg, Bika
Felhasználható: védelem, esőcsinálás, szerencse, boldogság, álmok
Virágnyelv: a fehér virágú változata a sikert jelenti

Azt mondják róla, hogy ha bőven virágzik, akkor erős tél fog következni, ha pedig gyönyörűen virít, akkor jó lesz a gabonatermés.
Skócia egyes részein, a fehér csarab növekedése egy adott helyen azt jelzi, hogy ott bizony tündérek jártak. Szintén a skótok tartották azt róla, hogy elégetve esőt képes hozni.
A fehér változatát különösen jó szerencsehozónak tartják, míg a bármelyik fajtájából készült koszorú a tükör köré rakva boldogságot hoz a házba. Valaha pedig a virágzó ágait az ablakokba szúrták, hogy sepregetéskor az ajtót őrző háziszellemek ne tűnjenek el.
Walpurgis éjszakáján a tehenekkel csarabkivonatot itattak, hogy megvédje őket az éjszaka kóborló boszorkányoktól. A német területeken a pajta bejárata mellé tettek egy belőle készült seprűt, hogy a gonosz ne tudjon bejutni (mert elvileg ha meglátta, meg kellett számolnia az összes levelét, ami reggelig eltartott). Toszkánában pedig a templomajtók fölé helyeztek ilyen seprűt, hogy felfedje a boszorkányokat. Az ottani hit szerint ugyanis, a boszorkányok ilyen seprűn jártak, és ha megláttak egyet, egyszerűen muszáj volt rápattanniuk, ezzel fel is fedve kilétüket.
Ha valaki álmokat szeretne látni, a fehér virágú változatát kell a párnája alá raknia.
Ezt az örökzöld növényt szokták az ogham18. "fájának" mondani, ami az U (ura) betűt takarja.
A legenda azt tartja, hogy piros változata a színét a csatában leölt piktek vérétől kapta.
A modern varázshagyományok szerint pedig magunkon hordva megvéd az erőszakos bűncselekményektől, de különösen a nemi erőszaktól. Persze, erre vonatkozóan nem tudok semmi garanciáról.


Források:
Marcel De Cleene, Marie Claire Lejeune: Compendium of Symbolic and Ritual Plants in Europe: Vol I Trees & Shrubs
Scott Cunningham: Cunningham's Encyclopedia of Magical Herbs

Halloween 13 éjszakája (2014)

$
0
0

A ma induló, 13 részes sorozatot - immár hagyományosan - Erdész barátommal közösen bocsátjuk útjára. Egészen Halloweenig, minden nap egy újabb kapcsolódó, rövid érdekességet mutatunk be, kissé kötetlen formában. Az írásokat felváltva tesszük közzé, és minden második nap a másikét osztjuk majd meg.

A kezdeményezés célja, – amellett, hogy szeretnénk megismertetni Olvasóinkat a mondakör érdekességeivel – bemutatni, hogy a hazánkban nagy divattá vált „pogány” acsarkodás ellenére dolgozhatunk együtt, egymást segítve is, és ha két ember ugyanazzal a témával foglalkozik, nem kell feltétlenül egymás ellenségeivé, vagy konkurenseivé válniuk.

Jó szórakozást kívánunk az idei sorozathoz!

Bloody Mary – avagy ne nézz éjfélkor a tükörbe

$
0
0

Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája


Aki hallotta már Bloody Mary legendáját, az alighanem kerüli a fésülködést az éjszaka középső időszakában. De valójában miről is szól ez az elképzelés, és van valós alapja? Máris utánajárok.

Főként az angolszász és szláv folklórban jelenik meg a tükörből előtűnő szellem alakja. Ez a teremtmény az legrégebbi források szerint még nem ijesztgetett, hanem a jövőt árulta el. Azon belül is elsősorban a szerelemmel kapcsolatos információkat osztotta meg megidézőjével.

Talán az első változat egy angol szokás, amikor is a fiatal lánynak háttal kellett lemennie a lépcsőn, miközben az egyik kezében tükröt, a másikban pedig gyertyát tartott. Amikor a leány a tükörbe pillantott, megláthatta jövendőbelije arcát. Pórul is járhatott, hiszen ha egy koponya, vagy a halál arca nézett vissza rá, az azt jelezte, hogy még az esküvő előtt meghal.

Később ezen második opció demonizált formája élt tovább a hagyományokban – azok közül is elsősorban a serdülő lányok folklórjában. Így jutottunk el ahhoz a képzethez – amely számtalan film és könyv témáját adta már – miszerint éjfélkor, gyertyafényben, a tükörbe nézve háromszor kell kimondani Bloody Mary nevét, mire ő megjelenik, és a legváltozatosabb dolgokat teszi velünk, kezdve az arc összekarmolásától, egészen a lélek elrablásáig.

Hogy miért pont Bloody Mary, arra nincs egyértelmű magyarázat. Talán azért válaszották I. Mária gúnynevét, mert a protestánsokkal szembeni kegyetlensége elég ijesztővé tette szellemét egy ilyen szerepre.

Természetesen ennek is - mint a legtöbb modern szokásnak – van valós néprajzi alapja, ami pedig nem más, mint a catoptromancia, avagy a tükörből történő jóslás, illetve számtalan varázslat. Bővebben itt: http://azerdesz.hu/?p=1826


Nos, így Halloweenhez közeledvén, már csak egy mondanivalóm van: Bloody Mary,  Bloody Mary, Bloody Mary…



További érdekességek az Erdő misztériumáról és a tradicionális boszorkányságról: www.azerdesz.hu

Egy 12. századi rémtörténet

$
0
0

Történt egyszer, hogy egy fiatal suszter beleszeretett egy konstantinápolyi nemes hölgybe. A szerelmes legény, hogy magasabb társadalmi rangra emelkedjen, ezáltal közelebb kerülve szíve vágyához, beállt katonának. De jaj, mindeközben, ugyanis a szép hölgy meghalt. A fiatalember ezt megtudva, elment a kriptájába, ahol együtt hált halott kedvesével. Az aktus után viszont egy hangot hallott, mely utasította, hogy a megfelelő időben térjen vissza, meglátni, mi is lett szerelmük gyümölcse. Miután a kellő idő eltelt, a suszter visszatért a kriptába, ahol is megkapott egy emberi fejet, aminek gorgó-szemei voltak. A fejet a tengerbe dobták, ahol azóta is veszélyes örvények találhatóak a vízben.

Halloween amulett

$
0
0

Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája
 


Halloween minden pillanata arról szól – illetve annak profanizált megfelelője -, hogy megvédjük magunkat, családunkat, házunkat, vagy jószágunkat a Túlvilágról ilyenkor könnyűszerrel átlépő szellemektől. Erre szolgál a töklámpás, a zajongás, vagy éppen az ijesztő álruhák, de ennek egy klasszikus módja az alábbi amulett elkészítése is.


Hozzávalók:
Egy friss tök
Egy fehér gyertya
Három csipet só
Egy kis darab gyolcs
Egy kevés spárga
Három apró csirketoll
Egy kicsi szög


Elkészítés:
A tökből éjfélkor kivágunk három magot és a gyolcsra helyezzük.
Rászórjuk a sót, és ráhelyezzük a szöget, illetve a tollakat.
A gyertyával 13 csepp viaszt csepegtetünk rá, miközben az alábbi szöveget kántáljuk:

„Vékony fátyol átszakad,
 Bitang lélek itt ragad.
Nem a házad az én házam,
Nincs keresnivalód nálam.”

Végül becsomagoljuk a gyolcsot, és összekötjük a spárgával.


Az amulettet magunknál hordhatjuk, de az ajtó fölé is akaszthatjuk, attól függően, hogy minek az oltalmazására készült.



További érdekességek az Erdő misztériumáról és a tradicionális boszorkányságról: www.azerdesz.hu

Az ősök imádata

$
0
0


Az ősök imádata alatt alapvetően két dolgot értünk: egyrészt az egyéni, közvetlen felmenőink (az elhunyt hozzátartozóink) tiszteletét, másrészt pedig a nagyobb közösségünk (törzs, nemzetség, nemzet) bizonyos, valamilyen módon kiemelkedő holt személyeinek (akik egyénként lehetnek csak mitikus alakok is) a hódolatát. Tehát, valaki imádhatja a nagyanyja és a dédszülei szellemét, csakúgy, mint mondjuk Kossuth Lajost, vagy Hunort és Magort. Maga a tisztelet pedig ugyanúgy zajlott/zajlik, mint minden más szellemi lény esetében: imákkal, áldozatokkal, felajánlásokkal, szertartások keretein belül és ünnepek során, illetve közvetlen kapcsolatteremtéssel eksztázis által.

Az egész gyakorlat alapja az volt, hogy a holtak egy bizonyos (általában szellemi) minőségben a haláluk után is tovább léteztek. Sőt, ebben a létformában képesek voltak befolyással lenni a még élő emberek hétköznapjaira. A hatásuk persze lehetett jó is és rossz is, általában attól függően, hogy a halott elégedettnek érezte-e magát új létezési módjában, vagy sem. A holtak rosszindulatának a fizikai manifesztációi lehettek a különféle betegségek, járványok, hirtelen halálesetek, illetve a rossz termés. A pozitív befolyásuk termékenységben, jó termésben, a jövő felfedésében, vagy éppen abban nyilvánulhatott meg, hogy nem tettek az élőkkel semmit. Sőt, egyes adatok szerint a holtakhoz lehetett járulni, és nekik megfelelő áldozatot bemutatva egy konkrét ügyben is el lehetett érni a közbenjárásukat (hasonlóan ahhoz, ahogy ma egy keresztény egy szenthez közeledne).

A múmia-por

$
0
0
 
 
Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája



Nem is olyan régen, a 18. században, még a legtöbb hazai patikában is kapható volt ez a bizarr alapanyag.

Többféle izgalmas hatást tulajdonítottak neki, úgy mint a malária, tuberkulózis, fejfájás, daganatok, gyomorfekély, vagy a szívbetegségek gyógyítását, de még az épületeket is szilárdabbá tette.

Néha nem por, hanem desztillátum formájában alkalmazták, de az egyszerű testrészek is kelendőek voltak.



Nem csak a gyógyászat, hanem a rituális mágia is előszeretettel használta múmiák maradványait, és ebben az időben virágzó piac épült ezekre az igényekre, így a patikusok sokszor még sírokat is raboltak a profit érdekében.

Egyébként a mágikus poroknak igen elterjedt kultúrája van, az európai néphittől kezdve, az észak-amerikai indiánszokásokon, vagy akár a vudun keresztül, az egyiptomi hagyományokig, mindenfelé.

Egyszer talán írok ezekről is egy összefoglalót…



További érdekességek az Erdő misztériumáról és a tradicionális boszorkányságról: www.azerdesz.hu

Ne egyél boszorkányt!

$
0
0
 




A boszorkányoknak nevezett személyek tevékenységéről sok mindent gondoltak az idők során. Ezen képzetek közé tartozott a kannibalizmus is, ami ugyan mára már inkább csak mesék részeként maradt fent (lásd Jancsi és Juliska). Ám valaha ezt a vélt boszorkányi gyakorlatot egyesek komolyan gondolták, sőt, még törvényeket is hoztak vele kapcsolatban. A frankok által megírt száli törvényekben (Lex Salica) is szó esik erről a kihágásról: a boszorkányokat 200 shillingre büntették egy ember megevéséért (ez persze egyben azt is mutatja, hogy a törvényalkotók azért nem vették olyan komolyan ezt a kihágást). Egy 775-790-ből származó szász forrás viszont igencsak máshogy kezeli ezt az elképzelést. Itt a törvényalkotók épp azt tiltják meg, hogy az emberek megégessenek olyanokat, akikről azt hiszik, hogy boszorkányok, és a kannibalizmust gyakorolják. A legérdekesebb viszont az egészben talán az, hogy nem csak a boszorkány megégetéséért járt halálbüntetés, hanem az is külön meg lett tiltva (és szintén az életvesztés terhe mellett), hogy az önbíráskodó emberek a boszorkány húsát evésre adják valakinek, vagy hogy önmaguk egyék meg.

Szemgolyóragu

$
0
0
 
Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája
 
A tavalyi boszorkányujj recept sikere után, idén ismét bemutatok egy Halloweeni ételt. A szemgolyóragu elkészítése nagyon egyszerű.

Készítünk egy jó adag tetszőleges paradicsom-alapú szószt, ami lehet milánói, bolognai, paradicsomos-padlizsános, vagy bármi más.

Ezt ráhalmozzuk a kifőzött metéltre, ami ha zöld, akkor még megfelelőbbé teszi az ételt az ünnepre.

Erre helyezzük a kettévágott mozzarella golyót, amibe felül lyukakat helyezünk el.

Ebbe tesszük a kettévágott, paprikával töltött olajbogyót, amit készen, üvegben lehet kapni, szinte bárhol.

Már csak a pupillákat kell borsból belehelyeznünk, valamint az ereket rátennünk, amik készülhetnek hajszál vékonyra vágott és megfőzve felpöndörödött paradicsomhéjból, vagy akár sáfrányszálakból is.

Mondanám, hogy jó étvágyat kívánok, de ennél az ételnél az étvágy a legkevésbé sem „szem”-pont.


Hogyan gátold meg, hogy a frissen elhunyt családtagod kimásszon a sírjából

$
0
0

Félsz attól, hogy halála után egy családtagod, vagy ismerősöd kikel a sírjából, és visszajár majd halált és pusztulást hozni az élőkre? Semmi probléma! Külön erre az esetre itt van pár módszer, amit már felmenőink is alkalmaztak és megbízhatónak találtak:
Tégy a halott szájába (közelébe) pénzt, hogy ne jöjjön vissza keresni, ha valahol dugipénze/elásott kincse lenne. Vagy esetleg, hogy tudjon fizetni a túlvilágra való átkelésért.

Temesd el vele a kedvenc, vagy gyakran használt dolgait, nehogy őket hiányolva visszatérjen.

A lakást ne az ajtón (vagy egy ablakon) keresztül hagyja el a holttest, hanem külön a számára bontsák meg a falat, majd a temetés után építsék a rést újra be.

Kösd össze a test két nagylábujját.

Kösd össze a kezeit (erre a rózsafüzér is tökéletesen megfelel, és még nem is olyan feltűnő).

Vagy a kezeit és lábait egyaránt.

Az elásott testre még rakj három nagy követ is - egyet a fejre, egyet a torzóra, és egyet a lábakra.

Vagy akár egy egész kőhalmot készíts rá. Biztos, ami biztos alapon.

Szúrj egy karót a mellkasába/szívébe.

Üss szögeket a lábába.

Vágd le a fejét (és rakd a lábához, ahol már nem fogja tudni elérni.).

Vágd ketté a holttestet. Vagy sok darabba.

13 tévhit Halloweenról

$
0
0
 

Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája


1. tévhit: Az Ősök előtti tisztelgés ideje
Bármennyire is romantikus lenne halottak napján tisztelegni az Ősök Szellemei előtt, ez a hagyományok tükrében mégsem a megfelelő időpont.
Sok európai hagyományban a téli napforduló az erre rendszeresített alkalom. Ilyenkor teremtettek velük kapcsolatot a régiek, nem pedig Halloweenkor - amiről persze azt sem tudták, hogy micsoda.


2. tévhit: A boszorkányünnep
Azt, hogy Halloween, vagy Samhain valaha is boszorkányünnep lett volna, minden valamit is magára adó néprajzos tudja, hogy badarság, ahogy a 8 ünnep körének ilyen jellegű felhasználása is. Ennek ellenére még mindig nagyon sok boszorkánysággal foglalkozó személy ünnepli ezt az alkalmat, amiért nem is kárhoztatható senki, hiszen a különleges hangulat ezen a napon tagadhatatlan.


3. tévhit: Trick-or-treating
Sokan azt gondolják, hogy már a kis kelta purdék is műanyag üstöcskével rohangáltak, hogy édességet kunyeráljanak. Ezzel szemben ez a hagyomány csupán 1940-ig vezethető vissza, és nem mellesleg ezen  rövid idő alatt is elég zajos története volt, mely számtalan érdekességet ölelt fel a szexuális zaklatástól, a mérgezett cukorkáig.


4. tévhit: A kelta újév és halál ünnep
Az egyik legelterjedtebb elképzelés, hogy a kelták ekkor ünnepelték újévet, összekötve a holtak ünnepével. Ezek az elképzelések az 1800-as évek végén láttak napvilágot, majd hamar el is tűntek, de romantikus mivoltuk miatt a köztudatban azóta is élnek. Újév sem volt ekkor, de még csak holtak ünnepe sem. Persze a kelták nagyokat ünnepeltek ilyenkor, de egy kicsit más tematika szerint.


5. tévhit: Halloween egy ősi pogány ünnep
Halloween gyakorlatilag egy nagy keverék a műanyag üstben.
Van benne egy nagy adag keresztény hagyomány, számtalan folklór elem, határozott modern hatás, de persze került bele néhány csepp a pogány ünnepekből is. Sok kor és sok nép hatásai alakították ki mai formáját, de csak annyira ősi pogány ünnep, mint a karácsony.


6. tévhit: Az ősi Tölgykirály-Magyalkirály sztori
A pogányok szeretik a Magyalkirály és Tölgykirály harcának felelevenítését Halloween ünnepén, általuk szemléltetve a sötétség és a világosság viszonyát. Azonban minden ellenkező híreszteléssel szemben a történet alig ötven éves, nem pedig régi, titkos favésetek, vagy ősi kőtáblák hozománya – ahogy néha hallani lehet.


7. tévhit: A töklámpás réges-régi története
Ha a töklámpás kerül szóba, akkor a legtöbben már mozdítják is a szájukat, hogy kimondják: Jack o’ lantern. Ám sajnos itt is bakikba futunk, mivel a történet, melyet idéznek, valójában nem a jelen sztoriról, hanem a lidércfényről szólt eredetileg, ráadásul a tökfaragás is csak a 19. század terméke.


8. tévhit: A régi szokás, néma vacsora
A fordítva felszolgált, némaságban elköltött vacsora szokása a magukat tradicionálisnak képzelő kollégák nagy kedvence Halloween idején. Egy tökéletesen új dologról van szó, hiába próbálják velünk elhitetni, hogy már az idők kezdetén is csendben eszegettek ilyenkor.
Természetesen a holtak szellemének megvendégelése létező momentum megannyi kultúrában, sőt, még néma vacsorát is találunk a hagyományok között, csak éppen tökéletesen más céllal.
Ennek ellenére jó muri egy ilyen alkalom, és ha az ember nem felejti el, hogy a szokás nem idősebb, mint ő maga, akkor miért is ne csinálhatná…


9. tévhit: Boszorkányújév
Az, hogy a boszorkányok ezen a napon ünnepelték volna az újévet, valójában minden alapot nélkülöz és semmilyen forrás nem támasztja alá.
Ha érdekelte őket egyáltalán az újév, akkor minden bizonnyal azon a napon tartották, amikor mindenki más.


10. tévhit: Pentagramma, a Halloween ősi jelképe
A pentagramma eredete valószínűleg Mezopotámia, ahol a sarok szót jelentette. Onnan került a görögökhöz, ahol Vénusz jele lett, majd a középkorban elkezdték az őselemek szimbólumaként alkalmazni. A Golden Dawn is használta előszeretettel, így néhány kellemetlen félreértés útján kapcsolódott a boszorkánysághoz, majd ezen keresztül Halloweenhoz. Természetesen az ünnephez nincs semmi köze.


11. tévhit: A tévhitek száma
Valójában tévhit az, hogy 13 tévhit lenne Halloweenról, mivel most csak 11 jutott eszembe…


További érdekességek az Erdő misztériumáról és a tradicionális boszorkányságról: www.azerdesz.hu

Soul cake - léleksütemény

$
0
0

Európa több országában is szokás volt halottak napján (nov. 2.) süteményeket sütni, melyeket aztán vagy vendégeknek, vagy gyerekeknek, vagy pedig a szegényeknek osztottak szét. Ezen édességek receptje faluról falura változott: egyes német források fekete színű tésztáról beszélnek, míg az angol részeken főként zabbal, vagy szárított gyümölcsökkel készült ételről van szó. De a léleksüteményeket általában nem csak egyszerűen szétosztották: a gyerekek és a koldusok házról házra jártak, kis mondókákkal, vagy imákkal és énekekkel a holtak érdekében, melyekért aztán majd megkapták a finomságot. Talán már ebből is többen kikövetkeztethették, hogy a modern "trick or treating" szokását is egyes teóriák erre a hagyományra vezetik vissza. Ám a léleksüteményeknek még jóval nagyobb jelentősége volt, mint a mai gyerekszórakoztató-édességszerző mulatságnak. A holtak érdekében elhangzó imák, énekek, zsoltárok a lelkek halál utáni jó sorsát voltak hivatottak biztosítani. Ezenkívül, az édesség a házba véletlenül betoppanó személynek való ajándékozása arra utalhat, hogy valaha kimondottan azt gondolták, hogy a holtakat magukat etetik így, vagy az őket éppen megszemélyesítő egyéneket. Egy valamivel keresztényebb hit szerint pedig, minden elfogyasztott léleksütemény után egy lélek szabadulást nyer a purgatóriumból. Így már nem is hangzik olyan furcsán az egyik tipikus angol léleksütemény kéregető mondóka legismertebb sora: "A Soul, a Soul, for a Soul Cake" ("Egy lélek, egy lélek, egy léleksüteményért")
Viewing all 272 articles
Browse latest View live