Honnan tudhatom, hogy boszorkány vagyok? - mostanság elég sokan fordulnak hozzám ezzel a kérdéssel. Őszintén szólva, elsőre elég meglepőnek találtam ezt, hiszen az, hogy hogyan lehet boszorkánnyá válni gyakran felmerül, de arról már ritkábban van szó, hogy mi tesz valakit boszorkánnyá. Pedig, ha jobban belegondolunk, nagyon jó kérdés ez, tekintve, hogy mennyi könyv és sorozat állítja be a boszorkányságot valamilyen, az emberben meglapulni képes adottságnak. Így hát talán már nem is olyan nagy csoda, ha a „mesterség” iránt érdeklődőkben ilyesmi sejlik fel.
![]()
Elsőnek tehát azt kell tisztázni, hogy senki sem születik boszorkánynak, vagy lesz az a tudta nélkül. Bármit is írjanak a regényekben, vagy mutassanak a tv-ben, a boszorkányság nem egy, bizonyos emberekben lakó képesség. A boszorkányság "csupán" az emberiség spiritualitás iránti igényének egyik megnyilvánulási formája. Csak, hogy ennek a ténynek az átlagosságát érzékeltessem, ugyanezt el lehetne mondani az iszlámról, a kereszténységről, vagy akár a scientológiáról is. Persze, félreértés ne essék, a boszorkányság nem számít vallásnak, csupán egy spiritualitással átszőtt gyakorlatnak, melyben a hangsúly a megtapasztalásra van fektetve. Ugyanis nem elég hozzá hinni valamiben/kiben, hanem meg is kell azt élni, sőt, még közvetlen kapcsolatot is ki kell építeni vele. Nem elég előre leírt szabályokat követni, vagy templomoknak kinevezett épületekben imádkozni. A tisztelt szellemeket ugyanis meg kell keresni, és ismertségbe kell lépni velük. Ehhez viszont régi tanításokat, szokásokat kell megtörni és az emberi közösségek gondolkodásmódjától meg kell szabadulni. A boszorkányság épp ezért vad, megszelídíthetetlen, ezerarcú és a társadalmi normákkal szembehelyezkedő - csakúgy, mint a Természet és annak Szellemei, melyekhez a boszorkány mindenekelőtt hűséges.
Ahhoz, hogy valaki boszorkány legyen, alapvetően két kondíciónak kell megfelelnie: annak, hogy boszorkány (vagyis alapvetően egy nagy tudású európai varázsló/nő) akarjon lenni, illetve annak, hogy az illető személyt a Természet Szellemei beavatásukban részesítsék. Az első feltétel igen sok embernél megvan, különben nem is koptatnám most a körmeimet a billentyűkön. A probléma csak az, hogy a második feltételről sokan megfeledkeznek, és nagyon kevesen szólnak. Többek között e miatt is van egy nagy csapat ember, aki boszorkánynak nevezi magát, miközben a Szellemek beavatását nem nyerte el. Ide tartoznak azok, akik a boszorkány elnevezés mögé bújva próbálják mások pénzét elnyerni, vagy éppen túl kényelmesen elmerültek a szép köpenyek, menő seprűk és pentagrammák játékvilágában és nem hajlandóak tovább fejlődni. Ezenkívül, a legtöbb kezdőnél is csak ez az első kondíció van meg, és ritkán tudják, hogy milyen fontos is a másodikkal rendelkezni. Őket viszont ezért nem lehet igazán felelősségre vonni, hiszen nem az ő hibájuk, hanem a régóta gyakorlóké, akik ezt a tényt hajlamosak elfelejteni kiemelni, vagy egyáltalán megemlíteni (tisztelet a kivételnek). Egyébként érdekes, hogy az ilyen "egy kondíciós boszorkányok” általában igen ragaszkodnak a boszorkány elnevezéshez, és ezt sokszor különféle boszorkányosnak vélt öltözékek és ékszerek hordásával is kifejezésre próbálják juttatni (mint egy megerősítésként önmaguk és a „nagyközönség” számára). Na, nem mintha a boszorkányos dolgok viselésével bármi baj lenne, legtöbben (ha is nem mindannyian) átesünk egy ilyen korszakon, és néhány eleme akár életünk végéig is velünk maradhat. A baj csak ott kezdődik, amikor minden egyedül a külsőségekről szól, az igazi jelentés hiánya nélkül. Amikor a magát boszorkánynak nevező személy nem ás mélyebbre, nem akar többet, nem próbál a magasságokba hágni, csak hogy a mélységbe esve megtanuljon repülni a fellegekben.
Tehát, a boszorkány nem a saját erejének köszönhetően nyeri el a címét, hanem azokon a kapcsolatokon keresztül, amiket a Szellemekkel kiépít. Ebben a tényben rejlik a határvonal a boszorkányosat játszó ember és a valódi boszorkány között. Itt már nem arról szól a „móka”, hogy jól mulatunk a gyertyafényben, hanem arról, hogy megtapasztaljuk újra és újra a Természet nem anyagi oldalát, remélve, hogy ép elmével térünk vissza onnan. Ez az a pont, amikor az akarás és álmodozás helyét átveszi a megtapasztalás. Sokszor lehet azzal az elképzeléssel találkozni, hogy a boszorkány nem hisz a Szellemekben (esetleg istenekben), hanem tudja és ismeri őket. Itt is pontosan erről van szó. De megint csak van benne egy nagy buktató, amit már több emberen megfigyeltem: a hit és a tudás valójában kéz a kézben jár. Mert a nagyon erős hit egy ember számára felérhet a tudással, míg a hit nélküli tudás kétkedéshez, bizonytalansághoz, vagy akár az igazság elvetéséhez is vezethet. Ha például megkérdezünk egy igazán hithű keresztényt, az teljes magabiztossággal fogja állítani, hogy Isten létezik. Számára Isten létezése ugyanolyan tény, mint az, hogy az ég kék. Míg egyes extrém keresztény csoportoknak a valóság mit sem ér a hit szemében: azt sem hajlandóak elfogadni, hogy a Föld kerek vagy, hogy dinoszauruszok léteztek. A boszorkánynak is ügyelnie kell arra, hogy ne tartsa a hitét egynek a tudással; mert attól csupán, hogy Ő éppen valamilyen ókori istent imád, vagy egy olyan rendszert követ, melyet egy boszorkányos írásból lesett el, még nem fogja közvetlenül ismerni isteneit/szellemeit. A beavatás és a tudás a transzállapoton keresztül, a szellemek felénk való kinyúlásával jön meg. Talán hasonlíthatnám ezt ahhoz, amit a csillagászok átéltek, mondjuk a fekete lyukakkal. Először csak elméletben léteztek, számítások és könyvek absztrakt lényei voltak csupán, akiknek a létezését vagy elfogadták, vagy nem. Aztán a megfelelő műszerek segítségével megdönthetetlen bizonyítékok születtek a valóságukat illetően – a teória, a hit átlépett tudásba. A szellemekkel és istenekkel is hasonló a helyzet. Az érdeklődő olvashat róluk és vagy elfogadja őket, vagy nem. De a transz, a „megfelelő műszer” segítségével a hit helyét itt is a tudás és ismeret veheti át. Majd ekkor tárulnak fel előttünk a boszorkányság igazi mélységei, melyek egyben az igazi magasságai is. Persze az egészben az az irónia, hogy ha az ember már megtapasztalta ezt, akkor általában nemsokára arra is rá fog jönni, hogy a boszorkány kifejezés nem is olyan fontos. Mert az csak olyan, mintha az óceánt próbálnánk egy pohárba beletölteni: egy része ugyan beleférhet, de az egészet soha nem fogja megközelíteni sem.
Tehát honnan is tudhatod, hogy boszorkány vagy? Ez egyszerű. A Szellemek részesítettek beavatásukban? Azonosulsz a boszorkány kifejezéssel? Ha erre a két kérdésre igennel válaszoltál, akkor gratulálok, boszorkány vagy! Ha nemlegesek a válaszaid, akkor megnyugodhatsz, nem vagy boszorkány. Ám ha az szeretnél lenni, akkor sem kell szomorkodni, mert szeretik a Szellemek a lelkes újoncokat! Csak menj ki az erdőbe, a mezőre, hívd meg a Szellemeket és figyelj!
Ahhoz, hogy valaki boszorkány legyen, alapvetően két kondíciónak kell megfelelnie: annak, hogy boszorkány (vagyis alapvetően egy nagy tudású európai varázsló/nő) akarjon lenni, illetve annak, hogy az illető személyt a Természet Szellemei beavatásukban részesítsék. Az első feltétel igen sok embernél megvan, különben nem is koptatnám most a körmeimet a billentyűkön. A probléma csak az, hogy a második feltételről sokan megfeledkeznek, és nagyon kevesen szólnak. Többek között e miatt is van egy nagy csapat ember, aki boszorkánynak nevezi magát, miközben a Szellemek beavatását nem nyerte el. Ide tartoznak azok, akik a boszorkány elnevezés mögé bújva próbálják mások pénzét elnyerni, vagy éppen túl kényelmesen elmerültek a szép köpenyek, menő seprűk és pentagrammák játékvilágában és nem hajlandóak tovább fejlődni. Ezenkívül, a legtöbb kezdőnél is csak ez az első kondíció van meg, és ritkán tudják, hogy milyen fontos is a másodikkal rendelkezni. Őket viszont ezért nem lehet igazán felelősségre vonni, hiszen nem az ő hibájuk, hanem a régóta gyakorlóké, akik ezt a tényt hajlamosak elfelejteni kiemelni, vagy egyáltalán megemlíteni (tisztelet a kivételnek). Egyébként érdekes, hogy az ilyen "egy kondíciós boszorkányok” általában igen ragaszkodnak a boszorkány elnevezéshez, és ezt sokszor különféle boszorkányosnak vélt öltözékek és ékszerek hordásával is kifejezésre próbálják juttatni (mint egy megerősítésként önmaguk és a „nagyközönség” számára). Na, nem mintha a boszorkányos dolgok viselésével bármi baj lenne, legtöbben (ha is nem mindannyian) átesünk egy ilyen korszakon, és néhány eleme akár életünk végéig is velünk maradhat. A baj csak ott kezdődik, amikor minden egyedül a külsőségekről szól, az igazi jelentés hiánya nélkül. Amikor a magát boszorkánynak nevező személy nem ás mélyebbre, nem akar többet, nem próbál a magasságokba hágni, csak hogy a mélységbe esve megtanuljon repülni a fellegekben.
Tehát, a boszorkány nem a saját erejének köszönhetően nyeri el a címét, hanem azokon a kapcsolatokon keresztül, amiket a Szellemekkel kiépít. Ebben a tényben rejlik a határvonal a boszorkányosat játszó ember és a valódi boszorkány között. Itt már nem arról szól a „móka”, hogy jól mulatunk a gyertyafényben, hanem arról, hogy megtapasztaljuk újra és újra a Természet nem anyagi oldalát, remélve, hogy ép elmével térünk vissza onnan. Ez az a pont, amikor az akarás és álmodozás helyét átveszi a megtapasztalás. Sokszor lehet azzal az elképzeléssel találkozni, hogy a boszorkány nem hisz a Szellemekben (esetleg istenekben), hanem tudja és ismeri őket. Itt is pontosan erről van szó. De megint csak van benne egy nagy buktató, amit már több emberen megfigyeltem: a hit és a tudás valójában kéz a kézben jár. Mert a nagyon erős hit egy ember számára felérhet a tudással, míg a hit nélküli tudás kétkedéshez, bizonytalansághoz, vagy akár az igazság elvetéséhez is vezethet. Ha például megkérdezünk egy igazán hithű keresztényt, az teljes magabiztossággal fogja állítani, hogy Isten létezik. Számára Isten létezése ugyanolyan tény, mint az, hogy az ég kék. Míg egyes extrém keresztény csoportoknak a valóság mit sem ér a hit szemében: azt sem hajlandóak elfogadni, hogy a Föld kerek vagy, hogy dinoszauruszok léteztek. A boszorkánynak is ügyelnie kell arra, hogy ne tartsa a hitét egynek a tudással; mert attól csupán, hogy Ő éppen valamilyen ókori istent imád, vagy egy olyan rendszert követ, melyet egy boszorkányos írásból lesett el, még nem fogja közvetlenül ismerni isteneit/szellemeit. A beavatás és a tudás a transzállapoton keresztül, a szellemek felénk való kinyúlásával jön meg. Talán hasonlíthatnám ezt ahhoz, amit a csillagászok átéltek, mondjuk a fekete lyukakkal. Először csak elméletben léteztek, számítások és könyvek absztrakt lényei voltak csupán, akiknek a létezését vagy elfogadták, vagy nem. Aztán a megfelelő műszerek segítségével megdönthetetlen bizonyítékok születtek a valóságukat illetően – a teória, a hit átlépett tudásba. A szellemekkel és istenekkel is hasonló a helyzet. Az érdeklődő olvashat róluk és vagy elfogadja őket, vagy nem. De a transz, a „megfelelő műszer” segítségével a hit helyét itt is a tudás és ismeret veheti át. Majd ekkor tárulnak fel előttünk a boszorkányság igazi mélységei, melyek egyben az igazi magasságai is. Persze az egészben az az irónia, hogy ha az ember már megtapasztalta ezt, akkor általában nemsokára arra is rá fog jönni, hogy a boszorkány kifejezés nem is olyan fontos. Mert az csak olyan, mintha az óceánt próbálnánk egy pohárba beletölteni: egy része ugyan beleférhet, de az egészet soha nem fogja megközelíteni sem.
Tehát honnan is tudhatod, hogy boszorkány vagy? Ez egyszerű. A Szellemek részesítettek beavatásukban? Azonosulsz a boszorkány kifejezéssel? Ha erre a két kérdésre igennel válaszoltál, akkor gratulálok, boszorkány vagy! Ha nemlegesek a válaszaid, akkor megnyugodhatsz, nem vagy boszorkány. Ám ha az szeretnél lenni, akkor sem kell szomorkodni, mert szeretik a Szellemek a lelkes újoncokat! Csak menj ki az erdőbe, a mezőre, hívd meg a Szellemeket és figyelj!